Peter Horrobin - Hogyan lépnek be a démonok 6.

2.         Személyes bűn

A Sátán és démonai azzal foglalkoznak, hogy előmozdítják a bűnök elkövetését! Ezzel azonban nem azt akarom mondani, hogy minden egyes alkalommal, amikor valaki elkövet egy bűnt, akkor belép az életébe egy újabb démon. Ez nem így van. A meg nem vallott és ezért meg nem bocsátott bűn folyamatos gyakorlása azonban jogot ad a démonoknak arra, hogy belépjenek és életének bizonyos területein irányítsák az embert. Ezért egyáltalán nem szokatlan, ha egy bűn látszólag elszigetelt elkövetése megnyitja az utat a démonizálódás számára. A Sátán nem tiszteli az embert, és minden egyes elé táruló lehetőséget kihasznál arra, hogy elnyomja és irányítása alá vonja az embereket, és különösen azokat, akik arra törekednek, hogy Jézusért éljenek!

De van orvosság a bűnre. Ez az 1János 1:9-ben van részletesen leírva. Ezek a szavak a keresztényeknek szólnak. Megvallás, megbocsátás, megtisztulás. Ebben a sorrendben. Ha megvalljuk bűneinket Istennek, akkor ő hűséges az ígéretéhez. Ezenkívül igazságos is, és az az ár, amelyet Jézus már megfizetett, elégséges minden bűn eltörlésére. Ezért ő meg fog bocsátani, mert mindig betartja azt, amint mond. De az ígéret ennél tovább megy, és azt mondja, hogy ő nemcsak megbocsát nekünk, hanem meg is tisztít bennünket minden hamisságtól. Ha a bűn által démonok is bejutottak, akkor a megtisztulási folyamatnak tartalmaznia kell a szabadulást is.

Vajon miért válhat a bűn a démonok belépési pontjává? A válasz egyszerű, ugyanakkor mélyértelmű. A bűn lázadás Isten ellen. A Sátán kezdte el ezt a lázadást a mennyben, amikor megpróbálta megszerezni magának azt a dicsőséget, amely egyedül az Atyát illeti meg. A földön pedig azzal folytatja ezt a lázadást, hogy arra csábítja az embereket, hogy bűnök elkövetésével csatlakozzanak lázadásához. Azok a dolgok számítanak bűnnek, amelyek ellentétesek Isten akaratával, terveivel és céljaival. Azért követünk el bűnt, mert bűnös természetet örököltünk.

Amikor elkövetünk valamilyen bűnt, akkor nem egyszerűen fellázadunk az élő Isten ellen, hanem egyben imádatot ajánlunk fel a Sátánnak. Minden bűnt bálványimádásnak lehet tekinteni, mert ezek által a Sátánt Isten elé helyezzük az életünkben. Miután megértettük, hogy ilyen a bűn természete, innen már nem nehéz megtenni a következő lépést annak megértése felé, hogy amikor a Sátán imádjuk, akkor sebezhetővé tesszük magunkat arra, hogy a Sátán egyik ügynöke, egy gonosz szellem belénk költözzön.

Miután egy ilyen szellem valamilyen bűn által bejutott, állandó nyomást helyez ránk belülről, és a bűn további elkövetésére akar minket kényszeríteni. Változott a felállás. Korábban kívülről tapasztaltuk meg a kísértést, mint Jézus a pusztában, amikor folyamatosan visszaverte a Sátán támadásait. Ha azonban a bűneink által megnyitjuk az ajtót a démonok előtt, akkor a támadások ezután már belülről érkeznek, és ezeket sokkal nehezebb elhárítani. Mivel a démonok beférkőztek a gondolatainkba, megpróbálnak megtéveszteni minket és elhitetni velünk, hogy az ő gondolatainkat a saját gondolatainknak tartsuk, és megpróbálják elérni, hogy úgy véljük, mi akarjuk elkövetni azokat a dolgokat, amelyeket meg akarnak velünk csináltatni.

A démonok, miután bejutottak, megpróbálják megerősíteni pozíciójukat. Minden egyes al­ka­lom­mal, amikor megadjuk magunkat egy újabb hasonló kísértésnek, az olyan, mintha a démonok újabb gyökerek kibocsátásával még jobban belekapaszkodnának az életünkbe. Minél jobban kitaposott útja van a bűnnek, annál nehezebb megszabadulni az ahhoz kapcsolódó démonoktól. A szabadulás folyamatával a későbbiekben részletesebben foglalkozunk, de nem akarom, hogy azok az emberek, akik ebben a pillanatban is démoni szorítást éreznek életük bizonyos területein, azt gondolják, hogy ők nem szabadulhatnak meg. De igen, ők is megszabadulhatnak.

Az azon démonoktól való szabadulás legfontosabb kulcsa, amelyek a személyesen elkövetett bűnök által jutottak be az életünkbe és építették ki az állásaikat, mindig a bűn megvallása és a megtérés. A megvallás nem egyszerűen annyit jelent, hogy elmondjuk Istennek: hibát követtünk el, amikor újból beleestünk valamilyen bűnbe. A megvallás azt jelenti, hogy a bűnt bűnnek tekintjük és egyetértünk Istennek a bűn felett kimondott ítéletével mind általánosságban, mind pedig a személyes életünk vonatkozásában.

Úgy tudunk egyetérteni Istennel valamilyen kérdésben, hogy kimondjuk: Isten szempontjai az adott ügyben fontosabbak, mint a mi sajátjaink, és hogy hajlandók vagyunk félretenni a saját szempontjainkat Isten szempontjainak kedvéért. Ez része az igazi imádatnak. Amint Jézus mondta az asszonynak a kútnál: „Az Isten szellem, és azoknak, akik őt imádják, szellemben és igazságban kell őt imádniuk” (János 4:24). Nem imádhatjuk igazságban Istent, ha megengedjük, hogy a bűnös megtévesztés határozza meg a vele való kapcsolatunkat.

A megtérés azt jelenti, hogy mostanra és a jövő alkalmakra nézve is határozottan elfordulunk a bűn­től. Mindig van választási lehetőségünk arra nézve, hogy vétkezünk-e vagy sem, bármennyire is démonizált valaki. A Sátán nem képes megfosztani minket a szabad akaratunktól. De minél több­ször vétkezünk, annál nagyobb befolyást szereznek a démonok a döntéshozási ké­pes­sé­ge­ink felett, és annál nehezebb lesz nemet mondanunk. Az az egyik legerőteljesebb és leghatásosabb szabadulási taktika, ha a Szent Szellem által inspirálva nemet mondunk a bűnre! A Szent Szellem ereje nélkül azonban már eleve vereségre vagyunk ítélve!