A tudomány beszéde széles hatótávolságú ajándék. Az Ószövetségben ezt nevezték „értelemnek", azaz a szív szellemi látóképességének. Egy számítógépnek nagy tudása van, de nincs értelme. „Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével... hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem... azt mondja az Úr." (Jer 9,23-24)
Izrael számára Isten mintha valahogy három lépés távolságban lett volna, mint Magasságos és Felséges, aki az örökkévalóságban lakozik, és igazán csak egy harmadik személyen, egy prófétán vagy papon keresztül megismerhető. Istenről jószerivel csak információjuk volt. Jézusban azonban Isten egészen közel jött, egy jászolban született meg, megközelíthetővé vált: egy emberi család tagja lett. Isten Fiából Ember Fia lett. Isten ismerete ily módon személyessé vált, dicsérete új dinamizmust nyert, több volt, mint egy égi trónon ülő transzcendens istenségnek való zsoltáréneklés. Isten közülünk valóvá lett, a mi megfeszített és hőn szeretett Urunkká és Megmentőnkké, Jézus Krisztussá. Elkezdődött a Krisztus- és Kereszt-centrikus keresztény istentisztelet. „A Seregek Ura" számunkra „Abba, Atya" lett - Jézus kizárólag ezen a néven emlegette Istent. Ez tehát a tudomány: megismerni Őt, akinek ismerete maga az örök élet.
A tudományról való tudományunkat tovább bővítendő, lapozzunk a Máté 11,25-27-hez! Figyeljük meg, hogy Jézus Atyja „mennynek és földnek Ura" volt, mégis „kisdedeknek" jelentett ki fontos dolgokat. A Lukács 10,23-ból megtudjuk, hogy Jézus még ezt is hozzátette: „Boldog szemek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok". Gondolkozzunk el azon, ahogy Krisztus az Atyát leírta: „mennynek és földnek Ura", aki minden tényt és eseményt ismer, és annak jelenti ki, akinek akarja.
Van aztán szó egy különleges tudásról - a végső ismeretről. „Senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni." (Lk 10,22) Jézus megköszönte az Atyának, hogy bizonyos dolgokat „elrejtett ...a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentette".
A legmagasabb rendű tudás tehát Isten ismerete. Az Ő ismerete azonban még nem a teljes tudás, ami Pál szavaival minden titok megismerésére képessé tesz (1 Kor 13,2). Meg lehet Istent ismerni úgy, mint mennynek és földnek Urát - és ebbe beletartozik „a szívek titkainak" ismerete is, melyeket az I.Korintus 14,25 tanúbizonysága szerint a Szent Szellem a prófétai ajándékokon keresztül jelent ki.
Próbáljuk meg most mindezt összerakni, és definiálni, miféle tudományt jelent ki a tudomány beszéde. Az eddig elmondottak meglehetősen átfogó tudásról beszélnek. Először is: az alapvető tudás Isten ismerete, aminek egyetlen módja az Ő Fiától, a mi Urunk Jézus Krisztustól nyert kijelentés. Ezt nevezi a Biblia „értelemnek", ami nem más, mint az Istennel való élő kapcsolat. Másodszor, ott van az Igének mély, szívből való megértése. Harmadszor, kialakul egy Istentől inspirált érzék arra, hogy az életben mi a jó, és mi a rossz, mi a bölcs, és mi az ostoba lépés. Negyedszer, az Atya mindent tud, az Őt ismerők pedig apránként átvehetik az Ő szemléletmódját, és egy kicsit az Ő szemével láthatják a dolgokat. Ezek után kezdjük sejteni, mit várhatunk el a tudomány beszédétől. Célja, hogy segítsen nekünk az életben okos döntéseket hozni és helyes úton járni. A „mennynek és földnek Ura" „mindent az Ő akaratának tanácsából cselekszik". Ismerni Őt, „akiről mi beszélünk", annyit jelent, hogy biztos lábbal. Isten terveinek irányával összhangban járhatunk. Mindnyájan az Ő gondviselésére vagyunk utalva, akár tetszik, akár nem. Ha Isten nem mutatna utat, csak vakon tévelyegnénk, és az a veszély fenyegetne, hogy elrendelt akaratának ellenállhatatlan mozgása széjjelzúz bennünket. Hálásak vagyunk az Igéért, mely utunkat megvilágító lámpás, egyes útelágazásoknál azonban a tudomány személyes szavára is szükségünk van Istentől. Ez jöhet egy igazság, egy alapelv vagy egy világosságot hozó tanács formájában, a Szentírás egyik vagy másik részletének kihangsúlyozása által, vagy a tudomány szavakban kimondott beszédén keresztül, esetleg a kettő kombinációja eredményeként.
Az emberi zsenialitás gyertyalángja remegve pislog, mielőtt az idő szelei végképp kioltanák. Isten lámpása azonban nem pislákol. Jeremiás így kiáltott fel: „Tudom, Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!" (Jer 10,23) „Isten az, aki tökéletessé teszi utamat" (Zsolt 18,33 - az angol fordítás alapján). Isten már akkor bensőséges módon ismert minket, mikor még meg sem születtünk. „És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, óh Isten! Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt". Az Ige és a tudomány beszéde által utainkat harmóniába hozhatjuk Isten örök tanácsaival.
Isteni útmutatás nélkül életünk a káoszba zuhanna - mint ahogy az Istent nem ismerők pontosan ebben az állapotban is vannak. Egy újjá nem született ember számára az élet értelmetlen zűrzavar, ahogy Sir W. S. Gilbert mondta: „Próbáljuk bár egész életünkben, mégsem találjuk az egyenes utat az élet kusza útvesztőjében."
