A történelem nem nyújt segítő jobbot
Rottenburg püspöke, Joseph Hefele, az egyháztörténet egykori professzora, a következő szavakat intézte az I. vatikáni zsinathoz: „Bocsássanak meg, ha túl egyszerűen fejezném ki magam. Nagyon jól ismerem a történelem és az egyházi tanítások régi dokumentum-forrásait, az egyházatyák írásait, valamint a zsinatokat ahhoz, hogy azt mondhassam...: éjjel és nappal a kezemben voltak, és tanulmányoztam ezeket. Azonban e dokumentumok egyikében sem találtam meg a doktrínát [a pápai tévedhetetlenségről].” Hasler a következő bizonyítékokat bocsátja rendelkezésünkre:
"A halifaxi (Nova Scotia) érsek, Thomas Connolly mint a tévedhetetlenség pártfogója érkezett Rómába, és teljesen meg volt győződve véleménye megalapozottságáról. Hosszas tanulmányozás után azonban ennek ellenkezőjéről győződött meg...: ismételten felszólította a zsinat tagjai közül azokat, akik a pápai tévedhetetlenség pártfogói voltak, hogy bocsássanak rendelkezésére konkrét, az első három évszázadból származó iratokat erre vonatkozó bizonyítékként - de hiába. Saját vagyonából felajánlott ezer fontot (ma ez kb. 30 ezer dollár, illetve 3 millió forint) annak, aki a megfelelő írott bizonyítékokat rendelkezésére tudja bocsátani. Csak koholmányokat kapott kézhez."
Von Döllinger, az egyháztörténelem egyik legnagyobb tekintélye, teljesen egyetértett Hefeiével. Könyvében (amit Róma betiltott) figyelmeztetett arra, hogy IX. Piusz a tévedhetetlenség dogmáját akarja megszavaztatni, és felhívta a püspökök figyelmét arra, hogy fontolják meg ezt a rendkívül fontos döntést:
"Az ősi hitvallások, a katekizmusok, az egyházatyák tanító szándékkal megírt írásainak egyikében sem esik még csak említés sem a pápáról, vagy arról, hogy a hitbizonyosság és a doktrínák tőle függnek.
Az egyháztörténet első évezrede alatt egyetlen doktrinális kérdésben sem döntött a pápa. Még a Krisztussal kapcsolatos vitában - ami hosszú ideig foglalkoztatta a keleti egyházat, és ami miatt számos zsinatot kellett összehívni - sem vett részt a pápa egyáltalán...
E korai időszakban a római egyház három polémiában játszott aktív szerepet - a Húsvét, az eretnek keresztség és a bűnbánati diszciplína kérdésében. A három vita közül egyik során sem tudták a pápák saját akaratukat, véleményüket vagy gyakorlatukat érvényesíteni, és a többi egyház is kitartott nézetének különbözősége mellett... Amikor Viktor pápa kísérletet tett arra, hogy Kis-Azsia egyházaira rákényszerítse a római vallást, és kizárja őket az úrvacsorai közösségből, próbálkozásai kudarcot vallottak."
Teljesen elfogadott történelmi tény, hogy a Krisztus utáni évszázadokban az egyháznak fogalma sem volt arról, hogy a római püspököt illetné meg az a jog, hogy döntsön a vitás kérdésekben, de még csak azt sem tartották róla, hogy tévedhetetlen. Sőt, amikor a pápák kezdték hangsúlyozni állítólagos tévedhetetlenségüket, amint ezt az előzőekben már láttuk, gyakran gonosz eszközökhöz folyamodva tették. Egy 1987-es Time-közvéleménykutatás szerint ma a katolikusok 93%-a vélekedik úgy, hogy „lehetséges az, hogy valaki nem ért egyet a pápával, és mégis jó katolikus”. Ennyit a tévedhetetlenség gyakorlati hatékonyságáról. Nem is csoda, hogy az egyház 1800 évig jól megvolt nélküle.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
