Ha rosszal fizetnek jóért
Sok ember a Bibliából csak a Hegyi Beszédet ismeri, ám azt is félreérti. Ebben csakugyan az áll, hogy az ellenségünket áldani kell, ez azonban nem vonatkozik azokra az agresszív ellenségekre, akik arra törekszenek, hogy megsemmisítsenek bennünket. Tehát nekünk nem kell ok nélkül támadó ellenségünk segítségére sietnünk abban, hogy bennünket minél inkább, minél sikeresebben és minél alaposabban tönkretegyen, és nem kötelező őt ebben a tevékenységében megáldanunk. A Hegyi Beszédnek ez a része arra vonatkozik, hogy a konfliktushelyzetekben törekedjünk a békés rendezésre, amennyiben ez rajtunk áll.
Sőt: mivel keresztényekként valóban nem használhatunk fizikai erőszakot az ellenünk minden eszközzel támadókkal szemben való védekezésben, nem is marad más lehetőség, mint Istenhez kiáltani, hogy szabadítson meg a gonosztól. Ha lehet, természetesen ennek legjobb módja, hogy az illető térjen meg Istenhez. Ha erre nem hajlandó, legalább hagyja abba a támadást. De ha annyira eltökélten pusztítja Isten népét, hogy mindezekre még Isten befolyására sem hajlandó – hiszen Ő mindig meghagyja az emberek szabad akaratát! –, akkor az illető tudatosan azonosult a Sátán céljaival, s ebben az esetben az Újszövetségben szereplő keresztények bizony már másképp is imádkoztak, mint ezt látni fogjuk a későbbiekben.
Jeremiás prófétát olyan emberek átkozták meg, akik korábban sokat köszönhettek a próféta értük mondott imáinak, később azonban ellene fordultak: : „Ők pedig mondák: Jertek és tervezzünk terveket Jeremiás ellen, mert nem vész el a törvény a paptól, sem a tanács a bölcstől, sem az ige a prófétától! Jertek el és verjük meg őt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem! Figyelmezz reám Uram, és az én pereseimnek szavát is halld meg! Hát rosszal fizetnek-e a jóért, hogy ők vermet ásnak nékem? Emlékezzél! Előtted álltam, hogy javukra beszéljek, hogy elfordítsam róluk haragodat. Azért juttasd fiaikat éhségre, és hányd őket fegyver hegyére, hogy legyenek az ő asszonyaik magtalanokká és özvegyekké; férjeik pedig legyenek halál martalékává, ifjaikat fegyver verje le a harcon. Kiáltás hallattassék házaikból, mikor sereggel törsz reájok hirtelen, mert vermet ástak, hogy elfogjanak engem, és tőrt vetettek lábaimnak. Te pedig Uram, tudod minden ellenem való gyilkos szándékukat; ne kegyelmezz meg bűneik miatt, és ne töröld ki vétkeiket orcád elől, hanem veszni valók legyenek előtted; a te haragod idején bánj el velük!” (Jer 18:18-23)
Miután Jeremiás meggyőződött arról, hogy ellenségei nem akarnak megtérni, hanem minden erejükkel az ő tönkretevésén fáradoznak, nagyon keményen imádkozott őket illetően, és mivel ez Isten akaratával egyező ima volt, biztosak lehetünk abban, hogy amit mondott, megtörtént velük, ezt követően pedig még el is kárhoztak. S hogy miért ez a kemény ítélet?
Jeremiást Isten hívta el prófétának, Isten akarata volt, hogy azokat prófétálja, amelyeket a későbbi ellenségei nem akartak hallani, és ami miatt a vesztére törtek. Mivel Jeremiás azonosult Isten céljaival, és Jeremiással még további terve is volt Istennek, ezért az ellene forralt gyilkossági kísérletet Isten saját terve ellen szőtt összeesküvésnek tekintette, ami pedig kudarcra volt ítélve, miként azt egy hasonló helyzetben Abigail mondta Dávidnak: : „És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön, és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élőknek csomójába leend bekötve az Úrnál, a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani.”
