Gedeonnak összesen egy 300 férfiból álló kis serege volt, de hittel kiáltott a csata előtt. Mennyire vágyhatott Isten egy Gedeonra, hogy kiemelkedjen a megfélemlített népből a Vörös tengernél, és mindenkit emlékeztessen Isten irántuk tanúsított múltbeli hűségére. Amint látjátok, ami az Urat illeti, a legsötétebb pillanatban kell kiállni. Akkor, amikor minden reménytelennek tűnik, amikor nem látszik kiút, amikor egyedül csak Isten tud megmenteni és megszabadítani. Izrael vészhelyzete a Vörös-tengernél Istentől kapott lehetőség volt a tanulásra, egy olyan pillanat, amikor a hitüket tudták építeni. A hitet másképp nem lehet tesztelni, akkor, amikor minden simán megy.
Bárcsak megemlékezett volna Izrael Isten csodáira, amelyeket Egyiptomban tett értük. Bárcsak bíztak volna a szavában, hogy úgy hordozza őket a karjaiban, ahogy az apa viszi a gyermekét. Bárcsak néhányan elkezdtek volna egy dicsőítő éneket, azt, amelyet később énekeltek a másik oldalon. Bárcsak bízott volna a nép az Úrban, ezt kiáltva: "Ő az én erőm! Az én Uram győzni fog. Ki hasonló hozzád, ó Uram?" Mondjátok, mi történt volna?
Istenbe vetett erős, maradandó hitet alapozhattak volna meg - olyan hitet, amely kiállta volna a nehézségük próbáját. Hitük olyan rendíthetetlenné vált volna, hogy az előttük álló pusztai vándorlás nehézségein is átvitte volna őket. Olyan hitet tudhattak volna magukénak, amely alapra építkezhettek volna. És idővel megtanulták volna minden körülmények között áldani Istent, olyan erős hittel, ami még a poklot is megrengette volna.
De Izrael nem énekelt. Inkább duzzogtak. Zúgolódtak és panaszkodtak. Azzal vádolták Istent, hogy elhanyagolja őket. Minden irántuk tanúsított szeretetét és törődését megkérdőjelezték.
Felteheted a kérdést: "Hogy énekelhet bárki is szabadításról szóló éneket, ha éppen olyan nyomorultul érzi magát, mint akkor Izrael?"
Néhány olvasó talán azt mondja: "Nem természetes dolog ilyen körülmények között énekelni. Mi emberek vagyunk csupán. Ha Izrael helyében lettünk volna, mi is így reagáltunk volna, mint ők. Ordítottunk volna a félelemtől. Teljesen természetes dolog a családunkra, házastársunkra, gyermekeinkre gondolni, amikor ilyen próbatétel előtt állunk."
Ne értsetek félre: A mi Istenünk gondoskodó, szerető Atya. Megvan az ideje a sírásnak, a haragunk kifejezésének. Krisztus testében jelenleg is sokakat a jövőtől való félelem győzött le, attól való félelem, hogy hogyan élik túl. Több mint húsz éve gyülekezeti pásztorként ezt a témakört nem kezelem könnyedén. Gyakran imádkozom: "Uram, tényleg azt követeled, hogy az emberek örvendezzenek, amikor nincs munkájuk és elveszítik otthonaikat? Kétségbeesettek, mert szenvednek. Nincs kedvük énekelni. Nem tudnál egy kis könnyebbséget adni nekik?"
Az evangéliumokon keresztül látjuk, ahogy az Úr megdorgálja tanítványait hitetlenségük miatt: "Hol a ti hitetek?" Ezt a jelenetet újra és újra megtaláljuk. Azonban úgy hiszem, az Úr nem dorgálta meg Mózest, amikor az mondta neki: "Miért kiáltasz hozzám?" Isten azonban egyáltalán nem veszi tréfára, ha az emberek megsértik őt. Arra céloztak, hogy Isten meg akarja engedni, hogy az ellenség elpusztítsa gyermekeiket. És Őt bántotta ez a vád.
"De gyermekeitek, akikről azt mondtátok, hogy prédára jutnak, és fiaitok, akik ma még nem tudják, mi a jó és mi a rossz, ők bemennek majd oda, mert nekik adom azt, ők veszik birtokba" (5Mózes 1:39).
Amikor bajban vagyunk, mindent tekintetbe véve az Úrhoz kell kiáltanunk. Amikor gyötrődünk a helyzetünk miatt, imádkozzunk: "Uram segíts!" Minden fájdalmunkat és kiábrándultságunkat vigyük elé, mert vágyik arra, hogy halljon minket. Aztán, ha kiöntöttük a szívünket neki, arra vágyik, hogy hitből felálljunk, szembenézzünk a nehézséggel és kijelentsük: "Semmit nem tudok a magam erejéből tenni. Isten az én erőm. Ezért nem félek. Szilárdan fogok állni és meg fogom látni az Úr szabadítását."
Izrael a megszabadulása után énekelt győzelmi éneket. Nem hitből, hanem megkönnyebbülésből. Ez a dal nem a bizalomra épült. Három nappal később derült erre fény, amikor Izrael visszatért a régi kétség és félelem ösvényére a következő próbatételnél.
Szeretteim, gondoskodó és szerető Atyánk van, akit megérintenek a mi erőtlenségünkből fakadó érzéseink. Még Jézus is sírt a megpróbáltatás órájában, ezért első kézből ismeri a mi fájdalmainkat. Elküldte Szent Szellemét, hogy vigasztaljon bennünket, reményt és békét szóljon a lelkünknek.
A világ várja tőlünk a dalt amikor legnehezebb időszakunkban vagyunk.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
