2011. május 3., kedd

Hamis vallások 6.

Szikh vallás

A Kr. u. 15. században India Pandzsáb államában alapította Nanak guru. A szikh vallás tanítása szerint „nincs hindu és nincs muzulmán”, ezért a hindu és a muzulmán teológia vallásos keverékének tekinthető.

A szent írások a Nanak és a Granth Sahib, azaz „Az Úr Könyve”, amelyet számos különböző szerző írt hat különböző nyelven és több dialektusban, ezért az átlagos szikh igen keveset tud a könyvek tartalmáról. A Granth Sahib a karma és a reinkarnáció hindu doktrínáit tanítja, valamint azt, hogy egyetlen isten létezik: Sat Nam. A szikh vallású férfiak legismertebb megkülönböző jele a turbán.

Spiritizmus

A Spiritiszta Egyház 1908-ban jött létre, bár már az ószövetségi idők óta működnek médiumok a szellemi szférában. Sok embert megtéveszt az egyház nevéhez csatolt „Keresztény” szó – különösen azokat, akik egy szerettük halála miatt lesújtva érzik magukat. A New Age által gyakorolt számos tevékenység, mint például a médiumok igénybevétele nem egyéb, mint a mai ember számára elfogadhatóbb köntösbe öltöztetett spiritizmus. A spiritizmus végső célja a „túloldalon” lévő halottakkal történő kapcsolatteremtés. Valójában a spiritizmusban részt vevő emberek gonosz szellemek megtévesztésének az áldozatai.

Szufizmus

A Szufi Rend az iszlám egyik ága, amely a Kr. u. 7. század végén különült el, valószínűleg az iszlám korai Korán-tanításának törvényeskedése és formalizmusa elleni reakcióként.

A szufi szó jelentése: misztikus. A szufisták Allah mélyebb szellemi megismerésére törekedve az iszlám öt alappillérének, illetve kötelezettségeinek szigorú betartása helyett inkább szellemi egységet kerestek az istenséggel meditáció, sőt forgó tánc révén (keringő dervisek). A szufizmus szent könyve a Masnavi, amelynek – bár néhány tanítása ellentmond a Koránnak – meglehetős vallási jelentősége van az iszlám világ minden részén.

A szufizmus a bűnbánatot, a vallási ismeretek megszerzését, az Isten és az ember közötti szeretetet, és végső célként az Allahhal való egyesülést tanítja, amelyet a benne való megsemmisülés által lehet elérni (fana). A fana e koncepciója az egyik legnagyobb különbség a szufizmus és az ortodox iszlám között, amely Allahnak az emberrel való kapcsolatát az alany és a tárgy közötti elkülönült kapcsolatként tekinti.

Taoizmus

A Kr. e. 6. század elején alapította egy Lao-ce nevű rejtélyes személy. Neki tulajdonítják a Tao-te-Ching: Az erő útja (The Way of Power) című könyvet is, amely Csuang-csu írásai révén vált népszerűvé. A vallás tanításának lényege a nyugalom, a tétlenség, a higgadtság, a lelki béke, a passzivitás és a természettel való bensőséges kapcsolat. A Kr. e. 2. század óta a gyógyfüvekből készített orvosságok is a taoizmus részét alkotják.

A tao (az út) központi tanításában szerepet játszanak a jang és jin, a hímnemű és a nőnemű, a pozitív és a negatív, a jó és a rossz, a világosság és a sötétség, az élet és a halál stb. ellentétpárjainak, valamint a csi életenergia láthatatlan forrásának tanításai is.

Teozófia

Egy 1875-ben New Yorkban, Madame Helena Blavatsky és Henry Olcott által alapított társaság, amelynek célja „megteremteni az emberek világméretű testvériségének alapját; elősegíteni az összehasonlító vallások és filozófiák tanulmányozását, illetve az ember és a természet rejtélyes erejének szisztematikus kutatását”.

A teozófia doktrínái az alábbiakban foglalhatók össze: Isten egy személytelen isteni forrás; Jézus isteni eredetű volt, úgy, ahogyan mi is isteni eredetűek vagyunk, mivel mi Isten meghosszabbításai vagyunk; Isten látensen jelen van mindannyiunkban; a megváltásunk akkor történik meg, amikor kapcsolatot létesítünk a mélyen bennünk rejtve levő tudással. A társaság szerint a látens reinkarnáció révén válik valóságossá.

Transzcendentális meditáció (TM)

A hinduizmusból származó panteista vallás, amely azt állítja, hogy Isten és az univerzum egy, és Brahmában, Visnuban és Sivában nyilvánul meg. Alapítója Maharishi Mahesh jógi volt, aki gyors sikerre törekedve úgy alakította tanításait, hogy azok vonzóvá váljanak az amerikaiak számára. A béke és a szeretet üzenete az 1960-as években népszerűséget hozott a számára, ám a hetvenes években követői kezdtek elmaradozni tőle. Ezért Maharishi az egyház nevét A Kreatív Intelligencia Tudományává változtatta, és a vallásos szóhasználatot pszichológiai kifejezésekkel váltotta fel, ami több ezer új hívet eredményezett.

Egyesítő Egyház (Moonisták)

1954-ben Dél-Koreában alapította Yong Myung Moon (későbbi nevén Sun Myung Moon), akinek – állítása szerint – látomásban Jézus Krisztus azt mondta, hogy neki kell befejeznie a Jézus által „befejezetlenül” hagyott munkát. 1957-ben kiadta az Isteni elv című könyvét, amely az Egyesítő Egyház alapkönyvévé vált.

A moonisták az alábbiakban hisznek: Isten, a teremtő kettős, jang/jin alakban létezik; Jézus Krisztus küldetése félbemaradt a keresztre feszítés miatt, de Jézus újjá fog születni; a Szent Szellem egy nőnemű szellem, amely a földön munkálkodik; valamint Ádám eredendő bűne szellemi halált hozott az emberi faj számára, de mivel Isten akarata az, hogy mindenki újra kapcsolatba kerüljön vele, mindenki a paradicsomba jut, amíg a Menny Királyságának a kapui nyitva állnak.

Unitárius–Univerzalista Szövetség

Az unitáriusok egy Istenben hisznek, de szerintük az ortodox kereszténység eltávolodott az evangélium valódi, emberi Jézusától. Az Univerzalista Egyház az összes vallás közötti harmóniát igyekszik elősegíteni. Az Unitárius–Univerzalista Szövetség, amely 1961-ben alakult, a jellem fejlődésére és az emberi szellem előmozdítására törekszik. Célja a világ egységének elérése, amelyben mindenki békében, szabadságban és igazságban élhet. A legfőbb tekintély az értelem, nem pedig a Biblia vagy a hitvallások. Elutasítják a Szentháromság, a szűztől születés doktrínáját, valamint azt, hogy Jézus a Messiás és Isten megtestesülése.

A nemzetközi út (The Way International)

Alapítója Victor Wierwille volt, miután lemondott Ohio állambeli evangélikus és református lelkészi szolgálatáról. Mint sok más vallási vezető, Wierwille is azt állítja, hogy „az Út” Isten egyetlen igazi egyháza, és hogy egyedül ő tudja elhozni Isten igazságát a világnak.

Doktrínájuk szerint Isten egy és ő az egyedüli teremtő; Jézus, aki Isten fia volt, de nem a Fiú Isten, csak attól fogva létezett, hogy megfogant Mária méhében; a Szent Szellem egy személytelen jelenlét vagy erő, amelyet Isten ad a hívőknek.

Az Út kezdeti sikere egy erőteljes evangelizációs programnak volt köszönhető, amelyben szerepet játszott a Bővölködő élethez szükséges erő című tanfolyam, valamint ezt követően számos tankönyv megjelenése, amelyek közül a legismertebbek a következők: The New Dynamic Church, Jesus Christ is Not God, The Word’s Way, The Bible Tells Me So és Are the Dead Alive Now?

Zen buddhizmus

A zen buddhizmus a buddhizmus egyik újabb ága, pontos eredetét azonban homály fedi. Legendák szerint az alapítója egy vándorló buddhista tanító, Bodhidharma volt. A zen tanításai között szerepel a megüresedés és a végső cél, a megvilágosodás elérése érdekében folytatott buddhai meditáció. Szent könyvei és írásai nincsenek. A tanítások szájról szájra hagyományozódnak, bár a zen meditációnak része a szutrák, Buddha különböző értekezéseit összegző szövegek kántálása.

Zoroaszterizmus

Kr. e. 660 táján, Zoroaster (Zarathustra) által alapított ősi vallás. Szent írása az Aveszta. A vallás azt a kettős hitet tanítja, hogy minden isten fölött Ahura Mazda az első, valamint hogy kozmikus háború dúl Ahura Mazda és a gonosz szellem, Ahra Majniu között. Ennek a harcnak az egész emberiség része, és mindenkinek választania kell a jó és a rossz, valamint az ezzel járó jutalom és a büntetés között.