Paul Baloche - Just to be with You

Paul Baloche - Just to be with You from minsuk on Vimeo.

L.Sumrall: A krisztusi példa követése 2.

Jézus fennkölt szenvedélye

Ám van egy jobb út is: az, amelyen az Úr Jézus járt. Neki is volt egy függősége, egy nemes szenvedélye. Az előbb említett emberekkel ellentétben Ő semmiben sem a maga hasznát kereste. A kevélységnek, a kapzsiságnak és a testi vágyaknak nem volt helyük a szívében. Születése éjjelén az angyal ezt a bejelentést tette a pásztoroknak: "Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában." (Lk 2:10-11, kiemelés a szerzőtől)

Jézus maga mondta: "Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz őbenne, örök élete legyen, és én feltámasszam azt az utolsó napon." (Jn 6:38,40)

Ő azért jött, hogy megváltson bennünket a bűnöktől, és kész volt megfizetni a szörnyű árat - Ő "a Bárány, aki megöletett, e világ alapítása óta". (Jel 13:8) Bár tudta, hogy kereszthalál vár rá, "eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy" (Lk 9:51), semmi sem állíthatta meg. Ezt is mondta: "Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el tőlem, hanem én teszem le azt magamtól." (Jn 10: 17-18, kiemelés a szerzőtől)

Végül, amikor a Gecsemáné kertben letartóztatták, és a tanítványai megpróbálták megvédeni fegyverrel, ezt mondta: "Avagy azt gondolod-e, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál? De mi módon teljesednének be az Írások, hogy így kell lenni?" (Mt 26:53-54)

Jézus számára egyetlen ügy létezett: az Atya akaratának megtétele és a bűnös világ megváltása. Senki nem kényszerítette, nem is kényszeríthette volna arra, hogy a Golgotára menjen. Szabad akaratából tette le az életét.

Jézus szenvedélye magasztos volt - senki más nem tudta megtenni, amit Ő. Bűntelennek kellett lennie, aki elfoglalta helyünket a kereszten, és csak Jézus volt ilyen. Ha bármi oknál fogva nem lett volna hajlandó véghezvinni ezt a munkát, teljesen reménytelen lenne a helyzetünk. Kizárólag Ő menthetett meg, és ezt meg is akarta tenni, dicsőség Istennek!

Jézus szenvedélye önzetlensége miatt is nemes volt. Magát nem kímélve szolgált, és még otthona sem volt, amelyet sajátak mondhatott volna. Elszenvedte az ellene irányuló gyűlöletet, értetlenséget és az Őt ért kegyetlen, nem igazolható gyalázatot. Mindazáltal még a kereszten is kínzóiért imádkozott: "Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." (Lk 23:34) Ahelyett, hogy megkapta volna az Őt megillető imádatot és szeretetet, mindent nekünk adott, amije volt, beleértve tulajdon életét is. Kétségkívül ez volt a leginkább bámulatra méltó, legcsodálatosabb tett az emberi történelemben.

Ruff Tibor, Flaisz Endre: Ima vagy mágia? 9.

Egységes tanítás

Ha abból indulunk ki, ami egy hívő keresztény számára az egyetlen lehetséges kiindulópont, mely szerint az Újszövetség valójában egyetlen szerző, Isten Szelleme műve, aki nem hasonlott meg önmagával, akkor a fent ismertetett dilemma csak látszólagos lehet, és a Szentírás szükségképpen teljesen egységes tanítást hordoz. Eszerint az „ellenségeiteket ne átkozzátok, hanem áldjátok” elve, és Kapernaum, Korazin, Betszaida, a farizeusok, Ananiás, Szafira, Simon mágus, Barjézus stb. megátkozása Isten emberei által egymással tökéletes összhangban és egységben áll, mint Istentől származó Ige; a mi feladatunk pedig az, hogy ezt az egységet megértsük.

Mielőtt azonban ebbe belevágnánk, még egy fontos kérdésre rá kell világítanunk. A középkori katolikus kereszténység, az inkvizíció, a kiátkozások története jócskán összezavarta a képet ebben a vonatkozásban (is). A felvilágosodás és protestantizmus idején, amikor a polgári és a vallási reformer csoportok felvették a harcot a kereszténység nevében létrehozott diktatórikus állami rendszerekkel, a katolicizmus egyik fő fegyvere velük szemben az átok, a kiközösítés volt. Ezért a mégis győztes polgári és protestáns rétegek és a kialakuló szekuláris államok eszmerendszerében az Újszövetség újfajta, humanista értelmezése vált uralkodóvá. Ez a felfogás, amely radikálisan – és helyesen – elutasította a katolicizmus kiátkozási gyakorlatát, a kereszténység ellenség iránti szeretetét a modern humanizmus erkölcsiségébe beépítve kiemelten hangsúlyozta. Napjainkra azonban ez egy felhígult, szekularizált, többnyire a Biblia nem ismerésén alapuló, a bűnt is bagatellizáló, általános és megvalósíthatatlanul naiv „békefilozófiává” torzult – ugyanakkor a legtöbb ember kereszténységképének ma ez a legfontosabb eleme.

Ezért van, hogy számos férfiasabb, erőteljesebb értelemben az igazságossághoz ragaszkodó ember nem érzi a maga számára igaz módon megélhetőnek a keresztény hitet, s az fokozatosan a nők, az erőtlenek, a magukat megvédeni nem tudók vallásának imázsát kezdte reprezentálni a „normális”, azaz nem ilyen emberek társadalmában. (Meg kell jegyeznünk, hogy ez a tendencia valójában már az elpogányosodó ókeresztény korban is jelentkezett.) A keresztények azok, „akikkel mindent meg lehet csinálni, mint a birkákkal”. Ez azonban mélyen idegen az apostoli, újszövetségi, eredeti kereszténységtől, amely egy erőteljes, dicsőséges és győztes hitet mutatott be az embereknek, amint azt Barjézus esete is illusztrálja. Az az érvelés, amely, miközben fennen hangoztatja, „áldd, akik üldöznek”, de megtagadja az igazságnak az Újszövetségben éppúgy olvasható másik oldalát, voltaképpen ugyanolyan eretnekség, mint ellenkezője, az inkvizíció, a pápai kiátkozások, amelyek ellen harcol. Ez a felfogás a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötte.

A kereszténység mélyen humanista hit, hiszen minden emberre, a nem hívőkre is az Isten képmására teremtetett lénynek kijáró maximális tisztelettel tekint, amint Dávid mondja: az embert a Teremtő : „kevéssel tette kisebbé Istennél” (Zsolt 8:6). A tisztességnek ez a mértéke valójában messze felülhaladja az ateista humanizmus minden ember iránti elkötelezettségének mértékét. A nagyobb tisztesség azonban a nagyobb felelősség tudatával is együtt jár, s így erőteljesebb igazságérzettel is. A szeretetet az újszövetségi kereszténység soha nem választja el az igazságosság és az igaz ítélet érvényesülésétől. Ugyanaz a Jézus, aki azt mondta, : „ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek”, a farizeusokat azért feddte meg, mert elhagyták, : „ami nehezebb a törvényben: az ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget”. Hogy is van tehát ez? Most akkor ítéljünk, vagy ne ítéljünk? A dilemma csak azokat zavarja, akik nem szeretnek gondolkozni.

Kari Jobe

Kari Jobe from Onzap Gospel on Vimeo.

D.Wilkerson: A látás (1974) 6.

Az Egyesült Államokat hibáztatják

Habár a jövendő válságot európai gazdasági mozgások és döntések idézik elő, az országok többsége az Egyesült Államokat fogja hibáztatni a történésekért. Franciaország lesz az egyik legádázabb Amerika-ellenes állam az egész világon. Az európai illetve
japán politikusok és üzletemberek Washingtonra és az amerikai bankárokra hárítják majd a felelősséget. Tovább fokozza majd a zűrzavart az amerikai csapatok Európából történő hirtelen kivonása. Az európai Közös Piac vezetői tőkét kovácsolnak majd az Amerika-ellenes közhangulatból – ezáltal próbálnak szilárdabb hatalmi bázist teremteni maguknak és magukhoz ragadni a világkereskedelmet. A világ gazdasági bázisa Európára tevődik át.

Felépülés a recesszióból

Elképzelhető, hogy a világgazdaság teljes mértékben felépül majd az eljövendő válságból, és talán lesz még egy vagy két ciklusa a kövér és a sovány esztendőknek. A jövőt egyedül Isten maga ismeri – én csupán egy ködös bepillantást nyertem a következő
évtizeden túli időszakba. Mintha egy részleges és csaknem teljes felépülés képe látszana kirajzolódni előttem az elkövetkező válság után – de a zűrzavar nem fog maradéktalanul megszűnni a világgazdaságban egészen az Antikrisztus idejéig.

Mostantól fogva mindvégig a jövőbeli gazdasági helyzet miatti félelem és bizonytalanság érzete nehezedik rá az egész világra. Soha többé a világtörténelem során nem vetik majd az emberek teljes bizalmukat a világ gazdaságaiba. Minden kisebb fellendülés magában fogja hordozni az újabb összeomlás veszélyét. Az embereknek megbénul a szíve a félelemtől a gazdaság szétesésének katasztrofális következményei láttán.
Jön majd egy időszak, amikor az embereket teljesen leköti a vásárlás, az eladás, az ültetés, a házasodás és a válás – de ez a hamis jólét ideje lesz csupán. A Biblia előre tudatja velünk, hogy Jézus Krisztus e hamis jólét idején jelenik majd meg a felhők
között, hogy magához ragadja a keresztényeket!

Kenneth Hagin: Bibliai hit -Mi a hit? 20.

Hadd folytassam a történetet. Tehát tizenkét beteg állt abban a sorban, és ahogy futni kezdtek, meggyógyultak, egyik a másik után. Ahogyan az utolsó hölgyhöz értünk, azt kérdeztem:

- Testvérem, készen állsz?

- Ó - mondta -, Hagin testvér, nem; nekem ez nem megy.

- Persze. A többieknek sem ment, mégis megtették - feleltem erre.

- Igen, de én tudom, hogy nem vagyok rá képes - ismételte.

- Én pedig nem tehetek mást, csak annyit, hogy átadom neked, amit az Úr üzent.

A hölgy megfordult és néhány lépést tett sántikálva, amikor azt mondtam:

- Fordulj ide, testvérnő. Te nem akartad ezt csinálni. Zokon vetted és minden erőddel ellenkeztél, ugye?

- Igen - válaszolta.

- Menj és ülj le - szóltam erre -, nem tudok rajtad segíteni.

Isten nem tud segíteni azoknak, akik nem működnek együtt Vele. Nagyon sze­retném barátaim, ha megértenétek: a hit valósággá tesz; azokat a dolgokat teszi valósággá, amelyeket remélünk.

A hit legjobb meghatározását Jézus adta nekem egy látomásban a szolgála­tomról, tizenhat évvel ezelőtt. Azt mondta, ha hittem volna, akkor annak alap­ján cselekedtem volna, amit Ő mondott nekem. Azonnal rájöttem, hogy való­ban kételkedtem abban, amit mondott, mivel nem cselekedtem annak alapján. Ezért a legjobb meghatározás ez: ha hiszel, akkor cselekszel is. És ez nemcsak arra vonatkozik, amit Jézus abban a pillanatban mondott, hanem Isten Igéjére is. Ha hiszünk, akkor úgy cselekszünk, mint akinek megvan már az, amiben hisz. A hit valóságot (megvalósulást) ad a reménylett dolgoknak. Mivel én szolgálatom első szakaszában nem annak alapján cselekedtem, amit Ő mondott nekem Szelleme által, ezért nem volt megalapozva a szolgálat. Szolgálatom második részében azonban már ennek alapján cselekedtem, és a szolgálat is valóságos alapot kapott.

Az emberek meg akarnak gyógyulni, és én pontosan el tudom mondani nekik, hogyan tegyék. Az Apostolok cselekedetei 14-ben elolvastuk, hogy Pál látta, hogy annak az embernek van hite a gyógyulásra, de az még mindig ott ült sán­tán, bénán. Az igazság az, hogy minden hívőnek van hite a gyógyulásra. Vala­ki azt mondta: „Ha van hitük, akkor meg is gyógyulnak.” Nem, ez tévedés, a Biblia sehol sem mondja: „Csak legyen hited és meggyógyulsz.” De abban a pillanatban, amint cselekedni kezdesz és megküzdesz az ördöggel minden cen­timéter földért és kitartasz: győzöl.

Ti, akik a Szent Szellemet keresitek, jó ha tudjátok, hogy Pünkösd napjai után mindig ezt a kérdést tették fel az embereknek: „Vettétek-e?” Nem azt kérdez­ték, hogy Isten megadta-e? Isten nem fogja nektek megadni a Szent Szellemet. Ami Őt illeti, már megadott mindent. Rajtad áll, hogy elvedd; ezt neked kell megtenned. Néhányan azt mondják: „Bárcsak ilyen egyszerű és könnyű volna, ahogy az a te beszéded alapján hangzik!” De hát ez éppen ilyen egyszerű! Ha nem így van, akkor hazudok, de Jézus és a Biblia is, mert Ő mondja, hogy: „veszitek a Szent Szellem ajándékát.” Vajon milyen nehéz egy ajándékot elvenni? Például, ha egy ember kérne tőlem egy jegyzetfüzetet és egy Bibliát, és én azt felém:

- Oké, itt van.

De akkor ő levetné magát a székről, elkezdené verni a földet és azt kiabálná:

- Ó, Hagin testvér, kérlek add ezt, add nekem!

Azt gondolnád, elment az esze. Csodálkoznál, hogy miért nem nyújtja ki a ke­zét és veszi át.

Kedves testvéreim, nők és férfiak! A szellemi dolgok éppen annyira valóságo­sak, mint az anyagi dolgok! Isten felajánl neked egy ajándékot -, neked nem kell leesned, a padlót verned és azt kiáltanod: „Ó, drága Istenem, te tudod, hogy akarom!” Nem, mert így a cselekedetet hitetlenséggel párosítod. Isten azt mondta: Itt a Szent Szellem. Ha újjászülettél, azonnal elveheted, nem kell to­vább várnod, készen állsz arra, hogy vedd azt. A hit hallásból ered, a hallás pe­dig Isten Igéjéből. Hallottad az Igét. A hit az Ige alapján való cselekedet, neked kell cselekedned Isten Igéje alapján, tehát készülj fel és cselekedj MOST!

L.Sumrall: A krisztusi példa követése 1.

A 19. század egyik nagy lélekmentője D. L. Moody volt, aki miután fölcseperedett, cipőügynökként kezdte keresni a kenyerét Bostonban. Ezrével tértek meg az emberek a szolgálata alatt. Evangelizációs összejöveteleiből ébredések szökkentek szárba Nagy-Britanniában, Amerikában, és a Chicagóban alapított bibliaiskolája még mindig sok-sok misszionáriust képez évről évre - maradandó örökséget hagyott tehát reánk. Mi ihlette Istennek e nagy emberét? Hogyan volt képes oly különleges erőfeszítésekre az Úr szolgálatában?

Az a történet járja, hogy az ifjú Moody egy alkalommal Angliában a következő megjegyzést hallotta egy prédikátortól: "A világnak még látnia kell, mire képes Isten egy teljesen letett életű emberrel az oldalán." Lövedékként érte Moodyt ez a kihívás, valósággal térdre kényszerítette. Ott helyben eldöntötte: az Úr segítségével ő lesz az az ember.

Noha Moody akkortájt már teljes idejű szolgálatban állt, az evangelizációi pontosan akkor kezdtek olyan hihetetlen gyümölcsöket teremni, miután ezt a döntést meghozta, és valami csontjait emésztő tűzzel hirdetni kezdte az Igét. Röpke néhány év alatt az Atlanti-óceán mindkét partja mentén széles körben megismerték a nevét.

Eleddig e könyv lapjain a kényszerítő vágy csak negatív színben, a bűn előszobájaként tűnt fel. Most azonban, miután éppen megvizsgáltuk a helyettesítési elv kérdését az elme megújításával kapcsolatban, el kell mondanom: létezik Istennek kedves megszállottság is! Vannak dolgok, amik bizony jó, ha izgalomba hoznak, s amiknek jó, ha átadjuk magunkat! Jó példa erre Moody esete, aki úgy döntött, hogy fenntartás nélkül, teljesen leteszi életét az Úrért és az Ő munkájáért.

Pusztító rögeszmék

Sajnos azonban, miként Moody tudatos elhatározással teljesen Istennek szentelte az életét, ugyanúgy valaki szántszándékkal egy ártalmas rögeszmét is magáévá tehet. A történelem folyamán elszenvedett fájdalmak nagy részét pontosan azok az emberek okozták, akik így tettek.

Napóleon, a francia császár például annak a vágynak a megszállottjává vált, hogy önnön hiú dicsőségére meghódítsa a világot. Többször is évekre háborúba rántotta Európát, hogy nagyra törő célját elérje. Századokkal korábban Nagy Sándort ugyanez a rögeszme vezette, és sikerült is korának valamennyi ismert civilizációját a lába alá vetnie. Utána pedig sírva fakadt, mert nem maradt több leigázható nemzet a számára.

Néró szívébe, aki Róma császára volt a keresztény egyház korai éveiben, az a sátáni vágy fészkelte be magát, hogy eltörölje a kereszténységet. Amikor Kr. u. 64-ben fél Róma tűzvész martaléka lett, Néró a keresztények nyakába varrta a katasztrófát (minden bizonnyal a saját felelősségét kendőzte ezzel), és elkezdődött az első nagy egyházüldözés, amelyben hívők ezreit kínozták és gyilkolták meg.

Adolf Hitlert nemcsak a világ fölötti uralom ősi rögeszméje vezette, hanem Isten választott népe, a zsidóság elleni gyűlölet és kiirtásuk szándéka is. Azokat a keresztényeket is pusztította, akik gonosz tervét ellenezni merészelték. Korunk mindennapjaiban olyan emberek élnek körülöttünk, akik nem csupán annak a megtévesztésnek az áldozatai, hogy jogos szükségeikre törvénytelen úton kereshetnek megoldást, hanem rabul estek a mások fölötti uralkodás vagy az anyagi javak mértéktelen birtoklása vágyának is.

Trin-i-tee 5:7 feat. PJ Morton - Over & Over (Official Video)

Trin-i-tee 5:7 feat. PJ Morton - Over & Over (Official Video) from Music World Gospel on Vimeo.

Ruff Tibor, Flaisz Endre: Ima vagy mágia? 8.

„átadtam a Sátánnak”

A korinthoszi gyülekezetben vérfertőző parázna kapcsolatban élő kereszténnyel kapcsolatban jelzi nekik írt első levelében, hogy már eldöntötte: a gyülekezettel együtt imádkozva át fogják adni az illetőt a Sátánnak a test pusztulására, hogy a szelleme megmenekülhessen az ítélet napján. Mivel az illető ezt meghallva megtért a mostohaanyjával való szexuális kapcsolatból, végül nem került sor a dologra. Nem úgy Hümenaiosz és Alexander esetében, : „akiket átadtam a Sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak” (1Tim 1:20).

Mindkét esetben megfigyelhető azonban két fontos dolog. Az egyik az, hogy nem tyúkperekről, nem két-három embert érintő kérdésről volt szó, hanem az egész gyülekezet sorsát, jövőjét és az erkölcsi igazságot mélyen érintő botrányról. A másik pedig, hogy egyik esetben sem néhány laikus hívő döntötte el és alkalmazta a fegyelmezésnek ezt a módját, hanem mindig az apostol, aki a Szent Szellemre figyelve, nagy körültekintéssel gyakorolta az imának ezt a formáját. A korinthoszi gyülekezetben is, ahol Pál személyesen nem volt jelen, az apostol kezdeményezésére és tekintélye alatt, vele teljes egyetértésben imádkozhattak csak úgy a gyülekezet megbízott vezetői, hogy a renitens keresztényt átadják a Sátánnak. Végül még egy dolgot emeljünk ki ezzel kapcsolatban: a Sátánnak való átadás nem a gyülekezet keretein kívül tartózkodó ellenségek ellen alkalmazott imaforma volt, hanem a gyülekezet belső életét, rendjét szabályozó legvégső fegyelmezési eszköz.

Márk problémája

Pál első feljegyzett csodája is ilyen jellegű volt, még apostoli szolgálatának legelején. A Ciprus római helytartója mellett tevékenykedő okkultista hamis prófétára, aki minden erejével igyekezett a helytartót eltéríteni Pál igehirdetésének elfogadásától, az apostol ott helyben, : „megtelve Szent Szellemmel” mindenki előtt mondott ki átkot: : „Ó, te mindenféle csalással és becstelenséggel teli fia az ördögnek, minden igazságosság ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait elcsűrni-csavarni?! Most íme, az Úr keze van fölötted: vak leszel, és nem látod a Napot egy ideig!” (Csel 13:10-11) Az ítélő csoda azonnal bekövetkezett, s hatására a helytartó elfogadta a Jézus Krisztusba vetett hitet. Érdekes viszont, hogy az apostolokkal segítőként együtt utazó Márk az eset után elhagyta őket és hazament.

Hogy e mögött valódi feszültség állt, azt az is mutatja, hogy Pál késõbb hosszú idõn át semmiképp nem volt hajlandó Márkkal együtt szolgálni, mert nem tartotta õt erre méltónak, vállalva még azt is, hogy Barnabás – Márk unokatestvére – és közte is indulatos feszültség, megosztottság (paroxüszmosz) keletkezett, és elváltak egymástól. Sok Újszövetség-kutató megegyezik abban, hogy az anyja által nevelt gazdag, kissé talán elkényeztetett fiatalember, Márk, alighanem nem tudta egészségesen feldolgozni azt a kemény szellemi konfliktust, ami Pál és a szintén Isten nevében ellene fellépõ varázsló között lezajlott, ezért hagyta el õket. Pál viszont emiatt hosszú ideig alkalmatlannak tartotta õt Isten szolgálatára. Márk egyébként, bár nagyon fiatalon, már Jézus tanítványi köréhez is hozzátartozott, Pál pedig nem. Egyes teológusok ezért megkockáztatják még azt a feltevést is, hogy Márknak nem sikerült harmonizálnia a Hegyi Beszéd „áldjátok, aki titeket átkoz” elvét Pál tettével; sõt akár arra a következtetésre is juthatott, hogy az amúgy is farizeusi háttérbõl megtért kezdõ apostol – erõteljesen intoleráns múltjából fakadóan – súlyos hibát követett el, amikor „csípõbõl” megátkozta Barjézust. Hosszú évekbe telt, míg Márk belátta tévedését.

Ez utóbbi nézet ugyan csak egy feltételezés, mégis jól rámutat arra a kérdésre, amellyel az alábbiakban foglalkozni akarunk, s amely sok keresztényt foglalkoztat: hogyan harmonizálható az ellenség megáldásának a Hegyi Beszédben megfogalmazott, az apostoli levelekben is megerősített elve a fenti, szintén újszövetségi gyakorlattal? Vajon ezen a nem lényegtelen területen egy ennyire súlyos, feloldhatatlan ellentmondás húzódna végig az Újszövetségen? Vagy másról van szó?

Kenneth Hagin: Bibliai hit -Mi a hit? 19.

Találkoztam egy férfival, akinek az alteste megégett, és ezért járóképtelenné vált; a lábait csak húzta a padlón. Gyógyító szolgálatunk volt, és az Úr az Ő Szelleme által szólt, hogy hívjak mindenkit előre, akinek valami baja van a tes­tével csípőtől lefelé. Körülbelül tizenketten jöttek ki, és ez a férfi volt az első a sorban. Odaléptem hozzá, és megkérdeztem:

- Tudsz te futni? Meglehetősen meglepődött:

- Ó, Istenem! Nem! Én még járni sem tudok, nemhogy futni. Akkor azt mondtam:

- Nos, az Úr szólt hozzám, hogy mondjam meg neked: fuss!

Egy pillanatig sem gondolkodott, máris megfordult és elkezdett bicegni olyan gyorsan, ahogy csak tudott. Amikor harmadszor kerülte meg a termet, Isten Szelleme rám szállt, leugrottam az emelvényről, megfogtam a kezét és körbe­futottam vele. Mikor visszaértünk az előtérbe, többé nem sántikált; ezután nor­málisan ment. Tökéletesen meggyógyult. De ha nem tudtam volna rávenni, hogy cselekedjen és együttműködjön velem, akkor nem segíthettem volna raj­ta.

A hit - látjátok -, cselekvés az Isten Igéje alapján; annak a megcselekvése, amit Isten az Igében vagy a szent Szellem által mond.

Hogy bebizonyítsam, ez valóban csoda volt - bár ezt könnyedén beláthatjátok -, megemlékezem arról, hogy következő este két idősebb úr is megtért. Ritkán látni ilyet: mind a kettőnek fehér haja volt, azt hittem ikrek, annyira hasonlítot­tak egymásra. Később megtudtam, hogy testvérek, az egyik 72, a másik 74 éves. Ez a két öreg annak a férfinak a szomszédságában lakott, aki előző este meggyógyult. Észrevették, hogy kint dolgozik a kertben és azt gondolták, vala­hogy kikúszott oda, de néhány perc múlva látták, amint egyenes tartással feláll és körbejárja a házat. Átszaladtak, hogy megnézzék, mi történt vele. Ő el­mondta, hogyan gyógyult meg, és hogy az Úr mit cselekedett. Mind a ketten eljöttek az istentiszteletre, megtértek, egyikük betöltekezett Szent Szellemmel. Látjátok, valami csodának kellett történnie, ami ezeket az embereket is meg­győzte.