2013. május 2., csütörtök

Simon Wiesenthal - Aki önmaga elől menekült 3.


Bár újra meg újra hallottunk róla, sőt még álnevét is tudtuk, Roschmann-nak mégis nyoma veszett. 1958-ban Irmtraud Schubert elhagyta, és visszatért Németországba, majd egy hamburgi bíróság a házasságot semmisnek nyilvánította. Roschmannról az a szóbeszéd járta, hogy áttelepült Brazíliába. Éveken át sikertelennek bizonyult minden kísérlet harmincötezer zsidó gyilkosának kézrekerítésére.
  
Így festett a helyzet, amikor 1972 nyarán felbukkant irodámban Frederick Forsyth, hogy elém tárja az ODESSA-val kapcsolatos terveit. A könyv, majd a film főszereplője, elgondolása szerint, egy Bergmann nevű képzeletbeli bűnöző lenne, akit én veszek üldözőbe, s aki ezért az ODESSA segítségével próbál menekülni. A jól megírt sztori valóságízű volt és roppant izgalmas. Bergmann űzött vadként jelent meg benne; mindenütt csak néhány napra állhatott meg, aztán máris tovább kellett menekülnie. És épp innen eredt az ötletem. Így szóltam Forsythhoz:
  – Hajlandó vagyok segíteni, ha Bergmannt egy valóban létező náci bűnözőről mintázza. Olyasvalakiről van szó, aki valóban az ODESSA révén menekült meg, és ez idő szerint hamis néven él valahol Dél-Amerikában. Igaz, egyesek majd a szememre vetik, hogy most már a krimi színvonalára süllyedek, de ezt se bánom, ha így el tudjuk kapni az illetőt.
  – Köszönöm, Wiesenthal úr – mondta Forsyth. – Ez lesz a regényem előszava.
  És utána mindketten elmélyedtünk Roschmann dossziéjában.
  Mivel magam nem ismertem a viszonyokat az egykori Rigában és a kaiserwaldi táborban, bemutattam Forsythot Fritz Deutsch bécsi régiségkereskedőnek, akit Bécsből Rigába deportáltak, és szerencsésen életben maradt. Ő szolgáltatta a részleteket a könyvhöz, melynek címe – „Az ODESSA-ügyirat” – akkor már megvolt.
  
Később is kapcsolatban maradtam Forsythszal; minden egyes fejezetet megbeszéltünk. Ily módon újabb aknát telepíthettem: megkértem az írót, iktasson be egy jelenetet, melyben Roschmann eljátssza régi bajtársai rokonszenvét. Forsyth erre kitalálta, hogy a menekülő főszereplő a visszavonulás során lelő egy német tisztet, mert el akarja foglalni annak helyét a kiürítéshez igénybe vett hajón.
  Csak a happy endet illetően nem volt szerencsém. Én úgy képzeltem, hogy akárcsak Roschmann-nak, Bergmann-nak is sikerül megszöknie, mert azt akartam, hogy a közönség kutasson tovább utána. „Az ODESSA-ügyirat” című filmben viszont Bergmannt elfogják és agyonlövik. A filmesek közölték velem: nem lehet a közönségnek két órán át mutogatni egy gonosztevőt, és aztán a végén futni hagyni a fickót; a film befejezéséül az embereknek meg kell kapniok az elégtételt, hogy a végén győz az igazság. Ezt be is láttam: ebben különbözik az élet a mozitól.