Ez az elfelejtésnek, az elválasztásnak a kietlen földje. Elűzés Isten jelenlétéből.
(7) Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
"Lefektettél engem a legmélyebb sötétségbe". A Seolban különböző szintek vannak, de Jézus a legmélyebbre ment le. A sűrű sötétség mélységébe. Ez a mélység, amiről az Újszövetség szól.
Foglalkoztam egy asszonnyal egyik nap, akinek egy szörnyű élménye volt
gyermekkorában. Ez a dolog követte őt később is, és a sok problémája közül, amivel foglalkoztunk, ez volt a gyökér. Ez pedig egy abszolút fekete sötétség érzése volt, amely rájött. Valóban megrémítette őt. Még a beszédet is alig tudta elviselni erről, és ahogyan foglakoztam vele, úgy gondoltam, hogy többet látok ebben, mint egy egyszerű, egyéni pszichológiai tapasztalatot. Van olyan, hogy sűrű sötétség. Nem fizikai, hanem szellemi, és ez a legfőbb, a legtöbb, és Jézus ezt viselte el. Különböző héber szavak vannak a sötétségre, de ez a legerősebb szó. Ez egy teljes abszolút sötétség.
(8) A te haragod rám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem.
Minden ítélet Jézusra jött.
(9) Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél előttük engem, berekesztettem és ki nem jöhetek.
Tehát mint megfeszített ember Jézus teljesen tisztátalanná vált a zsidóság számára - botránnyá lett.
(10) Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt, kiáltlak téged Uram, minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
A következő három versben egy kérdéssorozat van, amelyet a zsoltáros kérdez, "hogy lehetséges ez?" hitetlenkedéssel. Majd visszatérünk erre, mert a válaszok mindegyike igen, megtörtént ez, amikor Jézus lement a pokolba, de a zsoltáros természetes értelmének az hihetetlen volt, hogy ezek a dolgok megtörténhessenek. Szeretném most ezt a három verset kihagyni és továbbnézni a 14. verstől:
(14) De én hozzád rimánkodom Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom.
Ez a feltámadás reggele.
(15) Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat éntőlem?
Mert Ő bűnné lett a mi bűnösségünkkel.
(16) Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Mit jelent az, hogy "ifjúságomtól kezdve"? Ifjúságától kezdve a kereszt rávettetett Jézus életére. Minden lépés, amit tett, egyre közelebb vitte a kereszthez. Azt mondja, hogy viselem a te rettentéseidet, roskadozom. Számomra ez hatalmas dolog. Nemcsak egy tettről van szó, hanem szellemi valóságról. Nem a fizikairól beszélek. Foglalkoztam emberekkel a szabadító szolgálatban, akik egy kicsit megízleltek abból, hogy mi Isten rettentése. Legtöbb ilyen ember ideggyógyintézetben van. És itt olvassuk, hogy Jézusnak a szellemén egyik töréssel a másik után ezek a szörnyű rettentések és szörnyűségek átsöpörtek.
(17) Általmentek rajtam a te búsulásaid, a te szorongattatásaid elemésztettek engem.
Újra ez a szorongatás, rettentés szó. Nagyon hangsúlyos és nagyon erős szó, és újra azt mondom, hogy a szabadulás területén, az elmebetegség területén olyan embereket találtunk, akik csak egy kis töredéket ízleltek meg abból, amit ez jelent.
Foglalkoztam egy asszonnyal egyik nap, akinek egy szörnyű élménye volt
gyermekkorában. Ez a dolog követte őt később is, és a sok problémája közül, amivel foglalkoztunk, ez volt a gyökér. Ez pedig egy abszolút fekete sötétség érzése volt, amely rájött. Valóban megrémítette őt. Még a beszédet is alig tudta elviselni erről, és ahogyan foglakoztam vele, úgy gondoltam, hogy többet látok ebben, mint egy egyszerű, egyéni pszichológiai tapasztalatot. Van olyan, hogy sűrű sötétség. Nem fizikai, hanem szellemi, és ez a legfőbb, a legtöbb, és Jézus ezt viselte el. Különböző héber szavak vannak a sötétségre, de ez a legerősebb szó. Ez egy teljes abszolút sötétség.
(8) A te haragod rám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem.
Minden ítélet Jézusra jött.
(9) Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél előttük engem, berekesztettem és ki nem jöhetek.
Tehát mint megfeszített ember Jézus teljesen tisztátalanná vált a zsidóság számára - botránnyá lett.
(10) Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt, kiáltlak téged Uram, minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
A következő három versben egy kérdéssorozat van, amelyet a zsoltáros kérdez, "hogy lehetséges ez?" hitetlenkedéssel. Majd visszatérünk erre, mert a válaszok mindegyike igen, megtörtént ez, amikor Jézus lement a pokolba, de a zsoltáros természetes értelmének az hihetetlen volt, hogy ezek a dolgok megtörténhessenek. Szeretném most ezt a három verset kihagyni és továbbnézni a 14. verstől:
(14) De én hozzád rimánkodom Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom.
Ez a feltámadás reggele.
(15) Miért vetsz el hát Uram engem, és rejted el orcádat éntőlem?
Mert Ő bűnné lett a mi bűnösségünkkel.
(16) Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Mit jelent az, hogy "ifjúságomtól kezdve"? Ifjúságától kezdve a kereszt rávettetett Jézus életére. Minden lépés, amit tett, egyre közelebb vitte a kereszthez. Azt mondja, hogy viselem a te rettentéseidet, roskadozom. Számomra ez hatalmas dolog. Nemcsak egy tettről van szó, hanem szellemi valóságról. Nem a fizikairól beszélek. Foglalkoztam emberekkel a szabadító szolgálatban, akik egy kicsit megízleltek abból, hogy mi Isten rettentése. Legtöbb ilyen ember ideggyógyintézetben van. És itt olvassuk, hogy Jézusnak a szellemén egyik töréssel a másik után ezek a szörnyű rettentések és szörnyűségek átsöpörtek.
(17) Általmentek rajtam a te búsulásaid, a te szorongattatásaid elemésztettek engem.
Újra ez a szorongatás, rettentés szó. Nagyon hangsúlyos és nagyon erős szó, és újra azt mondom, hogy a szabadulás területén, az elmebetegség területén olyan embereket találtunk, akik csak egy kis töredéket ízleltek meg abból, amit ez jelent.
