A katolikusok egyre nagyobb számban támogatták Hitlernek a harmadik birodalomra vonatkozó tervét. A Kreuz und Adler-hez (Kereszt és sas) hasonló szervezetek alakultak olyan vezető katolikus teológus professzorok részvételével, mint Ottó Schilling és Theodor Brauer, illetve mint az újságírók közül ismert Emil Ritter és Eugen Kogon, olyan más katolikus vezetőkkel együtt, akik elkötelezték magukat az új náci rezsim támogatása mellett. Hitler biztosította az egyházat arról, hogy nincs okuk a nemzetiszocializmustól való félelemre mindaddig, amíg azzal teljesen együttműködnek. A püspökök „a kormány szellemi, erkölcsi és gazdasági megújulási programjának támogatására szólítottak fel”.
Hitlernek a békés partnerkapcsolatra vonatkozó ígéreteit az támasztotta alá, hogy ő maga is jó katolikus volt. Tradicionális katolikus családban nőtt fel, rendszeresen járt misére, ministrált is, és voltak olyan időszakok is az életében, amikor pap szeretett volna lenni. Gyermekkorában a lambachi bencés kolostorban tanult. A kolostor apátja komolyan belemélyedt az okkultizmusba és a keleti misztikába, és Hitler itt találkozott először a hindu horogkereszttel, amit később fel is használt. Hitler még hatalomra kerülése után is gyakran részt vett a katolikus miséken.
G. S. Grabe, az SS történetének szakértője arról számol be, hogy „Himmler számára is nagyon fontos volt a katolicizmus; rendszeren járt misére, gyónt, áldozott és imádkozott”. Himmler 1919. december 15-i naplófeljegyzésében a következőket olvashatjuk: „Bármi történjék is, mindig szeretni fogom Istent, imádkozni fogok Hozzá, hűséges maradok a katolikus egyházhoz, és védelmezni fogom azt...”.
A háború után a menekülés volt a legfőbb céljuk azoknak az SS tiszteknek, akiknek közel egynegyede volt katolikus. Sokan közülük sikeresen elkerülték a szövetségesek igazságszolgáltatását, és elsősorban Dél-Amerikában találtak biztonságos menedékhelyekre. A legsúlyosabb háborús bűnöket elkövető nácik tízezrei - akik közül a legtöbb katolikus volt - titkos útvonalakon jutottak el oda, ahol új életet kezdhettek. A menekülés legfőbb támogatója és segítője a Vatikán volt.
Himmlernek, az SS egyik hírhedt vezetőjének sikerült olyan pozíciót kivívnia, hogy egy tollvonással vagy egyetlen parancsával milliók élete felől dönthetett, jóllehet ő maga soha nem húzta meg a ravaszt. Hajlandó volt arra, hogy teljesen kiirtsa a zsidókat vagy bármely más, nem kívánatosnak ítélt etnikumot, viszont „nem akarta [saját szemeivel] látni a vérontást..., mert ez lelkiismereti válságot okozott volna neki, nem is beszélve gyomorgörcseiről.
Himmler 1943. október 4-én a lengyelországi Posenben száz német állambiztonsági tábornok előtt beszédet mondott. Ennek a beszédnek nemrégiben felfedezett írott és audió változata, illetve saját, kézzel írott feljegyzései Washington D. C.-ben, az új holocaust múzeumban láthatóak. E beszédében Himmler a következőket mondta:
"Egy igen komoly és nagy horderejű ügyről szeretnék Önökkel nagyon őszintén beszélni. Mivel egymás között vagyunk, úgy gondolom, teljesen nyíltan beszélhetünk, viszont erről nyilvánosság előtt soha nem fogunk szólni.
Vagyis... a zsidó faj kiirtásáról van szó. Ez történelmünk egyik dicsőséges fejezete, amit soha nem írtak meg, és soha nem is fognak megírni."
Rudolf Höss, SS ezredes, Auschwitz főparancsnoka és a történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosa, szintén hitbuzgó katolikus családban nőtt fel, ahol azt szerették volna, hogy pap legyen belőle. Höss rajongott a családjáért, szerette az állatokat, és fanatikus híve volt Hitler náci vallásának. Önéletrajzában a következőket írja: „A közvélemény hadd tartson csak továbbra is vérszomjas vadállatnak és kegyetlen szadistának... Nem értették meg, hogy [Auschwitz parancsnokának] jó szíve volt, és nem volt gonosz”.
Az SS felépítése sok szempontból hasonlított a jezsuita rend felépítéséhez, amit Himmler már korábban tanulmányozott és csodált. Hihetetlen, de az SS-eskü vége a következőképpen hangzott: „Isten engem úgy segéljen!”. Az SS-katekizmus kérdések és feleletek sorából állt, amelyek így követték egymást: „Kérdés: Miért hiszünk Németországban és a Führerben? Válasz: Mert hiszünk Istenben, hiszünk Németországban, amelyet ő teremtett, és a Führerben, Adolf Hitlerben, akit elküldött hozzánk”.
Azért tudták Isten nevében jó katolikusok kiirtani a zsidókat, mert az egyház ezt évszázadokon keresztül Isten akarataként mutatta be, mivel kegyetlenül üldözte és mészárolta ezeket a megvetett „Krisztustagadókat”.
Hitler, aki „nagyon is tisztában volt a [katolikus] egyház régóta tartó antiszemita tevékenységével”, már a kezdetekkor sem csinált titkot a zsidókkal kapcsolatos terveiből. Amikor Berning püspökkel és Monsignore Steinmann-nal, az egyházat képviselő elöljárókkal találkozott 1933. április 26-án, „Hitler emlékeztette látogatóit arra, hogy a [katolikus] egyház 1500 éven át élősködőknek tartotta a zsidókat, gettókba száműzte őket, és megtiltotta nekik, hogy keresztényeket alkalmazzanak... Ő maga, Hitler, csak sokkal hatékonyabban akarta elvégezni azt, amit az egyház oly hosszú ideje próbált megvalósítani”.
Nincs olyan jel, amely arra mutatna, hogy a két katolikus vezető ne értett volna ezzel egyet. Hogy is tehették volna ezt anélkül, hogy el ne ítéljenek számos tévedhetetlen pápát és saját tévedhetetlen egyházukat!
