Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 2.

A kezdet és a vég

A kapcsolatok négy eleme közül azért foglalkozunk utolsóként a meg­ér­tés témakörével, mivel bi­zonyos értelemben ez az a cél, amely felé az összes többi vezet, és amelyet szolgál. Egymás meg­is­merése a kap­cso­la­tok értelme és végcélja: “...akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem”. Ez a hajtóerő arra késztet minket, hogy meg­is­mer­tes­sük magunkat má­sok­kal. A másik, a bűn okozta hajtóerő a kap­cso­latoktól való elzárkózásra akar minket kény­sze­rí­te­ni: “Sza­va­dat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém”. Két erő között őrlődünk: az egyik az egymás előli el­rej­tő­­zés­re késztető félelem, a másik pedig az a velünk teremtett vágy, hogy megismerjük egymást.

De a megismerés, az ismeret egyben előfeltétele is a többi al­ko­tó­elem fejlődésének. Nem sze­ret­he­tek valakit, akit valójában nem is is­me­rek. Lehet, hogy csak egy délibábot, egy kitalált sze­mélyt szeretek. “Ő nem az a lány, akibe én szerelmes lettem.” “Egy álomképbe sze­ret­tem bele, a valóság rettenetes megrázkódtatást jelentett nekem.” En­nek a témának tucatnyi va­ri­á­ci­ó­já­val találkoztunk már. Nem bízhatom meg egy olyan emberben, akit nem ismerek, illetve nem értek meg. A leg­vak­­­merőbb és legmerészebb vakhit lenne, ha ezt megtenném. “Ide­gent pe­­dig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az ide­ge­­nek hangját". És ugyan­olyan nehéz tisztelni valakit, akit nem is­me­rek, mint felbecsülni egy ismeretlen ember va­lós értékét.

Az igazság az, hogy nem vezethetsz, nem szolgálhatsz és nem irá­nyít­­hatsz embereket, leg­a­láb­bis egy bizonyos határon túl, ha nem ve­szed magadnak a fáradságot, hogy megismerd és meg­értsd őket. El­len­ke­ző esetben a vezetés alapelveinek legnagyszerűbb megértése, az al­­kal­­ma­­zott pszichológiában való minden jártasság sem jelent majd nagy segítséget abban a kér­dés­ben, hogyan kell bánni Kovács Já­nos­sal, mi­vel Kovács János ugyanúgy nem a szabályokban meg­fo­gal­ma­zott alap­el­vek szerint él, mint ahogyan te sem. Ő azoknak a mo­ti­vá­ci­ók­­nak a ti­tok­­zatos és bonyolult komplexitása szerint él, amelyek egy utá­noz­ha­tat­lan emberré teszik őt. Ha nem tanulom meg megismerni és tisz­tel­ni ezt az egyetlenszerű személyiséget, akkor a sö­tét­ben fogok ta­po­ga­tóz­ni a vele való kapcsolattartásban. Nincs olyan módszer, amellyel előre ki­szá­míthatóvá lehetne tenni a végeredményt úgy, hogy ne is kelljen szá­mol­ni az emberben rejlő kiszámíthatatlan dolgokkal.