Reinhard Bonnke - A Szellem ajándékai - A tudomány beszéde 6.

A prófétikus szolgálat

A következőkben néhány modern kifejezés - mint a „prófétikus Egyház" és a „prófétikus szolgálat" - használatával és helyénvalóságával szeretnénk foglalkozni. Nem igeellenesek ezek a kifejezések, hiszen minden szol­gálatnak szükségszerűen „prófétikusnak" kellene len­nie, érdemes azonban elgondolkozni azon, nem volna-e biblikusabb „az Isten Igéje Egyházról" illetve „az Ige szolgálatáról" beszélni. Az Újszövetségben mindig ez az Egyház-kép bontakozik ki előttünk - „az igazságnak oszlopa és erőssége". Az Apostolok Cselekedeteiben az Egyház kiterjedésével kapcsolatban többször is azt ol­vassuk, hogy „az Isten Igéje pedig növekedett és terjedt". Ahogy már mondtuk is, a prófécia nem működhet a tanítás rovására. A prófétálás hullámain lebegő gyülekezetet szükséges az Isten Igéjének kősziklájához lehorgo­nyozni. „Hirdesd az Igét!"

Fentebb röviden már utaltunk arra, hogy bölcsesség vagy tudomány beszéde jöhet Isten Igéjének hirdetésén keresztül is. A Jézus által is oly nagyra értékelt - „régi és új kincsként" jellemzett - tudást Isten Igéjének tanítója, illetve prédikátora hozza elő (Mt 13,52-az angol fordítós alapján). Lehet, hogy ez önmagában nem tűnik természetfelettinek, az Ige azonban mindig az, noha külsőleg ez nem feltétlenül érzékelhető. A helyzetünkre hajszálpontosan vonatkozó tudomány beszéde gyakran a megszokottnak tűnő prédikáción keresztül érkezik hozzánk.

Isten Igéje mindig aktív. A Szent Szellem hangját gyak­ran azért vétjük el, mert a pulpitusról jövő beszédet nem nyitott szívvel, hanem kritikusan hallgatjuk. Kinek az esetében volna inkább valószínűsíthető, hogy Isten a tudomány beszédén keresztül szól hozzá, mint annál az embernél, aki szolgálatát az Igében keresi?

Tudomány és nyilvános szolgálat

Vannak „prófétikus szolgálatukról" ismert emberek, akiknél gyakran működnek a prófétikus ajándékok, különösen a tudomány beszéde. A következő észrevételek egyúttal a próféta és a prófétálás egész kérdéskörét érin­tik.

A tudomány beszéde-típusú szolgálatot egyfajta újításként kell tekintenünk, noha az, hogy új, önmagában nem jelenti azt, hogy el is kellene vetnünk. Az alapkérdés az, hogyan kell egy prófétának tevékenykednie - ami viszont már átvezet a bölcsesség témájába. Nagyon egy­szerűen fogalmazva, egy módszertani kérdésről van szó. A mi, azaz a többiek feladata abban áll, hogy ítéletet gyakoroljunk: megtartsuk azt, ami jó, a többivel pedig ne foglalkozzunk.

Korunk tudomány beszédével szolgáló prófétái rendszerint nyilvános hangsúlyt adnak szolgálatuknak. A leginkább bevett gyakorlat az, hogy egy gyülekezetben előrehívnak személyeket, és prófétálnak felettük. Egyet­len újszövetségi szereplő életében sem látunk példát ar­ra, hogy valami ilyesmi - akár alkalmanként, akár rend­szeresen - szolgálatának része lett volna, másrészt több bevett egyházi gyakorlat ugyancsak nem lelhető fel az Újszövetségben. Megfelelő kritérium ezen a területen csak a kölcsönös tisztelet és bölcsesség lehet.

Felmerül azonban néhány jogosnak látszó kérdés. Helyénvaló-e egy prófétikus szolgálatot hirdetni, illetve reklámozni? Vajon a Szent Szellem köteles az ilyen elvárácsoknak mindig engedelmeskedni? Ki garantálhatja, hogy Ő mindig azt fogja tenni, amit a reklám alapján a nagyközönség elvár Tőle? A válasz az - ahogy korábban rámutattunk-, hogy nem beszélhetünk kimondottan ajándékról, csak a Szent Szellem megnyilvánulásairól Isten akarata szerint. A szóban forgó ajándékok egyike sem tekinthető független, a használó akarata szerint működtethető képességnek - miként a hangszeres tudás -, amit előre ki lehetne hirdetni.

Sokakban felmerült a következő kérdés is: Helyes-e, hogy embereket a gyülekezet nyilvánossága előtt vizsgálódás tárgyává teszünk - történjen bár a Szent Szellem segítségével vagy anélkül -, hacsak nem Isten kimondott vezetése alapján? Természetesen amennyiben egy egész közösséget érintő bűnös cselekedetről, úgynevezett Ákán bűnéről van szó, Isten akarata lehet annak nyilvánosságra hozása.
Viszont, ha emberek életének titkai jutnak tudomásunkra, vajon feltétlenül nyilvánosságra is kell hoznunk azokat? Ha Isten ránk bíz egy titkot, azt vajon nem sze­mélyes tanácsadás keretein belül az illetővel kellene c megtárgyalnunk? Senkinek semmi haszna nem szárma­zik abból, ha egy egész gyülekezetnek tudomására hoz­zuk, hogy egy illető keresztény házassága válságban van, vagy hogy ez és ez a gyengéje, de még az sem, ha pozitív tulajdonságait tesszük közhírré. Bőséges alapanyagot szolgáltathat viszont a pletykák számára, illetve az adott személy rossz hírbe keveredésének előmozdítója lehet!

Ha a kijelentés valóban fényt derít egy illető személy hibájára, a Szentírásból megtudjuk, mi a teendő. „Mégha előfogja is az embert valami bűn, ti szellemiek igazítsátok útba az olyant szelídségnek szelle­mével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is." Nem az egész gyülekezetet kell informálnunk tehát - ezzel szinte bizonyosan csak az ördög, testvéreink vádlója munkáját segítenénk elő a gyülekezet szétszakí­tásában. Az Egyházon belüli eljárási módokkal kapcso­latosan mind Krisztus, mind az apostoli levelek pontos útmutatást adnak. Az ilyen személyes kijelentés valódi célja az lehet, amit az I.János 5,16-ban olvasunk, hogy imádkozzunk bűnbe esett testvéreinkért, vagy ahogy a Galata 6,2 buzdít, hogy egymást terhét hordozzuk.

Felmerül még egy kérdés: A „prófétikus szolgálat" kifejezés kizárólag a tudomány beszédével szolgálókra vonatkozik? Az Ige szolgálata nem épp úgy "prófétikus szolgálat"-e? Hiszen maga az Ige mindig prófétikus! Gyakori, hogy nagy próféták egyúttal nagy prédikátorok is.

Az emberi természetnek csak felületes ismeretéből is arra következtethetünk, hogy az az ember, aki úgy érzi, elvárják tőle, hogy „prófétikusan" szolgáljon, nyomást fog érezni magán, hogy nem szabad hibáznia, holott valójában csak annyit tud tenni, amennyit a Szent Szellem megenged neki. Többek között Bálám jó bibliai példája annak a prófétának, aki előre megírt forgatókönyv elvá­rásai alapján próbált működni. A történet tanúsága sze­rint komoly problémába került.

Jelentős esélye van annak, hogy egy közösség elvá­rásainak megfelelni próbáló személy nem a Szent Szellemtől, hanem saját képzeletéből származó kijelentéseket fog megosztani. Szívből kívánjuk, bárcsak ne így lenne, de sajnos sokan éltek már át keserű csalódást „az Úrtól származó" - nem egyszer igen jeles és emlékezetes alka­lommal elhangzott - kijelentések bűvölete után. Mindez azonban semmit nem von le annak a ténynek a valóságá­ból, hogy Isten szolgái igenis kapnak kijelentéseket a Szent Szellem által.

Az elmondottakkal nem ítéletet akarok gyakorolni, csupán olyan gondolatokat felvetni, melyek letisztulásá­hoz alighanem több idő és további tanulmányozás szük­séges. Sajnálatos módon nagyon sok állítólagos tudo­mány beszéde hangzott el, melyek annyira személyes dolgokról szóltak, és oly kevéssé érintették az Egyházzal vagy az Igével, sőt egyáltalán az Isten munkájával kap­csolatos témákat, hogy az egész olyan felhangokat ka­pott, mintha valamiféle „karizmatikus jövendőmondásról" lenne szó. Pedig ez az ajándék, ha helyesen használ­juk, felbecsülhetetlen értékű lehetne.

Azt is hozzá kell tennünk, mind a célt tévesztett próféciákkal, mind a célt tévesztett tudomány beszédei­vel kapcsolatosan, hogy az ember esendőségével minden esetben számolnunk kell. Néhány ilyen eset nem is érvénytelenít egy szolgálatot, hacsak nem válik túlságosan gyakorivá. Kizárólag Isten Igéje tévedhetetlen. Még Agabus - akit pedig a Szentírás keresztény prófétának nevez - sem volt teljesen precíz egyik kijelentésével kapcsolatosan. Azt mondta, hogy a zsidók meg fogják kötözni Pált Jeruzsálemben, és át fogják adni a pogányoknak (Csel 21,10-11). A későbbiekben azt látjuk, hogy az események nem pontosan így alakultak. Az Apostolok Cselekedete­iben szereplő más prófétáknak is megvoltak a maguk korlátai. Apróbb hibák tehát becsúszhatnak, bizonyos súlyos vagy teljes pontatlanságok azonban, valamint olyan hangzatos és nagyszabású kijelentések, melyekkel a fél világot telekürtölték - s végül is zagyvaságnak bizonyultak - a merő szószátyárkodás rossz hírébe keverték ezt az ajándékot, és jogossá tették a kérdést, hogy az érintett személyek vajon valóban próféták-e, vagy sem?

Korábban rámutattunk, hogy a böl­csesség és a tudomány egymás kiegészítői. A tudomány beszéde gyakran megkívánja, hogy legalább kissé kiegészítse a bölcsesség beszéde. Nagyon hasznos lehet, ha egy gyülekezet szellemi állapotára fény derül a Szent Szellem segítségével: az e téren szolgálóknak mindenesetre ajánlatos megfigyelniük, hogyan alkotott véleményt Krisztus a Jelenések könyvében a hét ázsiai gyülekezet­ről. Mondanivalójába mindig belefoglalta a szellemi ta­nácsadás és bölcsesség megjegyzéseit.