Ki az ellenség?
Lényeges kérdés, hogy ez a harc ki ellen irányul. Péter apostol válasza így hangzik: : „a ti ellenségetek az ördög” (1Pét 5,8). Pál apostol fel is sorolja az: ördög különböző rangú szolgáit, akik ellen e harcnak elsődlegesen irányulnia kell: fejedelemségek (arkhai: törvényhozó, jogalkotó hatalmak); hatalmasságok (exusziai: végrehajtó hatalmak); ez élet sötétségének a világbírói (koszmokratoresz: a kozmosz urai); és a gonoszság szellemei (pneumatika tész ponériasz), akik alatt nem földi hatalmasságokat, hanem az égben tartózkodó gonosz angyalok rendjeit kell érteni.
Azonban mind az Ó-, mind az Újszövetség vonatkoztatja az ellenség szót emberekre is abban az esetben, ha a sátáni erő ellenséges embereken keresztül nyilvánul meg. Igaz ugyan, amire Pál felhívja a figyelmet, hogy : „nem testtel és vérrel birkózunk”, de az ember sem csupán test és vér, hanem van szelleme is. A Szentírás alapján meg kell különböztetni az általános értelemben vett ellenséget e kifejezés speciális jelentésétől. Pál apostol minden embert Isten ellenségének nevezett az eredendő bűn következtében meglévő általános engedetlenség miatt. Ezt az ellenséges viszonyt szüntette meg Jézus engesztelő áldozata, és így lett az evangélium a megbékélés eszköze Isten és ember között. Az Atyával való megbékélést elutasítók többsége nem fejt ki direkt ellenséges tevékenységet Isten munkájával szemben. Ezt a passzív többséget a korai keresztények áldották, és pozitív példamutatással igyekeztek megnyerni őket az Úrnak. Emellett azonban mindig is jelen volt egy agresszív kisebbség, akik nem elégedtek meg az evangélium elutasításával, hanem céltudatosan és következetesen harcoltak hatalmi, politikai, vallási, okkult eszközökkel Isten népe ellen. Gamaliél rabbi Jeruzsálem vallási vezetőit ettől az agresszívan ellenséges magatartástól óvta, amikor arra kérte őket, hogy az apostoloknak hagyjanak békét, nehogy Isten ellen harcolóknak (theomakhoi) találtassanak (Csel 5:34-39).
Isten szolgái is kerülhetnek ellentétbe az Úrral, Péter apostol például rövid időn belül három forrásból beszélt, Isten Szellemétől, a saját szelleméből és a Sátántól. Jézus Péterhez intézte a szavait, mégis úgy fejezte ki magát, hogy : „távozz tőlem Sátán”. Vagyis Péteren keresztül sátáni erő nyilvánult meg, és az ezzel szembeni harc, elutasítás szavak által folyt. Ettől nem kell félnünk, hiszen ilyen esetben az az ember, aki esetleg tudtán kívül sátáni erő fogságába került, kifejezetten jól jár, ha akad valaki, aki imádkozik az életét befolyásoló gonosz erő ellen, vagy kiűzi belőle a démonokat.
Ennek a hatékonyságát nem korlátozza a fizikai távolság sem. A Bibliában számos történetet találunk, amikor Jézus úgy szabadított meg sátáni befolyástól embereket, hogy azok fizikailag több kilométer távolságra voltak tőle. Ilyen a kananeus asszony leányának a meggyógyítása is, akit az anyja kérésére szabadított meg Jézus démonoktól úgy, hogy közben a lány otthon feküdt betegen, több kilométer távolságra az ima helyszínétől. A természetfölöttiben a térbeli távolságoknak nincs jelentőségük. Az ilyen „távszabadítást” nevezik a modern keresztény démonológiában „szellemi harcnak”, amelyet azonban már az Újszövetségben is gyakoroltak, hogy egész gyülekezetekről űzzék le az őket szorongató sátáni erőket (Kol 4:12-13).
Más viszont a helyzet akkor, ha egy ember többé-kevésbé tudatosan együttműködik, sőt ragaszkodik a rajta keresztül működő ördögi erőhöz, szellemhez. Ilyenkor ugyanis az ő szelleme is részesül abból a felelősségből, ami az okozott kárért a démonokat terheli, s így, amennyiben nem választja el magát időben azoktól, természetesen azok ítéletéből is részesülni fog.
