Bár újra meg újra hallottunk
róla, sőt még álnevét is tudtuk, Roschmann-nak mégis nyoma veszett. 1958-ban
Irmtraud Schubert elhagyta, és visszatért Németországba, majd egy hamburgi
bíróság a házasságot semmisnek nyilvánította. Roschmannról az a szóbeszéd
járta, hogy áttelepült Brazíliába. Éveken át sikertelennek bizonyult minden
kísérlet harmincötezer zsidó gyilkosának kézrekerítésére.
Így festett a helyzet, amikor 1972 nyarán
felbukkant irodámban Frederick Forsyth, hogy elém tárja az ODESSA-val
kapcsolatos terveit. A könyv, majd a film főszereplője, elgondolása szerint,
egy Bergmann nevű képzeletbeli bűnöző lenne, akit én veszek üldözőbe, s aki
ezért az ODESSA segítségével próbál menekülni. A jól megírt sztori valóságízű
volt és roppant izgalmas. Bergmann űzött vadként jelent meg benne; mindenütt
csak néhány napra állhatott meg, aztán máris tovább kellett menekülnie. És épp
innen eredt az ötletem. Így szóltam Forsythhoz:
– Hajlandó vagyok segíteni, ha Bergmannt egy
valóban létező náci bűnözőről mintázza. Olyasvalakiről van szó, aki valóban az
ODESSA révén menekült meg, és ez idő szerint hamis néven él valahol
Dél-Amerikában. Igaz, egyesek majd a szememre vetik, hogy most már a krimi
színvonalára süllyedek, de ezt se bánom, ha így el tudjuk kapni az illetőt.
– Köszönöm, Wiesenthal úr – mondta Forsyth. –
Ez lesz a regényem előszava.
És utána mindketten elmélyedtünk Roschmann
dossziéjában.
Mivel magam nem ismertem a viszonyokat az
egykori Rigában és a kaiserwaldi táborban, bemutattam Forsythot Fritz Deutsch
bécsi régiségkereskedőnek, akit Bécsből Rigába deportáltak, és szerencsésen
életben maradt. Ő szolgáltatta a részleteket a könyvhöz, melynek címe – „Az
ODESSA-ügyirat” – akkor már megvolt.
Később is kapcsolatban maradtam Forsythszal;
minden egyes fejezetet megbeszéltünk. Ily módon újabb aknát telepíthettem:
megkértem az írót, iktasson be egy jelenetet, melyben Roschmann eljátssza régi bajtársai
rokonszenvét. Forsyth erre kitalálta, hogy a menekülő főszereplő a
visszavonulás során lelő egy német tisztet, mert el akarja foglalni annak
helyét a kiürítéshez igénybe vett hajón.
Csak a happy endet illetően nem volt
szerencsém. Én úgy képzeltem, hogy akárcsak Roschmann-nak, Bergmann-nak is
sikerül megszöknie, mert azt akartam, hogy a közönség kutasson tovább utána.
„Az ODESSA-ügyirat” című filmben viszont Bergmannt elfogják és agyonlövik. A
filmesek közölték velem: nem lehet a közönségnek két órán át mutogatni egy
gonosztevőt, és aztán a végén futni hagyni a fickót; a film befejezéséül az
embereknek meg kell kapniok az elégtételt, hogy a végén győz az igazság. Ezt be
is láttam: ebben különbözik az élet a mozitól.
