Újra és újra megismétli a szerző a
lényeget: Krisztus a mi egyetlen és kizárólagos főpapunk. Egyszeri áldozata
elég arra, hogy minden hiányunkat fedezze mindörökre. A levél írója megpróbálja
közel hozni kortársaihoz ezt a lényeges üzenetet, ezért Jeremiás prófétát
idézi: „Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után:
Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket” – ezt is mondja:
„Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!” Ahol azonban
ezeket elengedik, ott többé nincs vétekért való áldozat. Minthogy tehát bizalom
adta szabadságunk van arra
testvéreim, hogy Jézus vérével a szentélybe bemenjünk, – s ezt a bejárást új és
élő útként ő szentelte fel nekünk a függönyön, azaz saját húsán keresztül –,
minthogy továbbá van egy nagy főpapunk az Isten háza felett, járuljunk igaz
szívvel, kiteljesedett hittel, a rossz lelkiismerettől vérhintéssel megszabadított szívvel, tiszta vízzel
megmosott testtel Istenhez,”
(10,16-23a)
Megtanulhatjuk
ebből, hogy a mi főpapunk új szövetséget vagy megállapodást léptetett életbe,
amely szerint – ahogyan ő mondja – törvényeit a szívünkbe írja. Ezenfelül azt
is ígéri, hogy megtanít útjaira és arra, hogy miként maradhatunk meg az ő
szentségében. Mindennek végrehajtásában a közvetítő a Szent Szellem. Amellett,
hogy a levél szerzője felvázolja ezeket a csodálatos igazságokat, erőteljesen
figyelmeztet is minket. E figyelmeztetés ugyanaz, mint amit egykor Uzzijjá
kapott:
„Mert ha önként vétünk azután, hogy az
igazságra való újra ráismerést
elfogadtuk, nincs számunkra több véresáldozat, hanem csak az ítéletnek bizonyos
félelmes várása, és tűznek izzó heve, mely meg fogja emészteni az ellenállókat.
Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom
nélkül a halál fia. Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az,
aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy
bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.
Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a megtorlás, én megfizetek.” Majd
ismét: „Az Úr megítéli népét.”” (10,26-30)
Az
igerész szerzője megpróbál nagyon józanul figyelmeztetni: Bőséges ismeretre
tettél szert Krisztus főpapságáról. De ha nem támaszkodsz az ő véráldozatára –
ha megpróbálsz a magad főpapja lenni, és saját erőd által állni ellent a
bűnnek, emberi erőfeszítésed idegen tüzét hozva Isten elé –, akkor az
áldozatodat Isten nem tudja elfogadni. Nincs más áldozat, csak a Krisztusé. És
ha megkerülöd az ő áldozatát a magadé javára, akkor értéktelenné teszed az ő
szövetségének vérét. Megbántod Krisztust, aki a te egyetlen és kizárólagos
főpapod, aminek a következtében el kell szenvedned az ő bosszúállását.
Uzzijjá megkísérelte, hogy vér nélkül lépjen Isten elé
– vagyis saját áldozatát, erejét és jó cselekedeteit akarta odavinni. Azonban
nincs más út az Atyához, csakis az áldozat vére: vagyis Krisztus vére.
