A Szent Szellem erejét nem jutalomként kapjuk, mint valami trófeát a maratoni futás végén. Nem, erőre már a startvonalnál szükségünk van, amikor elkezdjük maratoni futásunkat Istenért. Minél gyengébbnek érezzük magunkat és minél inkább bukdácsolunk a hitünkben, annál inkább rászorulunk a Szent Szellem erejére. A tökéletesség nem feltétele a Szent Szellem elnyerésének! Sőt, éppen azért kapjuk, mert nem vagyunk tökéletesek. Azért küldte el Jézus, mert szükségünk van rá - mindnyájunknak, a legszentebbnek és a legkevésbé szentnek egyaránt. Gondolkozz ezen, és ismételd a szívedben: Jöjj, Szent Szellem, szükségem van rád! REINHARD BONNKE
A Bibliát kevéssé érdekli az idő múlása, inkább bizonyos korszakokra, helyszínekre és eseményekre összpontosít. A legnagyobb „idő” akkor volt Isten óráján, amikor Krisztus eljött a Földre. Születésének pillanata, halálának pillanata, feltámadásának pillanata - valójában Jézus életének minden egyes pillanata - nem „bolhacsípések” voltak a történelem színpadán, hanem az örökkévalóságra kiható sorsdöntő események. Ami igazán számít, az nem a hosszú élet, hanem hogy Isten időzítése szerint éljük a napjainkat. „Jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer” - énekli a Zsoltáros (Zsolt 84,11). Legyen ma is áldott napotok! REINHARD BONNKE
2013. augusztus 29., csütörtök
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 5.
A morgolódás gyakran a régi természetben gyökerezik, de ha az ember nem tud rajta uralkodni, akkor démonikus. A keresztény élet folyamán a hangsúly idővel rákerül ezekre is, nemcsak a durva, testi bűnökre, mint a megtérés elején. Jézus halála számunkra örömhír. A szimpátia is a régi természet gyümölcse, de ez vakká, elfogulttá tesz egy ember felé. A szimpátia nem azonos Isten bölcsességével. Amikor találkozunk egy emberrel, a szellemi élmény a döntő, nem a lelki tapasztalat. A lelki ember csak illúziókra képes, reménységre nem. Nem szimpatizálni kell az emberekkel, hanem szeretni őket, úgy nézni, ahogyan Isten látja őket. Az érzelem az ember nagyon kicsi része, és nagyon rossz tanácsadó, ha erre hagyatkozol. Aki nagyon érzelmi, annak nem lesz szilárd jelleme. Az érzelemben is fontos az akarat. Az a jó, ha harmónia van a lélek három része között, de ezt csak úgy lehet, ha az akarat erősebb a gondolatnál és az érzelemnél.
A gyengébb edényeket - a nőket - gyakran az érzelmek vezetik. Gyakran Istent is érzelmi módon akarják keresni a hölgyek. A szellem az nem érzelem, hanem belső erő. Az érzelmek nagyon csalókák. Istent csak hittel lehet megragadni. Rendkívül befolyásolhatóak leszünk, ha az érzelmekre hallgatunk és szubjektivek vagyunk. Ahogy egyre erősebb a hazugság, nekünk erősen ellene kell állni és hadat üzenni neki. Szellemmel kell látni és akkor nem kerülünk kelepcébe.
Az önsajnálat hatja át az embert a legmélyebben, mert önszeretetből táplákozik. A bűnbánat nem azonos az önsajnálattal. Abban látszik az önsajnálat, hogy valaki megvallja a bűneit, és nem szabadul fel, nem tud örülni. A másik dolog a morgolódás. A háziasszonyokat, a gyermeknevelést és a közlekedést nagyon uralja. A kereszten az óemberünk megfeszíttetett, de ezt naponta meg kell valósítanunk.
Visszatérve, megtörtént a kereszten, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett. Most nekünk kell ezt kidolgozni, megfeszíteni a testünket. Csodálatos, amikor erre gondolok. Tudjátok mi történik? Új területeket tár fel a Szentlélek. Dicsőség Istennek!
Efézus 2,2-3:
(2) Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.
A Sátán képes szellemileg működni bennünk addig, amíg mi az engedetlenség fiai vagyunk. Amíg van bennünk területe az engedetlenségnek, addig azon a területen a Sátánnak joga van befolyást gyakorolni az életünkre. Nem számít, hogy kiáltasz Istenhez, mert a Sátánnak mégis legális joga van, hogy befolyást gyakoroljon ott, ahol lázadás van. Az egyetlen út, hogy megakadályozzuk ezt, hogy az engedetlenséget és a lázadást felszámoljuk.
A gyengébb edényeket - a nőket - gyakran az érzelmek vezetik. Gyakran Istent is érzelmi módon akarják keresni a hölgyek. A szellem az nem érzelem, hanem belső erő. Az érzelmek nagyon csalókák. Istent csak hittel lehet megragadni. Rendkívül befolyásolhatóak leszünk, ha az érzelmekre hallgatunk és szubjektivek vagyunk. Ahogy egyre erősebb a hazugság, nekünk erősen ellene kell állni és hadat üzenni neki. Szellemmel kell látni és akkor nem kerülünk kelepcébe.
Az önsajnálat hatja át az embert a legmélyebben, mert önszeretetből táplákozik. A bűnbánat nem azonos az önsajnálattal. Abban látszik az önsajnálat, hogy valaki megvallja a bűneit, és nem szabadul fel, nem tud örülni. A másik dolog a morgolódás. A háziasszonyokat, a gyermeknevelést és a közlekedést nagyon uralja. A kereszten az óemberünk megfeszíttetett, de ezt naponta meg kell valósítanunk.
Visszatérve, megtörtént a kereszten, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett. Most nekünk kell ezt kidolgozni, megfeszíteni a testünket. Csodálatos, amikor erre gondolok. Tudjátok mi történik? Új területeket tár fel a Szentlélek. Dicsőség Istennek!
Efézus 2,2-3:
(2) Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama szellem szerint, amely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.
A Sátán képes szellemileg működni bennünk addig, amíg mi az engedetlenség fiai vagyunk. Amíg van bennünk területe az engedetlenségnek, addig azon a területen a Sátánnak joga van befolyást gyakorolni az életünkre. Nem számít, hogy kiáltasz Istenhez, mert a Sátánnak mégis legális joga van, hogy befolyást gyakoroljon ott, ahol lázadás van. Az egyetlen út, hogy megakadályozzuk ezt, hogy az engedetlenséget és a lázadást felszámoljuk.
David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 5.
SZERINTÜNK
ISTENNEK ÖRÜLNIE KELLENE IGYEKEZETÜNKNEK ÉS ERŐFESZÍTÉSEINKNEK – Ő AZONBAN NEM
ÖRÜL, MERT MEGKERÜLJÜK A SZÖVETSÉG FŐPAPJÁT.
Talán
ezt tudod mondani: Hála Istennek, én állhatatos, hűséges, tiszta szolgája
vagyok az Úrnak. – Ha így van, akkor én nem szeretném kicsinyíteni erkölcsi
nagyságodat. Hálát adok Istennek minden szentért, aki bizonyságot tud tenni a
Szent Szellem győzelmes munkájáról. Ezért inkább ahhoz a jó emberhez szólok,
aki önmaga főpapjaként akar Isten elé állni. Az ilyen ember idegen tűzzel
megtöltött illatáldozati edénnyel lép be Isten jelenlétébe: megpróbálja saját
ügyét képviselni, közbenjár önmagáért, elmondja Istennek, milyen keményen
dolgozott azért, hogy helyesen cselekedjen.
Ismerek
egy körülbelül hatvanéves kegyes pásztort, aki egész életében hűségesen
szolgált Istennek. Attól a naptól kezdve, hogy találkozott az Úrral, semmiféle
fertőzött, gonosz gondolat nem fogant meg benne. Utolsó éveiben azonban hirtelen
szörnyűséges, mély depresszióba esett. Sötét felhő telepedett rá valahonnan, és
e depresszió vermében parázna és gonosz gondolatok kezdték gyötörni.
Ez
az ember nem értette, mi történik vele. így kiáltott: „Ó, Uram, honnan jött ez
az életembe? Mi történik velem?” Úgy tűnt azonban, hogy a menny zárva maradt -
és a gonosz gondolatok továbbra is kísértették.
Végül
ez a kegyes lelkipásztor látta, hogy két választása van. Az első az, hogy
földre veti magát, sírva gyötrődik, és kétségbeesetten fetrengve bánkódik a
számára felfoghatatlan bűn felett. Engedheti, hogy legyőzze a félelem, és a
gonosz rettegéssel töltse el. Befelé fordulhat, és méltatlannak, elveszettnek,
vétkesnek érezheti magát. Úgy tehet, mintha ő lenne saját főpapja, és
megpróbálhat saját erejéből kilábalni abból, ami történt. Imádkozhat is: „Uram,
te tudod, hogy ez nem én vagyok. Ha elég időt adsz, és türelmes leszel velem,
akkor túljutok ezen.
Minden
tőlem telhetőt megteszek, hogy többé ne gondoljak gonosz dolgokra. Szeretnék
visszajutni ahhoz az állapothoz, amelyben ez előtt a pokoli megszállás előtt
voltam. Akármibe kerül, én kiszakítom magamat ebből a helyzetből.”
Ha a lelkész így tenne, éppen olyan lenne, mint
Uzzijjá. Idegen tűzzel lépne be a szentélybe – illatáldozati edényében emberi erőfeszítéssel,
és a test cselekedeteivel. Önmaga megszabadítására saját erőből törekedne,
cselekedne és tevékenykedne.
R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 18.
Az egyik kedvenc sátoros történetem az, amikor Maria Woodworth-Etter és Aimee Semple McPherson találkoztak. Akkor még Aimee utazó evangélista volt. Nagyon szerette Etter testvérnőt, és vágyott rá, hogy találkozhasson vele, illetve részt vehessen egyik összejövetelén. Személyes véleményem az, hogy Aimee csak úgy falta a Mariáról szóló könyveket, és a saját elhívását nagymértékben Maria bátor kiállása által erősítette.
Influenzajárvány miatt le volt zárva Indianapolis városa, egészen addig, amíg Aimee evangélizációs autója meg nem érkezett a városba. A zárlatot azon az estén oldották fel, és Aimee ezt Isten beavatkozásának tekintette. 1918. október 31-én ezt írta naplójába:
„Évek óta vágyom arra, hogy találkozhassak Etter testvérnővel, és az elmúlt hónapokban különösen sokat beszéltem róla. Vágyódtam arra, hogy hallhassam a prédikációját, és jelen lehessek az összejövetelén... Holnap nyitva lesz Etter testvérnő sátora és szívem kívánsága beteljesülhet. Dicsőség az Úrnak!”
Az összejövetel után Aimee így írt:
„Együtt örültünk és dicsértük az Urat. Isten ereje leszállt - és ránk árasztotta áldásait.”
Másnap McPherson testvérnő örvendezve hagyta el a várost, hogy tovább menjen saját isteni célja, Kalifornia felé. Csak találgatni tudjuk, milyen emlékeket dédelgetett magában a Mariával való találkozás után.
Jóllehet Etter testvémő sosem beszélt nyilvánosan arról, hogy mi a véleménye Aimee-ről, útitársa, Bertha Schneider említést tesz erről. Egy alkalommal Etter testvérnő és Aimee ugyanabban a városban tartózkodtak. Szabad estéjük volt, így Maria csoportja Aimee összejövetelére látogatott. Etter testvérnő azonban nem ment velük. Mrs. Schneider a következővel indokolja ezt: Etter testvérnő kifejezte kétségeit Aimee szolgálatával kapcsolatban, amely szerinte egyre erősebben emlékeztetett színházi előadásra és más népszerű látványosságokra. Én személy szerint úgy érzem, hogy Etter testvérnő szentség mozgalmi múltjából fakadóan ez a megjegyzés nem kritikus, csak őszinte volt.
Korának sok nagy szónoka kereste fel a Sátort. Noha sohasem jegyezték fel, hogy Etter testvérnő találkozott volna a legendás brit evangélistával, Smith Wigglesworth-szel, sokan úgy gondolják, hogy rengeteget tanult Mariától. Azt mondják, Wigglesworth sok mondatát Etter testvérnőtől vette át. Annyi bizonyos, hogy 1925-ben, Maria halála után, Wigglesworth vezetett egy összejövetel-sorozatot a Sátorban.
Sokak számára ezek a történetek esetleg ijesztően hatnak. Értsétek meg, hogy Isten napjainkban helyreállítja az Egyházban a természetfelettit. Némelyek, akik ezt a könyvet olvassák, talán félnek ettől. Néhányatokhoz esetleg szólt Isten, hogy imádkozzatok a gyülekezetben a betegekért, és nem tettétek. Lehet, hogy nem pontosan tudod, mi Isten akarata a gyógyulással kapcsolatban. Talán úgy érzed, hogy össze vagy zavarodva. Isten azt akarja, hogy az ember szabad legyen. Jézus azért jött, hogy az ördög munkáit lerombolja, és nem azért, hogy elszenvedje vagy együtt éljen vele. Az egyháznak meg kell tanulnia manapság, hogyan bánjon el a pusztítóval, és hogyan adjon életet az embereknek.
Túl sokan vagyunk, akik megmaradunk egy kényelmes doktrína vagy egy válogatós teológia határain belül. Istennek az az akarata, hogy Igéjének minden tanácsát hirdessék és bemutassák az embereknek. Jézus ezért ontotta a vérét. Kezdd el olvasni az Apostolok cselekedeteit, és megtalálod benne, kik voltak, akik bemutatták a Szellem erejét, és kik voltak, akik ellene támadtak. Az apostolokhoz hasonlóan, Etter testvérnő az ellene irányuló nyomások és üldözések dacára is hű maradt Istennek teljes beszédéhez egész életében. Ugyanezt kell nekünk is tenni. Átadta a fáklyát, és nekünk hűségesen tovább kell vinnünk.
Influenzajárvány miatt le volt zárva Indianapolis városa, egészen addig, amíg Aimee evangélizációs autója meg nem érkezett a városba. A zárlatot azon az estén oldották fel, és Aimee ezt Isten beavatkozásának tekintette. 1918. október 31-én ezt írta naplójába:
„Évek óta vágyom arra, hogy találkozhassak Etter testvérnővel, és az elmúlt hónapokban különösen sokat beszéltem róla. Vágyódtam arra, hogy hallhassam a prédikációját, és jelen lehessek az összejövetelén... Holnap nyitva lesz Etter testvérnő sátora és szívem kívánsága beteljesülhet. Dicsőség az Úrnak!”
Az összejövetel után Aimee így írt:
„Együtt örültünk és dicsértük az Urat. Isten ereje leszállt - és ránk árasztotta áldásait.”
Másnap McPherson testvérnő örvendezve hagyta el a várost, hogy tovább menjen saját isteni célja, Kalifornia felé. Csak találgatni tudjuk, milyen emlékeket dédelgetett magában a Mariával való találkozás után.
Jóllehet Etter testvémő sosem beszélt nyilvánosan arról, hogy mi a véleménye Aimee-ről, útitársa, Bertha Schneider említést tesz erről. Egy alkalommal Etter testvérnő és Aimee ugyanabban a városban tartózkodtak. Szabad estéjük volt, így Maria csoportja Aimee összejövetelére látogatott. Etter testvérnő azonban nem ment velük. Mrs. Schneider a következővel indokolja ezt: Etter testvérnő kifejezte kétségeit Aimee szolgálatával kapcsolatban, amely szerinte egyre erősebben emlékeztetett színházi előadásra és más népszerű látványosságokra. Én személy szerint úgy érzem, hogy Etter testvérnő szentség mozgalmi múltjából fakadóan ez a megjegyzés nem kritikus, csak őszinte volt.
Korának sok nagy szónoka kereste fel a Sátort. Noha sohasem jegyezték fel, hogy Etter testvérnő találkozott volna a legendás brit evangélistával, Smith Wigglesworth-szel, sokan úgy gondolják, hogy rengeteget tanult Mariától. Azt mondják, Wigglesworth sok mondatát Etter testvérnőtől vette át. Annyi bizonyos, hogy 1925-ben, Maria halála után, Wigglesworth vezetett egy összejövetel-sorozatot a Sátorban.
Sokak számára ezek a történetek esetleg ijesztően hatnak. Értsétek meg, hogy Isten napjainkban helyreállítja az Egyházban a természetfelettit. Némelyek, akik ezt a könyvet olvassák, talán félnek ettől. Néhányatokhoz esetleg szólt Isten, hogy imádkozzatok a gyülekezetben a betegekért, és nem tettétek. Lehet, hogy nem pontosan tudod, mi Isten akarata a gyógyulással kapcsolatban. Talán úgy érzed, hogy össze vagy zavarodva. Isten azt akarja, hogy az ember szabad legyen. Jézus azért jött, hogy az ördög munkáit lerombolja, és nem azért, hogy elszenvedje vagy együtt éljen vele. Az egyháznak meg kell tanulnia manapság, hogyan bánjon el a pusztítóval, és hogyan adjon életet az embereknek.
Túl sokan vagyunk, akik megmaradunk egy kényelmes doktrína vagy egy válogatós teológia határain belül. Istennek az az akarata, hogy Igéjének minden tanácsát hirdessék és bemutassák az embereknek. Jézus ezért ontotta a vérét. Kezdd el olvasni az Apostolok cselekedeteit, és megtalálod benne, kik voltak, akik bemutatták a Szellem erejét, és kik voltak, akik ellene támadtak. Az apostolokhoz hasonlóan, Etter testvérnő az ellene irányuló nyomások és üldözések dacára is hű maradt Istennek teljes beszédéhez egész életében. Ugyanezt kell nekünk is tenni. Átadta a fáklyát, és nekünk hűségesen tovább kell vinnünk.
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 16.
A pápai zsarnokság keserű gyümölcse
Amikor IX. Piusz, mindenhatóságáról kialakított álomvilágában élve, azt a hihetetlen nézetet próbálta az egyházra ráerőszakolni, hogy magának a hivatalnak olyan természetfölötti ereje van, hogy egy közönséges emberi lényt tévedhetetlenné tud tenni, az olaszok - feldühödve a pápa romlottsága és barbarizmusa miatt - meg akarták fosztani trónjától. Vádolva a pápaságot azzal, hogy „az elmúlt nemzedékek holttesteire építette fel bitorló hatalmának erődjét”, az olasz hazafi, Giuseppe Mazzini IX. Piuszt és a pápa elődjeit a következő ékesszólással ítélte el:
"Az Evangélium az egyetemes szeretetet és a testvériséget sugallja, de a pápa csak viszályt és gyűlöletet szított...; akinek a gyengét védelmeznie kellett volna az elnyomóval szemben, akinek a polgárok közötti békességet kellett volna szorgalmaznia, összehívta a bérgyilkosokat [Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából és Nápolyból), hogy gyilkos tőreiket az oltár kövén élesítsék, és eközben arra figyelmeztette a polgárokat, hogy ne merészeljenek felkelést szítani".
Az újonnan megalakult Olasz Királyság parlamentje 1861-ben Rómát fővárossá nyilvánította, annak ellenére, hogy még mindig a pápa volt zsarnoki uralkodója. Amikor elérkezett az idő, hogy ez a határozat törvényerőre emelkedjen, az olasz függetlenségért harcolóktól nem lehetett megtagadni ezt a követelést. Az összevont pápai, francia és osztrák haderő nem tudott ellenállni az olasz szabadságért és egységért harcolók hadseregének. 1870. szeptember 20-án, két hónappal később, hogy az I. vatikáni zsinat megerősítette a pápai tévedhetetlenséget, a pápát mint Róma provincia uralkodóját megfosztották trónjától. Cadorna tábornok csapatai legyőzték a pápai haderőt, és bevonultak a Róma falaihoz közel eső Porta Pia-ra. A népszavazás, amire már utaltunk, óriási többséggel megszavazta Rómának az Egyesült Olaszországhoz való csatolását.
IX. Piusz visszavonult a Vatikánba, és szentélyéből tüzelt szavaival ellenségeire. Több mint 130 szóból álló, Viktor Emánuelre kimondott átka a következő volt: „bárhol is legyen, akár a házában, akár a szabad ég alatt..., legyen átkozott...; átkozott legyen a szája, a szíve..., legyen ellene a menny minden hatalma...; legyen átkozott!” Többi ellenségéhez - a szavazatok szerint az olasz lakosság 99 százalékához - a pápa a következő szidalomáradatot intézte „a mindenható Isten, valamint a szent apostolok, Péter és Pál tekintélyével”:
"Mindazoknak, akik... földterületeink provinciáinak vagy e nagyszerű város [Róma] inváziójának, bitorlásának és elfoglalásának bűnében vétkesek..., kiátkozásban és más, az egyház által kiszabott büntetésekben lesz részük, amit a szent egyházi törvénykönyv, az apostoli iratok és az egyetemes zsinat, különösen a tridenti zsinat rendelkezései szentesítenek."
Természetesen a pápa kifakadásai ez alkalommal teljesen hiábavalók voltak. Az olaszokat nem hatotta meg a tévedhetetlenség új dogmája, és Rómát a mai napig is az olasz kormány irányítja. Ahogyan ezt már említettük, a Mussolinivel kötött 1929-es konkordátum a pápának autonómiát biztosított egy városállam, a Vatikán fölött, amelyik ezentúl egyenlő státuszt élvez a világ többi országával.
A Vatikán nem semmisült meg, és a római katolikus egyház sem zsugorodott össze. A világon összesen közel egymiiliárd tagja van. A pápának az egész világra kiterjedő befolyása - bár sokkal árnyaltabb és kifinomultabb - nagyobb, mint valaha. János apostol látása még mindig rendkívül pontos, bár még sok szempontból beteljesülésre vár.
Amikor IX. Piusz, mindenhatóságáról kialakított álomvilágában élve, azt a hihetetlen nézetet próbálta az egyházra ráerőszakolni, hogy magának a hivatalnak olyan természetfölötti ereje van, hogy egy közönséges emberi lényt tévedhetetlenné tud tenni, az olaszok - feldühödve a pápa romlottsága és barbarizmusa miatt - meg akarták fosztani trónjától. Vádolva a pápaságot azzal, hogy „az elmúlt nemzedékek holttesteire építette fel bitorló hatalmának erődjét”, az olasz hazafi, Giuseppe Mazzini IX. Piuszt és a pápa elődjeit a következő ékesszólással ítélte el:
"Az Evangélium az egyetemes szeretetet és a testvériséget sugallja, de a pápa csak viszályt és gyűlöletet szított...; akinek a gyengét védelmeznie kellett volna az elnyomóval szemben, akinek a polgárok közötti békességet kellett volna szorgalmaznia, összehívta a bérgyilkosokat [Spanyolországból, Franciaországból, Ausztriából és Nápolyból), hogy gyilkos tőreiket az oltár kövén élesítsék, és eközben arra figyelmeztette a polgárokat, hogy ne merészeljenek felkelést szítani".
Az újonnan megalakult Olasz Királyság parlamentje 1861-ben Rómát fővárossá nyilvánította, annak ellenére, hogy még mindig a pápa volt zsarnoki uralkodója. Amikor elérkezett az idő, hogy ez a határozat törvényerőre emelkedjen, az olasz függetlenségért harcolóktól nem lehetett megtagadni ezt a követelést. Az összevont pápai, francia és osztrák haderő nem tudott ellenállni az olasz szabadságért és egységért harcolók hadseregének. 1870. szeptember 20-án, két hónappal később, hogy az I. vatikáni zsinat megerősítette a pápai tévedhetetlenséget, a pápát mint Róma provincia uralkodóját megfosztották trónjától. Cadorna tábornok csapatai legyőzték a pápai haderőt, és bevonultak a Róma falaihoz közel eső Porta Pia-ra. A népszavazás, amire már utaltunk, óriási többséggel megszavazta Rómának az Egyesült Olaszországhoz való csatolását.
IX. Piusz visszavonult a Vatikánba, és szentélyéből tüzelt szavaival ellenségeire. Több mint 130 szóból álló, Viktor Emánuelre kimondott átka a következő volt: „bárhol is legyen, akár a házában, akár a szabad ég alatt..., legyen átkozott...; átkozott legyen a szája, a szíve..., legyen ellene a menny minden hatalma...; legyen átkozott!” Többi ellenségéhez - a szavazatok szerint az olasz lakosság 99 százalékához - a pápa a következő szidalomáradatot intézte „a mindenható Isten, valamint a szent apostolok, Péter és Pál tekintélyével”:
"Mindazoknak, akik... földterületeink provinciáinak vagy e nagyszerű város [Róma] inváziójának, bitorlásának és elfoglalásának bűnében vétkesek..., kiátkozásban és más, az egyház által kiszabott büntetésekben lesz részük, amit a szent egyházi törvénykönyv, az apostoli iratok és az egyetemes zsinat, különösen a tridenti zsinat rendelkezései szentesítenek."
Természetesen a pápa kifakadásai ez alkalommal teljesen hiábavalók voltak. Az olaszokat nem hatotta meg a tévedhetetlenség új dogmája, és Rómát a mai napig is az olasz kormány irányítja. Ahogyan ezt már említettük, a Mussolinivel kötött 1929-es konkordátum a pápának autonómiát biztosított egy városállam, a Vatikán fölött, amelyik ezentúl egyenlő státuszt élvez a világ többi országával.
A Vatikán nem semmisült meg, és a római katolikus egyház sem zsugorodott össze. A világon összesen közel egymiiliárd tagja van. A pápának az egész világra kiterjedő befolyása - bár sokkal árnyaltabb és kifinomultabb - nagyobb, mint valaha. János apostol látása még mindig rendkívül pontos, bár még sok szempontból beteljesülésre vár.
2013. augusztus 28., szerda
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
Ahhoz, hogy Isten megbocsásson az embernek, nem volt elég, hogy Ő mindenható, sem az, hogy szeretett minket. Igazsága nem engedte meg, hogy szőnyeg alá söpörje a bűneinket. A bűnökért valakinek bűnhődnie kellett, mert „vérontás nélkül nincsbűnbocsánat”. A bűn tette szükségessé a keresztet. Ebben az áldozatban a világ összes bűnét és gonoszságát magához vonzotta, mint mágnes a vasreszeléket, hogy a kereszt megemésztő tüzében végleg megsemmisítse. És miközben minket arra hívott el, hogy „örüljünk az Úrban mindenkor”, az isteni ének rövid időre elhallgatott, amikor mindez történt. Betölti-e ez a szívedet hálával? REINHARD BONNKE
David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 4.
Újra és újra megismétli a szerző a
lényeget: Krisztus a mi egyetlen és kizárólagos főpapunk. Egyszeri áldozata
elég arra, hogy minden hiányunkat fedezze mindörökre. A levél írója megpróbálja
közel hozni kortársaihoz ezt a lényeges üzenetet, ezért Jeremiás prófétát
idézi: „Ez az a szövetség, melyet végrendeletül hagyok rájuk ama napok után:
Törvényeimet szívükbe adom, s gondolkodásukba beírom őket” – ezt is mondja:
„Vétkeikről és törvénytiprásaikról többé meg nem emlékezem!” Ahol azonban
ezeket elengedik, ott többé nincs vétekért való áldozat. Minthogy tehát bizalom
adta szabadságunk van arra
testvéreim, hogy Jézus vérével a szentélybe bemenjünk, – s ezt a bejárást új és
élő útként ő szentelte fel nekünk a függönyön, azaz saját húsán keresztül –,
minthogy továbbá van egy nagy főpapunk az Isten háza felett, járuljunk igaz
szívvel, kiteljesedett hittel, a rossz lelkiismerettől vérhintéssel megszabadított szívvel, tiszta vízzel
megmosott testtel Istenhez,”
(10,16-23a)
Megtanulhatjuk
ebből, hogy a mi főpapunk új szövetséget vagy megállapodást léptetett életbe,
amely szerint – ahogyan ő mondja – törvényeit a szívünkbe írja. Ezenfelül azt
is ígéri, hogy megtanít útjaira és arra, hogy miként maradhatunk meg az ő
szentségében. Mindennek végrehajtásában a közvetítő a Szent Szellem. Amellett,
hogy a levél szerzője felvázolja ezeket a csodálatos igazságokat, erőteljesen
figyelmeztet is minket. E figyelmeztetés ugyanaz, mint amit egykor Uzzijjá
kapott:
„Mert ha önként vétünk azután, hogy az
igazságra való újra ráismerést
elfogadtuk, nincs számunkra több véresáldozat, hanem csak az ítéletnek bizonyos
félelmes várása, és tűznek izzó heve, mely meg fogja emészteni az ellenállókat.
Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom
nélkül a halál fia. Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az,
aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy
bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.
Mert ismerjük azt, aki ezt mondta: „Enyém a megtorlás, én megfizetek.” Majd
ismét: „Az Úr megítéli népét.”” (10,26-30)
Az
igerész szerzője megpróbál nagyon józanul figyelmeztetni: Bőséges ismeretre
tettél szert Krisztus főpapságáról. De ha nem támaszkodsz az ő véráldozatára –
ha megpróbálsz a magad főpapja lenni, és saját erőd által állni ellent a
bűnnek, emberi erőfeszítésed idegen tüzét hozva Isten elé –, akkor az
áldozatodat Isten nem tudja elfogadni. Nincs más áldozat, csak a Krisztusé. És
ha megkerülöd az ő áldozatát a magadé javára, akkor értéktelenné teszed az ő
szövetségének vérét. Megbántod Krisztust, aki a te egyetlen és kizárólagos
főpapod, aminek a következtében el kell szenvedned az ő bosszúállását.
Uzzijjá megkísérelte, hogy vér nélkül lépjen Isten elé
– vagyis saját áldozatát, erejét és jó cselekedeteit akarta odavinni. Azonban
nincs más út az Atyához, csakis az áldozat vére: vagyis Krisztus vére.
Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 6.
Az emberi szellem szerepe
Feltétlenül meg kell értenünk, hogy csak szellemünkkel “ismerhetünk” meg egy másik embert. Ha sikerül megismernünk valakit, akkor emberi szellemünk az, ami ezzel az ismerettel rendelkezik. Egy ember ismerete lényegét tekintve szellemi ismeretet jelent: “Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme.” (I. Korintus 2: 11.)
Személyes kapcsolatainkban szellemünkkel kapcsolódunk egymáshoz. Ha ezen a szinten nem jön létre kontaktus, akkor nincs személyes megértés és személyes megismerés. Emlékezz csak vissza azokra az alkalmakra, amikor beszélgettél valakivel, és érezted, hogy “klappolnak” a dolgok! Rezonáltatok egymásra, egy hullámhosszon voltatok, vagy nevezd, ahogy akarod. Hogy érezted magad utána? Elevennek, izgatottnak, felüdültnek, néha szinte eufórikus állapotba kerültél. Az történt, hogy megérintetted a másik ember szellemét. Még ha nem is éreztél ilyen drámai reakciókat, akkor is tudod, hogy ott valami valóságos dolog történt, talán szavak nélkül, ami kívülállók számára érdektelen vagy észrevehetetlen volt, mégis tudod, hogy igazi kapcsolat jött létre közöttetek. Szívetek kommunikált egymással, élet áradt közöttetek. Hasonlítsd ezzel össze azokat a tapasztalataidat, amikor egy láthatatlan üvegfal volt közötted és a másik ember között. Szavak, közhelyek, érvek, információk, kritikák hangzottak el. Ezután hogy érezted magad? Unott, frusztrált, üres, csalódott, kedvetlen voltál. Kinyúltál egy másik ember szelleme felé, de egy sorompóba, egy áthatolhatatlan falba ütköztél.
Ebben rejlik a kérdés lényege, amivel csak nagyon ritkán foglalkoznak kielégítően a kommunikációról szóló könyvek. Az emberek közötti kommunikáció és a másik ember megismerése szellemi szinten zajlik. Elménk ezen a szinten egymaga képtelen ennek a feladatnak az elvégzésére. Nem is úgy jön létre a kommunikáció, hogy érzelmeinkkel megérintjük egymást, hogy kiteregetjük az érzelmeinket. Az érzelmek mindig valaminek az eredményei vagy melléktermékei. A valós személyiség az érzelmek és gondolatok mögött van, és csak úgy tudunk hozzáférni, hogy kinyújtjuk kezünket emberi szelleme felé.
Feltétlenül meg kell értenünk, hogy csak szellemünkkel “ismerhetünk” meg egy másik embert. Ha sikerül megismernünk valakit, akkor emberi szellemünk az, ami ezzel az ismerettel rendelkezik. Egy ember ismerete lényegét tekintve szellemi ismeretet jelent: “Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme.” (I. Korintus 2: 11.)
Személyes kapcsolatainkban szellemünkkel kapcsolódunk egymáshoz. Ha ezen a szinten nem jön létre kontaktus, akkor nincs személyes megértés és személyes megismerés. Emlékezz csak vissza azokra az alkalmakra, amikor beszélgettél valakivel, és érezted, hogy “klappolnak” a dolgok! Rezonáltatok egymásra, egy hullámhosszon voltatok, vagy nevezd, ahogy akarod. Hogy érezted magad utána? Elevennek, izgatottnak, felüdültnek, néha szinte eufórikus állapotba kerültél. Az történt, hogy megérintetted a másik ember szellemét. Még ha nem is éreztél ilyen drámai reakciókat, akkor is tudod, hogy ott valami valóságos dolog történt, talán szavak nélkül, ami kívülállók számára érdektelen vagy észrevehetetlen volt, mégis tudod, hogy igazi kapcsolat jött létre közöttetek. Szívetek kommunikált egymással, élet áradt közöttetek. Hasonlítsd ezzel össze azokat a tapasztalataidat, amikor egy láthatatlan üvegfal volt közötted és a másik ember között. Szavak, közhelyek, érvek, információk, kritikák hangzottak el. Ezután hogy érezted magad? Unott, frusztrált, üres, csalódott, kedvetlen voltál. Kinyúltál egy másik ember szelleme felé, de egy sorompóba, egy áthatolhatatlan falba ütköztél.
Ebben rejlik a kérdés lényege, amivel csak nagyon ritkán foglalkoznak kielégítően a kommunikációról szóló könyvek. Az emberek közötti kommunikáció és a másik ember megismerése szellemi szinten zajlik. Elménk ezen a szinten egymaga képtelen ennek a feladatnak az elvégzésére. Nem is úgy jön létre a kommunikáció, hogy érzelmeinkkel megérintjük egymást, hogy kiteregetjük az érzelmeinket. Az érzelmek mindig valaminek az eredményei vagy melléktermékei. A valós személyiség az érzelmek és gondolatok mögött van, és csak úgy tudunk hozzáférni, hogy kinyújtjuk kezünket emberi szelleme felé.
Megjelent! Eltökélt szívű férfiak
Míg a legtöbb férfi mély megbánások közepette távozik az életből, lesznek, akik eltökélik magukat, hogy azért élnek, ami a leginkább számít.
A Merj szeretni! (valamint a Tűzálló és a Valóban bátrak) New York Times bestseller listavezető szerzői most a hit, a család és az apaság bibliai röpiratát adják át azoknak a férfiaknak, akik hosszú távú sikerekért akarják élni az életüket. Ez valóban férfias eltökéltséget igényel. Az eredmény azonban, ahogy az a könyv lapjain kibontakozik – a múltad béklyóitól való megszabadulás; feleséged szeretettel teljes bizalmának és gyermekeid szívének megnyerése; és egy olyan örökség előkészítése, ami túlnő azon, amit saját apád hagyott rád –, igazi motivációt jelenthet az életüket és hivatásukat komolyan vevő férjek és édesapák számára. A tiszta szívből származó eltökéltség képessé tesz arra, hogy lásd, merre is visz az utad. Célegyenest előre, a megújult hűség felelősséget is felvállaló életébe.
A Merj szeretni! (valamint a Tűzálló és a Valóban bátrak) New York Times bestseller listavezető szerzői most a hit, a család és az apaság bibliai röpiratát adják át azoknak a férfiaknak, akik hosszú távú sikerekért akarják élni az életüket. Ez valóban férfias eltökéltséget igényel. Az eredmény azonban, ahogy az a könyv lapjain kibontakozik – a múltad béklyóitól való megszabadulás; feleséged szeretettel teljes bizalmának és gyermekeid szívének megnyerése; és egy olyan örökség előkészítése, ami túlnő azon, amit saját apád hagyott rád –, igazi motivációt jelenthet az életüket és hivatásukat komolyan vevő férjek és édesapák számára. A tiszta szívből származó eltökéltség képessé tesz arra, hogy lásd, merre is visz az utad. Célegyenest előre, a megújult hűség felelősséget is felvállaló életébe.
A könyv ára: 2950.- Immanuel Kiadói ár: 2450.-
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 15.
Tévedhetetlenség vagy ingatagság
Ahogyan erre már az előzőekben is utaltunk, a zsinaton jelenlévők közül sokan „undorral távoztak még azelőtt, hogy az bezárult volna”. 1870. július 17-én, egy nappal azelőtt, hogy a szavazást megrendezték, a tévedhetetlenséget ellenző püspökök közül ötvenöten kijelentették, hogy „a Szentatya iránti tiszteletük miatt nem kívánnak részt venni a szavazáson”, majd tiltakozva elhagyták Rómát.
1870. július 18-án mindössze 535 „igen” szavazat volt, vagyis a szavazásra jogosult 1084 személyből kevesebb, mint a fele szavazott így. A vatikáni újságok azonban ezt a résztvevők egyhangú szavazataként kommentálták. Hivataluktól való megfosztással és hasonlókkal fenyegetőzve, a pápának végül sikerült elérnie, hogy a tévedhetetlenség ellenzői alávessék magukat akaratának.
Ilyen botrányos és minden bibliai alapot nélkülöző módon lett a pápai tévedhetetlenség a katolikus egyház dogmájává. Sajnos, túlságosan kevés katolikus van ezzel tisztában.
Dupanloup püspök 1870. június 28-án a következőket írta naplójába: „Nem megyek el többet a zsinatra. Az erőszak, a szégyentelenség, de leginkább a hamisság, a hiábavalóság és az állandó hazudozás az, ami arra kényszerít, hogy távol maradjak”. 1870. augusztus 26-án tizennégy német teológus a következő nyilatkozatot tette: „Az erkölcsi kényszertől és egy magasabb hatalom beavatkozásától mentes szabadság sine qua non [elengedhetetlen feltétel - a ford.] minden ökumenikus zsinat számára. Ez a fajta szabadság hiányzik ezen a zsinaton...”
Nagyon is leleplező a következő, Haslernek a vatikáni levéltárban végzett kutatásai során napvilágra kerülő részlet IX. Piusz jellemével és magatartásával kapcsolatosan:
A már-már beteges miszticizmus, a gyerekes hisztéria, a dolgok iránti sekély érzéketlenség, az időnkénti elmezavarok, a nem megfelelő stílusú hangnem használata még a szigorúan hivatalos beszédek alkalmával is, valamint a szenilis makacsság jól jelzi a realitás iránti érzékenység teljes hiányát...
Ezen kívül, olyan nagyzási hóbortban szenvedett, amit nehéz elmondani is. 1866-ban... IX. Piusz teljes mértékben önmagára vonatkoztatta Jézus Krisztus szavait: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
1871. április 8-án Harry von Arnim-Suckow gróf a következőket írta a birodalmi kancellárnak, Ottó von Bismarcknak arról, hogy hogyan kísérelt meg IX. Piusz csodát tenni: „...ahogy elhaladt a Trinita dei Monti templom előtt, a pápa egy ott fekvő nyomorékra rákiáltott:
‘Kelj föl, és járj!’ A kísérlet azonban kudarcot vallott.”
A történész Ferdinand Gregorovius ezt megelőzően, 1870. június 17-én ezt jegyezte fel naplójába: „A pápa az utóbbi időben nagyon felbuzdult, hogy kipróbálja tévedhetetlenségét... Egyik sétája alkalmával odaszólt egy bénának: ‘Kelj fel, és járj!’ A szerencsétlen megpróbált felállni, de azonnal összecsuklott, mire ‘Isten alkormányzója’ alaposan méregbe gurult. Most már tényleg azt gondolom, hogy ez az ember nem normális.”...
IX. Piusz más területen is nagyzási hóbortban szenvedett. Voltak olyanok, még a püspökök között is, akik őrültnek vélték, vagy legalábbis patologikus tünetekről beszéltek. A katolikus egyház történésze, Franz Xavér Kraus naplójában a következő feljegyzést találjuk:
„IX. Piuszról jut eszembe - és véleményemmel Du Camp is egyetért -,
hogy 1848 óta a pápa egyszerre elmebeteg és gonosz”.
Ahogyan erre már az előzőekben is utaltunk, a zsinaton jelenlévők közül sokan „undorral távoztak még azelőtt, hogy az bezárult volna”. 1870. július 17-én, egy nappal azelőtt, hogy a szavazást megrendezték, a tévedhetetlenséget ellenző püspökök közül ötvenöten kijelentették, hogy „a Szentatya iránti tiszteletük miatt nem kívánnak részt venni a szavazáson”, majd tiltakozva elhagyták Rómát.
1870. július 18-án mindössze 535 „igen” szavazat volt, vagyis a szavazásra jogosult 1084 személyből kevesebb, mint a fele szavazott így. A vatikáni újságok azonban ezt a résztvevők egyhangú szavazataként kommentálták. Hivataluktól való megfosztással és hasonlókkal fenyegetőzve, a pápának végül sikerült elérnie, hogy a tévedhetetlenség ellenzői alávessék magukat akaratának.
Ilyen botrányos és minden bibliai alapot nélkülöző módon lett a pápai tévedhetetlenség a katolikus egyház dogmájává. Sajnos, túlságosan kevés katolikus van ezzel tisztában.
Dupanloup püspök 1870. június 28-án a következőket írta naplójába: „Nem megyek el többet a zsinatra. Az erőszak, a szégyentelenség, de leginkább a hamisság, a hiábavalóság és az állandó hazudozás az, ami arra kényszerít, hogy távol maradjak”. 1870. augusztus 26-án tizennégy német teológus a következő nyilatkozatot tette: „Az erkölcsi kényszertől és egy magasabb hatalom beavatkozásától mentes szabadság sine qua non [elengedhetetlen feltétel - a ford.] minden ökumenikus zsinat számára. Ez a fajta szabadság hiányzik ezen a zsinaton...”
Nagyon is leleplező a következő, Haslernek a vatikáni levéltárban végzett kutatásai során napvilágra kerülő részlet IX. Piusz jellemével és magatartásával kapcsolatosan:
A már-már beteges miszticizmus, a gyerekes hisztéria, a dolgok iránti sekély érzéketlenség, az időnkénti elmezavarok, a nem megfelelő stílusú hangnem használata még a szigorúan hivatalos beszédek alkalmával is, valamint a szenilis makacsság jól jelzi a realitás iránti érzékenység teljes hiányát...
Ezen kívül, olyan nagyzási hóbortban szenvedett, amit nehéz elmondani is. 1866-ban... IX. Piusz teljes mértékben önmagára vonatkoztatta Jézus Krisztus szavait: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
1871. április 8-án Harry von Arnim-Suckow gróf a következőket írta a birodalmi kancellárnak, Ottó von Bismarcknak arról, hogy hogyan kísérelt meg IX. Piusz csodát tenni: „...ahogy elhaladt a Trinita dei Monti templom előtt, a pápa egy ott fekvő nyomorékra rákiáltott:
‘Kelj föl, és járj!’ A kísérlet azonban kudarcot vallott.”
A történész Ferdinand Gregorovius ezt megelőzően, 1870. június 17-én ezt jegyezte fel naplójába: „A pápa az utóbbi időben nagyon felbuzdult, hogy kipróbálja tévedhetetlenségét... Egyik sétája alkalmával odaszólt egy bénának: ‘Kelj fel, és járj!’ A szerencsétlen megpróbált felállni, de azonnal összecsuklott, mire ‘Isten alkormányzója’ alaposan méregbe gurult. Most már tényleg azt gondolom, hogy ez az ember nem normális.”...
IX. Piusz más területen is nagyzási hóbortban szenvedett. Voltak olyanok, még a püspökök között is, akik őrültnek vélték, vagy legalábbis patologikus tünetekről beszéltek. A katolikus egyház történésze, Franz Xavér Kraus naplójában a következő feljegyzést találjuk:
„IX. Piuszról jut eszembe - és véleményemmel Du Camp is egyetért -,
hogy 1848 óta a pápa egyszerre elmebeteg és gonosz”.
2013. augusztus 27., kedd
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
Ha imaalkalomra egybejövünk, néha valaki ezt mondja: „Urunk, légy itt ma köztünk! Légy jelen!” Szükséges ezt kérni? Jézus azt mondta, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az ő nevében, ott van közöttük. A „Légy velünk, Urunk!” szinte azt sugallja, hogy ő csak akkor hajlandó köztünk lenni, ha nyomást gyakorlunk rá, mint ahogy a Baál papok tették a Kármel-hegyén. Ez hit? A hit elhiszi, amit Jézus mondott. Miért kellene egész éjszakákat átkönyörögni olyasmiért, amiről Isten kijelentette, hogy egyébként is megtenné?! Vannak imádságok, amelyek a hit helyett inkább a bizalom hiányáról tanúskodnak. Legyen áldott napotok! REINHARD BONNKE
ISTEN AKARATA. Tudtad, hogy Istennek terve és akarata van az életedre nézve? Az isteni akarat megértése nem kemény kutatómunka, hosszú imádság, gondolkozás vagy áldozathozatal eredménye. Azzal kezdődik, hogy hozol egy döntést a szívedben, hogy számodra az Isten akarata a legfontosabb, fontosabb mint bármilyen siker. Semmi baj a sikerrel, a gazdagsággal vagy a híressé válással – egészen addig, amíg ez az Isten akarata számodra. Ha viszont nem az, akkor minden, amit ezen kívül elérsz, valójában kudarc. Ha Krisztus követője vagy, már nem gondolkodhatsz úgy, mint egy világi ember. Úgy kell gondolkodnod, mint Isten embere. Keresztényként az egész életedet újra kell gondolni. Gondolkodj róla aszerint, ahogyan Isten gondolkodik, gondolkodj a bibliai minta szerint, és ne gondolj sokat magadról, inkább légy alázatos. Köszönd meg Istennek, hogy vezet a döntéseidben, terve van az életeddel, helyreigazít, ha kell, vigyáz a lépteidre, és egészen addig, amíg tested, lelked és értelmed hozzá tartozik, nem élhetsz sikertelen életet! Sokan állandóan attól rettegnek, hogy kiesnek Isten akaratából. Én nem gondolom, hogy Isten azt várná tőlünk, hogy állandóan vizsgálgassuk magukat, hogy benne vagyunk-e az Isten akaratában. Ez merő időpocsékolás, és legtöbbször csak önmarcangolást okoz. Azt tanácsolom, hogy bízd ezt Istenre! Ő végzi az ellenőrzést, és ő kormányoz. Az ő figyelmét semmi nem kerüli el. Azt mondja: „Szemeimmel tanácsollak” (Zsolt 32,8). Az Ő szemei mindent látnak. Ő tudja, hol kell lenned, és ha valami nem is lenne a helyén, Ő helyreigazítja. Csak annyit kér, hogy engedd oda a kormányhoz. A többit nyugodtan bízd Rá! Dőlj hátra és örülj, hogy ilyen Istened van! Legyen szép napod! REINHARD BONNKE
ISTEN AKARATA. Tudtad, hogy Istennek terve és akarata van az életedre nézve? Az isteni akarat megértése nem kemény kutatómunka, hosszú imádság, gondolkozás vagy áldozathozatal eredménye. Azzal kezdődik, hogy hozol egy döntést a szívedben, hogy számodra az Isten akarata a legfontosabb, fontosabb mint bármilyen siker. Semmi baj a sikerrel, a gazdagsággal vagy a híressé válással – egészen addig, amíg ez az Isten akarata számodra. Ha viszont nem az, akkor minden, amit ezen kívül elérsz, valójában kudarc. Ha Krisztus követője vagy, már nem gondolkodhatsz úgy, mint egy világi ember. Úgy kell gondolkodnod, mint Isten embere. Keresztényként az egész életedet újra kell gondolni. Gondolkodj róla aszerint, ahogyan Isten gondolkodik, gondolkodj a bibliai minta szerint, és ne gondolj sokat magadról, inkább légy alázatos. Köszönd meg Istennek, hogy vezet a döntéseidben, terve van az életeddel, helyreigazít, ha kell, vigyáz a lépteidre, és egészen addig, amíg tested, lelked és értelmed hozzá tartozik, nem élhetsz sikertelen életet! Sokan állandóan attól rettegnek, hogy kiesnek Isten akaratából. Én nem gondolom, hogy Isten azt várná tőlünk, hogy állandóan vizsgálgassuk magukat, hogy benne vagyunk-e az Isten akaratában. Ez merő időpocsékolás, és legtöbbször csak önmarcangolást okoz. Azt tanácsolom, hogy bízd ezt Istenre! Ő végzi az ellenőrzést, és ő kormányoz. Az ő figyelmét semmi nem kerüli el. Azt mondja: „Szemeimmel tanácsollak” (Zsolt 32,8). Az Ő szemei mindent látnak. Ő tudja, hol kell lenned, és ha valami nem is lenne a helyén, Ő helyreigazítja. Csak annyit kér, hogy engedd oda a kormányhoz. A többit nyugodtan bízd Rá! Dőlj hátra és örülj, hogy ilyen Istened van! Legyen szép napod! REINHARD BONNKE
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 4.
Itt most elmondok egy személyes bizonyságot.
A Brit Hadseregben tértem meg, töltekeztem be Szent Szellemmel. Isten akaratából pusztába, sivatagba kerültünk. A sivatagban három évet töltöttem megtérésem után, de amikor a sivatagról beszélek, akkor valóban homokos végtelenséget értek alatta. Akkor igazán meg tudtam érteni Izrael gyermekeit.
A Brit Hadseregben tértem meg, töltekeztem be Szent Szellemmel. Isten akaratából pusztába, sivatagba kerültünk. A sivatagban három évet töltöttem megtérésem után, de amikor a sivatagról beszélek, akkor valóban homokos végtelenséget értek alatta. Akkor igazán meg tudtam érteni Izrael gyermekeit.
A sivatagban feküdtem, homokot ettem, homokot ittam, homokban mosakodtam, és tele volt a szemem, a fülem, még a böröm színe se látszott meg. A nappal forró volt, az éjszaka pedig keményen hideg. Nem volt a fejünk fölött semmi, csak takarók. Ez valóban személyes tapasztalat volt, amit kint szereztem 1941-42-ben. Akkor még nem tanultam meg, hogy a morgolódás az bűn. Három takaróm volt, azaz valójában négy - minden angol katona ennyit kapott. Volt egy takaró, amelyet mindegyik fölé értékeltem. Ez egy lópokróc volt. Nem volt valami finom, de kétszer akkora volt, mint a többi és mégis egynek számított, és azt mondhatom, hogy minden holmim között a Bibliám után ezt a lópokrócot értékeltem legtöbbre. Arra, hogy hogyan kaptam, már nem emlékszem. Egy éjszaka ott feküdtem háton a homokban, ezekbe a takarókba csavarva, és gondolkoztam: "Isten, miért küldtél engemet a sivatagba? Túl jó vagyok egy ilyen helynek." Ahogy ott feküdtem a hátamon kinyúlva, különös dolog történt.
A kezem kinyúlt vízszintesen a földön, pontosan abba a helyzetbe, amikor egy személyt keresztre feszítve ábrázolnak és valahogy a takarók úgy rámcsavarodtak, hogy nem tudtam mozogni. Isten azt mondta: "itt vagy a kereszten" és ott is voltam szó szerint, meg voltam feszítve ebben a tartásban.
Néhány nappal később ugyanazokba a takarókba csavarodtam, és ez alkalommal a kezem bent volt a takarókon belül, de ott sem tudtam akkor megmozdulni, se a karomat kiszabadítani - és Isten azt mondta: "Most el vagy temetve, becsavarva és eltemetve." Tehát nagyon élénken megtapasztaltam ezt az igazságot. Egész más ezt elméletileg megtanulni, mint valóságban megtapasztalni. Három évig tartott, hogy abbahagyjam a sivatagi morgolódást és amikor befejeztem a morgolódást, tudjátok mi történt? Kikerültem a sivatagból és akkor már fájt kikerülnöm. Ez egy másik dolog, amibe most nem tudok belemenni, de sírtam, amikor elmentem a sivatagból, mert nagyon megszerettem az ottani embereket; de ez egy egészen más történet.
Minél többet morgolódsz, annál tovább maradsz a sivatagban. Tudjátok
a Biblia mit mond a 68-as Zsoltárban? A lázadók szárazföldön lakoznak. Itt a
helyük a lázadóknak.
Néhány nappal később ugyanazokba a takarókba csavarodtam, és ez alkalommal a kezem bent volt a takarókon belül, de ott sem tudtam akkor megmozdulni, se a karomat kiszabadítani - és Isten azt mondta: "Most el vagy temetve, becsavarva és eltemetve." Tehát nagyon élénken megtapasztaltam ezt az igazságot. Egész más ezt elméletileg megtanulni, mint valóságban megtapasztalni. Három évig tartott, hogy abbahagyjam a sivatagi morgolódást és amikor befejeztem a morgolódást, tudjátok mi történt? Kikerültem a sivatagból és akkor már fájt kikerülnöm. Ez egy másik dolog, amibe most nem tudok belemenni, de sírtam, amikor elmentem a sivatagból, mert nagyon megszerettem az ottani embereket; de ez egy egészen más történet.
Minél többet morgolódsz, annál tovább maradsz a sivatagban. Tudjátok
a Biblia mit mond a 68-as Zsoltárban? A lázadók szárazföldön lakoznak. Itt a
helyük a lázadóknak.
David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 3.
NÉZZÜK MEG, MIT
IS JELENT JÉZUS FŐPAPSÁGA!
A
Zsidókhoz írt levél első hét fejezete telve van a hitről, a hitetlenségről, a
szentségről, Isten hangjának meghallásáról, az Istenben elnyerhető nyugalomról,
az imádságról, a szövetségkötésekről, a Szent Szellem szolgálatáról és még sok
másról szóló tanításokkal. Majd a Zsid 8-ban a szerző ezt a megállapítást
teszi: „Az elmondottaknak pedig ez a summája...” (Zsid 8,1). Ezt mondja nekünk:
Itt van a lényege mindannak, amiről beszéltem. Mindaz, amit az előző hét
fejezetben kifejtettem, ebben az egy gondolatban foglalható össze. És ha ezt
nem érted meg, akkor az egészet elvétetted.
Most
jön az egésznek a lényege, az elképzelhető legnagyobb dolog: „...olyan főpapunk
van, aki a felséges Isten trónusának a jobbjára ül a mennyekben...” (8,1).
Minden igehirdetésnek és szellemi megértési folyamatnak ez a záróköve: Olyan
főpapunk van, aki dicsőségben ül a trónon. Jézus Krisztus a mi irgalmas és
könyörületes szívű főpapunk, aki a szentséges Atya előtt állva közbenjár
értünk. Azt akarja, hogy megértsük: a harcot nem nekünk kell megharcolnunk, mert
közbenjárása által mindent elvégez helyettünk. Mindezt pedig úgy teszi, hogy
közben megtartja a szövetséget, amelyet az Atyával kötött mindörökre.
Hadd
fejtsem ki jobban, mit jelent Krisztus főpapsága. Az ősi Izraelben a főpap
belépett a szentek szentjébe a vérrel (9,7). És amikor már bent volt, áldozatot
mutatott be a nép bűneiért. „...a másodikba [a szentek szentjébe] azonban csak
évenként egyszer, és egyedül a főpap mehet be, azzal a vérrel, amelyet bemutat
önmagáért és a nép tudatlanságból eredő vétkeiért” (uo.).
A különbség abban áll a ma érvényes új szövetség
hatálya alatt, hogy a főpap tisztét Krisztus tölti be: „...a tulajdon vérével
ment be [Krisztus] egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot
szerzett” (9,12). „Mert nem emberkéz alkotta szentélybe, az igazi képmásába
ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjen az Isten színe
előtt értünk.” (9,24) „Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a
megszentelteket.” (10,14)
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 14.
Tragikus komédia
Semmi kétség afelől, hogy a tévedhetetlenség követelése tovább erősíti azt a zsarnoki uralmat, ami már eddig is a pápaság szembetűnő jellegzetessége volt. A despotizmus ugyanakkor még inkább elősegíti az igazság semmibe vételét, hiszen a zsarnoki uralkodó hatalmát mindenáron fenn kell tartani. IX. Piusz emberi jellemének eltorzulása sokak számára szembeötlő volt. Jóllehet személyesen engedélyezte, hogy megjelenjen az a cikk a La Civilita Cattolica-bán amelyik a tévedhetetlenséget célzó kampány elindítója volt 1869 februárjában, mégis azt állította egy külföldi nagyköveteknek tartott audiencián, hogy erről
egyáltalán nem tudott semmit. Bár a hazugság nagyon átlátszó volt, a pápa nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy minden józan gondolkodású ember átlát rajta. Még cikkeket is írt, természetesen álnéven, és azt állította, hogy ehhez semmi köze.
Clifford, Ramadie és Piacé püspökök az ellen tiltakoztak, hogy IX. Piusz rendkívül megalázó módon nyilatkozott velük kapcsolatban a nyilvánosság előtt, de a pápa most is „tagadta az egészet”. Sokan fültanúi voltak, hogy Henri Marét püspök, a párizsi Sorbonne dékánja IX. Piuszt „csalónak és hazugnak” nevezte.
IX. Piusz állandóan fenyegetést és megfélemlítést alkalmazott, színfalak mögötti cselszövéseket forralt, és azonnal leleplezte azokat, akik a tévedhetetlenséget nem nézték jó szemmel. Mégis, a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy ő „egyáltalán nem kívánja befolyásolni a zsinatot”. „Túlságosan magas azoknak a tényeknek a száma, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják, és ez túlságosan is nyilvánvaló” - írja Trauttmansdorff gróf Bécsnek 1870. június 22-én.
A fenti és még számos egyéb, a pápa becstelenségére vonatkozó bizonyíték fényében Gustav von Hohenlohe a következő megjegyzést teszi: „Nincs szükségem további érvekre [a pápai tévedhetetlenség ellen] azon kívül, hogy egész életemben még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki annyira közömbös lett volna az igazság iránt, mint IX. Piusz”.
Ilyen volt az az ember, aki despota hivatalának hatalmát használta fel arra, hogy a püspököket a többség által ellenzett dogma elfogadására kényszerítse. Dupanloup püspök 1870. április 15-én feljegyezte, hogy a püspökök közül sokan azt mondták, hogy „inkább meghalnak, csak ne kelljen ezt végignézniük”. Voltak közöttük olyanok is, akik „megkeseredtek az állandó zaklatásoktól és a kétségbeeséstől, vagy megbetegedtek”. Sokuk számára a zsinat nem volt egyéb, mint egy megalázó játszma vagy egy tragikus komédia. Georg püspök Strossmayer azt panaszolta, hogy az I. vatikáni zsinaton „nem volt meg az
igazi zsinathoz illő szabad légkör, és így semmivel sem lehet igazolni a
zsinat határozatait a katolikus világ előtt. Az erre vonatkozó bizonyítékok teljesen evidensek”.
Semmi kétség afelől, hogy a tévedhetetlenség követelése tovább erősíti azt a zsarnoki uralmat, ami már eddig is a pápaság szembetűnő jellegzetessége volt. A despotizmus ugyanakkor még inkább elősegíti az igazság semmibe vételét, hiszen a zsarnoki uralkodó hatalmát mindenáron fenn kell tartani. IX. Piusz emberi jellemének eltorzulása sokak számára szembeötlő volt. Jóllehet személyesen engedélyezte, hogy megjelenjen az a cikk a La Civilita Cattolica-bán amelyik a tévedhetetlenséget célzó kampány elindítója volt 1869 februárjában, mégis azt állította egy külföldi nagyköveteknek tartott audiencián, hogy erről
egyáltalán nem tudott semmit. Bár a hazugság nagyon átlátszó volt, a pápa nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy minden józan gondolkodású ember átlát rajta. Még cikkeket is írt, természetesen álnéven, és azt állította, hogy ehhez semmi köze.
Clifford, Ramadie és Piacé püspökök az ellen tiltakoztak, hogy IX. Piusz rendkívül megalázó módon nyilatkozott velük kapcsolatban a nyilvánosság előtt, de a pápa most is „tagadta az egészet”. Sokan fültanúi voltak, hogy Henri Marét püspök, a párizsi Sorbonne dékánja IX. Piuszt „csalónak és hazugnak” nevezte.
IX. Piusz állandóan fenyegetést és megfélemlítést alkalmazott, színfalak mögötti cselszövéseket forralt, és azonnal leleplezte azokat, akik a tévedhetetlenséget nem nézték jó szemmel. Mégis, a végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy ő „egyáltalán nem kívánja befolyásolni a zsinatot”. „Túlságosan magas azoknak a tényeknek a száma, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják, és ez túlságosan is nyilvánvaló” - írja Trauttmansdorff gróf Bécsnek 1870. június 22-én.
A fenti és még számos egyéb, a pápa becstelenségére vonatkozó bizonyíték fényében Gustav von Hohenlohe a következő megjegyzést teszi: „Nincs szükségem további érvekre [a pápai tévedhetetlenség ellen] azon kívül, hogy egész életemben még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki annyira közömbös lett volna az igazság iránt, mint IX. Piusz”.
Ilyen volt az az ember, aki despota hivatalának hatalmát használta fel arra, hogy a püspököket a többség által ellenzett dogma elfogadására kényszerítse. Dupanloup püspök 1870. április 15-én feljegyezte, hogy a püspökök közül sokan azt mondták, hogy „inkább meghalnak, csak ne kelljen ezt végignézniük”. Voltak közöttük olyanok is, akik „megkeseredtek az állandó zaklatásoktól és a kétségbeeséstől, vagy megbetegedtek”. Sokuk számára a zsinat nem volt egyéb, mint egy megalázó játszma vagy egy tragikus komédia. Georg püspök Strossmayer azt panaszolta, hogy az I. vatikáni zsinaton „nem volt meg az
igazi zsinathoz illő szabad légkör, és így semmivel sem lehet igazolni a
zsinat határozatait a katolikus világ előtt. Az erre vonatkozó bizonyítékok teljesen evidensek”.
2013. augusztus 26., hétfő
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
A 2. Mózes 20,20 kétféle félelemről beszél: „Ne féljetek, mert azért jött az Isten, hogy próbára tegyen benneteket, és hogy őt féljétek mindig, és ne vétkezzetek!” Isten félelme nem más, mint a nagyságához való tiszteletteljes viszonyulás, és ez jó, mert a javunkra van. Ez visszatart minket attól, hogy olyan dolgokat kövessünk el, amelyek Isten szemében bűnök. Vagy Istent féljük, vagy minden mást, mert mindig attól félünk, ami nagyobb nálunk. Az istenfélelem ISTEN FÉKJE az életünkben. Az Újszövetség a félelemre általában a görög „phobosz” szót használja. Jézus azt mondta: „Ne legyen phoboszotok, legyen hitetek!” Egyes helyeken azonban egy másik szó szerepel a félelemre, a „deilia”, amely gyávaságot vagy félénkséget jelent. „Mert nem a félelemnek (gyávaságnak, félénkségnek) szellemét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét.” (2Tim 1,7). A félelem és a félénkség megbénít, de hittel legyőzhető! „Ne félj, csak higgy!” (Lukács 8,50). A hit nem egy érzés. A legrosszabb körülmények között is a hit felszabadít minket a félelem bénító hatásától, és győzelmet ad fölötte. Nekünk csak az örvendezés marad. „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil 4,4). Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 3.
Róma 6,6-ban azt mondja az Ige, hogy Isten tette által feszíttetett meg az óemberünk, a Galata 5,24-ben viszont ránk hárul a felelősség: "Mi megfeszítettük a testet". Isten dolgaiban ez nagyon jellemző. Isten munkája befejeződött, amikor Krisztus meghalt, de nekünk kell azt a gyakorlatba átvinni, amit Isten a kereszten elvégzett az életünkben. Isten ellátásáig nincs semmi probléma. A probléma az, amikor ezt át kell vinni az én személyes gyakorlatomba. Itt van a felelősség, ami rajtam van, hogy megfeszítsem az én testemet, nemcsak a kívánságokat, hanem az indulatokat és a hangulatokat is.
Kis ostoba szimpátiákat, amik nem Istentől valók, depressziórohamokat, önsajnálatot, ami nem kívánság, de éppen olyan halálos, és éppen annyira az ellenségtől van.
Kis ostoba szimpátiákat, amik nem Istentől valók, depressziórohamokat, önsajnálatot, ami nem kívánság, de éppen olyan halálos, és éppen annyira az ellenségtől van.
Sok keresztény azt mondaná: rendben van, a kapzsiság az bűn, a házasságtörés is bűn, de a hangulat emberi dolog. Pedig a depresszió, a félelemmel való telítettség éppen annyira a test cselekedete, mint a házasságtörés, paráznaság. Soha nem lesz győzelmünk, ha ezek megmaradnak, és eljön az az idő, amikor a kereszt szögeit át kell verni az önsajnálaton, a hangulatokon, azon a vágyon, hogy csodáljanak, hogy jót gondoljanak rólam.
Amikor Jézus a kereszten függött, akkor higyjétek el, hogy senki sem csodálta Őt és senki sem gondolt róla jót. Ez volt minden büszkeségnek a vége, minden vallásos önigazságnak a vége. Ennek a megvalósulása az életünkben egy folyamat. Már minden megvan Krisztusban. Az Ige azt mondja, hogy egy áldozatával tökéletesen befejezett mindent, hogy mi megszentelődhessünk. Ez egy folyamat, amíg megszentelődünk annak alapján, amit Ő tett. Neki nem kell többé semmit tennie. Minden el van készítve, de nekünk ezt meg kell ragadnunk, ami egy fájdalmas folyamat.
Amikor Jézus a kereszten függött, akkor higyjétek el, hogy senki sem csodálta Őt és senki sem gondolt róla jót. Ez volt minden büszkeségnek a vége, minden vallásos önigazságnak a vége. Ennek a megvalósulása az életünkben egy folyamat. Már minden megvan Krisztusban. Az Ige azt mondja, hogy egy áldozatával tökéletesen befejezett mindent, hogy mi megszentelődhessünk. Ez egy folyamat, amíg megszentelődünk annak alapján, amit Ő tett. Neki nem kell többé semmit tennie. Minden el van készítve, de nekünk ezt meg kell ragadnunk, ami egy fájdalmas folyamat.
Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 5.
Hogyan ismerhetjük meg egymást?
Bizonyára abban rejlik minden kapcsolat szépsége és izgalma, hogy átélhetjük a létezés misztériumát, és megismerhetjük azt a személyt, akihez kapcsolatom fűződik: ki is lakik abban a testben, ki néz rám azon a szempáron keresztül, és ki rejtőzik a mögött a viselkedés mögött. Ez a misztérium valójában olyan mélységes, hogy némelyek arra a következtetésre jutottak: lehetetlenség egymást megismerni és valódi kommunikációt folytatni. Ebben a megközelítésben csak annyit tudhatok, amit megtapasztalok külső és belső világomból. Mindaz, amit átadhatok embertársamnak, vagy amit átvehetek tőle, részleges, tökéletlen, csak a saját tapasztalatainkról szóló kódolt üzenet. Nincs mód arra, hogy megtudjam: vajon ezek az üzenetek számára is ugyanakkora jelentőséggel bírnak-e, mint én szeretném, vagy ahogyan az ő mondanivalóját magyarázom, az megfelel-e annak, amit ő velem közölni szeretne.
A Biblia azonban mindezek ellenére állítja, hogy lehetséges a valódi kommunikáció, ami ugyan nem tökéletes vagy teljes, mégis valódi, megismerhetjük egymást, nem teljesen ugyan, mégis úgy, hogy az valóságos és tartalmas legyen. Ennek az az oka, hogy a kommunikáció és a személyes megismerés már az ember teremtése előtt létezett, öröktől fogva része Isten természetének. Az I. Mózes 1-ben azt olvassuk, hogy amikor Isten megteremtette az állatokat, akkor megáldotta őket, és ezt mondta: “Szaporodjatok és sokasodjatok...”, de amikor az emberi fajt alkotta meg, akkor megáldotta őket, és így szólt hozzájuk: “Szaporodjatok és sokasodjatok...” Ádám és Éva alkalmas volt a párbeszédre, képesek voltak meghallani, megérteni és megválaszolni egy üzenetet. Ebből az következik, hogy nemcsak Isten ismeri az embert, hanem az ember is ismeri Istent, és az asszonyt is ismeri: “Ez már csontomból való csont és testemből való test...”
Ennek ellenére egymás megismerésének és megértésének módja korántsem magától értetődő. Ha az lenne, nem okozna olyan sok problémát, és nem igényelne akkora irodalmat, mint ahány könyv erről a témáról évről-évre megjelenik. Gyakran megfoghatatlan marad számunkra a megoldás. Mi a különbség aközött, hogy tudok valamit egy emberről, vagy hogy ismerem? Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi több, mint egy szemtől-szemben történő találkozás. Évekig együtt dolgozhatsz valakivel, talán rendszeresen találkozol és beszélgetsz vele, végül mégis ezt mondod: “Soha nem tudtam igazán megismerni”, vagy “Soha nem éreztem, hogy megtudtam volna, ki is ő valójában”. Viszont az is megeshet, hogy mindössze egyszer találkozol valakivel, talán csak levelezel vele, vagy még ritkábban az is megtörténhet, hogy elolvasol valamit, amit írt, és ennek az egyetlen dolognak az alapján nagyon tiszta képet alkothatsz magadnak a személy lényegéről. Vajon mi az oka ennek a jelenségnek?
Bizonyára abban rejlik minden kapcsolat szépsége és izgalma, hogy átélhetjük a létezés misztériumát, és megismerhetjük azt a személyt, akihez kapcsolatom fűződik: ki is lakik abban a testben, ki néz rám azon a szempáron keresztül, és ki rejtőzik a mögött a viselkedés mögött. Ez a misztérium valójában olyan mélységes, hogy némelyek arra a következtetésre jutottak: lehetetlenség egymást megismerni és valódi kommunikációt folytatni. Ebben a megközelítésben csak annyit tudhatok, amit megtapasztalok külső és belső világomból. Mindaz, amit átadhatok embertársamnak, vagy amit átvehetek tőle, részleges, tökéletlen, csak a saját tapasztalatainkról szóló kódolt üzenet. Nincs mód arra, hogy megtudjam: vajon ezek az üzenetek számára is ugyanakkora jelentőséggel bírnak-e, mint én szeretném, vagy ahogyan az ő mondanivalóját magyarázom, az megfelel-e annak, amit ő velem közölni szeretne.
A Biblia azonban mindezek ellenére állítja, hogy lehetséges a valódi kommunikáció, ami ugyan nem tökéletes vagy teljes, mégis valódi, megismerhetjük egymást, nem teljesen ugyan, mégis úgy, hogy az valóságos és tartalmas legyen. Ennek az az oka, hogy a kommunikáció és a személyes megismerés már az ember teremtése előtt létezett, öröktől fogva része Isten természetének. Az I. Mózes 1-ben azt olvassuk, hogy amikor Isten megteremtette az állatokat, akkor megáldotta őket, és ezt mondta: “Szaporodjatok és sokasodjatok...”, de amikor az emberi fajt alkotta meg, akkor megáldotta őket, és így szólt hozzájuk: “Szaporodjatok és sokasodjatok...” Ádám és Éva alkalmas volt a párbeszédre, képesek voltak meghallani, megérteni és megválaszolni egy üzenetet. Ebből az következik, hogy nemcsak Isten ismeri az embert, hanem az ember is ismeri Istent, és az asszonyt is ismeri: “Ez már csontomból való csont és testemből való test...”
Ennek ellenére egymás megismerésének és megértésének módja korántsem magától értetődő. Ha az lenne, nem okozna olyan sok problémát, és nem igényelne akkora irodalmat, mint ahány könyv erről a témáról évről-évre megjelenik. Gyakran megfoghatatlan marad számunkra a megoldás. Mi a különbség aközött, hogy tudok valamit egy emberről, vagy hogy ismerem? Nyilvánvaló, hogy ez utóbbi több, mint egy szemtől-szemben történő találkozás. Évekig együtt dolgozhatsz valakivel, talán rendszeresen találkozol és beszélgetsz vele, végül mégis ezt mondod: “Soha nem tudtam igazán megismerni”, vagy “Soha nem éreztem, hogy megtudtam volna, ki is ő valójában”. Viszont az is megeshet, hogy mindössze egyszer találkozol valakivel, talán csak levelezel vele, vagy még ritkábban az is megtörténhet, hogy elolvasol valamit, amit írt, és ennek az egyetlen dolognak az alapján nagyon tiszta képet alkothatsz magadnak a személy lényegéről. Vajon mi az oka ennek a jelenségnek?
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 13.
A történelem nem nyújt segítő jobbot
Rottenburg püspöke, Joseph Hefele, az egyháztörténet egykori professzora, a következő szavakat intézte az I. vatikáni zsinathoz: „Bocsássanak meg, ha túl egyszerűen fejezném ki magam. Nagyon jól ismerem a történelem és az egyházi tanítások régi dokumentum-forrásait, az egyházatyák írásait, valamint a zsinatokat ahhoz, hogy azt mondhassam...: éjjel és nappal a kezemben voltak, és tanulmányoztam ezeket. Azonban e dokumentumok egyikében sem találtam meg a doktrínát [a pápai tévedhetetlenségről].” Hasler a következő bizonyítékokat bocsátja rendelkezésünkre:
"A halifaxi (Nova Scotia) érsek, Thomas Connolly mint a tévedhetetlenség pártfogója érkezett Rómába, és teljesen meg volt győződve véleménye megalapozottságáról. Hosszas tanulmányozás után azonban ennek ellenkezőjéről győződött meg...: ismételten felszólította a zsinat tagjai közül azokat, akik a pápai tévedhetetlenség pártfogói voltak, hogy bocsássanak rendelkezésére konkrét, az első három évszázadból származó iratokat erre vonatkozó bizonyítékként - de hiába. Saját vagyonából felajánlott ezer fontot (ma ez kb. 30 ezer dollár, illetve 3 millió forint) annak, aki a megfelelő írott bizonyítékokat rendelkezésére tudja bocsátani. Csak koholmányokat kapott kézhez."
Von Döllinger, az egyháztörténelem egyik legnagyobb tekintélye, teljesen egyetértett Hefeiével. Könyvében (amit Róma betiltott) figyelmeztetett arra, hogy IX. Piusz a tévedhetetlenség dogmáját akarja megszavaztatni, és felhívta a püspökök figyelmét arra, hogy fontolják meg ezt a rendkívül fontos döntést:
"Az ősi hitvallások, a katekizmusok, az egyházatyák tanító szándékkal megírt írásainak egyikében sem esik még csak említés sem a pápáról, vagy arról, hogy a hitbizonyosság és a doktrínák tőle függnek.
Az egyháztörténet első évezrede alatt egyetlen doktrinális kérdésben sem döntött a pápa. Még a Krisztussal kapcsolatos vitában - ami hosszú ideig foglalkoztatta a keleti egyházat, és ami miatt számos zsinatot kellett összehívni - sem vett részt a pápa egyáltalán...
E korai időszakban a római egyház három polémiában játszott aktív szerepet - a Húsvét, az eretnek keresztség és a bűnbánati diszciplína kérdésében. A három vita közül egyik során sem tudták a pápák saját akaratukat, véleményüket vagy gyakorlatukat érvényesíteni, és a többi egyház is kitartott nézetének különbözősége mellett... Amikor Viktor pápa kísérletet tett arra, hogy Kis-Azsia egyházaira rákényszerítse a római vallást, és kizárja őket az úrvacsorai közösségből, próbálkozásai kudarcot vallottak."
Teljesen elfogadott történelmi tény, hogy a Krisztus utáni évszázadokban az egyháznak fogalma sem volt arról, hogy a római püspököt illetné meg az a jog, hogy döntsön a vitás kérdésekben, de még csak azt sem tartották róla, hogy tévedhetetlen. Sőt, amikor a pápák kezdték hangsúlyozni állítólagos tévedhetetlenségüket, amint ezt az előzőekben már láttuk, gyakran gonosz eszközökhöz folyamodva tették. Egy 1987-es Time-közvéleménykutatás szerint ma a katolikusok 93%-a vélekedik úgy, hogy „lehetséges az, hogy valaki nem ért egyet a pápával, és mégis jó katolikus”. Ennyit a tévedhetetlenség gyakorlati hatékonyságáról. Nem is csoda, hogy az egyház 1800 évig jól megvolt nélküle.
Rottenburg püspöke, Joseph Hefele, az egyháztörténet egykori professzora, a következő szavakat intézte az I. vatikáni zsinathoz: „Bocsássanak meg, ha túl egyszerűen fejezném ki magam. Nagyon jól ismerem a történelem és az egyházi tanítások régi dokumentum-forrásait, az egyházatyák írásait, valamint a zsinatokat ahhoz, hogy azt mondhassam...: éjjel és nappal a kezemben voltak, és tanulmányoztam ezeket. Azonban e dokumentumok egyikében sem találtam meg a doktrínát [a pápai tévedhetetlenségről].” Hasler a következő bizonyítékokat bocsátja rendelkezésünkre:
"A halifaxi (Nova Scotia) érsek, Thomas Connolly mint a tévedhetetlenség pártfogója érkezett Rómába, és teljesen meg volt győződve véleménye megalapozottságáról. Hosszas tanulmányozás után azonban ennek ellenkezőjéről győződött meg...: ismételten felszólította a zsinat tagjai közül azokat, akik a pápai tévedhetetlenség pártfogói voltak, hogy bocsássanak rendelkezésére konkrét, az első három évszázadból származó iratokat erre vonatkozó bizonyítékként - de hiába. Saját vagyonából felajánlott ezer fontot (ma ez kb. 30 ezer dollár, illetve 3 millió forint) annak, aki a megfelelő írott bizonyítékokat rendelkezésére tudja bocsátani. Csak koholmányokat kapott kézhez."
Von Döllinger, az egyháztörténelem egyik legnagyobb tekintélye, teljesen egyetértett Hefeiével. Könyvében (amit Róma betiltott) figyelmeztetett arra, hogy IX. Piusz a tévedhetetlenség dogmáját akarja megszavaztatni, és felhívta a püspökök figyelmét arra, hogy fontolják meg ezt a rendkívül fontos döntést:
"Az ősi hitvallások, a katekizmusok, az egyházatyák tanító szándékkal megírt írásainak egyikében sem esik még csak említés sem a pápáról, vagy arról, hogy a hitbizonyosság és a doktrínák tőle függnek.
Az egyháztörténet első évezrede alatt egyetlen doktrinális kérdésben sem döntött a pápa. Még a Krisztussal kapcsolatos vitában - ami hosszú ideig foglalkoztatta a keleti egyházat, és ami miatt számos zsinatot kellett összehívni - sem vett részt a pápa egyáltalán...
E korai időszakban a római egyház három polémiában játszott aktív szerepet - a Húsvét, az eretnek keresztség és a bűnbánati diszciplína kérdésében. A három vita közül egyik során sem tudták a pápák saját akaratukat, véleményüket vagy gyakorlatukat érvényesíteni, és a többi egyház is kitartott nézetének különbözősége mellett... Amikor Viktor pápa kísérletet tett arra, hogy Kis-Azsia egyházaira rákényszerítse a római vallást, és kizárja őket az úrvacsorai közösségből, próbálkozásai kudarcot vallottak."
Teljesen elfogadott történelmi tény, hogy a Krisztus utáni évszázadokban az egyháznak fogalma sem volt arról, hogy a római püspököt illetné meg az a jog, hogy döntsön a vitás kérdésekben, de még csak azt sem tartották róla, hogy tévedhetetlen. Sőt, amikor a pápák kezdték hangsúlyozni állítólagos tévedhetetlenségüket, amint ezt az előzőekben már láttuk, gyakran gonosz eszközökhöz folyamodva tették. Egy 1987-es Time-közvéleménykutatás szerint ma a katolikusok 93%-a vélekedik úgy, hogy „lehetséges az, hogy valaki nem ért egyet a pápával, és mégis jó katolikus”. Ennyit a tévedhetetlenség gyakorlati hatékonyságáról. Nem is csoda, hogy az egyház 1800 évig jól megvolt nélküle.
2013. augusztus 25., vasárnap
Reinhard Bonnke - Közel ötezer új megtérő EGYETLEN gyülekezetben! 4. nap
Kedves missziós barátaink!
Ma este csúcspontjára érkezett az evangélizációs kampányunk itt Dar-es-Salaamban, Tanzániában. Fergeteges hetünk volt - Jézus neve megdicsőült, a betegek meggyógyultak, a démonok kimentek az emberekből, az átkok megtörtek és ezrek születtek újjá! Dicsőség legyen az Úrnak!
Az együttműködő helyi gyülekezetek mai vasárnapi istentiszteletein már ízlelhették ennek a hétnek a jó gyümölcseit. Pásztoroktól hallottam, hogy a mai istentiszteletet elárasztották a friss megtérők - sőt, az egyik helyi pásztor elmondta, hogy több mint 4900 új megtérő volt a ma reggeli istentiszteletükön! Jóllehet a kampány véget ért, a Krisztus testében csak most kezdődik a munka itt Dar-es-Salaamban, a megtértek utógondozásával és tanítványozásával. Milyen öröm a világnak ezeken az aratásra kész mezein munkálkodni!
Amellett, hogy a helyszínen százezrek voltak jelen a hét során, az országos rádió és televíziós csatorna is ÉLŐBEN közvetítette az alkalmakat. Hallottunk bizonyságokat arról, hogy sokan az otthonukban, vagy a kórházi ágyukban fekve gyógyultak meg, miközben hallgatták vagy nézték a közvetítést. Egy asszony mesélte, hogy amikor múlt éjjel hallgatta a rádióban, ahogy imádkozom a betegekért, a teste elkezdett remegni, és egy négy éve meglevő daganat „kiesett” a testéből!
Nagyon hálásak vagyunk Istennek azért, hogy hatással tudtunk lenni egy városra, sőt egy egész országra az evangéliummal. Szeretném még egyszer megköszönni NEKTEK is - a világ minden részén élő „családunknak”, akik az imádságotokkal és adakozásaitokkal viszitek előre ezt a munkát. El sem tudjátok képzelni, milyen hatalmas áldás vagytok sok-sok drága lélek számára! Szeretünk benneteket, és hálásak vagyunk Istennek egyenként mindnyájatokért!
Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
Ma este csúcspontjára érkezett az evangélizációs kampányunk itt Dar-es-Salaamban, Tanzániában. Fergeteges hetünk volt - Jézus neve megdicsőült, a betegek meggyógyultak, a démonok kimentek az emberekből, az átkok megtörtek és ezrek születtek újjá! Dicsőség legyen az Úrnak!
Az együttműködő helyi gyülekezetek mai vasárnapi istentiszteletein már ízlelhették ennek a hétnek a jó gyümölcseit. Pásztoroktól hallottam, hogy a mai istentiszteletet elárasztották a friss megtérők - sőt, az egyik helyi pásztor elmondta, hogy több mint 4900 új megtérő volt a ma reggeli istentiszteletükön! Jóllehet a kampány véget ért, a Krisztus testében csak most kezdődik a munka itt Dar-es-Salaamban, a megtértek utógondozásával és tanítványozásával. Milyen öröm a világnak ezeken az aratásra kész mezein munkálkodni!
Amellett, hogy a helyszínen százezrek voltak jelen a hét során, az országos rádió és televíziós csatorna is ÉLŐBEN közvetítette az alkalmakat. Hallottunk bizonyságokat arról, hogy sokan az otthonukban, vagy a kórházi ágyukban fekve gyógyultak meg, miközben hallgatták vagy nézték a közvetítést. Egy asszony mesélte, hogy amikor múlt éjjel hallgatta a rádióban, ahogy imádkozom a betegekért, a teste elkezdett remegni, és egy négy éve meglevő daganat „kiesett” a testéből!
Nagyon hálásak vagyunk Istennek azért, hogy hatással tudtunk lenni egy városra, sőt egy egész országra az evangéliummal. Szeretném még egyszer megköszönni NEKTEK is - a világ minden részén élő „családunknak”, akik az imádságotokkal és adakozásaitokkal viszitek előre ezt a munkát. El sem tudjátok képzelni, milyen hatalmas áldás vagytok sok-sok drága lélek számára! Szeretünk benneteket, és hálásak vagyunk Istennek egyenként mindnyájatokért!
Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. augusztus 25.
Reinhard Bonnke - Kígyó köpött a szemébe! Dar-es-Salaam, Tanzánia, 3. nap
Kedves missziós barátaink!
Túlárad a szívünk az örömtől! Olyan sok csodálatos gyógyulás és megtérés történt - mintha a menny megcsókolta volna a földet itt, Dar-es-Salaamban! Egy asszony elmondta a színpadon, hogy sok évvel ezelőtt egy fekete kígyó beleköpött a szemébe. Azonnal megduzzadt a szeme, és hamarosan teljesen megvakult. Ma este visszanyerte a látását! Egy másik asszony, aki több mint húsz éve süket a bal fülére, bizonyságot tett, hogy az imádság alatt olyan érzése volt, mintha valami kijött volna a füléből. Megkérte a melette álló barátnőjét, hogy beszéljen a fülébe, és legnagyobb ámulatára azt vette észre, hogy tökéletesen hall a bal fülére! Ismét egy másik asszony, aki jobb oldalára béna volt, teljes gyógyulást nyert, hasonlóan ahhoz a kisfiúhoz, aki tegnap a kórházban feküdt, és akkor gyógyult meg, amikor a rádióban hallgatta az élő közvetítést az alkalomról! Jézus fantasztikus! Az ő erejének és szeretetének nincsenek korlátai!
Ma reggel tartottuk a Tűz konferencia záró alkalmát. Miután Peter van den Berg testvérünk befejezte az igehirdetést, a delegáltak várakozása magasra csapott, mint amikor a folyó vízszintje megemelkedik. Hamarosan a gát átszakadt, és a Szent Szellem ereje kiáradt, mint az áradó folyó a földekre!
Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és az egész CfaN csapat
2013. augusztus 24.
Túlárad a szívünk az örömtől! Olyan sok csodálatos gyógyulás és megtérés történt - mintha a menny megcsókolta volna a földet itt, Dar-es-Salaamban! Egy asszony elmondta a színpadon, hogy sok évvel ezelőtt egy fekete kígyó beleköpött a szemébe. Azonnal megduzzadt a szeme, és hamarosan teljesen megvakult. Ma este visszanyerte a látását! Egy másik asszony, aki több mint húsz éve süket a bal fülére, bizonyságot tett, hogy az imádság alatt olyan érzése volt, mintha valami kijött volna a füléből. Megkérte a melette álló barátnőjét, hogy beszéljen a fülébe, és legnagyobb ámulatára azt vette észre, hogy tökéletesen hall a bal fülére! Ismét egy másik asszony, aki jobb oldalára béna volt, teljes gyógyulást nyert, hasonlóan ahhoz a kisfiúhoz, aki tegnap a kórházban feküdt, és akkor gyógyult meg, amikor a rádióban hallgatta az élő közvetítést az alkalomról! Jézus fantasztikus! Az ő erejének és szeretetének nincsenek korlátai!
Ma reggel tartottuk a Tűz konferencia záró alkalmát. Miután Peter van den Berg testvérünk befejezte az igehirdetést, a delegáltak várakozása magasra csapott, mint amikor a folyó vízszintje megemelkedik. Hamarosan a gát átszakadt, és a Szent Szellem ereje kiáradt, mint az áradó folyó a földekre!
Veletek együtt az Aratásban:
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és az egész CfaN csapat
2013. augusztus 24.
R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 17.
Miután negyvenöt éves szolgálata során több ezer prédikációt mondott el országszerte, Isten szólt Mariához, hogy építsen egy sátrat Nyugat-Indianapolisban. Sokan szerették volna, hogy legyen egy állandó hely, ahová bármikor el lehet menni a szolgálatára. Amerika minden részéről kapott ajánlatokat, de központi fekvése miatt Indianát választotta. Ahogy Etter testvérnőtól már megszokhattuk, a Sátor is a mai pünkösdi gyülekezetek modelljévé vált. Lakása mellett építtette fel a gyülekezeti házat, és élete hátralevő hat évében ott szolgált.
Abban az időben kevés nagy gyülekezet létezett, így tehát 1918-ban, amikor Etter testvérnő felépített egy ötszáz férőhelyes épületet, ez nem kis feladatnak számított. Szolgálata során Maria soha nem gyakorolt nyomást az emberekre, hogy anyagilag támogassák. A Sátor felépítése miatt azonban leveleket küldött anyagi támogatásért. A szükséges pénzösszeg befolyt, és az épület elkészült. 1918. május 19-én szentelték fel. Eddig egyetlen olyan hölgy szolgált, aki túlszárnyalta Maria „gyülekezetépítő” képességeit. Ezt az evangélistanőt Aimee Semple McPhersonnak hívták, aki sokat átvett Etter stílusából.
Etter testvérnő a Sátort otthoni bázisaként használta. Volt egy különleges látása arra, hogy kiválassza a megfelelő partnereket, akik az ébredéshez hozzájárulhatnak. Ennek eredményeképpen gyülekezete ma is létezik, jóllehet egy másik helyen, az Isten Gyülekezeteinek részeként. Tömegesen jöttek az emberek a gyülekezetébe Amerika minden részéről, és sokan közülük hűséges tagok maradtak. Egy férfi elmondta, hogy „az emberek elindultak az oltár felé, és földre estek, mielőtt odaértek volna”. Azt mondta, hogy sohasem látott szuggeszciót vagy hogy lökdösték volna az embereket. „Ez Istentől jött. Nincs semmi hamisság Etter testvérnő körül.”
Van egy szinte hihetetlen sátoros történet, amely egy romániai családdal esett meg. Kislányuk tüdőbetegségben szenvedett, ezért két pünkösdi asszony elment hozzájuk imádkozni. Miután felfedezték, hogy lányuk az ima hatására meggyógyult, a család keresett egy pünkösdi gyülekezetet, és rátaláltak a Sátorra. Amikor először jártak ott, egy asszony, aki csodálatos módon meggyógyult rákból, felállt és 28 percen keresztül nyelveken szólt az emberekhez. Sokan csodálkoztak rajta, hogy Etter testvérnő miért hagyja őt ilyen sokáig beszélni. De a következő vasárnap választ kaptak a kérdésükre, amikor kiderült, hogy az asszony, noha sosem hallotta vagy tanulta, románul beszélt!
Ez a kis román család teljesen megrémülve ült, és saját nyelvén hallgatta - Isten üzenetét. Az apa volt az egyetlen, aki beszélt angolul. Azt mondják, hogy Maria és a Sátor tagjai „ugyanúgy várták az ilyen élményeket, mint némely felekezetben a dicséretet az istentisztelet végén”.
Egy másik történet a Sátorból egy fiatal fiú gyógyulásához kapcsolódik. Tüdőbetegségben szenvedett, és egy ököl nagyságú daganata volt. Amikor az anyja Mariához vitte, ő azt mondta: „A Szellem kardjával ki fogjuk vágni belőle.” így tehát Etter testvérnő vette a Bibliáját, és rácsapott a fiú nyakára - aki azonnal meggyógyult!
Abban az időben kevés nagy gyülekezet létezett, így tehát 1918-ban, amikor Etter testvérnő felépített egy ötszáz férőhelyes épületet, ez nem kis feladatnak számított. Szolgálata során Maria soha nem gyakorolt nyomást az emberekre, hogy anyagilag támogassák. A Sátor felépítése miatt azonban leveleket küldött anyagi támogatásért. A szükséges pénzösszeg befolyt, és az épület elkészült. 1918. május 19-én szentelték fel. Eddig egyetlen olyan hölgy szolgált, aki túlszárnyalta Maria „gyülekezetépítő” képességeit. Ezt az evangélistanőt Aimee Semple McPhersonnak hívták, aki sokat átvett Etter stílusából.
Etter testvérnő a Sátort otthoni bázisaként használta. Volt egy különleges látása arra, hogy kiválassza a megfelelő partnereket, akik az ébredéshez hozzájárulhatnak. Ennek eredményeképpen gyülekezete ma is létezik, jóllehet egy másik helyen, az Isten Gyülekezeteinek részeként. Tömegesen jöttek az emberek a gyülekezetébe Amerika minden részéről, és sokan közülük hűséges tagok maradtak. Egy férfi elmondta, hogy „az emberek elindultak az oltár felé, és földre estek, mielőtt odaértek volna”. Azt mondta, hogy sohasem látott szuggeszciót vagy hogy lökdösték volna az embereket. „Ez Istentől jött. Nincs semmi hamisság Etter testvérnő körül.”
Van egy szinte hihetetlen sátoros történet, amely egy romániai családdal esett meg. Kislányuk tüdőbetegségben szenvedett, ezért két pünkösdi asszony elment hozzájuk imádkozni. Miután felfedezték, hogy lányuk az ima hatására meggyógyult, a család keresett egy pünkösdi gyülekezetet, és rátaláltak a Sátorra. Amikor először jártak ott, egy asszony, aki csodálatos módon meggyógyult rákból, felállt és 28 percen keresztül nyelveken szólt az emberekhez. Sokan csodálkoztak rajta, hogy Etter testvérnő miért hagyja őt ilyen sokáig beszélni. De a következő vasárnap választ kaptak a kérdésükre, amikor kiderült, hogy az asszony, noha sosem hallotta vagy tanulta, románul beszélt!
Ez a kis román család teljesen megrémülve ült, és saját nyelvén hallgatta - Isten üzenetét. Az apa volt az egyetlen, aki beszélt angolul. Azt mondják, hogy Maria és a Sátor tagjai „ugyanúgy várták az ilyen élményeket, mint némely felekezetben a dicséretet az istentisztelet végén”.
Egy másik történet a Sátorból egy fiatal fiú gyógyulásához kapcsolódik. Tüdőbetegségben szenvedett, és egy ököl nagyságú daganata volt. Amikor az anyja Mariához vitte, ő azt mondta: „A Szellem kardjával ki fogjuk vágni belőle.” így tehát Etter testvérnő vette a Bibliáját, és rácsapott a fiú nyakára - aki azonnal meggyógyult!
David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 2.
MI VOLT UZZIJJÁ
BŰNE, AMIVEL ENNYIRE MEGHARAGÍTOTTA ISTENT?
Uzzijjá
azzal vonta magára Isten haragját, hogy megpróbált úgy tenni, mintha ő lenne
saját főpapja. így érvelhetett: Vagyok olyan szent, mint bármelyik pap. Ötven
éve az Urat keresem. Erkölcsileg tiszta vagyok, szellemileg erős, és így járok
az Úrral. Nincs bennem semmi rossz. Jótetteim, amelyeket az évek során
véghezvittem, bizonyára nagyra növelték az Úrnál számon tartott
aranytartalékomat. Ezért egyenesen bemegyek a szentélybe, és bemutatom neki
ötvenévi hűségemet, mint áldozatot. Ezt teljes egészében el kell fogadnia.
Nagy
veszélyt rejt magában, ha megpróbálunk Isten szentséges jelenlétébe – a szentek
szentjébe – idegen tűzzel, saját jó cselekedeteink illatáldozatával belépni.
Esetleg ezt gondolod: Én már tudom ezt. Nem vagyok olyan, mint Uzzijjá. Tudom,
hogy a főpapom egyedül Jézus Krisztus. Sosem próbálnám a saját áldozatomat
bemutatni az Úrnak. Nem mernék úgy lépni elé, hogy azt gondolom:
becsületességem és jótetteim bármi érdemet is jelentenek. Bármilyen gonoszságot
követett is el Uzzijjá, én nem vagyok vétkes abban.
Sok
becsületes, igaz hívő azonban magát teszi meg saját főpapjává. Idegen tűzzel
lépnek be a szentek szentjébe, éppen úgy, ahogyan Uzzijjás. Saját jóságuk,
erejük, képességük és akaratuk illatáldozatát viszik Isten elé. Maguknak
követelik a főpapságot, és – akár fölfogják, mit tesznek, akár nem –
félreállítják Krisztust mint főpapot.
Ne gondoljátok, hogy ez nem történhet meg Jézus
odaszánt követőivel! Tudjátok, minden hívő életében elkövetkezik az az idő –
többnyire akkor, amikor legkevésbé várják –, amikor az ellenség elemi erővel
árasztja el őket kísértésekkel, újra és újra feltörő vágyakkal, váratlan
kudarcokkal. Ilyenkor kísérti meg legjobban a keresztényt az, hogy saját
főpapjaként cselekedjen. Jön egy pillanat, amikor döntenie kell, hogy megpróbál
maga áldozatot hozni, vagy pedig Jézus Krisztusra, mint legnagyobb főpapra
támaszkodik, hogy ő végezze el az áldozatot.
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 12.
A diktatórikus hatalom engedélyezése
„Különösen azok a püspökök érezték a nyomást, akik pénzügyileg is a Vatikántól függtek” - panaszolta komoran több tagja a zsinatnak. Sokan úgy érezték, hogy „nyakukon a kés”, és arra kényszerítik őket, hogy helyeseljenek valami olyat, amivel a többség egyáltalán nem értett egyet.
Amikor az amerikai püspökök - a fenyegetések ellenére - továbbra is kitartottak amellett, hogy nem fogadják el a pápai tévedhetetlenséget, a pápa megparancsolta vezetőiknek, hogy „kötelező lelkigyakorlatban részesítse őket egy kolostorban”. Amikor John Stephanian nem volt hajlandó ennek a parancsnak eleget tenni, a pápai rendőrség az utcán letartóztatta. Ellenállása a csőcselék lázadását váltotta ki, és Stephaniant kiszabadították a rendőrök kezéből.
A jelenlévő püspökök megfélemlítésre irányuló intézkedéseket támogatva a pápai rendőrség rajtaütés-szerű házkutatásokat tartott. Lorenzo Randi, a rendőrség pápai minisztere és később bíboros, az újságíróknak minden levelét elkoboztatta a Vatikán postáján, és a legkeményebb hangvételű riportokat megsemmisítette.
J. H. Ignaz von Döllingernek, a kor egyik legkiemelkedőbb katolikus történészének és teológusának jutalma 47 évig tartó római katolikus teológusi és történészi munka után az volt, hogy egyháza kiközösítette. Bűne, hogy rámutatott: a pápa tévedhetetlenségre vonatkozó követelését egyáltalán nem lehet alátámasztani sem a Szentírással, sem az egyházi hagyományokkal. Minden valószínűség szerint ez volt az uralkodó nézet a katolikus történészek és a püspökök többsége körében, akik akkor Róma egyházához tartoztak. Von Döllinger monumentális írását, A pápa és a zsinat (The Popé and the Council) c.
művét közvetlenül az I. vatikáni zsinat előtt adták ki, és azonnal indexre is került. IX. Piusz nem nézte jó szemmel, ha a püspökök a következőhöz hasonló történelmi tényekről olvasnak:
"Tertullianusz vagy Küprianosz egyáltalán nem ismertek el semmilyen pápai előjogot vagy kiváltságot a doktrinális kérdések eldöntésében. A görögök, Euszebiosz, Szent Athanáziosz, Szent Basiliusz, a két Gergely és Szent Epiphaniusz sem ejtenek egyetlen szót sem arról, hogy a római püspök bármiféle kiváltságokat élvezne. A görög egyházatyák közül a legbőbeszédűbb, Szent Krüszosztomusz is hallgat ebben a kérdésben, és ezt teszik a latinok is, Hilariosz, Zeno és Szent Ambróziusz is...
Szent Ágoston többet írt az egyházról, annak egységéről és tekintélyéről, mint az összes többi egyházatya együttvéve...; minden érvet felsorakoztat amellett, hogy a donatistáknak vissza kell térniük az egyházba, de a pápai székről mint olyanról semmit sem tud."
„Különösen azok a püspökök érezték a nyomást, akik pénzügyileg is a Vatikántól függtek” - panaszolta komoran több tagja a zsinatnak. Sokan úgy érezték, hogy „nyakukon a kés”, és arra kényszerítik őket, hogy helyeseljenek valami olyat, amivel a többség egyáltalán nem értett egyet.
Amikor az amerikai püspökök - a fenyegetések ellenére - továbbra is kitartottak amellett, hogy nem fogadják el a pápai tévedhetetlenséget, a pápa megparancsolta vezetőiknek, hogy „kötelező lelkigyakorlatban részesítse őket egy kolostorban”. Amikor John Stephanian nem volt hajlandó ennek a parancsnak eleget tenni, a pápai rendőrség az utcán letartóztatta. Ellenállása a csőcselék lázadását váltotta ki, és Stephaniant kiszabadították a rendőrök kezéből.
A jelenlévő püspökök megfélemlítésre irányuló intézkedéseket támogatva a pápai rendőrség rajtaütés-szerű házkutatásokat tartott. Lorenzo Randi, a rendőrség pápai minisztere és később bíboros, az újságíróknak minden levelét elkoboztatta a Vatikán postáján, és a legkeményebb hangvételű riportokat megsemmisítette.
J. H. Ignaz von Döllingernek, a kor egyik legkiemelkedőbb katolikus történészének és teológusának jutalma 47 évig tartó római katolikus teológusi és történészi munka után az volt, hogy egyháza kiközösítette. Bűne, hogy rámutatott: a pápa tévedhetetlenségre vonatkozó követelését egyáltalán nem lehet alátámasztani sem a Szentírással, sem az egyházi hagyományokkal. Minden valószínűség szerint ez volt az uralkodó nézet a katolikus történészek és a püspökök többsége körében, akik akkor Róma egyházához tartoztak. Von Döllinger monumentális írását, A pápa és a zsinat (The Popé and the Council) c.
művét közvetlenül az I. vatikáni zsinat előtt adták ki, és azonnal indexre is került. IX. Piusz nem nézte jó szemmel, ha a püspökök a következőhöz hasonló történelmi tényekről olvasnak:
"Tertullianusz vagy Küprianosz egyáltalán nem ismertek el semmilyen pápai előjogot vagy kiváltságot a doktrinális kérdések eldöntésében. A görögök, Euszebiosz, Szent Athanáziosz, Szent Basiliusz, a két Gergely és Szent Epiphaniusz sem ejtenek egyetlen szót sem arról, hogy a római püspök bármiféle kiváltságokat élvezne. A görög egyházatyák közül a legbőbeszédűbb, Szent Krüszosztomusz is hallgat ebben a kérdésben, és ezt teszik a latinok is, Hilariosz, Zeno és Szent Ambróziusz is...
Szent Ágoston többet írt az egyházról, annak egységéről és tekintélyéről, mint az összes többi egyházatya együttvéve...; minden érvet felsorakoztat amellett, hogy a donatistáknak vissza kell térniük az egyházba, de a pápai székről mint olyanról semmit sem tud."
2013. augusztus 24., szombat
Reinhard Bonnke - Dar-es-Salaam, Tanzánia, 2. nap
Kedves Missziós Barátaink!
Ma is ezrekkel örvendezünk együtt, akik üdvösséget és szabadságot nyertek itt, Dar-es-Salaamban, Tanzánia legnagyobb városában. Ma este egy nagyon erős üzenetet prédikáltam a megtérésről, és egyértelművé tettem az embereknek, hogy nem elég egy imádságot elmondani - Jézus követése azt jelenti, hogy az életünk drámaian megváltozik. Szinte fizikailag éreztem, ahogy sokakat eltalál az üzenet, amint a Szent Szellem meggyőzte, és Krisztushoz vonzotta őket. Szeretem az evangéliumot egyszerűen prédikálni. Valóban Isten ereje az üdvösségre!
Az egyik helyi pásztor elmondta nekem ma este, hogy ennek a mostani evangélizációs kampánynak már most van egy váratlan mellékhatása, mégpedig az, hogy a sok különféle hátterű és felekezetű gyülekezet példátlan módon munkálkodik együtt. Megköszönte nekünk ezt az áldást - mi pedig most továbbítjuk a köszönetét nektek.
Még mielőtt sor kerülhetett volna azoknak a bizonyságtételét, akik az este meggyógyultak, a rendőrség időtúllépés miatt berekesztette az összejövetelt, mivel a városban kijárási tilalom van érvényben. Egy rendőrtiszt végig mögöttem állt a színpadon, amíg bezártam az alkalmat. De azt még nem állhattam meg, hogy ne kérjem meg a tömeget, hogy tegye fel a kezét, aki gyógyulást élt át, és szó szerint kezek ezrei emelkedtek a magasba! Dicsőség az Úrnak!
Holnap délelőtt lesz a Tűz konferencia záró alkalma, amikor is imádkozni fogunk a Szent Szellem hatalmas kiáradásáért a résztvevők életében. Köszönjük, hogy imádságaitokban folyamatosan hordoztok minket!
Együtt veletek az Aratásban,
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. augusztus 23.
Ma is ezrekkel örvendezünk együtt, akik üdvösséget és szabadságot nyertek itt, Dar-es-Salaamban, Tanzánia legnagyobb városában. Ma este egy nagyon erős üzenetet prédikáltam a megtérésről, és egyértelművé tettem az embereknek, hogy nem elég egy imádságot elmondani - Jézus követése azt jelenti, hogy az életünk drámaian megváltozik. Szinte fizikailag éreztem, ahogy sokakat eltalál az üzenet, amint a Szent Szellem meggyőzte, és Krisztushoz vonzotta őket. Szeretem az evangéliumot egyszerűen prédikálni. Valóban Isten ereje az üdvösségre!
Az egyik helyi pásztor elmondta nekem ma este, hogy ennek a mostani evangélizációs kampánynak már most van egy váratlan mellékhatása, mégpedig az, hogy a sok különféle hátterű és felekezetű gyülekezet példátlan módon munkálkodik együtt. Megköszönte nekünk ezt az áldást - mi pedig most továbbítjuk a köszönetét nektek.
Még mielőtt sor kerülhetett volna azoknak a bizonyságtételét, akik az este meggyógyultak, a rendőrség időtúllépés miatt berekesztette az összejövetelt, mivel a városban kijárási tilalom van érvényben. Egy rendőrtiszt végig mögöttem állt a színpadon, amíg bezártam az alkalmat. De azt még nem állhattam meg, hogy ne kérjem meg a tömeget, hogy tegye fel a kezét, aki gyógyulást élt át, és szó szerint kezek ezrei emelkedtek a magasba! Dicsőség az Úrnak!
Holnap délelőtt lesz a Tűz konferencia záró alkalma, amikor is imádkozni fogunk a Szent Szellem hatalmas kiáradásáért a résztvevők életében. Köszönjük, hogy imádságaitokban folyamatosan hordoztok minket!
Együtt veletek az Aratásban,
Daniel Kolenda evangélista
valamint Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. augusztus 23.
Reinhard Bonnke - Dar-es-Salaam, Tanzánia, 1. nap
Kedves Missziós Barátaink!
Röviddel ezelőtt ért véget az első evangélizációs esténk itt Dar-es-Salaamban, Tanzániában. Ma reggel, amint Peter van den Berg és én elkezdtünk prédikálni a Tűz konferencia résztvevőinek, elkezdett esni az eső. Kíváncsi voltam, hogyan reagálnak az emberek erre a kedvezőtlen helyzetre, de ahelyett, hogy szétszaladtak volna, vagy behúzódtak volna valahova, egyszerűen a fejük fölé emelték a műanyag széküket, és így hallgatták tovább a prédikációt! Ezért is szeretem annyira Afrikát! Az emberek éhesek Istenre és az Ő Igéjére, és biztos vagyok benne, hogy Isten hatalmasan megelégíti és megáldja őket ezen a héten.
Ma este Jézus véréről prédikáltam, és a hatás, amit az üzenet kiváltott a tömegből, elemi erejű volt: démonok mentek ki megszállottakból, betegségek és sérülések gyógyultak meg, de mindenekelőtt és mindenekfölött, sok ezren fogadták be Jézus Krisztust, és tették Úrrá az életükben.
Az esőzések miatt a hangtechnikánk összeomlott. Éppen elkezdtem volna a megtérésre hívást, amikor elment a hang. Egyszerűen ott álltam a színpadon, és vártam, hogy visszajöjjön a hang, a hatalmas tömeg pedig, ahelyett, hogy morgolódott volna, vagy szétszéledt volna, elkezdte dicsőíteni az Urat, majd egyre hangosabb ütemes skandálás kezdődött, és hamarosan az egész tömeg zúgta: „JÉ-ZUS, JÉ-ZUS, JÉ-ZUS!” Felemelő percek voltak! Tényleg az aratás különleges napjait éljük! Ó, micsoda öröm!
Ma este egy asszony azonnal meggyógyult egy nagy fájdalmat okozó mellrákból. Örömtől könnyező szemmel mondta el, hogy minden tünete teljesen eltűnt! Egy másik asszony agydaganatból gyógyult meg. Sánták dobták el mankóikat, és jártak, és sokakból démonok mentek ki. És ez csak az első este volt, de azt hiszem bátran kijelenthetem: rendkívüli hétnek nézünk elébe!
Röviddel ezelőtt ért véget az első evangélizációs esténk itt Dar-es-Salaamban, Tanzániában. Ma reggel, amint Peter van den Berg és én elkezdtünk prédikálni a Tűz konferencia résztvevőinek, elkezdett esni az eső. Kíváncsi voltam, hogyan reagálnak az emberek erre a kedvezőtlen helyzetre, de ahelyett, hogy szétszaladtak volna, vagy behúzódtak volna valahova, egyszerűen a fejük fölé emelték a műanyag széküket, és így hallgatták tovább a prédikációt! Ezért is szeretem annyira Afrikát! Az emberek éhesek Istenre és az Ő Igéjére, és biztos vagyok benne, hogy Isten hatalmasan megelégíti és megáldja őket ezen a héten.
Ma este Jézus véréről prédikáltam, és a hatás, amit az üzenet kiváltott a tömegből, elemi erejű volt: démonok mentek ki megszállottakból, betegségek és sérülések gyógyultak meg, de mindenekelőtt és mindenekfölött, sok ezren fogadták be Jézus Krisztust, és tették Úrrá az életükben.
Az esőzések miatt a hangtechnikánk összeomlott. Éppen elkezdtem volna a megtérésre hívást, amikor elment a hang. Egyszerűen ott álltam a színpadon, és vártam, hogy visszajöjjön a hang, a hatalmas tömeg pedig, ahelyett, hogy morgolódott volna, vagy szétszéledt volna, elkezdte dicsőíteni az Urat, majd egyre hangosabb ütemes skandálás kezdődött, és hamarosan az egész tömeg zúgta: „JÉ-ZUS, JÉ-ZUS, JÉ-ZUS!” Felemelő percek voltak! Tényleg az aratás különleges napjait éljük! Ó, micsoda öröm!
Ma este egy asszony azonnal meggyógyult egy nagy fájdalmat okozó mellrákból. Örömtől könnyező szemmel mondta el, hogy minden tünete teljesen eltűnt! Egy másik asszony agydaganatból gyógyult meg. Sánták dobták el mankóikat, és jártak, és sokakból démonok mentek ki. És ez csak az első este volt, de azt hiszem bátran kijelenthetem: rendkívüli hétnek nézünk elébe!
Köszönjük az imádságaitokat!
Veletek együtt az Aratás munkájában:
Daniel Kolenda, Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. augusztus 22.
Veletek együtt az Aratás munkájában:
Daniel Kolenda, Reinhard Bonnke, Peter van den Berg és a teljes CfaN csapat
2013. augusztus 22.
2013. augusztus 22., csütörtök
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
Mi történik a bűneinkkel, hova kerülnek? Mikor elkövetünk egy bűnt, az olyan mint egy jelentéktelen kis erecske. Aztán elkövetünk még egyet, és még egyet, és ezek mind összefolynak, lesz belőlük egy patak, majd egy folyó, aztán folyammá hízik, a bűn Amazonas folyójává, ami hömpölyög tovább valahova. Hogy hova, azt a Biblia kijelenti: a Golgota keresztjéhez, még inkább Krisztusban Istenbe a kereszten. Ennyit mondhatunk erről. Szenvedése, amit ebben a megmentő cselekedetben átélt, szavakkal ki nem fejezhető és értelemmel fel nem fogható. Csak Isten tudja helyesen értékelni, amit Isten átélt. REINHARD BONNKE
Ma már vannak eszközeink, melyekkel a láthatatlant láthatóvá tesszük. Infravörös kamerával fényképeket készíthetünk a legsötétebb éjszakákon is. A rendőrség radar helikoptereket használ, amely a bűnözőket észreveszi sötétben is a fák mögött vagy a bokrok alatt. A szellemi valóságban sem kell senkinek sötétben járni, mivel van egy eszközünk, amivel „láthatjuk a láthatatlant” (Zsidó 11,27). Ez az eszköz a hit - a mi infravörös készülékünk. Segítségével úgy mehetünk keresztül a világ sötétségén és tudatlanságán, mintha fényes nappal közlekednénk. A hívők a „a világosság és a nappal fiai” (1Thessz 5,5). „Hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7). Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE
Ma már vannak eszközeink, melyekkel a láthatatlant láthatóvá tesszük. Infravörös kamerával fényképeket készíthetünk a legsötétebb éjszakákon is. A rendőrség radar helikoptereket használ, amely a bűnözőket észreveszi sötétben is a fák mögött vagy a bokrok alatt. A szellemi valóságban sem kell senkinek sötétben járni, mivel van egy eszközünk, amivel „láthatjuk a láthatatlant” (Zsidó 11,27). Ez az eszköz a hit - a mi infravörös készülékünk. Segítségével úgy mehetünk keresztül a világ sötétségén és tudatlanságán, mintha fényes nappal közlekednénk. A hívők a „a világosság és a nappal fiai” (1Thessz 5,5). „Hitben járunk, nem látásban” (2Kor 5,7). Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 2.
Most nézzük meg, mit mond az Ige az óemberről, az ádámi természetről. Mindannyian ezt kaptuk örökségképpen Ádámtól. Két szó van, ami legjobban leírja ezt a természetet, az egyik a "lázadó", a másik a "romlandó, romlott".
Természet szerint mindannyian lázadók vagyunk, és szellemileg és fizikailag romlandók. Ez egy tény, ami Ádám minden leszármazottjára igaz. Az óember leírására Pál különböző szavakat használ. Néhány megnevezést szeretnék megemlíteni. Pál használja azt a szót, hogy a "bűn teste"; "a testi bűnök teste" és a "hústest" szót. Pál sokszor használja a test szót, és ezek egy részének nem lenne értelme, ha a fizikai testre vonatkoznának. De ezek nem a fizikai testről szólnak, hanem arról a természetről, amely világra jött velünk, amikor megszülettünk a fizikai testben. Ennyi a kapcsolat. Ilyen értelemben használja a Róma 6,6-ban is.
Az óember megfeszítése nem azt jelenti, hogy fizikailag bénák leszünk, ez nyilvánvaló. Nem fizikai testről van szó, hanem arról a természetről, amely össze van kötve a fizikai testtel, mert a kettő együtt jön a világba. A Róma 8,10- ben egyszerűen utal a testre "...jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogyha valaki megtalálja a Krisztust, akkor meghal fizikailag, ez nevetséges. A régi természet hal meg, amikor Krisztus bejön az életedbe. A Kolossé 2,11-ben ezt választékosan fejezi ki:
Természet szerint mindannyian lázadók vagyunk, és szellemileg és fizikailag romlandók. Ez egy tény, ami Ádám minden leszármazottjára igaz. Az óember leírására Pál különböző szavakat használ. Néhány megnevezést szeretnék megemlíteni. Pál használja azt a szót, hogy a "bűn teste"; "a testi bűnök teste" és a "hústest" szót. Pál sokszor használja a test szót, és ezek egy részének nem lenne értelme, ha a fizikai testre vonatkoznának. De ezek nem a fizikai testről szólnak, hanem arról a természetről, amely világra jött velünk, amikor megszülettünk a fizikai testben. Ennyi a kapcsolat. Ilyen értelemben használja a Róma 6,6-ban is.
Az óember megfeszítése nem azt jelenti, hogy fizikailag bénák leszünk, ez nyilvánvaló. Nem fizikai testről van szó, hanem arról a természetről, amely össze van kötve a fizikai testtel, mert a kettő együtt jön a világba. A Róma 8,10- ben egyszerűen utal a testre "...jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért.” Természetesen ez nem azt jelenti, hogyha valaki megtalálja a Krisztust, akkor meghal fizikailag, ez nevetséges. A régi természet hal meg, amikor Krisztus bejön az életedbe. A Kolossé 2,11-ben ezt választékosan fejezi ki:
"Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében."
Ebben minden benne van, hogy az "érzéki bűnök teste". Néhányszor azt mondja Pál, hogy a test a "bűn teste", néha azt mondja, hogy az "érzéki bűnök teste". Mindegyik ugyanazt jelenti. A másik kifejezés, amit használ erre a bizonyos dologra Pál, az a "test". Jegyezzük meg, hogy Pál ellentétbe állítja a régi ádámi természetet, a lelket, és azt a szellemet, amely Isten akaratát és gondolatát képviseli. Tehát egy teljes változhatatlan ellentét van a kettő között. Isten nem is akarja ezt elhallgatni.
Galata 5,17-20, 24:
(17) Mert a test a szellem ellen törekedik, a szellem pedig a test ellen: ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.
Tehát az Isten szerinti szellemi természet ellentétes a régi ádámi természettel.
(18) A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók...
(19) De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
(20) Akik pedig a Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
A test megfeszítése jel a Krisztushoz való tartozásról. Nagyon fontos jel! Akár baptista valaki, akár pünkösdista, nem a felekezet címkéje számít, hanem az, hogy megfeszítette-e a testet, a régi ádámi természetet, a romlott, lázadó természetet.
Ebben minden benne van, hogy az "érzéki bűnök teste". Néhányszor azt mondja Pál, hogy a test a "bűn teste", néha azt mondja, hogy az "érzéki bűnök teste". Mindegyik ugyanazt jelenti. A másik kifejezés, amit használ erre a bizonyos dologra Pál, az a "test". Jegyezzük meg, hogy Pál ellentétbe állítja a régi ádámi természetet, a lelket, és azt a szellemet, amely Isten akaratát és gondolatát képviseli. Tehát egy teljes változhatatlan ellentét van a kettő között. Isten nem is akarja ezt elhallgatni.
Galata 5,17-20, 24:
(17) Mert a test a szellem ellen törekedik, a szellem pedig a test ellen: ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok.
Tehát az Isten szerinti szellemi természet ellentétes a régi ádámi természettel.
(18) A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók...
(19) De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
(20) Akik pedig a Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
A test megfeszítése jel a Krisztushoz való tartozásról. Nagyon fontos jel! Akár baptista valaki, akár pünkösdista, nem a felekezet címkéje számít, hanem az, hogy megfeszítette-e a testet, a régi ádámi természetet, a romlott, lázadó természetet.
Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 4.
Van még valami, amit csak a közelmúltban értettem meg. Gyakran megesik, hogy amikor megvilágosodik a számunkra egy kérdés, és ezt egy nagyszerű felismerésnek látjuk, vagy egy olyan élményben van részünk, ami nagyon mélyen érint bennünket, az a szomorú érzésünk támad, hogy valami fontos dolog el fog veszni, velünk együtt meghal, mivel nincs senki, akinek elmondhatnánk. Úgy érezzük, hogy ha akár csak egyetlen ember meghallgatná, akkor az valahogyan megmaradna, nem veszne el az emberi emlékezet számára. Örökre hálás leszek azért, mert mindig találtam valakit, akire rábízhattam gondolataimat, és sajnálom az emberi szívnek és szellemnek azokat a kincseit, amelyek elvesztek, mivel senki sem volt rájuk kíváncsi. Azok, akik jó kommunikációs készséggel rendelkeznek, át tudják adni másoknak, amit megértettek, de a kommunikációs készség és a ragyogó szellem nem mindig jár együtt. Manapság Dunát lehet rekeszteni olyan emberekkel, akik hibátlan technikával, ragyogóan kommunikálnak, de mondanivalójuk tartalma gyakran banális, vagy még annál is rosszabb. Ugyanakkor hétköznapi emberek lélegzetelállítóan gyönyörű látásokkal rendelkeznek, és gyakran rátapintanak az igazságra, mégsem tesznek hozzá semmit az emberiség által felhalmozott értékekhez, mivel nincs rá időnk, hogy végighallgassuk őket, vagy nem ismerjük fel gondolataik jelentőségét, ezért nem bátorítjuk őket arra, hogy hozzák elő kincseiket cserépedényükből. Ismerem ezt a kérdéskört, mivel legalább huszonöt éve foglalkozom lelkigondozással, és tudom, hogy életemet folyamatosan gazdagították azok a dolgok, amelyeket emberek megosztottak velem szívük titkaiból.
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 11.
Vita kizárva
Odaszánt katolikus hívők annak a saját egyházuk által koholt hitetésnek az áldozatai, hogy az I. vatikáni zsinatnak a pápai tévedhetetlenségről hozott rendelkezése a jelenlévő püspökök egyhangú akaratát és szándékát tükrözi. Sőt, ennek ellenkezője az igaz, ugyanis sok püspök erősen ellenezte a tévedhetetlenséget egyrészt a Szentírás, másrészt pedig a hagyomány alapján. Voltak, akik tiltakozva hagyták el a termet, és csak később kényszerítette őket a Vatikán arra, hogy ők is egyetértésüket adják az egyház egysége kedvéért. Lecourtier püspök annyira kiábrándult a csalás miatt, hogy „a zsinati dokumentumokat bedobta a közeli folyóba, és elhagyta Rómát...” Ezért később el kellett hagynia egyházi hivatalát.
A jelenlévő püspökök valójában foglyok voltak. A kijárási vízumokat szándékosan visszatartották, nehogy valaki közülük megszökjön. Azok között, akiknek mégis sikerült elszökniük Rómából, volt két örmény püspök, egyikük Piacidus Casangian, az örmény szerzetesek főabbéja. Miután már túljutott Róma határán, és a pápai igazságszolgáltatás sem érhette utol, a pápának és a zsinatnak megírta, hogy „bebörtönzése miatti állandó félelme és súlyos betegsége miatt arra kényszerült, hogy elmeneküljön, és csak így érzi biztonságban magát”.
Olyan elnyomó intézkedéseket hoztak, amik már csírájában elfojtottak minden ellenállást, és lehetetlenné tették a szabad vitát. „Nem volt szabad kisebb csoportokban beszélni, és a zsinaton elhangzottakat tilos volt írott formában kinyomtatni...; ez lehetetlenné tette a viták tanulmányozását, illetve az azokra adott válaszok átgondolását...; a püspökökre nézve halálos bűnnek számított, ha bármit is elmondtak valakinek a zsinat nagytermében történtekről”. Ilyen ellenőrzés alatt tartotta tehát a zsinat a jelenlévőket. Az üléseken azonnal félbeszakították azokat, akik bármilyen ellenállásnak adtak hangot, „gyakran
azzal a magyarázattal indokolva, hogy senkinek nincs joga, hogy ilyen negatív módon beszéljen a Szentszékről”.
Jóhiszemű katolikusok elhiszik, hogy a pápai tévedhetetlenséget Péter apostol hagyta örökül utódainak. A tények azonban minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy ezt a Vatikán belső embereinek egyike varrta az egyház nyakába, aki összeesküvést szőtt, hogy a vitákat elfojtsa, tisztességtelenül befolyásolta a választásokat, és a szó szoros értelmében megfélemlítette a püspököket, hogy arra szavazzanak, amivel nem értettek egyet. „A szavazások tisztességtelenek” - ezt írta naplójába 1869. december 20-án Georges Darboy érsek. Egy másik püspök arról panaszkodott, hogy a szavazások „teljesen értelmetlenek”.
Odaszánt katolikus hívők annak a saját egyházuk által koholt hitetésnek az áldozatai, hogy az I. vatikáni zsinatnak a pápai tévedhetetlenségről hozott rendelkezése a jelenlévő püspökök egyhangú akaratát és szándékát tükrözi. Sőt, ennek ellenkezője az igaz, ugyanis sok püspök erősen ellenezte a tévedhetetlenséget egyrészt a Szentírás, másrészt pedig a hagyomány alapján. Voltak, akik tiltakozva hagyták el a termet, és csak később kényszerítette őket a Vatikán arra, hogy ők is egyetértésüket adják az egyház egysége kedvéért. Lecourtier püspök annyira kiábrándult a csalás miatt, hogy „a zsinati dokumentumokat bedobta a közeli folyóba, és elhagyta Rómát...” Ezért később el kellett hagynia egyházi hivatalát.
A jelenlévő püspökök valójában foglyok voltak. A kijárási vízumokat szándékosan visszatartották, nehogy valaki közülük megszökjön. Azok között, akiknek mégis sikerült elszökniük Rómából, volt két örmény püspök, egyikük Piacidus Casangian, az örmény szerzetesek főabbéja. Miután már túljutott Róma határán, és a pápai igazságszolgáltatás sem érhette utol, a pápának és a zsinatnak megírta, hogy „bebörtönzése miatti állandó félelme és súlyos betegsége miatt arra kényszerült, hogy elmeneküljön, és csak így érzi biztonságban magát”.
Olyan elnyomó intézkedéseket hoztak, amik már csírájában elfojtottak minden ellenállást, és lehetetlenné tették a szabad vitát. „Nem volt szabad kisebb csoportokban beszélni, és a zsinaton elhangzottakat tilos volt írott formában kinyomtatni...; ez lehetetlenné tette a viták tanulmányozását, illetve az azokra adott válaszok átgondolását...; a püspökökre nézve halálos bűnnek számított, ha bármit is elmondtak valakinek a zsinat nagytermében történtekről”. Ilyen ellenőrzés alatt tartotta tehát a zsinat a jelenlévőket. Az üléseken azonnal félbeszakították azokat, akik bármilyen ellenállásnak adtak hangot, „gyakran
azzal a magyarázattal indokolva, hogy senkinek nincs joga, hogy ilyen negatív módon beszéljen a Szentszékről”.
Jóhiszemű katolikusok elhiszik, hogy a pápai tévedhetetlenséget Péter apostol hagyta örökül utódainak. A tények azonban minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy ezt a Vatikán belső embereinek egyike varrta az egyház nyakába, aki összeesküvést szőtt, hogy a vitákat elfojtsa, tisztességtelenül befolyásolta a választásokat, és a szó szoros értelmében megfélemlítette a püspököket, hogy arra szavazzanak, amivel nem értettek egyet. „A szavazások tisztességtelenek” - ezt írta naplójába 1869. december 20-án Georges Darboy érsek. Egy másik püspök arról panaszkodott, hogy a szavazások „teljesen értelmetlenek”.
2013. augusztus 21., szerda
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
Jézus beszélt egy gazdag földművesről, aki úgy döntött, hogy életének hátralevő idejében semmi mást nem csinál, csak eszik, iszik és jól érzi magát. A lelke nem kiáltott az élő Isten után, és a szellemi dolgok teljességgel hiányoztak a terveiből. Úgy gondolta, hogy az ideje a saját kezében van, és így tervezte a jövőjét is, de Isten azt mondta neki: „Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet tőled!” (Luk 12,20). Ez jól illusztrálja az ősi mondást: „ember tervez, Isten végez”. Az utolsó szó MINDIG Istené. Nem lenne jobb kezdettől fogva az Úr kezébe tenni a dolgainkat? Azt mondani: „Életem ideje a te kezedben van, Uram!”. Minden egyes nap számtalan jelentéktelen dolog történik velünk. Ha azonban Isten kezébe tesszük azokat, mint a nyers agyagot, ő ki tud formálni belőlük valami nagyszerűt! „Szépen megalkotott mindent a maga idejében.” (Préd 3,11). Isten áldjon benneteket! REINHARD BONNKE
David Wilkerson - Krisztus, az Új Szövetség főpapja 1.
HADD
MESÉLJEM EL NEKTEK EGY IFJÚ KIRÁLY TÖRTÉNETÉT, aki tizenhat évesen került
Izrael trónjára! Uzzijjá volt a neve, amelynek héber jelentése: „Istennel
erős”. Ez a király Istent kereste egészen fiatal korától. Az írások szerint
„amíg az Urat kereste, sikert adott neki Isten” (2Krón 26,5).
Uzzijjá
anyjának Jekoljá volt a neve, amelynek jelentése „Isten tesz képessé”. Jekoljá
nyilvánvalóan istenfélő asszony volt, aki már kora gyermekkorában megtanította
fiát Isten útjaira. Talán ezt mondta neki: Egy napon örökölni fogod atyád
trónját. És amikor a trónra ülsz, szükséged lesz Isten erejére. Amikor tehát
eljön az idő, fordulj mindig az Úrhoz! Add át neki a szívedet egészen minden
időben, és ő felruház a szükséges erővel. – Jekoljá talán még azt is mondta a
fiának, hogy emiatt kapta az Uzzijjá nevet. Azt szerette volna, ha a fia egész
életén át az Úrtól nyeri az erőt, hogy megfelelhessen Isten szent céljának.
Uzzijjá
életére a másik hatalmas befolyást Zekarjá próféta tette. Ez az igaz ember
Ézsaiás próféta kortársa volt. A Szentírás (Károli - ford.) szerint „az isteni
látásokban értelmes vala” (5. v.). Zekarjá Istennek nagyon kegyes prófétája
volt, aki egész életén át hűségesen szolgálta az Urat. Kétségtelen, hogy
Uzzijját is megtanította az Úr útjaira. Az Ige szerint az ifjú király kegyes
tanítója teljes idejében kereste Istent.
A
Biblia nagyon egyszerű, de mély értelmű megállapítást tesz Uzzijjával
kapcsolatban: „Isten megsegítette őt” (7. v.). Isten igen megáldotta ezt az
embert. Uzzijjá a maga korában az egyik leghatalmasabb király volt, és igen
sikeresen uralkodott Júda felett ötvenkét évig. Ez idő alatt pedig – ahogyan az
írás mondja – állandóan kereste az Urat. Arra is következtethetünk, hogy
Uzzijjá nemcsak katonai és pénzügyi szempontból volt erős, hanem erkölcsileg
is. Azt olvassuk, hogy kiűzte az országból a bálványimádókat, és ez a bátor
cselekedete még inkább növelte hírnevét. Uzzijjá láthatóan valamiben
különbözött másoktól. Erős jellem volt, aminek nyilván az volt az oka, hogy
Isten igéje már gyermekkorától mélyen beágyazódott a szívébe. Gondos anyját és
a kegyes prófétát, Zekarját ismerhetjük föl ebben.
Azonban
Uzzijjával ötven év után, amelyben hűségesen járt az Úr előtt, és segítségül
hívta Isten nevét, tragikus dolog történt. Erejének teljében, királyságának
ötvenedik évében Uzzijjá vétkezett Isten ellen: „Amikor azonban megerősödött,
vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr
templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron” (16. v.).
A
király rettenetes dolgot követett el. Megpróbálta önmagát Júda főpapjává tenni.
Néhány rövid versben emlékezik meg az írás a királynak erről a szokatlan
tettéről. Először fogott egy réz füstölőedényt. Azután megtöltötte a saját maga
által gyújtott – „idegen” – tűzzel, nem pedig az illatáldozati oltáron lévő
szent tűzzel. Végül elindult befelé Uzzijjá a szentélybe, önmaga által felkent
papként. De nem tudta véghezvinni, amit akart. Azarjá főpap és nyolcvan más pap
útját állta. Egyértelműen megmondták neki: „Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy
illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért
szenteltek föl...” (18. v.). Ezt mondták neki: Uzzijjá, téged nem kentek föl
erre a feladatra. Jól tudod, hogy nem vagy az Isten által rendelt papi
nemzetségből való. Gonosz dolgot cselekedtél, mert erre senki sem hívott el.
Amikor
ezt Uzzijjá meghallotta, haragra gerjedt a papok ellen. Ekkor valami rettenetes
dolog történt: „...amikor felbőszült a papok ellen, leprás folt jelent meg a
homlokán az Úr házában lévő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett” (19.
v.). Mielőtt Uzzijjá egy lépést is tehetett volna, homlokán előtört a lepra. A
tévelygő király azonnal felismerte, mi történt vele. Megelőzve, hogy bármi
újabb módon megszentségteleníthesse a templomot, a papok kivitték onnan a
királyt: „... kiűzték onnan, de ő maga is sietett kimenni, mert az Úr verte meg
őt” (20. v.). A kegyvesztett király kirohant a templomból, amikor rájött, hogy
leprás lett.
Talán
eltűnődődsz: Vajon mi köze ma hozzánk ennek a történetnek? Hogyan függ össze a
szövetséggel? Tudom, hogy Pál szerint minden, ami az Ószövetségben fel van
jegyezve, azt a célt szolgálja, hogy tanítson minket, és ismereteket adjon.
Mégsem látom, mi ebben a tanítás.
Talán
arra tanít minket ez a történet, hogyan bukhatunk el – bár már évek óta
követjük őt –, amikor hirtelen elkezdünk a saját erőnkre támaszkodni? Igen,
valóban erről szól, azonban még ennél sokkal többről is. Arra tanít, hogy mire
vezet, ha nem törődünk azokkal a veszélyekkel és kelepcékkel, amelyekkel a
siker és a gazdagság jár? Igen, erre is tanít; a történet azonban még ennél is
sokkal több dologról szól.
Az
igeszakasz lényege az, hogy az igazán vallásos ember is bűnbe eshet. Olyan
hívőket céloz meg, akik hosszú időn át hűségesen járnak az Úrral – olyan
embereket, akik nagy erkölcsi erővel rendelkeznek, és ennek eredményeként Isten
megáldja őket. Uzzijjához hasonlóan nem erkölcstelenek, nem is hűtlenek, mindig
igyekeznek azt tenni, amit az Úr helyesnek lát. És mivel becsületesek, a bűnről
szóló tanítást hallva őszintén kimondják: Örülök, hogy ez a tanítás rám nem
vonatkozik. Semmiféle bűn nem uralkodik rajtam. Nincs az életemben
megkötözöttség, paráznaság, megrögzött bűn vagy keserűség. Őszintén elmondhatom
Pállal együtt: „Ama nemes harcot megharcoltam”.
Mindnyájan
ismerünk ilyen hívőket. Tényleg áldást jelentenek a környezetük számára.
Uzzijjá király is hasonló szolgája volt az Úrnak. A Biblia szerint azonban
hiábavalóvá lett az ötvenévi hűséges szolgálata. Hogyan történhetett meg, hogy
egy ilyen erkölcsös ember mégis megszegte az Úr parancsait? Hogyan lehet az,
hogy valaki, akit az Isten annyi éven át támogatott, ítéletre jut, és a lepra
miatt a társadalmon kívül kerül?
Úgy
hiszem, hogy Uzzijjá története figyelmeztetés minden ma élő igaz hívőnek.
Gondoljuk meg: Uzzijjá tiszta és erkölcsös életet élt. Két erős próféta,
Zekarjá és Ézsaiás prófétai szolgálatának ideje alatt uralkodott. Ötven évig
Istennek tetszően élt. Mi volt hát annyira rettenetes abban, amit Isten
templomában tett, hogy kárba vesztek miatta ezek az értékes évek? Hogyan
válhatott Isten szemében utálatos ócskasággá ötven év erkölcsi ereje?
R. Liardon - Maria Woodworth-Etter 16.
Érthető módon Etter testvérnőnek vegyes érzelmei voltak a Los Angeles-i összejövetelekkel kapcsolatban. Mint fő szónokot hirdették meg, és ezrek jöttek el Amerika minden részéről, hogy ott legyenek az összejövetelén. Egyházpolitikai megfontolások miatt azonban férfi szolgálók vették át a vezetést, és Etter testvérnő arra kényszerült, hogy csak délelőtt szolgáljon. A férfiak, akik délután és este beszéltek, elsősorban az „Egység” doktrína kifejtésén fáradoztak. Hamar be kellett fejeznie a délelőtti alkalmakat, hogy a délután prédikáló időben el tudja kezdeni. Mindezek ellenére százával gyógyultak meg csodálatos módon az emberek. Feljegyzések szerint, amikor a kijelölt idő végére ért, Etter testvérnő a sátorból kifelé menve felemelte a kezét az ég felé, és sokan abban a pillanatban meggyógyultak. Egy fiatal fiú így emlékszik vissza: „Felemelte a kicsi kezét, és a Szent Szellem ereje elektromossággal töltött be mindnyájunkat”.
Rokkantak keltek fel a betegágyukról, a süketek hallottak, a vakok láttak, az ízületi gyulladások azonnal meggyógyultak, a daganatok eltűntek, a vízkórosság megszűnt. Egyszóval a betegségek bármely fajtája - amely merészelt megjelenni Etter testvérnő összejövetelén - meghajtotta térdét Jézus Krisztus elött, és szétporladt a Szellem tüzében - minden doktrinális megosztottság ellenére.
Elizabeth Waters így emlékezett meg az istentiszteletekről:
„Mintha csak tegnap történt volna. A barátnőmmel tolószékben toltuk el az anyámat az összejövetelre, hat vagy hét háznyira tőlünk. Két erős férfi felvitte a tolószéket a kerek pulpitus elé, ahol már sorakoztak a tolókocsik. Annyira meleg volt, hogy az anyám könyörgött, hogy vigyük haza, de én ragaszkodtam hozzá, hogy maradjunk. Dicsőség az Úrnak, kiválasztották. Odaültették a színpadra, ahol az a gyönyörű kis asszony - soha nem felejtem el - szólt valamit az anyámhoz. Láttam, hogy anyám válaszol és megrázza a fejét. Erre Etter testvérnő ráütött a mellkasára - ez elég keménynek tűnt nekem. Azonban anyám, mintha villámcsapás érte volna, felpattant és örömében körbe-körbe ugrándozott. Mindenki sikoltozott és kiáltozott; azt hiszem, még sohasem láttak hasonlót azelőtt. És még sok csoda történt. Az anyámat majdhogynem oda kellett kötöznünk a székhez, amikor hazafelé mentünk. Gyalog akart jönni, de a kétévi fekvéstől nagyon gyenge volt. Amikor hazaértünk, a nagymamám és a szomszédok vártak ránk. Az anyám kiszállt a tolószékből, és felsétált a lépcsőn. Mindenki sikoltozott és zokogott. Attól a naptól fogva anyám teljesen egészséges volt. Visszanyerte régi súlyát, és nagyon szerette az Urat.”
A dallasi és a Los Angeles-i összejövetelek Etter testvérnőt egész életére a vezető evangélisták közé emelték. Jóllehet szerette a vándorló életformát, Istennek volt még egy terve számára. Még nem fejezte be a történelem lapjainak írását.
Rokkantak keltek fel a betegágyukról, a süketek hallottak, a vakok láttak, az ízületi gyulladások azonnal meggyógyultak, a daganatok eltűntek, a vízkórosság megszűnt. Egyszóval a betegségek bármely fajtája - amely merészelt megjelenni Etter testvérnő összejövetelén - meghajtotta térdét Jézus Krisztus elött, és szétporladt a Szellem tüzében - minden doktrinális megosztottság ellenére.
Elizabeth Waters így emlékezett meg az istentiszteletekről:
„Mintha csak tegnap történt volna. A barátnőmmel tolószékben toltuk el az anyámat az összejövetelre, hat vagy hét háznyira tőlünk. Két erős férfi felvitte a tolószéket a kerek pulpitus elé, ahol már sorakoztak a tolókocsik. Annyira meleg volt, hogy az anyám könyörgött, hogy vigyük haza, de én ragaszkodtam hozzá, hogy maradjunk. Dicsőség az Úrnak, kiválasztották. Odaültették a színpadra, ahol az a gyönyörű kis asszony - soha nem felejtem el - szólt valamit az anyámhoz. Láttam, hogy anyám válaszol és megrázza a fejét. Erre Etter testvérnő ráütött a mellkasára - ez elég keménynek tűnt nekem. Azonban anyám, mintha villámcsapás érte volna, felpattant és örömében körbe-körbe ugrándozott. Mindenki sikoltozott és kiáltozott; azt hiszem, még sohasem láttak hasonlót azelőtt. És még sok csoda történt. Az anyámat majdhogynem oda kellett kötöznünk a székhez, amikor hazafelé mentünk. Gyalog akart jönni, de a kétévi fekvéstől nagyon gyenge volt. Amikor hazaértünk, a nagymamám és a szomszédok vártak ránk. Az anyám kiszállt a tolószékből, és felsétált a lépcsőn. Mindenki sikoltozott és zokogott. Attól a naptól fogva anyám teljesen egészséges volt. Visszanyerte régi súlyát, és nagyon szerette az Urat.”
A dallasi és a Los Angeles-i összejövetelek Etter testvérnőt egész életére a vezető evangélisták közé emelték. Jóllehet szerette a vándorló életformát, Istennek volt még egy terve számára. Még nem fejezte be a történelem lapjainak írását.
Dave Hunt - Tévedhetetlenség és zsarnokság 10.
Hazugságépítés a történelmi tények tagadása árán is
A pápai Róma bukása még egy évet váratott magára, miután IX. Piusz hivatalosan megnyitotta az I. vatikáni zsinatot 1869. december 8-án. Még ezt a nagyszabású eseményt megelőzően, a pápai tévedhetetlenséggel szembeni ellenállás (minden jelenlévő tudta, hogy ezt szándékozik a pápa keresztülvinni a zsinaton) a püspökök és a laikusok körében is már elképesztő méreteket öltött. A püspökök jól tudták, hogy a pápa tévedhetetlenségét soha nem fogadta el az egyház, ezért ez teljesen ellentétben állna az évszázados egyházi hagyománnyal és a Szentírással is.
A zsinat megkezdésekor a tévedhetetlenség pártfogói vitathatatlan kisebbségben voltak. Mindamellett konkrét terveik voltak azzal kapcsolatosan, hogy hogyan szerzik meg a zsinat gépezetében és az egyházi médiákban a kulcspozíciókat. Tervük megvalósításához segítséget kaptak „a pápától, a Kúria többségétől és a jezsuitáktól”. Ez a nyomást gyakorló érdekszövetség „nem riadt vissza cselszövésektől, ígéretektől és a megfélemlítésektől sem” annak érdekében, hogy szavazatokat
szerezzen.
„Minden készen áll arra, hogy bejelentsük a pápai tévedhetetlenséget” - írta Lord Acton Nagy-Britannia miniszterelnökének, William E. Gladstone-nak 1869. november 24-én, két héttel a zsinat hivatalos összeülése előtt. Az angol diplomáciai ügyvivő elmondta a Szentszéknek, hogy a tévedhetetlenség keresztülvitelének előkészületei olyan jól szervezettek voltak, hogy
"... az idegen püspökök szinte lehetetlennek találták, hogy véleményüknek nyílt hangot adjanak. Nagyon kellemetlen meglepetésként fogja érni majd őket, hogy arra kényszerülnek, hogy olyat szentesítsenek, amit valójában el akarnak vetni."
A színfalak mögött lejátszódó intrikák és az I. vatikáni zsinat tisztességtelen végkifejletének nagy részéről a svájci történész és tudós, August Bernhard Hasler munkájának jóvoltából tudunk. Öt éven át a keresztény egység vatikáni titkára volt, és így rendelkezésére álltak mindazok a dokumentumok, amelyeket a Vatikán titkos levéltárai őriznek. Annyira felkavarta, amit kutatásai során megtudott az I. vatikáni zsinatról („Az egész nyilvánvaló manipuláció volt”), hogy úgy érezte, meg kell írnia a Hogyan lett a pápa tévedhetetlen (How the Popé fíecame Infallible) c. művét. Hasler „idő előtt” halt meg, nem sokkal azután, hogy a kéziratot befejezte. A katolikus teológust, Hans Küngöt „megfosztották egyházi tanítói privilégiumától” a könyv előszavának megírása miatt.
A pápai Róma bukása még egy évet váratott magára, miután IX. Piusz hivatalosan megnyitotta az I. vatikáni zsinatot 1869. december 8-án. Még ezt a nagyszabású eseményt megelőzően, a pápai tévedhetetlenséggel szembeni ellenállás (minden jelenlévő tudta, hogy ezt szándékozik a pápa keresztülvinni a zsinaton) a püspökök és a laikusok körében is már elképesztő méreteket öltött. A püspökök jól tudták, hogy a pápa tévedhetetlenségét soha nem fogadta el az egyház, ezért ez teljesen ellentétben állna az évszázados egyházi hagyománnyal és a Szentírással is.
A zsinat megkezdésekor a tévedhetetlenség pártfogói vitathatatlan kisebbségben voltak. Mindamellett konkrét terveik voltak azzal kapcsolatosan, hogy hogyan szerzik meg a zsinat gépezetében és az egyházi médiákban a kulcspozíciókat. Tervük megvalósításához segítséget kaptak „a pápától, a Kúria többségétől és a jezsuitáktól”. Ez a nyomást gyakorló érdekszövetség „nem riadt vissza cselszövésektől, ígéretektől és a megfélemlítésektől sem” annak érdekében, hogy szavazatokat
szerezzen.
„Minden készen áll arra, hogy bejelentsük a pápai tévedhetetlenséget” - írta Lord Acton Nagy-Britannia miniszterelnökének, William E. Gladstone-nak 1869. november 24-én, két héttel a zsinat hivatalos összeülése előtt. Az angol diplomáciai ügyvivő elmondta a Szentszéknek, hogy a tévedhetetlenség keresztülvitelének előkészületei olyan jól szervezettek voltak, hogy
"... az idegen püspökök szinte lehetetlennek találták, hogy véleményüknek nyílt hangot adjanak. Nagyon kellemetlen meglepetésként fogja érni majd őket, hogy arra kényszerülnek, hogy olyat szentesítsenek, amit valójában el akarnak vetni."
A színfalak mögött lejátszódó intrikák és az I. vatikáni zsinat tisztességtelen végkifejletének nagy részéről a svájci történész és tudós, August Bernhard Hasler munkájának jóvoltából tudunk. Öt éven át a keresztény egység vatikáni titkára volt, és így rendelkezésére álltak mindazok a dokumentumok, amelyeket a Vatikán titkos levéltárai őriznek. Annyira felkavarta, amit kutatásai során megtudott az I. vatikáni zsinatról („Az egész nyilvánvaló manipuláció volt”), hogy úgy érezte, meg kell írnia a Hogyan lett a pápa tévedhetetlen (How the Popé fíecame Infallible) c. művét. Hasler „idő előtt” halt meg, nem sokkal azután, hogy a kéziratot befejezte. A katolikus teológust, Hans Küngöt „megfosztották egyházi tanítói privilégiumától” a könyv előszavának megírása miatt.
2013. augusztus 20., kedd
Reinhard Bonnke - Napi gondolatok
A szülők levelet kaptak távolban élő fiuktól. De mivel túlságosan elfoglaltak voltak, csak félig olvasták el a levelet. Nem sokra rá kopogtak az ajtón, és amikor kinyitották, hát a fiuk állt előttük. „Mi történt, fiacskám?” - kérdezték csodálkozva. „Hát nem kaptátok meg a levelemet?” De igen, megkapták, csak nem olvasták végig. A levél végén megírta a fiú, hogy hazajön. Itt az ideje, hogy mi is végigolvassuk figyelmesen Isten levelét, különösen az utóiratot, Jézus utolsó szavait: „Bizony, hamar eljövök” (Jelenések 22,20). Az Úr áldjon benneteket! REINHARD BONNKE
Vessünk egy pillantást a házasságtörő asszonyra Jézus lábainál (János 8,3)! Látjuk, mennyire össze van törve? Majd gondolatban forduljunk a farizeusok felé, akik szintén ott vannak, és éppen meggyőzi őket Jézus válasza arról, hogy ők is bűnösök. Képzelhetjük milyen zavarban érezték magukat. És mit tettek? Hátramenetbe kapcsoltak, és „egymás után kimentek” (9. vers). Úgy gondolom, hogy itt a Biblia egyik legtragikusabb jelenetét láthatjuk. Engedjétek meg, hogy azt mondjam, én más döntést hoztam volna a helyükben. Ha ott álltam volna, a Szent Szellem által meggyőzve a bűneimről, én nem kimentem volna, hanem ELŐRE: odatérdeltem volna az asszony mellé. Felemeltem volna a kezemet, és azt kiáltottam volna: „Ó, Jézus, nem követtem el házasságtörést, de sok más bűnt igen! Kérlek, nekem is bocsáss meg, ahogy ennek az asszonynak!” Az évszázadok során milliók és milliók térdeltek már oda, és kaptak megbocsátást és teljes üdvösséget. E pillanatban te is csak egyetlen lépésre vagy Jézus lábaitól. Nézz rá, hív magához! Kérlek, térdelj le a lábainál! Biztosan van számodra is hely nála - „a keresztnél számodra is van hely”. Megteszed? REINHARD BONNKE
Vessünk egy pillantást a házasságtörő asszonyra Jézus lábainál (János 8,3)! Látjuk, mennyire össze van törve? Majd gondolatban forduljunk a farizeusok felé, akik szintén ott vannak, és éppen meggyőzi őket Jézus válasza arról, hogy ők is bűnösök. Képzelhetjük milyen zavarban érezték magukat. És mit tettek? Hátramenetbe kapcsoltak, és „egymás után kimentek” (9. vers). Úgy gondolom, hogy itt a Biblia egyik legtragikusabb jelenetét láthatjuk. Engedjétek meg, hogy azt mondjam, én más döntést hoztam volna a helyükben. Ha ott álltam volna, a Szent Szellem által meggyőzve a bűneimről, én nem kimentem volna, hanem ELŐRE: odatérdeltem volna az asszony mellé. Felemeltem volna a kezemet, és azt kiáltottam volna: „Ó, Jézus, nem követtem el házasságtörést, de sok más bűnt igen! Kérlek, nekem is bocsáss meg, ahogy ennek az asszonynak!” Az évszázadok során milliók és milliók térdeltek már oda, és kaptak megbocsátást és teljes üdvösséget. E pillanatban te is csak egyetlen lépésre vagy Jézus lábaitól. Nézz rá, hív magához! Kérlek, térdelj le a lábainál! Biztosan van számodra is hely nála - „a keresztnél számodra is van hely”. Megteszed? REINHARD BONNKE
Derek Prince - A kereszt keresztülhúzta a sátán követelését 1.
Róma 6,6: Tudván azt, hogy a mi óemberünk Ővele megfeszíttetett, hogy megerőtlenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.
Az a váltság, amivel most foglalkozunk, az óember és az új ember közötti viszonyban van. Az óember meghalt Krisztusban a kereszten, hogy váltságképpen az új ember élhessen bennünk, most. Ez a téma végigvonul az Újszövetségben, de nagyon keveset foglalkoznak vele a gyülekezetekben; kevés figyelmet fordítanak az óemberre, aki meghalt a kereszten és az új emberre, aki a feltámadással jött létre. Egy kicsit szeretnék változtatni az angol fordításon, hogy jobban érthető legyen. "Tudván, hogy a mi óemberünk meg lett feszítve Ővele." Egyszerű múlt, nem befejezett idő. Más szavakkal ez egy történelmi esemény, amely megtörtént egy bizonyos időben. Nagyon megerősíti a hitünket, ha ezt úgy nézzük, hogy valami már megtörtént, és igaz, akár hisszük, akár nem. Ez igaz, akár tudjuk, akár nem. De ha hisszük, és tudjuk is, akkor hatalmas hatása van az életünkre. "A mi óemberünk megfeszíttetett, hogy elpusztuljon a bűnnek a teste" mondja az eredeti fordítás. De a magyar fordítás is jó: "megerőtlenüljön, cselekvésképtelenné legyen". "Hogy ettől kezdve ne legyünk rabszolgái a bűnnek." Tehát befejeződik a bűn rabszolgasága az életünkben, amikor rájövünk arra, hogy az óember megfeszíttetett, meghalt és most egy új ember él bennünk. Amíg ezt nem vesszük észre, nem hiszünk ebben és nem ennek megfelelően cselekszünk, addig nincs teljes megmenekülés. Ez a kiút, a bűn alatti rabságunk kötelékéből. Akik nem tudják és nem hiszik ezt, soha nem tudnak megszökni a bűnnek a rabságából. S ezt tapasztalom sok gyakorló kereszténynél.
A megtérés után sok keresztény azt várja, hogy tovább vétkezik majd. Tudjátok mi történik? Az ő hitük szerint történik. Velem is pontosan ez történt. Anglikán egyházban nevelkedtem. Nem számított, hogyan viselkedtem a múlt héten, mert tudtam, vasárnap reggel az egyházam szertartásai szerint odamegyek és megvallom Istennek, hogy eltévelyedtem, mint egy elveszett juh, és olyan dolgokat tettem, amit nem kellett volna, és kihagytam azokat, amiket meg kellett volna tennem. Nem számított, hogy hogyan viselkedtem hétközben, én oda voltam kötve ahhoz a megvalláshoz, hogy hétvégén ezt meg kell vallani. Természetesen az volt az eredménye, hogy sok bűn volt, amit meg kellett vallanom. Az Ige viszont nem mondja, hogy sok bűn van, amit meg kell vallanom - bizonyos számú bűn - és ezt minden hetedik napon meg kell tennem. Az Ige azt mondja, hgy van kimenekedés a bűn rabságából. De ha nem tudjuk, hogy mit mond az Ige és nem hisszük, akkor nem fogjuk átélni a megmenekülést. Nincs más kimenekülés a bűn rabságából, mint ez az Istentől kijelölt út, amely az Ige ismeretén alapszik és azon, hogy mit tett Jézus a kereszten, vagyis hogy hogyan lett az óemberünkből új ember.
Az a váltság, amivel most foglalkozunk, az óember és az új ember közötti viszonyban van. Az óember meghalt Krisztusban a kereszten, hogy váltságképpen az új ember élhessen bennünk, most. Ez a téma végigvonul az Újszövetségben, de nagyon keveset foglalkoznak vele a gyülekezetekben; kevés figyelmet fordítanak az óemberre, aki meghalt a kereszten és az új emberre, aki a feltámadással jött létre. Egy kicsit szeretnék változtatni az angol fordításon, hogy jobban érthető legyen. "Tudván, hogy a mi óemberünk meg lett feszítve Ővele." Egyszerű múlt, nem befejezett idő. Más szavakkal ez egy történelmi esemény, amely megtörtént egy bizonyos időben. Nagyon megerősíti a hitünket, ha ezt úgy nézzük, hogy valami már megtörtént, és igaz, akár hisszük, akár nem. Ez igaz, akár tudjuk, akár nem. De ha hisszük, és tudjuk is, akkor hatalmas hatása van az életünkre. "A mi óemberünk megfeszíttetett, hogy elpusztuljon a bűnnek a teste" mondja az eredeti fordítás. De a magyar fordítás is jó: "megerőtlenüljön, cselekvésképtelenné legyen". "Hogy ettől kezdve ne legyünk rabszolgái a bűnnek." Tehát befejeződik a bűn rabszolgasága az életünkben, amikor rájövünk arra, hogy az óember megfeszíttetett, meghalt és most egy új ember él bennünk. Amíg ezt nem vesszük észre, nem hiszünk ebben és nem ennek megfelelően cselekszünk, addig nincs teljes megmenekülés. Ez a kiút, a bűn alatti rabságunk kötelékéből. Akik nem tudják és nem hiszik ezt, soha nem tudnak megszökni a bűnnek a rabságából. S ezt tapasztalom sok gyakorló kereszténynél.
A megtérés után sok keresztény azt várja, hogy tovább vétkezik majd. Tudjátok mi történik? Az ő hitük szerint történik. Velem is pontosan ez történt. Anglikán egyházban nevelkedtem. Nem számított, hogyan viselkedtem a múlt héten, mert tudtam, vasárnap reggel az egyházam szertartásai szerint odamegyek és megvallom Istennek, hogy eltévelyedtem, mint egy elveszett juh, és olyan dolgokat tettem, amit nem kellett volna, és kihagytam azokat, amiket meg kellett volna tennem. Nem számított, hogy hogyan viselkedtem hétközben, én oda voltam kötve ahhoz a megvalláshoz, hogy hétvégén ezt meg kell vallani. Természetesen az volt az eredménye, hogy sok bűn volt, amit meg kellett vallanom. Az Ige viszont nem mondja, hogy sok bűn van, amit meg kell vallanom - bizonyos számú bűn - és ezt minden hetedik napon meg kell tennem. Az Ige azt mondja, hgy van kimenekedés a bűn rabságából. De ha nem tudjuk, hogy mit mond az Ige és nem hisszük, akkor nem fogjuk átélni a megmenekülést. Nincs más kimenekülés a bűn rabságából, mint ez az Istentől kijelölt út, amely az Ige ismeretén alapszik és azon, hogy mit tett Jézus a kereszten, vagyis hogy hogyan lett az óemberünkből új ember.
Tom Marshall - A megértés fogalmának megértése 3.
Miért akarjuk, hogy megértsenek bennünket?
Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy a kapcsolatok valamiféle mellékes dolgok az életemben. Úgy képzeltem, hogy valahol a periférián helyezkednek el, ahol életem találkozik más emberek életével. Politikai kifejezést használva azt mondhatnám, hogy a kapcsolatokat a külügyminisztérium hatáskörébe utaltam. Azóta megértettem, hogy a kapcsolatok lényünk középpontjában vannak, ezek alkotják személyiségünk lényegét. Az a két legalapvetőbb állítás, amely az emberrel kapcsolatban valaha is elhangzott, Mózes első könyvének első két fejezetében olvasható. Az első úgy szól, hogy az ember Isten képére lett teremtve, a második pedig azt jelenti ki, hogy az embernek nem jó egyedül lennie. Ezek foglalják magukba az emberi faj leglényegesebb elemeit.
Először is azt kell megértenünk, mit jelent az, hogy az ember Isten képmására lett teremtve. A “képmás” szó itt igei, nem főnévi értelemben szerepel. (Az angol “image” szó főnévként képmást jelent, igeként pedig azt, hogy “visszatükrözni”. A fordító megjegyzése.) Az ember Isten utánzója. Létezésének az a célja, hogy az emberi lét keretei között visszatükrözze Isten életét és természetét. De Isten a kapcsolatok Istene, egy Háromság, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem örökkévaló közössége, egy Isten. Ezért az embert soha nem vizsgálhatjuk a maga elszigeteltségében, hanem kizárólag kapcsolataiban.
Másodszor: nagyon komolyan kell vennünk Istennek azt a kijelentését, hogy az embernek nem jó egyedül lennie. Kizárólag a saját fajtársunkkal való intim, szoros, személyes kapcsolat vethet véget ennek a magánynak.
De mindez nem egyszerűen annyit jelent, hogy kell lennie mellettünk valakinek, hogy elűzze elszigeteltségünket. Azért is szükségem van másokra, hogy megismerhessem saját magamat. Mivel én mindig társas lény maradok, még csak meg sem ismerhetem magam másoktól elszigetelve. Bár az önismeret egy belső megtapasztalás, mégsem lehet önvizsgálat útján szert tenni rá. Csak cselekvések és kapcsolatokban való részvétel útján ismerhetem meg magam. Csak akkor érthetem meg tisztán, ki vagyok, amikor arra törekszem, hogy megismerjek és megértsek másokat. És gyakran csak akkor kezdem el megismerni a saját pszichémet, vagy motivációim elemeit, és csak akkor kezdenek el összeállni a kép mozaikkockái, amikor azzal küszködöm, hogy megértessem magam embertársammal. Hirtelen kitör belőlem a kiáltás: “Most már értem, mivel vesződtem...”
Magától értetődik, hogy önismeretünk nem mindig helyes. Az Ige tapasztalatainkkal összhangban jól dokumentálja az emberi szívnek azt a képességét, hogy mindig találunk valami magyarázatot viselkedésünkre, vagy valami más módon csaljuk meg magunkat. De zseniális öncsalásunk gyakran csak akkor lepleződik le, amikor ezt valaki észreveszi és kifigurázza. Ha csak magamhoz mérhetem saját magamat, a tévedés és a megtévesztés lehetősége sokkal nagyobb. A félelmek, komplexusok, elfojtások és a saját magunkkal kapcsolatos kételyek is a sötétségben virágzanak. Ha felszínre hozzuk, és akár csak egyetlen emberrel is megosztjuk ezeket a dolgokat, annak rendkívül üdvös hatása van, néha megalázó, nagyon gyakran felszabadító hatású, de mindig a realitás felé vezet.
Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy a kapcsolatok valamiféle mellékes dolgok az életemben. Úgy képzeltem, hogy valahol a periférián helyezkednek el, ahol életem találkozik más emberek életével. Politikai kifejezést használva azt mondhatnám, hogy a kapcsolatokat a külügyminisztérium hatáskörébe utaltam. Azóta megértettem, hogy a kapcsolatok lényünk középpontjában vannak, ezek alkotják személyiségünk lényegét. Az a két legalapvetőbb állítás, amely az emberrel kapcsolatban valaha is elhangzott, Mózes első könyvének első két fejezetében olvasható. Az első úgy szól, hogy az ember Isten képére lett teremtve, a második pedig azt jelenti ki, hogy az embernek nem jó egyedül lennie. Ezek foglalják magukba az emberi faj leglényegesebb elemeit.
Először is azt kell megértenünk, mit jelent az, hogy az ember Isten képmására lett teremtve. A “képmás” szó itt igei, nem főnévi értelemben szerepel. (Az angol “image” szó főnévként képmást jelent, igeként pedig azt, hogy “visszatükrözni”. A fordító megjegyzése.) Az ember Isten utánzója. Létezésének az a célja, hogy az emberi lét keretei között visszatükrözze Isten életét és természetét. De Isten a kapcsolatok Istene, egy Háromság, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem örökkévaló közössége, egy Isten. Ezért az embert soha nem vizsgálhatjuk a maga elszigeteltségében, hanem kizárólag kapcsolataiban.
Másodszor: nagyon komolyan kell vennünk Istennek azt a kijelentését, hogy az embernek nem jó egyedül lennie. Kizárólag a saját fajtársunkkal való intim, szoros, személyes kapcsolat vethet véget ennek a magánynak.
De mindez nem egyszerűen annyit jelent, hogy kell lennie mellettünk valakinek, hogy elűzze elszigeteltségünket. Azért is szükségem van másokra, hogy megismerhessem saját magamat. Mivel én mindig társas lény maradok, még csak meg sem ismerhetem magam másoktól elszigetelve. Bár az önismeret egy belső megtapasztalás, mégsem lehet önvizsgálat útján szert tenni rá. Csak cselekvések és kapcsolatokban való részvétel útján ismerhetem meg magam. Csak akkor érthetem meg tisztán, ki vagyok, amikor arra törekszem, hogy megismerjek és megértsek másokat. És gyakran csak akkor kezdem el megismerni a saját pszichémet, vagy motivációim elemeit, és csak akkor kezdenek el összeállni a kép mozaikkockái, amikor azzal küszködöm, hogy megértessem magam embertársammal. Hirtelen kitör belőlem a kiáltás: “Most már értem, mivel vesződtem...”
Magától értetődik, hogy önismeretünk nem mindig helyes. Az Ige tapasztalatainkkal összhangban jól dokumentálja az emberi szívnek azt a képességét, hogy mindig találunk valami magyarázatot viselkedésünkre, vagy valami más módon csaljuk meg magunkat. De zseniális öncsalásunk gyakran csak akkor lepleződik le, amikor ezt valaki észreveszi és kifigurázza. Ha csak magamhoz mérhetem saját magamat, a tévedés és a megtévesztés lehetősége sokkal nagyobb. A félelmek, komplexusok, elfojtások és a saját magunkkal kapcsolatos kételyek is a sötétségben virágzanak. Ha felszínre hozzuk, és akár csak egyetlen emberrel is megosztjuk ezeket a dolgokat, annak rendkívül üdvös hatása van, néha megalázó, nagyon gyakran felszabadító hatású, de mindig a realitás felé vezet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)