Akár tetszik, akár nem, elérkeztünk a serdülőkor kapujához: ahhoz a dinamikus életszakaszhoz, amely pattanásokkal kezdődik, és szakállasan ér véget? – kezdi Dr. James Dobson pszichológus kamaszokról szóló írását.
Nagyon találó mondat arra az időszakra, amelynek az elején egy gyerekkel van dolgunk, a végén pedig egy felnőtt kerül ki a „kezeink közül”. Ez a metamorfózis az egész család életét megváltoztatja. Ha szeretnénk sikeresen venni az akadályokat, sokat segíthet, ha az alapoktól kezdve átgondoljuk, mivel is kell szembenéznünk, és kialakítunk egy átfogó, tudatos stratégiát. Először is fontos tisztázni, hogy mi a gyereknevelés célja: sikeres, boldog egészséges (testben és lélekben) felnőtteket nevelni, akik megállják a helyüket a „nagybetűsben”, akik különbséget tudnak tenni jó és rossz között, képesek önállóan dönteni saját sorsuk kérdéseiben, és a döntéseik következményeiért vállalják a felelősséget.
StratégiaA gyermeküket gondosan nevelő szülőket két szélsőség fenyegeti leginkább, amelyeknek mindegyike káros és kerülendő. Az egyik a teljesen liberális nevelés, ilyenkor a szülő –vagy abból a meggyőződésből, hogy ezzel hátráltatná egyénisége kibontakozását, vagy csupán hanyagságból– nem fegyelmezi, nem tiltja el gyermekét semmitől. Nagyon veszélyes módszer, nem készíti fel a nehézségekre, nem tanítja meg a kudarcok feldolgozását, nincsenek beépített korlátok a gyerek életében, amelyek megoltalmazzák a veszélyektől. Sokan azt hiszik, a szülő feladata kimerül a természetes gondviselésben és abban, hogy biztosítsa a gyerek számára a magas színvonalú szórakoztató-ipari hátteret, hogy mindazt élvezhesse, amit a tudomány és a technika nyújtani tud, és amit a szülő esetleg gyerekkorában nélkülözött. A túlzásba vitt liberalizmus káros következményeit viszont felmérések és kutatások százai, valamint maga az élet igazolják. Sem a szülők, sem a tanárok, de még a munkahelyek sem tudnak mit kezdeni az olyan fiatalokkal, akik mindig is azt tettek, amit akartak, és ha valamihez nem volt kedvük, azt egyszerűen ott hagyták.
A másik szélsőség a túlzott védelem/félelem illetve a kemény bánásmód. A túl szigorú szülő megakadályozza gyermekében az egészséges szabadságtudat kialakulását. Ha mindent irányításunk alatt tartunk kamaszkorú gyermekünk életében, akkor megakadályozzuk abban, hogy egyszer elszakadjon tőlünk, és önálló életet éljen. Az apa, aki azzal a felkiáltással, hogy „az élet kemény, sok pofonnal jár, nem fenékig tejfel” és így tovább, ridegtartással neveli gyerekét, nem adja meg neki a szükséges érzelmi támaszt, lelki sérüléseket okoz neki. Az anya, aki annyira félti csemetéjét, hogy legszívesebben magához láncolná, és egyedül nem engedné soha sehova, egészségtelen függőséget épít ki saját maga és gyermeke között, amit talán soha nem sikerül elvágni, és ezzel tönkreteszi a felnövő gyerek életét, sikertelenné teszi majdani párkapcsolatát.
„A gyereknek két dolgot kell adnunk útravalóul: gyökereket és szárnyakat.” –összegezhetjük a helyes magatartás lényegét. Vagyis biztosítanunk kell a hátteret számára: szeretetet, elfogadást, bátorítást, vigasztalást kell nyújtanunk bárhol és bármikor, de tudnunk kell fokozatosan elengedni, hagyni, hogy kipróbálja a saját szárnyait, megtalálja azt, amiben kiteljesedhet, amivel boldog lehet.
Standovári Orsolya, Hit Gyülekezete Pécs
