Az elutasításhoz való alkalmazkodás
Annak, akinek az életében jelen van az elutasítottság, nagy energiát kell fordítania arra, hogy a sérülésektől megszabaduljon és megtalálja azt a módot, ahogyan a számára szükséges szeretetet megkaphatja. Keresi, hogyan alkalmazkodhatna az elutasítottságból adódó sebekhez és hogyan kompenzálhatná azokat. A következő részek megnevezik és leírják azokat a legáltalánosabb módokat, ahogy az emberek az elutasítottság sebeihez alkalmazkodnak.
Maximalizmus
"Mitől is szeretnének engem az emberek? Nem kényszeríthetek másokat arra, hogy szeressenek. Ha csak egy kis jóváhagyást szerzek másoktól, az talán hasonlítani fog a szeretetre, és olyan érzésem lesz, mintha megbecsülnének." Sok sérült ember gondolkodik így.
Akik úgy érzik, hogy nem fogadják el és nem becsülik meg őket, hajlamosak arra, hogy maximalistává váljanak. Azt remélik, ha valamit tökéletesen csinálnak, akkor mások elismerőleg ezt mondják majd: "Szerintem te csodálatos ember vagy. Hogy csinálod? Bárcsak én is úgy tudnám csinálni, mint te!"
Az elutasítottsággal és bizonytalansággal való saját harcaim miatt maximalista lettem. Irreális dolog arra vállalkozni, hogy mindenben tökéletes légy, így az ember arra kényszerül, hogy egy szűkebb területre specializálódjon. Én napirend készítésre és annak pontos végrehajtására specializálódtam. A maximalizmus kemény zsarnok. Arra kényszeríti az embert, hogy mindenben vesse alá magát a cél elérésének. Keveset pihen, fizikailag túlhajtja magát, de semmi sem drága a megbecsülés megszerzése érdekében.
Napjaim tökéletes megszervezése miatt egy órával előbb felkeltem, hogy az egész napomat végiggondoljam. Pontosan eldöntöttem, hogy mit fogok tenni és mindennek pontos időkeretet szabtam. A nap végén elvileg tökéletes napot zártam. Ha minden a tervem szerint alakult, eltöltött a büszkeség, és ezt mondtam magamnak: "Jobban tudok tervet készíteni és kivitelezni, mint bárki más." Sajnos sok olyan gátló és előre meg nem jósolható körülmény volt, amelyet kihagytam a számításból. Amikor a terv félrecsúszott, csalódott és türelmetlen lettem magammal vagy azzal szemben, akit a sikertelenségért okolhattam. A terveimtől való legjelentéktelenebb eltérés is dühkitöréshez vezetett!
Miután lelkész leltem, nagy gonddal állítottam össze napi teendőimet. Programom részletes volt, de nem hagytam helyet az olyan váratlan vészhelyzetekre, mint amikor a közösségben sürgősen szükség volt rám. Például amikor valaki a gyülekezetből bekerült a baleseti sebészetre, úgy gondoltam, hogy ez tökéletes terveim jogtalan zavarása. Betegségük csak tönkre tette a napomat! A tökéletes napirend fontosabb lett számomra, mint azoknak az embereknek az élete, akikért Isten engem elhívott szolgálni.
A maximalizmus másokat is kötelék alá helyez, mert elvárja, hogy a körülötte levők ugyanakkora odaszánással és hozzáértéssel teljesítsék feladatukat. Ha ezeket a követelményeket az ember a feleségével vagy férjével szemben támasztja - ahogy ez sok esetben történik -, akkor a házasságban erős feszültség támad.
A maximalizmus megtestesítőjének kiváló példája az az asszony, aki tökéletesen vezeti háztartását. Még ha reggel kilenckor mégy is el hozzá, minden edényt elmosva, az ágyakat bevetve, a padlót felsikálva találod. Mindig minden tiszta és rendes. Még a papírkosárban sem képes elviselni a szemetet. Amikor mindent befejezett, eltölti a büszkeség. Ha a megváltozott körülmények megzavarják ezeket a maximalista célokat, frusztrált és ingerlékeny lesz.
Dicséretes dolog, ha valaki tiszta és rendes, de a maximalizmus már kötelék. A maximalizmus fizikailag arra kényszeríti az embert, hogy irreális és szükségtelen célokat valósítson meg. Úgy érzi, hogy elfogadásához a tökéletes végrehajtás a kulcs. Az ördög, amikor csak lehet, nehéz súlyokkal terheli az embert, de Jézus azt mondja: "Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű" (Mt 11:30).
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
