Mikor Pál missziós kőrútján először érkezett Korintusba, saját bevallása szerint „erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt" jelent meg a városban. Egyesek úgy gondolják, hogy maláriában vagy egyéb, az utazásai közben felszedett, ki-kiújuló betegségben szenvedett. Mások szerint a sok verés és az átélt nehézségek miatt került ilyen állapotba. Mégis úgy jellemzi szolgálatát, mint „Szellemnek és erőnek megmutatása". Látogatásának eredményeképpen a Krisztus vérében megmosott hívők keresztény gyülekezete jött létre ebben - a bálványimádás szellemi és erkölcsi hitványságában élenjáró - városban.
Isten ereje Pált minden testi gyengesége ellenére is képessé tette küldetése folytatására. Nyíltan elismerte, hogy „tövis adatott a testébe" (2Kor 12,7), az Istentől kapott hatalmas kegyelem segítségével azonban győzedelmeskedett felette - „minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszú tűrésre örömmel". Saját életét példának tekinti arra nézve, hogyan működik Isten ereje azokban, akik „megholtak és ím élők", hiszen az Úr mondta neki: „az én erőm erőtlenség által végeztetik el". (2Kor 6 9; 4,7-10; 12,9)
Jézus erről a bevégzett, tökéletességre jutott erőről mondta, hogy „nagyobb". Pál arról beszél, hogy ez az Istentől származó erő mindeneket felülmúló módon, a lehető legtökéletesebben nyilvánul meg, annak ellenére, hogy "cserépedényekben", törékeny emberi testünkben van elhelyezve - azokban, akiket egyre csak gúnyol és üldöz ez a durva és kegyetlen világ. A korintusiak arra kényszerítették, hogy bizonyos nagy dolgokkal, mint például „apostolságának jeleivel" dicsekedjék (amit Pál valójában ostobaságnak tartott, és eléggé kelletlenül tett meg). Eközben azonban bővebben szólt Isten erejéről, ami a legkétségbeejtőbb nyomások között is életben tartotta őt, és képessé tette arra, hogy az evangéliumot mindenhová eljuttassa (2Kor 11). „Ha dicsekednem kell - mondja - az én gyengeségemmel dicsekszem, mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős" (11,30; 12,10).
Ez a Pál apostolban megfigyelhető erő azóta már világszinten működik. Szinte már közhelyszámba megy a hit évszázadokon keresztül való fennmaradásáról, Jézus követőinek csodálatra méltó kitartásáról beszélni. Ha a kereszténység kezdeteire, valamint a Jézus fegyvertelen követői ellen évszázadokon át mind a mai napig megnyilvánuló ellenállásra gondolunk (1992-ben a jelentések szerint 350 ezren vállalták a mártírságot), valami egészen rendkívüli erőnek kell működnie abban, hogy az Egyház csodája - végső soron az összes csoda egységes megjelenítője - ma is jelen van a világban. Az isteni erő „felséges nagysága" sokkal inkább láthatóvá vált a hívők hősies kitartása és az Egyháznak mindenféle ellenállással szembeni kiterjesztése során, mint bármely fizikai gyógyuláson keresztül.
Jézus úgy fogalmazott, hogy „aki hisz, az fog nagyobb dolgokat cselekedni". Ezt a nagyobb munkát azonban az Egyház egésze végezte el. Azáltal, hogy Isten országának területét messze Izrael határain túl is kiterjesztették, világszerte összehasonlíthatatlanul több embert tudtak elérni, mint ahányhoz a testben megjelent Krisztus Izrael tenyérnyi földjén valaha is szólni tudott. Jézuson a Szent Szellem kenete volt, és mindig erre hivatkozott, mikor azt állította, hogy az Atya munkáját végzi - különösen abban az értelemben, ahogy az Ézsaiás 61:1-et idézte, hogy „a szegényeknek örömöt (örömhírt) mondjon". Ez a munka jelenleg olyan méretekben zajlik ami a földön testben megjelent Krisztus számára fizikailag lehetetlen lett volna.
Mi célból küldte el az Atya a Szent Szellemet? Kétségkívül azért, hogy így váljon lehetővé az evangélium hirdetése minden földi teremtménynek. Pál is arról beszél, hogy az egész általa elérhető világot betöltötte Krisztus evangéliumával „a pogányoknak (nemzeteknek) engedelmességére". Krisztusban egész földi szolgálata alatt az a vágy égett, és azon is fáradozott, hogy „megkeresse és megtartsa, ami elveszett". Nem egyszerűen csak egy csodatévő volt tehát, hanem elsősorban - és legfőképpen - Üdvözítő. Ennek a munkának az elvégzéséért vállalta a Keresztet. Ez volt földi életének első számú és végső célja. Nem valami társadalmi jótétemény - tömegek kenyérrel való táplálása -, hanem az egész emberiség megváltása szerepelt tervében. Ez volt az, ami leginkább foglalkoztatta. Ha a „nagyobb cselekedetek" valaha is szóba kerülnek, kizárólag Krisztus nagy cselekedetének, az elveszettek megmentésének összefüggésében szabad erről gondolkodnunk. A megváltás az Isten által valaha is kezdeményezett leghatalmasabb mű és leghatalmasabb csoda.
Pál sokkal többet beszélt Isten üdvözítő erejéről, mint bármely fizikai csodáról. Tudatában volt hogy a Kereszt által elvégzett legnagyobb csoda az hogy megelevenítette" az embereket, akik „holtak voltak vétkeik bűneik miatt". „Az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek hitető beszédiben állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában." Milyen céllal? „...hogy a ti hitetek ne emberek bölcsesség hanem Istennek erején nyugodjék." Egy csodálatos gyógyulás csak megerősíti a még nagyobb csodát, az evangéliumot (lKor 2,1-5). A tesszalonikabelieknek írva a következőt állítja: „A mi evangéliumunk tinálatok nem áll csak szóban, hanem isteni erőkben is, Szent Szellemben is, sok bizodalomban is", (1Tesz 1,5) Kihangsúlyozza, hogy ez az erő „sokféle szorongattatás között" is ugyanúgy működik (1,6).
Az imént rámutattunk már, hogy az Isten által felkent próféták legnagyobbjainak sem sikerült túl sokat elérniük a nemzet megtérése területén. Ilyen értelemben a legsikeresebb szolgálata talán Jónásnak volt Ninivében, egy nem-izraeli városban. Az ítéletet bejelentő szavaitól megrettenve a városlakók megváltoztatták Istenhez való viszonyulásukat. Ézsaiást azonban már azzal küldte el az Úr, hogy „Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be és szemeit kend be: ne lásson...". A próféták nagy része csupa ítéletről szól, a reménységnek csak nagyon távoli fénysugarait villantva fel. Isten azért küldte el őket, hogy bejelentsék: „rommá, rommá, rommá teszem...". „Elküldöttem hozzátok minden szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém el... De nem hallgattak, és a fülüket sem hajtották arra, hogy megtérjenek az ő gonoszságukból". (Jer 44,4-5)
Amint azonban Péter - a Szent Szellem régóta megígért kitöltetésével fémjelzett új kor első prédikátora - száját megnyitva szólni kezdett, az eredmény egészen drámai volt. Jézus prédikálásának nem volt ilyen hatásfoka. Sőt, Kapernaum lakóit azért dorgálta meg, mert a szemük láttára végrehajtott számos csoda ellenére sem tértek meg. Azok számára azonban, akik hittek benne a nagyobb cselekedetek új távlatát nyitotta meg. Péter kezébe adta Isten országának kulcsait. Ez azt jelenti, hogy Péternek kellett elsőként kinyitni Isten országának ajtóit ezekkel a kulcsokkal, azaz a Keresztről szóló Beszéddel illetve a Szent Szellem erejével. A Szent Szellem korának dicsőséges nyitánya pünkösd napján következett be. A régi vallásos tradíciók tilalmait félretolva azonnal háromezren csatlakoztak Isten országához.
Az úgynevezett Nagy Kiküldetést ilyen vagy olyan formában a Biblia többször is feljegyzi. (Lásd például Mt 28,16-20; Mk 16,15-20; Lk 24,48-49; Csel 1,8.) Közös bennük, hogy az evangélizációs munka első számú eszközeként a természetfeletti erőt említik. Az Újszövetségben előirányzott módszer az, hogy az evangélium hirdetését az ébredés megújító erejének megnyilvánulásai kísérik - feltéve persze, hogy megtéretlen személyek is jelen vannak és hallgatják. Isten igazi nagy munkája a megváltás - az egész Szentírás erről szól, és értékét semmi nem múlja felül. Isten nagysága a megváltás nagyszerűségében mutatkozik meg.
A „csodatevő erők munkái" kifejezés többes számban szerepel. Ebből az erő többféle működésére következtethetünk. Az evangélizálásnak a gyógyulás és más dolgok is szerves részei voltak, ahogy olvassuk: „Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét jelek által, amelyek követik vala." A világ teljes megváltásának munkája többféle ajándék működését igényli - ezen belül a csodák ajándékába beleértendők a gyógyulások, a minden nehézség ellenére való kitartás és Istennek az emberek szívét megváltoztató ereje. Minden megtérés az isteni erő beavatkozására történik - ez minden csodák legcsodálatosabbika! Jézus földi szolgálata is számos ember életét megérintette, az általa kiküldöttek azonban hatalmas tömegeket tudnak elérni, akik csodák valóságos sorozatának lehetnek szemtanúi a világ legtávolabbi és legelfajultabb sarkain is. Az elveszettek megtaláltatnak és megmenekülnek!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
