A diktatórikus hatalom engedélyezése
„Különösen azok a püspökök érezték a nyomást, akik pénzügyileg is a Vatikántól függtek” - panaszolta komoran több tagja a zsinatnak. Sokan úgy érezték, hogy „nyakukon a kés”, és arra kényszerítik őket, hogy helyeseljenek valami olyat, amivel a többség egyáltalán nem értett egyet.
Amikor az amerikai püspökök - a fenyegetések ellenére - továbbra is kitartottak amellett, hogy nem fogadják el a pápai tévedhetetlenséget, a pápa megparancsolta vezetőiknek, hogy „kötelező lelkigyakorlatban részesítse őket egy kolostorban”. Amikor John Stephanian nem volt hajlandó ennek a parancsnak eleget tenni, a pápai rendőrség az utcán letartóztatta. Ellenállása a csőcselék lázadását váltotta ki, és Stephaniant kiszabadították a rendőrök kezéből.
A jelenlévő püspökök megfélemlítésre irányuló intézkedéseket támogatva a pápai rendőrség rajtaütés-szerű házkutatásokat tartott. Lorenzo Randi, a rendőrség pápai minisztere és később bíboros, az újságíróknak minden levelét elkoboztatta a Vatikán postáján, és a legkeményebb hangvételű riportokat megsemmisítette.
J. H. Ignaz von Döllingernek, a kor egyik legkiemelkedőbb katolikus történészének és teológusának jutalma 47 évig tartó római katolikus teológusi és történészi munka után az volt, hogy egyháza kiközösítette. Bűne, hogy rámutatott: a pápa tévedhetetlenségre vonatkozó követelését egyáltalán nem lehet alátámasztani sem a Szentírással, sem az egyházi hagyományokkal. Minden valószínűség szerint ez volt az uralkodó nézet a katolikus történészek és a püspökök többsége körében, akik akkor Róma egyházához tartoztak. Von Döllinger monumentális írását, A pápa és a zsinat (The Popé and the Council) c.
művét közvetlenül az I. vatikáni zsinat előtt adták ki, és azonnal indexre is került. IX. Piusz nem nézte jó szemmel, ha a püspökök a következőhöz hasonló történelmi tényekről olvasnak:
"Tertullianusz vagy Küprianosz egyáltalán nem ismertek el semmilyen pápai előjogot vagy kiváltságot a doktrinális kérdések eldöntésében. A görögök, Euszebiosz, Szent Athanáziosz, Szent Basiliusz, a két Gergely és Szent Epiphaniusz sem ejtenek egyetlen szót sem arról, hogy a római püspök bármiféle kiváltságokat élvezne. A görög egyházatyák közül a legbőbeszédűbb, Szent Krüszosztomusz is hallgat ebben a kérdésben, és ezt teszik a latinok is, Hilariosz, Zeno és Szent Ambróziusz is...
Szent Ágoston többet írt az egyházról, annak egységéről és tekintélyéről, mint az összes többi egyházatya együttvéve...; minden érvet felsorakoztat amellett, hogy a donatistáknak vissza kell térniük az egyházba, de a pápai székről mint olyanról semmit sem tud."
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
