2013. augusztus 12., hétfő

R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 14.

Egy ember arcának és nyakának egyik oldalát teljesen felemésztette a rák. Olyan fájdalmai voltak, hogy az első összejövetelről el kellett őt vinni. Amikor azonban Etter testvérnő kézrátétellel imádkozott érte, Isten ereje eltalálta. A fájdalom, merevség és égető érzés azonnal elmúlt. Hirtelen rádöb­bent, hogy már tudja forgatni a nyakát; aztán felment az oltárhoz, és prédikált az embereknek.

Egy este három süketnéma ember - akik előtte nem ismerték egy­mást - ott állt az oltárnál, sírva, összeölelkezve és kiáltozva, mert Is­ten megnyitotta a fülüket, és visszaadta a beszédképességüket. Sokan könnyezve figyelték a jelenetet, és előrejöttek az oltárhoz, hogy meg­ismerjék Istent és üdvösséget nyerjenek. A három volt süketnéma elő­rejött bizonyságot tenni:

„Amikor Etter testvérnő megérintette a nyelvem hegyét, majd az ujját a fülembe dugva megparancsolta a süket és néma szellemnek, hogy jöjjön ki, azonnal megnyílt a fü­lem, és megjött a hangom.”

Egy hölgy rákban és tüdőbetegségben szenvedett. Olyan volt, mint egy mozgó csontváz. Dallas legjobb orvosai mind feladták már a re­ményt vele kapcsolatban. Ágyon hozták be, és sokan úgy gondolták, hogy meg fog halni, mielőtt Etter testvérnő odaérne. Amikor imád­koztak érte, azonnal meggyógyult, és kiáltozva ugrott fel az ágyáról.
Utána minden este eljött az összejövetelekre, és ott ült a többiekkel együtt. Még nagyon sovány volt, de akik ismerték, elmondták, hogy folyamatosan javult az állapota.

F. F. Bosworth, a nagy gyógyító evangélista így ír a dallasi összejö­vetelekről:

„Estéről estére, ahogy elhangzott a hívás, a tizenöt méte­res oltár körül annyira megtelt a hely betegségekben szenvedőkkel, illetve olyanokkal,, akik az üdvösségüket keresték, vagy Szent Szellemmel akartak megkeresztelkedni, hogy alig lehetett mozogni közöttük.”

Olyan erővel nyilvánult meg a Szellem ereje minden összejövete­lén, amilyet a mi generációnk még sohasem látott. Egy indianai új­ságíró ezt írta: „Már kora reggel a legkülönbözőbb járművek kezdtek özönleni a városba. Egyetlen cirkusz vagy politikai kampány sem oko­zott azelőtt ilyen nagy tumultust." Egy másik arról írt, hogy ez volt az első eset iowai településükön, hogy egy vallásos összejövetel jól si­került. Beszámolt arról, hogy akiknek az operába volt bérletük, azok is inkább átmentek az összejövetelre, megnézni, hogy hová szivárgott el a közönség.