A 19. század egyik nagy lélekmentője D. L. Moody volt, aki miután fölcseperedett, cipőügynökként kezdte keresni a kenyerét Bostonban. Ezrével tértek meg az emberek a szolgálata alatt. Evangelizációs összejöveteleiből ébredések szökkentek szárba Nagy-Britanniában, Amerikában, és a Chicagóban alapított bibliaiskolája még mindig sok-sok misszionáriust képez évről évre - maradandó örökséget hagyott tehát reánk. Mi ihlette Istennek e nagy emberét? Hogyan volt képes oly különleges erőfeszítésekre az Úr szolgálatában?
Az a történet járja, hogy az ifjú Moody egy alkalommal Angliában a következő megjegyzést hallotta egy prédikátortól: "A világnak még látnia kell, mire képes Isten egy teljesen letett életű emberrel az oldalán." Lövedékként érte Moodyt ez a kihívás, valósággal térdre kényszerítette. Ott helyben eldöntötte: az Úr segítségével ő lesz az az ember.
Noha Moody akkortájt már teljes idejű szolgálatban állt, az evangelizációi pontosan akkor kezdtek olyan hihetetlen gyümölcsöket teremni, miután ezt a döntést meghozta, és valami csontjait emésztő tűzzel hirdetni kezdte az Igét. Röpke néhány év alatt az Atlanti-óceán mindkét partja mentén széles körben megismerték a nevét.
Eleddig e könyv lapjain a kényszerítő vágy csak negatív színben, a bűn előszobájaként tűnt fel. Most azonban, miután éppen megvizsgáltuk a helyettesítési elv kérdését az elme megújításával kapcsolatban, el kell mondanom: létezik Istennek kedves megszállottság is! Vannak dolgok, amik bizony jó, ha izgalomba hoznak, s amiknek jó, ha átadjuk magunkat! Jó példa erre Moody esete, aki úgy döntött, hogy fenntartás nélkül, teljesen leteszi életét az Úrért és az Ő munkájáért.
Pusztító rögeszmék
Sajnos azonban, miként Moody tudatos elhatározással teljesen Istennek szentelte az életét, ugyanúgy valaki szántszándékkal egy ártalmas rögeszmét is magáévá tehet. A történelem folyamán elszenvedett fájdalmak nagy részét pontosan azok az emberek okozták, akik így tettek.
Napóleon, a francia császár például annak a vágynak a megszállottjává vált, hogy önnön hiú dicsőségére meghódítsa a világot. Többször is évekre háborúba rántotta Európát, hogy nagyra törő célját elérje. Századokkal korábban Nagy Sándort ugyanez a rögeszme vezette, és sikerült is korának valamennyi ismert civilizációját a lába alá vetnie. Utána pedig sírva fakadt, mert nem maradt több leigázható nemzet a számára.
Néró szívébe, aki Róma császára volt a keresztény egyház korai éveiben, az a sátáni vágy fészkelte be magát, hogy eltörölje a kereszténységet. Amikor Kr. u. 64-ben fél Róma tűzvész martaléka lett, Néró a keresztények nyakába varrta a katasztrófát (minden bizonnyal a saját felelősségét kendőzte ezzel), és elkezdődött az első nagy egyházüldözés, amelyben hívők ezreit kínozták és gyilkolták meg.
Adolf Hitlert nemcsak a világ fölötti uralom ősi rögeszméje vezette, hanem Isten választott népe, a zsidóság elleni gyűlölet és kiirtásuk szándéka is. Azokat a keresztényeket is pusztította, akik gonosz tervét ellenezni merészelték. Korunk mindennapjaiban olyan emberek élnek körülöttünk, akik nem csupán annak a megtévesztésnek az áldozatai, hogy jogos szükségeikre törvénytelen úton kereshetnek megoldást, hanem rabul estek a mások fölötti uralkodás vagy az anyagi javak mértéktelen birtoklása vágyának is.
