Egyértelműen bűnös
Ez az érv is elhangzott már, hogy ha a pápa tiltakozott volna, amire sokan fel is kérték, a zsidók sorsa még rosszabbra fordult volna. Hát lehetett volna ennél rosszabb? Vajon megmentett valakit a Vatikán némasága? Nyilvánvaló, hogy nem. De Rosa jól megfogalmazza ezt: „Volt azonban a világon egy ember, akinek az állásfoglalásától Hitler is félt, mert katonái között sok volt a katolikus. Ez az egy ember azonban hallgatott. Annak láttán, amit Winston Churchill ‘a világtörténelemben valószínűleg valaha is elkövetett legnagyobb és legszörnyűbb, égbekiáltó bűntettnek’ nevezett, jobbnak tartotta semlegesnek maradni.”
Az egyház nyíltan ellenezte a náci eutanázia-programot, és sikeresen meg is állította azt. A püspökök felszólaltak az olyan zsidókkal való rossz bánásmód miatt, akik katolikusok lettek, és az ellen is felléptek, hogy a zsidók közé sorolják azokat a katolikusokat, akik csak részben voltak zsidók. Szintén ellenezték a katolikusok és zsidók közötti házasságok erőszakos felbontását, és a zsidó fél ezt követő deportálását. De soha nem szólaltak fel a zsidók elpusztítása ellen. Günter Lewy így ír erről:
"Amikor a náciellenes németek ezreit kínozták halálra Hitler koncentrációs táboraiban, amikor lemészárolták a lengyel értelmiséget, amikor több százezer orosz halt meg azért, mert szláv „untermenschen” (alsóbbrendű faj) gyanánt bántak velük, és amikor 6 000 000 embert gyilkoltak meg, mert „nem árják” voltak, a katolikus egyház németországi képviselői támogatták azt a rendszert, amely elkövette ezeket a bűnöket.
A római pápa, a római katolikus egyház szellemi vezetője és legfőbb erkölcsi tanítója, hallgatott.
Ennek a legsúlyosabb erkölcsi gonoszságnak a fényében, melyet meg kellett tapasztalnia az emberiségnek az elmúlt évszázadokban, az egyház erkölcsi tanításait, melyek (állítólag) a szeretetet és a könyörületességet hangsúlyozzák, nem lehetett másként, mint homályos általánosságokban hallani."
Amikor 1943 februárjában a Gestapo az utolsó német zsidókat deportálta keletre, hogy elpusztítsák őket, „több ezer ‘nem árja’ keresztényt is összefogdostak, akik vegyes házasságban éltek (csak egyedül Berlinben kb. hatezret)... Valami váratlan és példa nélküli dolog történt. Az árja feleségek követték őket az ideiglenes fogva tartási helyükre, és órákon keresztül álltak ott kiáltozva a férjük után. Mivel fennállt az a veszély, hogy a titkos megsemmisítés egész gépezete nyilvánvalóvá válik, a Gestapo visszakozott, és elengedte a nem árja férjeket. Itt volt egy példája annak, hogy mi mindent el tud érni a felháborodott lelkiismeret, még Hitler terrorintézményeivel szemben is.”
Amikor Edwardo Senatro, a UOsservatore Romano berlini tudósítója megkérdezte XII. Piuszt, hogy ellenzi-e a zsidók kiirtását, a pápa állítólag így válaszolt: „Ne felejtse el, hogy több millió katolikus szolgál a német hadseregben. Lelkiismereti konfliktusba sodorjam őket?”
Günter Lewy ezt így foglalja össze:
"A pápa tudta, hogy a német katolikusok nem fognak mártírhalált halni az egyházukért; még kevésbé voltak hajlandók magukra haragítani az uralmon lévő nácikat a zsidók kedvéért, akiket a saját püspökeik évtizedeken keresztül ostoroztak, mint olyasvalakiket, akik rossz hatással voltak Németország életére.
Végső fokon... a Vatikán hallgatása csak az európai katolikus tömegek legmélyebb érzéseit tükrözte - különösen a németországi és a kelet-európaiakét. A pápa kudarca az egyház kudarcát mutatta abban, hogy élő valóságként mutassa be a testvéri szeretet és emberi méltóság evangéliumát."
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
