Vita kizárva
Odaszánt katolikus hívők annak a saját egyházuk által koholt hitetésnek az áldozatai, hogy az I. vatikáni zsinatnak a pápai tévedhetetlenségről hozott rendelkezése a jelenlévő püspökök egyhangú akaratát és szándékát tükrözi. Sőt, ennek ellenkezője az igaz, ugyanis sok püspök erősen ellenezte a tévedhetetlenséget egyrészt a Szentírás, másrészt pedig a hagyomány alapján. Voltak, akik tiltakozva hagyták el a termet, és csak később kényszerítette őket a Vatikán arra, hogy ők is egyetértésüket adják az egyház egysége kedvéért. Lecourtier püspök annyira kiábrándult a csalás miatt, hogy „a zsinati dokumentumokat bedobta a közeli folyóba, és elhagyta Rómát...” Ezért később el kellett hagynia egyházi hivatalát.
A jelenlévő püspökök valójában foglyok voltak. A kijárási vízumokat szándékosan visszatartották, nehogy valaki közülük megszökjön. Azok között, akiknek mégis sikerült elszökniük Rómából, volt két örmény püspök, egyikük Piacidus Casangian, az örmény szerzetesek főabbéja. Miután már túljutott Róma határán, és a pápai igazságszolgáltatás sem érhette utol, a pápának és a zsinatnak megírta, hogy „bebörtönzése miatti állandó félelme és súlyos betegsége miatt arra kényszerült, hogy elmeneküljön, és csak így érzi biztonságban magát”.
Olyan elnyomó intézkedéseket hoztak, amik már csírájában elfojtottak minden ellenállást, és lehetetlenné tették a szabad vitát. „Nem volt szabad kisebb csoportokban beszélni, és a zsinaton elhangzottakat tilos volt írott formában kinyomtatni...; ez lehetetlenné tette a viták tanulmányozását, illetve az azokra adott válaszok átgondolását...; a püspökökre nézve halálos bűnnek számított, ha bármit is elmondtak valakinek a zsinat nagytermében történtekről”. Ilyen ellenőrzés alatt tartotta tehát a zsinat a jelenlévőket. Az üléseken azonnal félbeszakították azokat, akik bármilyen ellenállásnak adtak hangot, „gyakran
azzal a magyarázattal indokolva, hogy senkinek nincs joga, hogy ilyen negatív módon beszéljen a Szentszékről”.
Jóhiszemű katolikusok elhiszik, hogy a pápai tévedhetetlenséget Péter apostol hagyta örökül utódainak. A tények azonban minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy ezt a Vatikán belső embereinek egyike varrta az egyház nyakába, aki összeesküvést szőtt, hogy a vitákat elfojtsa, tisztességtelenül befolyásolta a választásokat, és a szó szoros értelmében megfélemlítette a püspököket, hogy arra szavazzanak, amivel nem értettek egyet. „A szavazások tisztességtelenek” - ezt írta naplójába 1869. december 20-án Georges Darboy érsek. Egy másik püspök arról panaszkodott, hogy a szavazások „teljesen értelmetlenek”.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
