Tévedhetetlenség vagy ingatagság
Ahogyan erre már az előzőekben is utaltunk, a zsinaton jelenlévők közül sokan „undorral távoztak még azelőtt, hogy az bezárult volna”. 1870. július 17-én, egy nappal azelőtt, hogy a szavazást megrendezték, a tévedhetetlenséget ellenző püspökök közül ötvenöten kijelentették, hogy „a Szentatya iránti tiszteletük miatt nem kívánnak részt venni a szavazáson”, majd tiltakozva elhagyták Rómát.
1870. július 18-án mindössze 535 „igen” szavazat volt, vagyis a szavazásra jogosult 1084 személyből kevesebb, mint a fele szavazott így. A vatikáni újságok azonban ezt a résztvevők egyhangú szavazataként kommentálták. Hivataluktól való megfosztással és hasonlókkal fenyegetőzve, a pápának végül sikerült elérnie, hogy a tévedhetetlenség ellenzői alávessék magukat akaratának.
Ilyen botrányos és minden bibliai alapot nélkülöző módon lett a pápai tévedhetetlenség a katolikus egyház dogmájává. Sajnos, túlságosan kevés katolikus van ezzel tisztában.
Dupanloup püspök 1870. június 28-án a következőket írta naplójába: „Nem megyek el többet a zsinatra. Az erőszak, a szégyentelenség, de leginkább a hamisság, a hiábavalóság és az állandó hazudozás az, ami arra kényszerít, hogy távol maradjak”. 1870. augusztus 26-án tizennégy német teológus a következő nyilatkozatot tette: „Az erkölcsi kényszertől és egy magasabb hatalom beavatkozásától mentes szabadság sine qua non [elengedhetetlen feltétel - a ford.] minden ökumenikus zsinat számára. Ez a fajta szabadság hiányzik ezen a zsinaton...”
Nagyon is leleplező a következő, Haslernek a vatikáni levéltárban végzett kutatásai során napvilágra kerülő részlet IX. Piusz jellemével és magatartásával kapcsolatosan:
A már-már beteges miszticizmus, a gyerekes hisztéria, a dolgok iránti sekély érzéketlenség, az időnkénti elmezavarok, a nem megfelelő stílusú hangnem használata még a szigorúan hivatalos beszédek alkalmával is, valamint a szenilis makacsság jól jelzi a realitás iránti érzékenység teljes hiányát...
Ezen kívül, olyan nagyzási hóbortban szenvedett, amit nehéz elmondani is. 1866-ban... IX. Piusz teljes mértékben önmagára vonatkoztatta Jézus Krisztus szavait: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
1871. április 8-án Harry von Arnim-Suckow gróf a következőket írta a birodalmi kancellárnak, Ottó von Bismarcknak arról, hogy hogyan kísérelt meg IX. Piusz csodát tenni: „...ahogy elhaladt a Trinita dei Monti templom előtt, a pápa egy ott fekvő nyomorékra rákiáltott:
‘Kelj föl, és járj!’ A kísérlet azonban kudarcot vallott.”
A történész Ferdinand Gregorovius ezt megelőzően, 1870. június 17-én ezt jegyezte fel naplójába: „A pápa az utóbbi időben nagyon felbuzdult, hogy kipróbálja tévedhetetlenségét... Egyik sétája alkalmával odaszólt egy bénának: ‘Kelj fel, és járj!’ A szerencsétlen megpróbált felállni, de azonnal összecsuklott, mire ‘Isten alkormányzója’ alaposan méregbe gurult. Most már tényleg azt gondolom, hogy ez az ember nem normális.”...
IX. Piusz más területen is nagyzási hóbortban szenvedett. Voltak olyanok, még a püspökök között is, akik őrültnek vélték, vagy legalábbis patologikus tünetekről beszéltek. A katolikus egyház történésze, Franz Xavér Kraus naplójában a következő feljegyzést találjuk:
„IX. Piuszról jut eszembe - és véleményemmel Du Camp is egyetért -,
hogy 1848 óta a pápa egyszerre elmebeteg és gonosz”.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
