MI VOLT UZZIJJÁ
BŰNE, AMIVEL ENNYIRE MEGHARAGÍTOTTA ISTENT?
Uzzijjá
azzal vonta magára Isten haragját, hogy megpróbált úgy tenni, mintha ő lenne
saját főpapja. így érvelhetett: Vagyok olyan szent, mint bármelyik pap. Ötven
éve az Urat keresem. Erkölcsileg tiszta vagyok, szellemileg erős, és így járok
az Úrral. Nincs bennem semmi rossz. Jótetteim, amelyeket az évek során
véghezvittem, bizonyára nagyra növelték az Úrnál számon tartott
aranytartalékomat. Ezért egyenesen bemegyek a szentélybe, és bemutatom neki
ötvenévi hűségemet, mint áldozatot. Ezt teljes egészében el kell fogadnia.
Nagy
veszélyt rejt magában, ha megpróbálunk Isten szentséges jelenlétébe – a szentek
szentjébe – idegen tűzzel, saját jó cselekedeteink illatáldozatával belépni.
Esetleg ezt gondolod: Én már tudom ezt. Nem vagyok olyan, mint Uzzijjá. Tudom,
hogy a főpapom egyedül Jézus Krisztus. Sosem próbálnám a saját áldozatomat
bemutatni az Úrnak. Nem mernék úgy lépni elé, hogy azt gondolom:
becsületességem és jótetteim bármi érdemet is jelentenek. Bármilyen gonoszságot
követett is el Uzzijjá, én nem vagyok vétkes abban.
Sok
becsületes, igaz hívő azonban magát teszi meg saját főpapjává. Idegen tűzzel
lépnek be a szentek szentjébe, éppen úgy, ahogyan Uzzijjás. Saját jóságuk,
erejük, képességük és akaratuk illatáldozatát viszik Isten elé. Maguknak
követelik a főpapságot, és – akár fölfogják, mit tesznek, akár nem –
félreállítják Krisztust mint főpapot.
Ne gondoljátok, hogy ez nem történhet meg Jézus
odaszánt követőivel! Tudjátok, minden hívő életében elkövetkezik az az idő –
többnyire akkor, amikor legkevésbé várják –, amikor az ellenség elemi erővel
árasztja el őket kísértésekkel, újra és újra feltörő vágyakkal, váratlan
kudarcokkal. Ilyenkor kísérti meg legjobban a keresztényt az, hogy saját
főpapjaként cselekedjen. Jön egy pillanat, amikor döntenie kell, hogy megpróbál
maga áldozatot hozni, vagy pedig Jézus Krisztusra, mint legnagyobb főpapra
támaszkodik, hogy ő végezze el az áldozatot.
