Néha meg lehet mondani az embereknek, hogy mi a baj, de az, hogy te tudod, még nem jelent feltétlenül segítséget a számukra. Nekik is tudniuk kell. Volt egy kijelentésem, de ezt nem tudtam beláttatni vele. De mivel éjjel-nappal jött, elkezdtem tanítani. Végül is felderengett neki. (Különös számomra, hogy kb. egy hétig hallgatott, és mégsem töltekezett be. Újra és újra kellett hallania. Ezért van, hogy bizonyos igazságokat újra és újra ismétlek a tanításban. Az emberek nem kapják meg azonnal, ha csak egyszer mondod el.) Kb. tíz nap múlva odajött az egyik összejövetelen azt mondta:
- Hagin testvér, tudd meg. hogy ma reggel megértettem. Látom már, hogy azért nem kaptam meg, mert soha nem hittem benne. Reménykedtem ötven évig, hogy majd egyszer megkapom.
Azt feleltem:
- Én is tudtam ezt testvér, tudtam már a második alkalommal, ahogy a kezemet rád tettem és imádkoztam. Kijelentésben megkaptam, de azt is éreztem, hogy nem vezethetlek rá. Szükséged volt arra, hogy újból és újból eljöjj, és végül te magad lásd meg.
- Nos - mondta -, kell, hogy még egy kis időt hagyj nekem.
- Rendben van, testvér, minden idő a rendelkezésedre áll, amire csak szükséged van.
Azt válaszolta:
- Tudod, ötven éve vagyok ezen az úton, és már csak egy kis időre lenne szükségem ahhoz, hogy megálljak, megforduljak és a másik irányba menjek.
Kb. három nappal később, egy péntek este, amikor elbocsátottunk már mindenkit, ez az ember odajött a pásztorhoz és hozzám, és így szólt:
- Nem tudom lehetne-e, hogy a testvérek rám tegyék a kezüket. Átváltoztattam a reményemet hitté. Készen állok! Kész vagyok!
- Várod már, hogy megkapd?
- Igen - mondta -, csak tedd rám a kezed és én azonnal veszem.
A pásztor és én rátettük kezünket, és a keze azonnal a levegőben volt, a száját megnyitotta és nyelveken szólt. Ötven évig reménykedett, hogy megkapja a Szent Szellemet.
Testvéreim, a reménység jó a várakozásra, de nem lehet általa kapni. „Ó, én reménykedem és imádkozom. Imádkozom és reménykedem.” Vajon hallottatok már ilyet? Vagy te is ezt mondod? Ha igen, akkor javítsd ki magad! Legközelebb ha ezt mondod, üss a szádra, hagyd abba, mert ez nem hit! „Csak azt tehetjük, hogy imádkozunk és reménykedünk.” Ha valóban csak ennyit tudtok tenni, akkor már le is vagytok győzve.
Emlékszem, néhány évvel ezelőtt egy pásztor gyülekezetében szolgáltam Texas államban. Vele és feleségével laktam az otthonukban. Ez a pásztor a világon talán a legrosszabb módon mondogatta, hogy reménykedem és imádkozom, vagy: imádkozom és reménykedem. A megdöbbentő az volt, hogy ott ült minden szolgálaton, ahol én a hit és a remény közötti különbségről tanítottam, de úgy lepergett róla, mint a víz a kacsa tolláról. Egy nap, amikor így szólt:
- Megkérlek, hogy imádkozz velem valamiért.
- Miről van szó? - kérdeztem.
- Egy üzletember társtulajdonosi viszonyra akar velem lépni egy tó-menti telken egy kis üdülővel. Viszont van már 900 dollár adóssága, és felajánlotta, hogy én fizessem ki havi részletekben, vagy ha ő kifizeti, én visszafizethetném neki kamat nélkül.
Mivel az üzletember felesége egy kicsit ellenkezett, így ő végül is 30 napos határidőt kért, hogy még átgondolja. A pásztor azt akarta, hogy imádkozzam azért, hogy minden jól menjen, végül hozzátette:
- Én csak reménykedem és imádkozom, hogy menjen.
Nem ez volt a második összejövetel, amikor a prédikációt hallhatta, de még mindig nem értette meg. Amikor kimondta, hogy csak reménykedik és imádkozik, azt feleltem neki:
- Nos testvér, ha ennyi, amit csinálsz, akkor csak az idődet vesztegeted. - Megrebbent a szeme és egy pillanatra úgy gondoltam, hogy mindjárt elrohan, de azután megszólalt:
- Hát igen, ez igaz. Elvesztegettem az időmet és Isten idejét is. De valójában Isten idejét nem vesztegettem el, hiszen Ő nem is hallgatott meg engem! Akkor csak a magam idejét vesztegettem el.
(Végül is övé lett a telek és a ház is, és rávettük, hogy hagyja abba a reménykedést, és kezdjen el végre hinni.)
