2013. augusztus 13., kedd

David Wilkerson - Az Újszövetség szabadító hatalma 8.

MIT ÉRT ISTEN AZON, AMIKOR AZT MONDJA, HOGY SZÖVETSÉGE ÁLTAL SZÍVÜNKBE ÍRJA TÖRVÉNYEIT, ÉS TANULNI FOGUNK TŐLE?

A Szent Szellem a törvényadó – Isten ujja, amellyel kőbe véste a parancsolatokat. Ma pedig ugyanez a Szellem írja a szívünkbe Isten törvényét. Megmutatja nekünk az Atya akaratát és Krisztus szellemét.
A Szellem osztja nekünk mindazt a krisztusi hatalmat, erőt és gazdagságot, amelyre szükségünk van a bűn legyőzéséhez. Tőle kell függenünk ahhoz, hogy meghiúsíthassuk a Sátán terveit, és megrabolhassuk ellenünk irányuló erejét, „...De ha a szellemmel azt, amit a hústest művel, megölitek, élni fogtok.” (Róm 8,13).
Isten azt mondja nekünk: Hozzád jövök, amikor harcolsz, ahogyan Izraelhez is elmentem Egyiptomban, amikor sóhajtott és kiáltozott. Elküldtem szabadításukra Mózest, most pedig elküldöm szabadításotokra Fiamat, Jézust. Az ő szelleme öröké a szívetekben él, és pártfogótok lesz. Ha tehát elfogy az erőtök, és közel álltok az eleséshez, csak szóljatok szövetségeseteknek. Mondjátok el neki, hogy mire van szükségetek, ő pedig ellát titeket a szükséges bölcsességgel, erővel, hatalommal és segítséggel.
Elfogadtad-e már ezt a nagyszerű igazságot? Hiszed-e, hogy Jézus szerződésben vállalta, hogy megóv téged az eleséstől, biztosít arról, hogy sohasem hagy magadra, képes leszel engedelmeskedni neki teljesen, és győzelmes életet élsz majd? Hidd el, mert ő a saját értékes nevével garantálja ezt. Nem neked kellett drága esküt tenned, nem neked kellett szövetségest keresned, pártfogót találnod. Isten végzett el helyetted mindent. Most pedig azt akarja, hogy használd fel mindezt a lehetőséget arra, hogy megszabadulj a bűn hatalmától.