David Yonggi Cho - Dániel könyve 25.

Dániel veszedelmet is megvető hite (6,10-15)

"10 Dániel pedig, a mint megtudta, hogy megiratott az írás, beméne az õ házába; és az õ felsõ termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tõn az õ Istene elõtt, a miként azelõtt cselekszik vala.
11 Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, a mint könyörge és esedezék az õ Istene elõtt." (6,10-11)

A halálos fenyegetés ellenére Dániel hazament, ab­lakát kinyitotta Jeruzsálem felé, és térden állva imádkozott napjában háromszor éppúgy, mint mindig. Ne lepődjünk meg ezen, hiszen még az ellenségei is biztosak voltak abban, hogy bármilyen súlyos vagy szigorú legyen is a királyi parancs, Dániel imádkozni fog.

Ha Dániel csak egy kicsit eltért volna meggyőződé­sétől, elkerülhette volna a veszélyt. Nem kellett feltétlenül nyitott ablaknál imádkoznia, hogy mindenki messziről észrevehesse, hiszen Isten nem szab meg ilyen külső feltételeket. Titokban is imádkozhatott volna, éjszaka, mikor mindenki alszik. Úgy nem vádolhatták volna a törvénynek való engedetlenséggel, ő azonban ragaszkodott a napi háromszori, szokott időben való imához. Egy kis kompromisszumot sem volt hajlandó kötni, következésképpen bevádolták a királynál.

"12 Ekkor bemenének, és mondák a királynak a király tilalma felõl: Nem megírtad-é a tilalmat, hogy ha valaki kér valamit valamely istentõl vagy embertõl harmincz napig, tekívüled oh király, vettessék az oroszlánok vermébe? Felele a király és monda: Áll a szó! a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint.
13 Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, a ki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, a mit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését."
(6,12-13)

Az igazgatók jól tudták, hogy a király csak a saját tekintélyének és a nemzeti tradícióknak a megcsúfolása árán változtathatná meg a törvényt. Így sétáltatták be a csapdába, hogy kimondja a halálos Ítéletet Dánielre.

"14 Akkor a király, a mint hallotta ezt, igen restelkedék a miatt, és szíve szerint azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napnyugotig törekedék õt megmenteni.
15 Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és mondák a királynak: Tudd meg, király, hogy ez a médek és persák törvénye, hogy semmi tilalom vagy végzés, a melyet a király rendel, meg ne változtassék." (6, 14-15)

A király csak ekkor vette észre, hogy egy gonosz terv van a kiáltvány hátterében, és mélyen elszomorodott. Ne felejtsük el, hogy abban az időben a királyok nem tulajdo­nítottak különösebb értéket az emberi életnek, így nem számított nagy ügynek, hogy egy törvényszegőt az orosz­lánok vermébe dobjanak. Dárius király mégis megszomorodott. Dániel hűsége a király iránt, és Istenbe vetett hité­nek szilárdsága nagyon megindította Dáriust.

Ezért elhatározta, hogy megmenti Dánielt, és nap­nyugtáig mindent el is követett ezért. Valószínűleg gondo­san áttanulmányozta a rendeletet abban a reménység­ben, hogy talál egy utalást vagy félmondatot, ami alapján megmentheti idős szolgáját. A késlekedést látva azonban a vádlók csoportja újra felkereste a királyt, és nyomatéko­san emlékeztették, hogy a médek és perzsák törvénye nem megváltoztatható. Burkoltan arra céloztak, hogy ha a király nem a maga által kiadott rendelet szerint jár el, kérdésessé válhat a birodalom kormányozhatósága. Ily módon az abszolút hatalmú király saját rendeletének bék­lyójában találta magát. Dániel pedig Istenben vetett hite miatt újabb próba elé állt.