Tragikus komédia
Semmi kétség afelől, hogy a tévedhetetlenség követelése tovább erősíti azt a zsarnoki uralmat, ami már eddig is a pápaság szembetűnő jellegzetessége volt. A despotizmus ugyanakkor még inkább elősegíti az igazság semmibe vételét, hiszen a zsarnoki uralkodó hatalmát mindenáron fenn kell tartani. IX. Piusz emberi jellemének eltorzulása sokak számára szembeötlő volt. Jóllehet személyesen engedélyezte, hogy megjelenjen az a cikk a La Civilita Cattolica-bán amelyik a tévedhetetlenséget célzó kampány elindítója volt 1869 februárjában, mégis azt állította egy külföldi nagyköveteknek tartott audiencián, hogy erről
egyáltalán nem tudott semmit. Bár a hazugság nagyon átlátszó volt, a pápa nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy minden józan gondolkodású ember átlát rajta. Még cikkeket is írt, természetesen álnéven, és azt állította, hogy ehhez semmi köze.
Clifford, Ramadie és Piacé püspökök az ellen tiltakoztak, hogy IX. Piusz rendkívül megalázó módon nyilatkozott velük kapcsolatban a nyilvánosság előtt, de a pápa most is „tagadta az egészet”. Sokan fültanúi voltak, hogy Henri Marét püspök, a párizsi Sorbonne dékánja IX. Piuszt „csalónak és hazugnak” nevezte.
IX. Piusz állandóan fenyegetést és megfélemlítést alkalmazott, színfalak mögötti cselszövéseket forralt, és azonnal leleplezte azokat, akik a tévedhetetlenséget nem nézték jó szemmel. Mégis, a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy ő „egyáltalán nem kívánja befolyásolni a zsinatot”. „Túlságosan magas azoknak a tényeknek a száma, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják, és ez túlságosan is nyilvánvaló” - írja Trauttmansdorff gróf Bécsnek 1870. június 22-én.
A fenti és még számos egyéb, a pápa becstelenségére vonatkozó bizonyíték fényében Gustav von Hohenlohe a következő megjegyzést teszi: „Nincs szükségem további érvekre [a pápai tévedhetetlenség ellen] azon kívül, hogy egész életemben még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki annyira közömbös lett volna az igazság iránt, mint IX. Piusz”.
Ilyen volt az az ember, aki despota hivatalának hatalmát használta fel arra, hogy a püspököket a többség által ellenzett dogma elfogadására kényszerítse. Dupanloup püspök 1870. április 15-én feljegyezte, hogy a püspökök közül sokan azt mondták, hogy „inkább meghalnak, csak ne kelljen ezt végignézniük”. Voltak közöttük olyanok is, akik „megkeseredtek az állandó zaklatásoktól és a kétségbeeséstől, vagy megbetegedtek”. Sokuk számára a zsinat nem volt egyéb, mint egy megalázó játszma vagy egy tragikus komédia. Georg püspök Strossmayer azt panaszolta, hogy az I. vatikáni zsinaton „nem volt meg az
igazi zsinathoz illő szabad légkör, és így semmivel sem lehet igazolni a
zsinat határozatait a katolikus világ előtt. Az erre vonatkozó bizonyítékok teljesen evidensek”.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
