Ellentmondás a Bibliában?
Mint már említettük, Jézus Krisztus a Hegyi Beszédben tanítványainak azt a parancsot adja, hogy szeressék ellenségeiket, jót tegyenek azokkal, akik zaklatják őket, és áldják azokat, akik őket átkozzák. Ez a tanítás végigvonul az egész Újszövetségen. Pál megismétli Jézus parancsát a Rómaiakhoz írt levelében: : „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket, áldjátok, ne átkozzátok!” (12:14) Péter hasonlóképpen foglal állást: „Ne fizessetek rosszal a rosszért vagy sértéssel a sértésért, hanem éppen ellenkezőleg: mondjatok áldást, mert arra hívattatok el, hogy áldást vegyetek örökül. Mert aki szeretni akarja az életet és jó napokat látni, az ne szóljon többet rosszat a nyelvével, s az ajkával ne beszéljen álnokul, forduljon el a rossztól és tegye a jót, keresse a békességet és azt kövesse!” (2Pt 3:9-11)
Ugyanakkor az Újszövetség olvasója az ellenség szeretetének általános követelményével szemben talál kivételeket is. A keresztény hit e három legnagyobb tekintélye egyaránt többször is mondott ki átkot ellenségnek minősülő emberekre. Jézus a farizeusokat átkozta meg: : „…ti tesztek bizonyságot magatokról, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Ti is töltsétek be apáitok mértékét! Kígyók, viperafajzatok, hogyan menekülhetnétek meg a gyehenna ítéletétől?! (…) hogy rátok szálljon az összes igaz vér, amelyet kiontottak a földön, az igaz Ábelnek a vérétől egészen Zakariásnak, Barakia fiának a véréig…” (Mt 23: 31-36) Ezen kívül átkot mondott ki Kapernaum, Korazin és Betszaida városokra, mivel lakosaik Isten természetfeletti erejének megnyilvánulásait látva sem tértek meg; egy gyümölcstelen fügefára az Olajfák hegyén, amely ettől azonnal elszáradt; és Júdásra is, aki elárulta.
Péter a Szent Szellem ajándékát közvetítő kézrátevés hatalmát pénzért megvenni akaró Simont átkozta meg: : „A te pénzed veled együtt vesszen el…” (Csel 8:20). Csak megjegyezzük: Jézus farizeusokra kimondott szavaihoz hasonlóan ez sem tartalmaz építő, javító célú feddést vagy üzenetet, hanem egyenesen a kárhozatra küldi a Szent Szellem munkájához végzetesen rosszul viszonyuló embert. Péter korábban Ananiásnak és Szafirának is bejelentette, hogy meg fognak halni, mivel megkíséreltek hazudni az apostoloknak, s így a bennük lévő Szent Szellemnek is – haláluk Péter szavainak elhangzásával azonnal bekövetkezett. A zsidó-keresztények főapostola második levelében hasonló kárhoztató átok alá helyezte az egyházban bármikor az õ ideje után fellépő hamis tanítókat is.
Pál apostol ugyanabban a Rómaiakhoz írt levelében, melyből fentebb idéztük, hogy nem helyes átkoznunk ellenségeinket, már a levél elején átkot mond ki: : „Nyomorúság és szorongattatás minden ember lelkére [életére], aki megteszi a rosszat! – először zsidókra, de görögökre is; viszont dicsőség, tisztelet és békesség mindenkinek, aki a jót munkálja! – először zsidóknak, de görögöknek is…” (2:9-10) A korinthoszi gyülekezettől pedig nekik írt első levele végén búcsúzik ekként: : „Ha valaki nem szereti az Urat, átok legyen rajta! Marana tha! Az Úr Jézus kegyelme veletek! Az én szeretetem mindannyiótokkal a Krisztus Jézusban!” (16:22-24) Ezzel kapcsolatban pedig azt fontos megjegyeznünk, hogy ez nyilvánvalóan csak azokra vonatkozik, akik megismerték már az Urat, és mégsem szeretik; nem pedig azokra, akik nem ismerik még – azaz nem a világban élő emberekre! Úgy tűnik a fenti búcsúzásból, hogy a krisztusi szeretet és az átok között Pál nem érzékelt ellentmondást, mint sok mai keresztény.
Pál a Galatákhoz írt levelében is már az elsõ fejezetben kijelenti: : „De akár mi magunk, akár egy égbõl jött angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amely nektek hirdettetett, átkozott legyen! Amint azt az elõzõekben is mondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! Hát most embereknek, vagy Istennek kegyét keresem? Vagy emberek elõtt akarok tetszelegni? Ha még embereknek tetszelegnék, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1:8-10) Pál tudta, hogy nem egy népszerû dolgot tesz, amikor átkot mond ki, de hű maradt Isten akaratához.
