Dave Hunt - A holocaust háttere 2.

Munkában az antiszemitizmus

A rabbi katolicizmusról szóló kritikája a lényegre tapintott. A tragédia csupán az, hogy azt hitte, a kereszténységről írt. Amikortól a pápák uralomra jutottak Rómában, a zsidók szenvedései - melyeket Jézus Krisztus nevében okoztak - sokkal súlyosabbakká váltak, mint amit korábban a pogány uralkodók alatt valaha is tapasztalhattak. A pogányok minden bajért a keresztényeket tették felelőssé. Később a római katolikus egyház ugyanezt tette a zsidókkal. Azzal vádolták őket, hogy miattuk tört ki a nagy pestisjárvány, a „fekete halál”, és ezért bosszúból zsidók ezreit fogták meg, akasztották fel, égették meg és fojtották vízbe.

Nagy ritkán akadt olyan pápa, aki megpróbált javítani a zsidók helyzetén. I. Gergely megtiltotta a zsidók erőszakos úton való áttérítését, és biztosította számukra a római polgárjoggal járó előnyöket az uralma alatt álló területeken... A nápolyi püspöknek ezt írta: „Ne engedd, hogy a zsidókat vallásuk gyakorlása közben zaklassák”. III. Sándor „barátságos volt a zsidókkal szemben, egyikük alkalmazásában is állott, pénzügyeit kezelte”. III. Ince a negyedik lateráni zsinat során a legfőbb szószólója volt annak, hogy a zsidókat megkülönböztető jelvény viselésére kötelezzék, és lefektette azt az elvet, hogy minden zsidó örök szolgaságra van ítélve, „mert Jézust megfeszítették”. Mégis, több pápai utasítást adott ki az erőszakos térítések ellen, és hozzátette: „Keresztény nem okozhat a zsidóknak semmilyen személyes kárt... és nem foszthatja meg őket javaiktól...”. (Viszont keresztények tízezreit mészároltatta le.) IX. Gergely, bár megalapította az inkvizíciót, de felmentette a zsidókat annak hatálya alól, kivéve azokat az eseteket, ha keresztényeket próbálnának a zsidó hitre téríteni, vagy ha támadnák a kereszténységet, illetve ha visszatérnének a zsidó hitre, miután kereszténnyé lettek. 1235-ben kiadott egy pápai bullát, amelyben elítélte a zsidók elleni erőszakos tömegmegmozdulásokat. „IV Ince cáfolta azt a legendát, miszerint a zsidók rituális módon keresztény gyerekeket gyilkolnának meg”.

A fentiek ellenére az egyházról alkotott általános kép a zsidóüldözés maradt. Számos zsinat és pápai bulla foglalkozott a zsidókérdéssel, ahogy a következő idézet is jól mutatja:

"A bécsi zsinat (1311) mindennemű érintkezést megtiltott a keresztények és a zsidók között. A zamorai zsinat (1313) úgy rendelkezett, hogy a zsidókat szigorú alávetettség és szolgaság állapotában kell tartani. A bázeli zsinat (1431—33) megújította azokat az egyházi törvényeket, amelyek megtiltják a keresztényeknek, hogy zsidókkal érintkezzenek..., és utasította a világi hatóságokat, hogy zárják a zsidókat elkülönített városrészekbe; és kötelezzék őket megkülönböztető jelvény viselésére; és biztosítsák részvételüket azokon a miséken, amelyeknek a célja a zsidók áttérítése volt.
IV. Jenő pápa (1431-47) ... hozzátette, hogy a zsidók nem tölthetnek be semmiféle hivatalt, nem örökölhetnek keresztényektől, nem építhetnek több zsinagógát, és a nagyhét során az otthonukban kell tartózkodniuk bezárt ajtók és ablakok mellett [bölcs rendelkezés volt a keresztény erőszak megelőzése végett]...

Egy későbbi bullájában Jenő pápa úgy rendelkezett, hogy ha valamely itáliai zsidót talmud irodalom olvasásán kapnak, akkor vagyonának elvesztésére kell ítélni. V. Miklós pápa arra utasította Kapisztrán (Szt.) Jánost (1447-ben), hogy ellenőrizze eme megszorító intézkedés minden egyes cikkelyének a maradéktalan betartását, és felhatalmazta arra, hogy elkobozza minden olyan zsidó orvos vagyonát, aki keresztényt mert gyógyítani."

A VI. és a XII. század között a római katolikus egyház több mint száz zsidóellenes okiratot adott ki. Az antiszemitizmus az egyház hivatalos doktrínája lett. Az indoklás a következő volt: „Krisztus gyilkosainak” nincsenek jogaik Isten szent országában. Izrael földje többé már nem a zsidókhoz, hanem a keresztényekhez tartozik, és az egyháznak fel kell szabadítania ezt a földet mind az arab, mind a zsidó ellenőrzés alól.

A katolikus egyház nem érti azokat a próféciákat, melyek a zsidók Izraelbe való visszatérésére vonatkoznak, illetve a Messiás dicsőséges eljövetelére, amikor atyjának, Dávidnak a trónszékébe ül, hogy uralkodjék. Róma az új Jeruzsálemnek nevezi magát, tehát a régi Jeruzsálem és a zsidók már nem szerepelnek Isten tervében. 1862-ben a La Civilta, a Vatikán félhivatalos lapja egy évszázadok óta tartó hiedelmet fogalmazott meg, mikor kijelentette: „Ahogy korábban a zsidók voltak Isten népe, úgy most, az Újszövetségben, a római katolikusok azok”. Magától értetődő dolog, hogy az ilyen tanítás táplálta és gerjesztette az antiszemitizmust.