Nem helyes úgy gondolkodnunk, hogy a „csodatévő erők" csodálatosabbak volnának az 1Korintus 12-ben felsorolt többi nyolc ajándéknál, hiszen ezek mind a Szent Szellem megnyilvánulásai. A racionalista bibliakritikusok persze nem fogadják el az ajándékok természetfeletti voltát, és csupán rendkívüli képességekként próbálják beállítani őket. E gondolkodásmód szerint azonban a csodatévő erők „képessége" körülbelül a csalásnak és a szemfényvesztésnek felelne meg. Amennyiben a természetfeletti valóság létezését elvetjük, az egész téma áthatolhatatlan misztériummá válik. A racionalista tudósok mindazon próbálkozásai viszont, melyek egy nem-természetfeletti kereszténységet próbáltak létrehozni, csak valami olyasminek a kifejlődését eredményezték, aminél egy rongybaba is jobban emlékeztet az evangélium lüktető energiájára és életére, amivel az apostolok kétezer évvel ezelőtt betöltötték a pogány világot.
A témakör jobb megértéséhez, úgy érzem, nagy segítség volna először végiggondolni Isten csodatévő erejének az evangélium terjedését kísérő, kihívóan izgalmas bibliai megnyilvánulásait. Az Újszövetség - következésképpen a keresztény hit is - szorosan kapcsolódik a csodákhoz. A „csodatévő erők" kifejezés az 1Korintus 12- ben háromszor is előfordul, a 10-es, 28-as és 29-es versekben.
Jézus volt a „hitünk fejedelme". Szomorkodott, hogy Kapernaum városa nem tért meg „csodái'' - más fordításban „hatalmas cselekedetei" - ellenére sem, miközben háromszor is használja ugyanezt a kifejezést (Mt 11,20-23). A Máté 7,22-ben „hatalmas dolgokról" beszél és arról olvashatunk, hogy a rajta keresztül megnyilvánuló „erők" álmélkodásra késztették a názáretieket. Péter arra emlékeztette a zsidókat, hogy közöttük Krisztus „Istentől bizonyságot nyert... erők, csodatételek és jelek által". (Csel 2,22) A Filep keze által végbement „csodás jelek" hasonlóképpen megdöbbentették Simont, a samáriabeli varázslót (Csel 8,6). Ez minden más helyen is így történt, például Galáciában is, ahol a Szent Szellem „hatalmas dolgokat" művelt a hívőkben, vagy akár a szétszóródott, zsidó származású keresztények között is, akik „megízlelték a jövendő világ erőit (csodáit)", „bizonyságot tevén arról az Isten jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel, s a Szent Szellemnek a közléseivel".
Az ószövetségi Izrael gyülekezete, a „pusztai gyülekezet" profetikus csodák által jött létre, és Isten természetfeletti módon viselte gondjukat. Az exodus minden csodájával együtt Krisztus Jézus Egyházának előképe, mely a Megváló megsebzett oldalából teremtetett, Istentől született, hogy felruháztassék a régi próféták Szellemével. Ahogy Izraelt tűz- és felhőoszlop vezette, az Egyháznak is a Szent Szellemben kell mozognia.
Mik tehát a csodák?
Bármit nevezzünk is csodának, elsőnek magát a „csoda" szót kell értelmeznünk. A legjobb bibliai fordítás talán a „hatalmas cselekedetek", egészen pontosan: „erővel teli tettek" (energémata dünameón). Az Újszövetség szövegében mintegy százhússzor előforduló kulcskifejezés ez. A keresztény hit teljes mértékben a csodákhoz kötődik, ezért a Szent Szellem erejét nélkülöző megjelenési formái leginkább egy holttestre emlékeztetnek.
A „hatalmas cselekedetekről" sokszor minden további részletezés nélkül olvashatunk. A tanítványokat Jézus még a földi szolgálata során sem küldte ki megfelelő isteni erő nélkül (Mt 10,1-3). A dicsőségbe való felvitetése előtt meghagyta nekik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, míg fel nem ruháztatnak mennyei erővel (dünamisz), ami nem sokkal később meg is történt (Csel 1,8; 2,4). Attól az órától fogva abban a teljes meggyőződésben éltek és cselekedtek, hogy Isten hatalmas erejével tevékenykednek. Pál azt mondta: „Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangéliuma áldásának teljességével megyek".
Legtöbb esetben a démonoktól való szabadulás és a gyógyulások jelentették ezeket a hatalmas dolgokat. Láthatjuk ezt például a Apostolok Cselekedetei 8,6-7 illetve 13- ban is, ahol az áll, hogy „a sokaság pedig egy szívvel- lélekkel figyelmeze azokra, amiket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék. Mert sokakból, kikben tisztátalan szellemek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutatütött és sánta pedig meggyógyula. ...És Simon... látván, hogy nagy erők és jelek lesznek, álmélkodik vala."
Két további bibliai kifejezés, amiről érdemes szót ejteni, a hatalom vagy tekintély (exúszia), illetve az erő (dünamisz). A keresztények hatalmának alapja az erő. A rendőrség hatalma, tekintélye például semmit nem érne az állam mögötte álló ereje nélkül. Krisztus bemutatta, hogy van hatalma (exúszia) a földön, hogy a bűnöket megbocsássa - emögött azonban ott volt a megváltás és a Kereszten elvégzett váltság ereje, ahogy énekelni is szoktuk: „Erő, erő, csodatévő erő van a Bárány vérében. Ennek, mint látni fogjuk, nagyon közvetlen kapcsolata van a csodatévő erők ajándékával.
Az 1Korintus 12,10-ben szereplő „csodatévő erők munkái" kifejezés szó szerinti fordítása az „erők működése" (energémata dünameón). Minthogy többes számban szerepel, mindenféle csodát, a jelek és csodák széles skáláját kell értenünk alatta, nemcsak egy bizonyos típust. Az Ószövetség csodái elsősorban a természet erőivel kapcsolatosak, miként az egyiptomi tíz csapás vagy a Veres-tengeren való átkelés, Illés illetve Elizeus csodái, vagy a napóra mutatójának visszafelé való elmozdulása Ézsaiásnál. Az Újszövetségben ilyen csodákat csak Jézus tett, amikor a vizet borrá változtatta, amikor egy fiú ebédjével ezreket megvendégelt, vagy mikor a vihart lecsendesítette. Hogy az apostolok is cselekedtek volna ilyen csodákat, arról nem olvasunk. Az ő szolgálatukban a betegek gyógyítása és a démonok kiűzése lehettek a legfőbb jelek, amikre a „hatalmas csodák" kifejezés utal.
Ássunk egy kicsit még mélyebbre! A mai szóhasználatban a „csoda" szó az átlagember számára többet sugall, mint amennyit a Biblia ezzel kifejezni kíván. Sokaknak a tündérmesék álomvilága jut eszébe róla, másoknak a kör négyszögesítése, vagy a 2x2 = 5 - és egyéb badarságok. Az angol „csoda" szó (miracle) a latin miraculum szóból ered, melynek alapigéje - (ad)mirari - „csodálkozni", „megcsodálni" jelentésű. Sokkal inkább emlékeztet a mitológiák mágikus történéseire, mint a kereszténységre. Az angol anyanyelvű népek túlságosan gyakran így is használják - ezzel mintegy a mitológia szintjére helyezve a Bibliát.
Mindazzal együtt, amit Isten a teremtéskor elvégzett, vagy szuverén mindenhatóságában azóta cselekszik, a Szellemben való megkereszteltetés ígérete nem a mítoszok le utánzása, hanem a Szentírásból származik. H.G. Wells híressé vált írása „The Man Who Could Work Miracles" (A csodatévő ember) pompásan bemutatja azt a folyamatot, hogy a főszereplő - elkezdve azzal a csodával, hogy a gyertya fejjel lefelé lebegett, lángja pedig lefelé égett - végül eljut oda, hogy „hitével" az egész föld elpusztításába fogjon. A kereszténységnek semmi köze a tündérmesék fantáziavilágához, ezzel szemben mindaz, amit Krisztus tett, és mindaz, amire az ajándékok minket képessé tesznek, Isten bölcsességét tükröző, isteni és morális célokkal van teljes összhangban.
Egyes angol fordítások kerülik is a „csoda" (miracle) kifejezést, és inkább a „hatalmas dolgok" illetve a "hatalmas cselekedetek" megjelölést használják. Az „erők működése" mindig „jeleket és csodákat" produkált - az emberi képességeken messze túlmutató csodatetteket, amiket a Róma 15,19 úgy emleget (az angol fordításban), mint „hatalmas jelek és csodák az Isten Szellemének ereje által".
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
