Érdekes módon ők sohasem kívántak befolyásos pozíciókat, és nem is törekedtek az elérésükre. Inkább arról van szó, hogy Isten pozícióba helyezett olyan embereket, akikben bízhatott a tekintetben, hogy vezetni fognak, mégpedig jól fognak vezetni. Először is éheztek Isten után, és ez a vágyódás, hogy többet kapjanak Őbelőle, az életüket megváltoztató találkozásra vezette őket, amelyben Ő rájuk bízhatta magát. „[Ő] nem szégyellte, hogy Istenüknek neveztessék” (Zsidó levél 11:16). Ennek kell lennie a végső érintésnek, ami megkoronázza az életet – hogy Isten megnyilvánítsa magát rajtad és melletted. Ez volt az Ő üzenete Mózes felé, aki megkérdőjelezte a szolgálatra való alkalmasságát. Erre így hangzott Isten válasza: „Én biztosan veled leszek!” (2Mózes 3:12, New American Standard Bible fordítás alapján). Nincs ennél jobb minősítés.
Ha van valami, amit megfigyeltem ezeknél a vezetőknél, akkor az a következő: ők nagyon normális emberek. A média beszámolói és hírverései (és néha az életükön levő isteni áldásokról adott hiteles tudósítások is) úgy felnagyították ezeknek az embereknek az imidzsét, ami már nem életszerű. Természetesen megvan a sajátságos lelki beállítottságuk, csakúgy, mint mindnyájunknak. Azonban mindannyian igen erős ajándékkörrel, vagyis kegyelemmel is rendelkeznek, amit Istentől kaptak. Az ajándékok gyakoriak, mindegyikünk életében ott vannak. Ami fontosabb ennél, az, hogy e vezetők mindegyikét megragadta Isten szeretete; és az uralmat vett mindazon, amitől ők azok, akik, és mindazon, amit tesznek. A Krisztus iránti egyszerű elkötelezettségük az, ami fölé emelkedik életük minden más vonásának.
Titkos élet Istenben
Valahányszor lehetőségem nyílt arra, hogy kicsit jobban beleláthassak ezeknek a vezetőknek az életébe, felfedeztem, hogy rendszerint volt egy pillanatuk, vagy Istennel való találkozásuk, ami mindent megváltoztatott. Egyeseknél több ilyen pillanat is történt. Amikor a szabványos ütközik a rendkívülivel, minden más lesz – másnak kell lennie.
Ezek a vezetők mindig készek voltak megosztani a történetüket, ha ezzel bátoríthattak és ösztönözhettek másokat. Azonban egyiküknél sem láttam, hogy önreklámozásra használták a bizonyságtételüket, vagy arra, hogy „szelleminek” tűnjenek. Azokat az embereket, akiknek rendkívüli találkozásaik voltak Istennel, nem veszi körül a szuperszellemiség felhője. Pál apostol nagyszerű példa erre. Vele történt az egyik legkeményebb ütközése Jézusnak, amit valaha feljegyeztek. (Lásd ApCsel 9:1–22) Az eredmény az lett, hogy az apostolok között magát tekintette a legkisebbnek – aki nem is méltó rá, hogy apostolnak neveztessék, mert üldözte az egyházat. (Lásd 1Korinthus 15:9) Ami azt illeti, a szentek között is a legeslegkisebbnek gondolta magát. (Lásd Efézus 3:8) Nem hiszem, hogy Pál az alázat imidzsét próbálta kivetíteni. Ő olyan módon lecsupaszította a lelkét, aminek fájdalmasnak kellett lennie a számára. Soha nem növünk nagyobbra annál, mint amennyire megértjük azt, hogy szükségünk van Isten kegyelmére. Pál apostol nagyon jól bemutatta ezt.
Az igazi istenélmények nem kevélységet eredményeznek. Az ilyen találkozások mércéje a szellemi találkozásban részesülő személyt ért hatás, és utána a köreiben élőket ért tapasztalat. Hétről hétre csak állok és bámulok azon, hogy a körülöttük levő sok-sok ember mekkora befolyást gyakorol a világra – miközben tudom, alig valamivel korábban még egyikükről sem mondták volna, hogy ő a siker jelöltje. Mégis, ilyeneké a Menny királysága.
http://webshop.immanuel.hu/index.php?route=product/product&product_id=7239&search=sorsford%C3%ADt%C3%B3
