Amikor lejjebb már nem juthatsz
Remélem, ezen a ponton már világos: be kell ismerni az igazságot a kényszerítő kívánságokat illetően. Sajnos azonban a természetes emberi hajlamok azt diktálják, hogy mindaddig tagadjuk a tényeket, amíg már nincs más választásunk, mint szembenézni velük. Egy alkoholista például addig folytatja az ivást, és hazudik magának, amíg össze nem töri az autóját, vagy - még sokkal rosszabb - valakinek a halálát nem okozza a balesetben. Jimmy Swaggart addig találkozott egy prostituálttal, amíg valaki fel nem lebbentette a fátylat a titkáról, de akkor már az egész országban újságok főcíme hirdette a történetet.
Egy keresztény pszichológus így jellemzi ezt a hajlamot: "A változás addig nem kezdődik el, amíg az emberek meg nem értik, milyen előnyökkel jár, ha önuralmat gyakorolnak, ha föl akarnak nőni arra a szintre, ahol uralkodhatnak saját gondolkodásmódjuk és viselkedésük fölött. Rendszerint ez csak akkor történik meg, amikor »padlót fognak«, amikor az irányíthatatlanná vált folyamatok már annyira fájdalmasak, hogy a változás kevésbé tűnik annak, mint továbbmenni az addigi irányba."
Nyilvánvalóan fájdalommal jár számodra - ez lehet akár fizikai fájdalom, akár az elutasítottság vagy megaláztatás fájdalma - az öncsalás rétegeinek átvágása, melyeket fékevesztett vágyaid körül építettél ki. Azonban csak akkor állsz készen szembenézni az igazsággal, amikor ez a fájdalom felszínre hozza és leleplezi a hazugságot.
Most közelítsük meg más szemszögből, mi történik olyankor, mikor valakinek mélypontra jut az élete. Ha ez kell ahhoz, hogy szellemben fölrázzon és a bűn fölötti győzelemre vivő útra vezessen téged, valójában álruhába bújtatott áldásról van szó. Minden fájdalom ellenére jobb, ha mélypontra jutottál, ha ez szükséges az életed kiegyenesítéséhez, mint Istentől elszakadva megmaradnod a bűnben, és az önpusztítás útján még mélyebbre kerülve talán még rosszabb következményekkel szembesülni. Isten szeret téged, és pontosan emiatt engedi meg, hogy átmenj az efféle "ennél lejjebb már nem juthatok" élettapasztalatokon.
A Zsidó levél 12. részében olvassuk: "És elfeledkeztetek-é az intésről, amely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha Ő dorgál téged, mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa?... Aztán, ha a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket, avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a szellemek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; Ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak." (Zsid 12:5-7, 9-11)
Ha az ember nehezen látja meg az igazságot a függőséget okozó kívánságaival kapcsolatban, a családtagok segíthetnek - rákényszeríthetik, hogy szembenézzen vele. A drogfüggőkkel és alkoholistákkal foglalkozó szakemberek a "beavatkozás" szót használják e folyamatra. Az alapgondolat az, hogy egy tanácsadó irányításával a családtagok megnevezik a szenvedélybeteg jellemző viselkedésformáit és szokásait, amelyek világosan mutatják a problémát. Azután pedig félreérthetetlenül közlik vele: többé nem engedik, hogy minden a régi mederben folyjon tovább. Nem fognak úgy tenni, mintha minden rendben lenne; nem kendőzik el a tényeket.
Az ilyenfajta beavatkozás következtében az emberek gyakran képesek lesznek átértékelni életüket anélkül, hogy a mélypontig kellene jutniuk. Adódhat azonban egy nagy bökkenő a beavatkozási folyamatban. Mielőtt a családtagok segíthetnének szenvedélybeteg szerettükön, nekik is hajlandóknak kell lenniük szembenézni a tényekkel. Ha egy férj vagy az egyik gyerek függőségben szenved, a család - ez a természetes tendencia - nem akar tudomást venni erről, hanem megpróbálják kompenzálni a családon belül, leplezni a külvilág előtt, s reménykedni abban, hogy megszűnik a baj.
Nem akarjuk elhinni a legrosszabbat szeretett hozzátartozónkról, tehát tagadjuk a probléma realitását. Bár tudjuk, a józan eszünkre kellene hallgatnunk, mégis úgy élünk, mintha az a nehéz ügy nem is létezne, ha nem gondolunk rá. Ezért a drogtanácsadóknak az alábbi tényekkel kell számolniuk: "Sokkal több kábítószer-fogyasztó gyerek van, mint ahogy azt a szülők gondolják. Maga a meggyőződés, miszerint velük ilyen soha nem történhetne meg, megakadályozza, hogy fel- vagy beismerjék: bizony, az ő csemetéik is érintettek a dologban... A realitást tagadó szülők azonban megfosztják gyermekeiket a számukra szükséges segítségtől."
Mindez azt jelenti, hogy mielőtt teljesen legyőzhetnénk a zsarnok vágyakat, minden érintettnek - a családtagokat is beleértve - nyíltan szembe kell néznie az igazsággal. Utána történik meg, amit Jézus mondott: "Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." (Jn 8:32)
Máté evangéliuma egyik részében Jézus saját "beavatkozási programja" révén próbált segíteni a gazdag ifjúnak. Ez a fiatalember legalább valamilyen mértékben rendezni kívánta kapcsolatát Istennel, mert megkereste Jézust azzal a kérdéssel, hogy mit kell tennie az örök élet elnyeréséhez (volt annyi bölcsessége, hogy belássa: Ő tudja a választ). Amikor Jézus azt mondta, hogy tartsa meg a Tízparancsolatot, nyilvánvalóan őszintén felelte: kisfiú korától ebben gyakorolja magát.
Kivételes fiatalember volt - kívülről legalábbis úgy tűnt, nagyon istenfélő, követésre méltó mintával szolgálhat. Minden bizonnyal nemesebb lélek volt, mint a legtöbb ismerősöd.
Ám Jézus tisztán látta: a vagyonos ifjú szívét elfoglalta a pénz és az anyagi javak. Nagyon lelkesedett ezekért. Jézus azt is tudta, hogy ezzel a ténnyel farkasszemet kell néznie. Szükséges volt felismernie, hogy az adott helyzetben a materiális dolgokat jobban szereti Istennél. Ezt mondta hát neki: "Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben, és jer, kövess engem!"
Ilyen elhívás hallatán a gazdag ifjúnak felül kellett vizsgálnia valódi vágyait. Mit akar jobban: követni Isten Fiát, vagy ragaszkodni a vagyonhoz? El kellett ismernie: számára a pénz fontosabb - és otthagyta az Urat. (Mt 19: 16-22)
Bárcsak másként döntött volna! De ki tudja? Miután megismerte az igazságot önmagával kapcsolatban, talán később elkötelezte az életét a Megváltónak, ha még mindig örök életet akart. Remélem, egy nap találkozunk vele a mennyben. Ám az alkalommal, amikor Jézussal beszélt, még úgy döntött, hogy a szenvedélyét választja.
Ahogy Jézus kétezer évvel ezelőtt ezt a fiatalembert szembesítette bűnös kényszerével, és döntés elé állította, hogy a szabadságot válassza, ugyanúgy ma is ezt teszi - veled. Azt akarja, hogy beismerd gyengeségeidet, megragadd a kezét, és kövesd Őt a győzelem útján. Azt akarja, hogy a szabadságot és az életet válaszd. Erről a döntésről tudhatsz meg többet a nyolcadik fejezetben.
