Mostani levelemben – úgy gondolom – Isten azt szeretné, hogy térjek vissza egy témára, amiről már írtam eredetileg, pár évvel ezelőtt.
Keresztényként gyakran nem veszünk tudomást arról, hogy mai világunkban észrevehetetlenül és folyamatosan támadási célpontjai vagyunk egy filozófiai irányzatnak, amit úgy hívnak: humanizmus. Ez úgy mutatja be az embert, mint az erkölcsi vagy szellemi igazság végső döntőbíráját, és egy végső, mindent átölelő megbékélésre tesz ígéretet Isten és a gonosz erői között. Ebbe a megbékélésbe – állítják – bele van vonva maga a Sátán, valamint az összes bukott angyal és démon, csakúgy, mint mindenki más, aki jelenleg ellenséges Istennel. Nem hagy helyet egyetlen teremtett lény visszavonhatatlan, végtelen büntetésének sem.
A megbékélésre helyezett hangsúly miatt ez az elmélet erőteljes vonzást gyakorol az őszinte és jó szándékú keresztényekre, mégis, a Szentírás eltorzításán alapul. Például az egyik szövegrész, amit általában figyelmünkbe ajánlanak, a Kolosszéiekhez írt levél 1:19-20, ami így hangzik: „Mert tetszett [az Atyának] hogy őbenne [Krisztusban] lakozzék az egész teljesség; és hogy őáltala békéltessen meg mindent magával, békességet szerezvén az ő keresztjének vére által; őáltala mindent, ami csak van, akár a Földön, akár a mennyekben.” A hangsúlyt arra a központi szókapcsolatra helyezi az elmélet, „hogy őáltala békéltessen meg mindent magával”. Holott megfigyelhetjük, hogy a „mindent” kifejezést azonnal szűkíti is a következő fordulattal: „ami csak van, akár a Földön, akár a mennyekben.” Ezért az itt leírt megbékélés egyedül azokra a dolgokra terjeszthető ki, amelyek a Földön vagy a mennyben vannak.
A tűz tava a megbékélés határain kívülre esik
Ez a szűkítés jelentőssé válik, amint megvizsgáljuk Isten utolsó nagy ítéletének leírását a Jelenések könyve 20:7-15-ben. A tizenegyedik versben azt állítja a könyv, hogy Isten jelenlétéből „eltűnék a föld és az ég”.Ezután a tizenötödik versben azt mondja, hogy „ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.” Ez azt jelenti, azután, hogy eltűnt a Föld és az ég, a tűz tava továbbra is a saját helyén található. Vagyis, a tűz tava sem a Földön, sem a mennyben nem helyezhető el, és ezért nem vonható be Kolosszé 1:20 által leírt megbékélés hatáskörébe. Így tehát a Kolosszé 1:20 alapján nincs ok azt állítani, hogy akit a tűz tavába vetettek, ezután valaha is kibékülhet Istennel.
Milyen hosszú az „örökkévalóság”?
Az érvelés másik irányvonala kifejezetten cáfol bármilyen végső, vég nélküli büntetésformát a görög aiónosz melléknév értelmezése alapján, amit rendszerint „öröknek” vagy „örökkévalóságnak” fordítanak. Azt állítják, hogy ez a görög melléknév egy görög főnévből, az aion-ból származik, amelynek a jelentése „korszak” (eon), és hogy a melléknév jelentése ezért „egy korszakhoz tartozni vagy egy korszakra kiterjedőnek lenni”. Más szóval amit aiónosz-nak neveznek, nem nyúlik át minden koron, hanem csupán egyetlen korszakot jelent.
Például ezt a magyarázatot alkalmazzák Jézus szavaira, amikor azt mondja: „és ezek [a gonoszok] elmennek majd az örök gyötrelemre (büntetésre); az igazak pedig az örök életre.” (Mt 25:46) Azt állítják, hogy az „örök gyötrelem” kifejezés nem jelent végső, vég nélküli büntetést, hanem csupán egy korszakon át tartót (és következésképpen végül befejeződőt). Viszont ha őszintén belegondolunk, az „örök élet” kifejezést ugyanígy kellene magyarázni. Bárki is komolyan elhiszi, hogy Jézus erre gondolt?
Épp ellenkezőleg, ez a vers pontosan arra szolgáltat bizonyítékot, hogy az aiónosz melléknév nem pusztán azt jelenti „egyetlen korszakon át tartó”, hanem inkább azt, „korszaktól korszakig” vagy „minden korszakon át”. Ez a jelentés ugyanaz, akár életre, akár büntetésre vonatkozik.
Ezt alátámasztja egy másik szókapcsolat előfordulása a Görög Újszövetségben, nevezetesen: eisz [tousz] aiónasz ton aiónion – azaz „[a] korszakok korszakáig”. Ez a szóösszetétel körülbelül hússzor fordul elő a Görög Újszövetségben, és rendszerint „örökkön örökké”-nek fordítják. A görög nyelv nem alkotott egyetlen fordulatot sem, ami erősebben kifejezi, hogy ami korszakokon át tart, kétséget kizáróan vég nélküli.
Szintén ugyanezt a fordulatot használja a Jelenések könyve 20:10, ami azt mondja, hogy az ördög, a Fenevad és a hamis próféta „kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké”. Nem lehetséges ennél nyomatékosabban kifejezni, hogy a büntetésük teljesen és korlátlanul véget nem érő.
Fordította: Marton Katalin
