Tom Marshall - A bizalom: az elkötelezettség ára 6.

Az ígéretek megtartása: szavahihetőség

Az adott szavunkhoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy akkor is meg­tartjuk ígéretünket vagy eskünket, ha az számunkra kényelmetlen vagy költséges dolog. Az emberek ma­nap­ság nagyon könnyen tesz­nek ígé­re­teket, amelyeket aztán lelkiismeretfurdalás nélkül meg­szeg­nek, ezért az ígéretet valami olyan ügynek tekintjük, amelynek nincs sem­mi je­len­tősége. A mai ígéretben van egy ki nem mondott fenn­tar­tás, ami va­la­hogy így hangzik: “Feltéve, hogy az nekem még akkor is ké­nyel­mes lesz, vagy nem változnak meg az érzelmeim, vagy a kö­rül­mé­nyek nem dik­tálják másként, megígérem, hogy...” Ilyen fel­té­te­les ígéretek mellett nem csoda, ha az emberek elkötelezettsége is fel­té­te­les­sé válik. Ho­gyan kötelezhetnéd el magad minden fenntartás nél­kül egy olyan em­ber­nek, akiről tudod, hogy visszatáncolhat, ha a kö­rül­mé­nyek meg­vál­toz­nak?

Meg kell értenünk, hogy amikor megígérünk valamit, akkor nem egy javaslatot vagy szándékot fogalmazunk meg, hanem:

a)  Komolyan és őszintén elkötelezzük magunkat jövőbeni vi­sel­ke­dé­sünk­re nézve;

b)  Komolyan gondoljuk, hogy amit vállaltunk, azt megtesszük, és biz­to­sítjuk a másik felet arról, hogy valóban úgy fogunk tenni, ahogy meg­ígértük, és

c)  Vállaljuk azt a kötelezettséget, hogy beváltjuk adott szavunkat, ami­kor eljön az ideje, függetlenül attól, milyen nehéz vagy költ­sé­ges lesz ez a számunkra. Más szavakkal: korlátozzuk cselekvési sza­­bad­ságunkat az adott helyzetben, mivel kötelesnek érezzük ma­gun­kat, hogy pontosan úgy tegyünk, ahogyan megígértük.

Isten ígéretei komoly elkötelezettséget jelentenek, melyekre épít­he­tünk, és amikor Ő ezeket az ígéreteket adta, akkor korlátozta saját cse­lek­­vési szabadságát, mivel előre megmondta, hogy adott kö­rül­mé­nyek kö­zött mit fog tenni. Ígéreteinket nekünk is ugyanilyen ko­mo­lyan kell vennünk.

Becsületesség: az igazsághoz való hűség

Nagyon nehéz megbízni egy olyan emberben, akinek a szavára nem le­het adni, vagy állandóan gyanakodnunk kell, nem fog-e meg­té­vesz­te­ni ben­nünket. “Aki igazán szól, megjelenti az igazságot, a hamis bi­zony­­ság pedig az álnokságot.”

De a bizalmat a kommunikáció bizonyos módjai is meg­ne­he­zít­he­tik, mivel néha nem vagyunk tudatában annak, hogy megtévesztően vi­sel­­ke­dünk, illetve olyan benyomást keltünk, mintha meg akarnánk té­vesz­­te­ni a másik embert.

1.  Nem mondjuk el a teljes igazságot. Amit mondunk, az igaz ugyan, de szavaink nem rajzolják fel a teljes képet.

2.  Közvetve vagy burkoltan beszélünk, amivel találgatásokra, kö­vet­kez­­te­tésekre kényszerítjük a másik embert. Nagyon nehéz meg­bíz­ni egy olyan kijelentésben, amelynek van egy rejtett tartalma, vagy ame­lyik arra kényszerít minket, hogy “a sorok között ol­vas­sunk”.

3.  Elmondjuk a tényeket, de az érzelmeinket nem, így a másik em­ber a sötétben tapogatózik azzal kapcsolatban, hogyan is látjuk azt a kérdést.

4.         Más és más emberek számára különféle köntösbe öltöztetjük mon­da­­ni­valónkat. Ezt a hibát vezetők rendszeresen elkövetik, és ez min­dig bizalmatlanságot kelt a hall­gatókban, amikor össze­ha­son­lít­gat­ják a különféle kijelentéseket.