JÉZUS A SEOLBAN
Erről a három napról az ÚSZ nem ír
sokat. De ha az ÓSZ idevonatkozó részeit elolvassuk, egy teljes képet kapunk
arról, hogy mit élt át Jézus ezalatt az idő alatt. Különösen sok ilyen rész
található a zsoltárokban.
Sokszor
a zsoltár(le)írók egyes szám első személyben beszéltek olyan különös dolgokról,
amelyek nem velük történtek meg. Ennek szemléltetésére általában a 22. zsoltárt
szokták felhozni.
Ezt a zsoltárt Dávid írta, és ilyen részeket tartalmaz, hogy:
''Átlyukasztották kezeimet és lábaimat, megszámlálhatnám minden csontomat''.
Ezeket és más ilyen eseményeket Dávid
soha nem élt át. Akkor miért írta ezt? Erre a válasz a 2.Sámuel 23,1-2 - ben
található: Így szól Dávid, Isai fia, így szól a felmagasztalt ember, Jákob
Istenének felkentje és Izrael zsoltárainak kedvence: Az Úr Szelleme szólt én
általam és az Ő beszéde volt nyelvemen.
Ezt
Dávid már öregkorában mondta. Nem véletlen, hogy éppen a 2.Sám. 22. része után
írja le Dávidnak ezt a mondását a Biblia, amely az egyik legmeglepőbb zsoltárt
tartalmazza, a 18.-at. Ez a zsoltár kétszer szerepel a Bibliában. Dávid, aki -
ahogy az az életéből kiderül - egy nagyon szellemi ember volt, tudta nagyon
jól, hogy amiket kimond, azokat Isten Szelleme adta az értelmére, szájára. Sok
zsoltár született így, nemcsak a 22-es. Ez úgy működött, hogy a Szent Szellem -
mivel mindentudó - ismerte Jézus Krisztus érzéseit, amelyeket a kereszten ill.
a Seolban érzett. Amikor Dávid nyomorúságban volt - pl. egy barlangban,
üldözések között - és énekelt, akkor éneklés
közben a Szent Szellem megmutatta, megadta neki azokat az érzéseket, melyeket
Jézus érzett a Seolban (ugyanúgy, ahogy pl. a 22. zsoltárt is). Amikor pedig Dávid győzött, akkor meg azokat
az érzéseket mutatta, adta meg neki a Szent Szellem, amiket Jézus akkor érzett,
amikor kiszabadult, feltámadt. Dávid tudta, hogy a Szent Szellem szól általa,
de azért nagyon csodálkozhatott, hogy miket kell majd átélnie a Messiásnak,
talán nem is értette a zsoltárait.
Az Úr öl és
elevenít, Seolba visz és visszahoz (1.Sám.2,6)
Kapcsolódjunk be ott a történetbe,
amikor Jézus Krisztus a kereszten függ. A zsidók már sok keresztrefeszítést
láthattak, hiszen ez akkoriban egy szokásos kivégzési módszer volt, mégpedig a
legkegyetlenebb. Akit keresztre feszítettek, lassú kínhalállal halt meg. A
nézők tehát tudták, hogy mire számíthatnak. De a középen függő férfihez
hasonlót még soha nem láthattak:
Ésa.52,14:
...eliszonyodtak tőled sokan, annyira eltorzított, nem is emberi volt
ábrázatja, és alakja sem ember fiáé volt...
Ez
a kép nemcsak egy összevert, véres embert mutat. Jézus Krisztusra az Atya
rávetette az emberek bűneit, betegségeit. Derek Prince azt írja, hogy Jézus
olyan volt, amilyennek az Ésa.1,6 írja:Tetőtől talpig nincs e testben épség,
csupa seb és dagadás és kelevény, melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek,
olajjal meg nem lágyítottak. Egy
véres, torz húscsomóvá torzította a bűn Jézus testét. A bűnnek akkora
koncentrátuma volt rajta a kereszten, hogy nagyon hamar meg is halt. A Mk.15,44
szerint Pilátus csodálkozott is rajta, hogy már ilyen hamar meghalt volna. Egy
keresztrefeszített ember agóniája sokkal tovább szokott tartani (ahogy a két
latornak is tartott volna, ha az ünnep miatt meg nem rövidítik a szenvedésüket:
eltörték a lábszáraikat.)Mk.15,37: Jézus pedig nagy fennszóval
kiáltva kilehelte szellemét. Ebben a
pillanatban Jézus teste és szelleme különvált, Jézus szelleme kiment a
testéből. A következő három napban más sorsa volt Jézus testének és más Jézus
szellemének.
Arimátiai József, egy gazdag, tiszteletreméltó ember bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Gyolcsba csavarta, majd a saját új sírjába helyezte, amit egy sziklába vágatott. Ezután a sír szájára egy nagy követ gördített. Másnap reggel a főpapok és a farizeusok őrséget állítottak a sír elé, sőt le is pecsételték a nagy követ (Dán.6,17), nehogy a tanítványok ellopják Jézus testét. Ezután mind a négy evangélium ott folytatódik, hogy az asszonyok kimentek vasárnap reggel a sírhoz. Az evangéliumok csak a földi szintet írják le, azt, hogy Jézus szelleme hol volt ekkor, nem tárgyalják.
