Mi történik, ha egy nő megnyitja a szívét és az otthonát?
Amíg fiatalok vagyunk, a jövő felé tekintünk. Arra vágyunk, hogy valamit létrehozzunk. Idősebb korunkban visszatekintünk arra a múltra, amit örökségül hagyunk másokra. És az életünk delén? Akkor mind a két irányba vetünk egy-egy pillantást. Nemrégiben olvastam az életpálya-erényekről és a méltatott erényekről. Az első csoportba azok az erények tartoznak, amelyeket az önéletrajzodban sorolsz föl, ha el akarsz nyerni egy állást; olyan tulajdonságok, amelyek a munkaerőpiacon számítanak, és amelyek hozzájárulnak a külső sikereidhez. A második csoport azokat jelöli, amelyeket a halotti búcsúbeszédedben sorolnak fel: ezekből olvasható ki leginkább a jellemed. Ez a két erénytípus két olyan kérdésre ad választ, amelyeket magunknak is fel kell tennünk: „Mit teszek?” és „Ki vagyok?”
Könnyen megeshet, hogy az egyiket előbbre helyezzük a másiknál. A társadalom, amelyben élünk, arra ösztönöz, hogy azon törjük a fejünket, hogyan tudjuk a karrierünket építeni; azzal a kérdéssel azonban sokszor magunkra maradunk, hogy miként ápoljuk belső életünket. Más szavakkal: a mi kultúránkban a tettek elsőbbséget élveznek a jellemünkkel szemben. Legendásan hosszúak az önéletrajzaink, és igen rövid a méltatásunk.
Isten nem akarja, hogy fontosabbnak tartsuk a tetteinket a jellemünknél, vagy a jellemünket a tetteinknél. Mindegy, hol ütjük fel a Bibliát, a jellem és a cselekedetek mindenütt elválaszthatatlanok egymástól.
Nézzük most először Lídia életét. Ki volt ő? Mit cselekedett? Feledhetetlen örökséget hagyott hátra – nem csupán a családja, hanem egész Európa számára.
***
Teológiai tanulmányaim során Ingridet, az osztálytársamat és engem egyaránt elbűvölt az ősi Macedónia. Az Apostolok cselekedeteivel foglalkoztunk, és azzal a sok csodával, melyeket Pál apostol a missziós útjai során véghezvitt ebben a térségben. Annyira föllelkesedtünk, hogy elhatároztuk, elutazunk oda, és saját szemünkkel nézzük meg ezt a történelemmel átitatott térséget.
Így történt, hogy 1970-ben a nyári szünetben vonatra ültünk, és nekivágtunk a hosszú útnak. Amikor megérkeztünk Macedóniába, egy kempingben szálltunk meg – diákként csak erre futotta a pénzünkből.
Másnap reggel nagyon korán fölkeltünk, és kimentünk az utcára, abban a reményben, hogy összefutunk majd keresztényekkel. Sajnos, senkit nem találtunk. Egy idő múlva leültünk pihenni egy fa alá egy szabad strandon. Fáradtak, éhesek és csalódottak voltunk. Ingrid elővette a gitárját, és énekelni kezdett. Hamarosan több fiatal sereglett körénk, és tudtunk velük beszélgetni az életünkről.
Míg ott ültünk és beszélgettünk, azon gondolkodtam, hogy vajon Pál is hasonlóan érezte-e magát, miután követte azt a látomást, amelyben Isten Macedóniába hívta. Amikor megérkezett, nem tudta kivel és hol fog találkozni. De a folyónál Pál és az útitársai egy nőkből álló csoportot találtak, akik imádkozni jöttek össze szombaton. Odaültek közéjük, és beszélgettek velük. Ekkor ismerkedtek meg egy Lídia nevű bíborárussal.
Lídia – egy sikeres üzletasszony
Az első dolog, amiről Lídiával kapcsolatban beszámol a Biblia, hogy bíborkelmével kereskedett. Jól ismerte az áruját, mert a kis-ázsiai Thiatirából származott, ami ma Törökországhoz tartozik, és kb. 480 km-re van Filippitől, ami viszont a mai Görögországban található. A Tirusz városából származó nők értettek hozzá, hogyan állítsanak elő bíbort az úgynevezett bíborcsigákból. A közeli Hermus folyó vize kiválóan alkalmas volt a kelmék színezésére.
Nem létezett pompásabb színárnyalat a Thiatirából származó karmazsin- és bíborvörös színnél. A bíbor, ami hagyományosan a királyok színének számított, nem volt olcsó. Mivel egyetlen gramm festékhez mintegy 800 darab csigára volt szükség, a bíborszövet nagyon keresett volt a gazdagok körében, és státuszszimbólumnak számított. Ezenkívül a hivatalos tóga alkotóeleme is volt, amit a római tartomány tisztségviselői hordtak.
Lídia cégének központja minden valószínűség szerint Thiatirában volt, és Filippiben egy leányvállalatot alapított. Lídia kétségtelenül jó üzleteket köthetett ebben a feltörekvő kereskedővárosban. Vevőköre nagyrészt befolyásos, részben zsidó, részben pogány származású emberekből állt. Akár zsidó vállalkozókkal is alkudozhatott bíborszínű, kék-lila és skarlátpiros kelmebálákról, amikből Jeruzsálemben templomfüggönyök, papi köntösök készültek.
Történészek úgy vélik, hogy Lídia özvegy volt, aki bátran továbbvitte férje üzletét, hogy ezzel biztosítsa a saját és gyermekei megélhetését. Kétségtelen, hogy sikeresen megállta a helyét a férfiak világában egy olyan időszakban, amikor a nőket másodrendűeknek tartották. Gyanítom, hogy az üzleti sikere arra vezethető vissza, hogy erős jellemű, őszinte asszony volt, aki embertársai szimpátiáját és bizalmát élvezte. El tudom képzelni, hogy milyen méltósággal és kecsesen viselhette maga is az értékes kelméket, és ezzel csinálhatta a legjobb reklámot az üzletének.
Akkoriban Filippi olyan helynek számított, mint a mai divattervezők fellegvárai – Párizs, Milánó, New York. Ezek a városok a legújabb divatirányzataikról ismertek. Van, aki személyre szabottan, divattervezővel készíttet ruhát magának, hogy biztosan egyedi darabot viselhessen. Ez esetben tudja, hogy az adott ruhadarabot külön neki tervezték és készítették – és ettől annyira drága. Akkoriban ugyanilyen drágák voltak Lídia bíborkelméi, melyeket a divatszalonjában készített.
***
Első szakmámban varrónőként és divattervezőként gyakran elképzeltem, hogy néz majd ki egy terv, ha elkészül. Megtanultam gondosan kiválasztani a mintához illő anyagot, amiből gyönyörű, egyedi darab lesz. Egy különleges ruha, ékszer, vagy egy barátnőnk művészi, kézzel írt üdvözlőkártyája – mindezek azt éreztetik velünk, hogy páratlan, értékes és szeretetre méltó emberek vagyunk. Tudod, hogy te is egy ilyen egyedi mesterműve vagy Istennek? Teremtőnk mindannyiunkat gondosan megtervezett, egyedi darabként alkotott meg. Isten nem ismétli önmagát. Minden ujjlenyomat különböző, és a világon nincs még egy olyan nő, mint amilyen te vagy.
Az efezusiakhoz írt levél második fejezetének 10. versében az eredeti görög szöveg a poieme szót használja, ami azt jelenti: alkotás. Ebből a szóból származik az angol poem (költemény) szó is. Te egy költemény vagy! Isten egy olyan költeménnyel ajándékozott meg téged, amit neked kell megírnod, kimondanod és megélned. Ez az életed célja!
Különleges ember vagy, akit Isten saját dicsőségére alkotott: ezért vállald az elhívásodat, és szenteld oda magad a feladatra, hogy azzá a költeménnyé légy, aminek Isten megteremtett. Tanuld meg oly módon vállalni a szépséged és egyediséged, ahogy azt Lídia tette a saját nehézségei és lehetőségei közepette. Alkotónknak nagy örömöt szerez, ha azt látja, hogy tervei merészen és könnyed eleganciával bontakoznak ki!
Mi a te költeményed? Hogyan tudod megélni azt az egyedi erőt és szépséget, amit Isten beléd helyezett?
Az Immanuel Kiadó engedélyével.
