A „teista evolúció" elnevezéssel azokat a filozófiai-világnézeti eszmerendszereket szokás egybefoglalni, amelyek megkísérlik, hogy a Biblia Istenét (a keresztény hitet) és a fejlődés-elméletet egy kompromisszumos gondolati konstrukció keretében összekapcsolják. Feltételezik, hogy Isten az evolúció okozója, ezáltal az ateista evolúció leggyengébb láncszemét, a józan ész számára teljesen felfoghatatlan „ősnemzést", az élettelen anyagból természetes úton, magától létrejövő élet problémáját kiiktatják; ezután az evolúciót magát Isten munkamódszerének elfogadva minden olyan ponton Isten természetfeletti beavatkozását tételezik fel, ahol az ateista evolúció magyarázata hiányos, nem meggyőző vagy bizonyítottan hibás.
Ez a megközelítés jóllehet kényelmes, látszólag illeszkedik a keresztény hithez és „rugalmas lavírozást" tesz lehetővé mind a kemény ateizmus, mind a megalkuvás nélküli bibliai teremtéshit követői felé, valójában reménytelen zsákutca.
Ezt az állításunkat a következőkkel indokoljuk:
(1) A teista evolúció és az ateista evolúció között kibékíthetetlen ellentmondást állandósít, hogy az előző elfogadja, az utóbbi elutasítja Istent, mint a térben és időben létező világ Teremtőjét. Ebből számtalan további, feloldhatatlan ellentmondás következik, elég ha a csodák és általában a természetfeletti jelenségek különböző megítélését állítjuk szembe egymással.
(2) A teista evolúció és a bibliai keresztény hit (valamint a ráépülő teremtési elmélet) között szintén kibékíthetetlen ellentmondások feszülnek. Ezek világos felismeréséhez elegendő a teista evolúció két, talán legismertebb képviselőjének, Pierre Teilhard de Chardin jezsuita lelkésznek és az őt fenntartás nélkül követő és dicsőítő J. Illies biológusnak néhány publikációját áttekinteni. Miután Illies a természettudós, számunkra főként az általa kifejtett „tanok" félreérthetetlenek. Szerinte ugyanis:
„Az élő anyag e fejlődésének csúcspontján végül is egy olyan élőlény keletkezik, amelyben kezdetét veszi a fölfelé fejlődés világfolyamatának új, harmadik szakasza; előáll az ember, pontosabban a még állati előember vagy bárhogyan nevezzük ezt az élőlényt, amely néhány millió évig tartó 'állat-ember átmenet' alatt megtette a legvalószínűtlenebb, legváratlanabb fejlődési lépést, az emberré válást..."
E kijelentések durván semmibe veszik a Biblia alapvető tanításait. Meseszerű történetté degradálódik a teremtési beszámoló, hiszen Illies azt állítja, hogy „Nem csupán Isten akarta, hanem az Ő megbízásából maguk az élő szervezetek is akarják az evolúciós változást... A teremtmények az isteni üdvtervben lévő evolúcióban való közvetlen együttműködés szerepét kapták." Az isteni üdvterv ilyen sajátságos átértelmezése után Illies könnyedén kijelenti, hogy Ádámnak „állatszerű anyja volt". Ehhez a kijelentéshez képest már egyáltalán nem meglepetés az sem, amikor Illies egy másik írásában a hat napos teremtéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy ha ez igaz lenne, akkor „... egyszerűen hamisnak bizonyulna minden jól megalapozott iskolai tudásunk". Vagyis az iskolai tudás a Bibliával szemben felléphet az igazság tekintélybélyegével: ez Illies nyilvánvaló üzenete.
A teista evolucionisták - mint röviden érintettük - az ellentmondások széles frontján ütköznek a Biblia tanításaival vagy igen gyengén támaszkodnak a bibliai kijelentésekre.
Forrás: Új Exodus Magazin, 1991. 3. évf. 3. sz.
