2016. október 17., hétfő

Hack Márta - Az öröm és megnyilvánulásai bibliai szavak tükrében 1.

Alighanem csekély azoknak a száma a Földön, akik jobban szeretnek szomorkodni, mint örülni. Bizonyára egyik legmélyebbről fakadó vágyunk, hogy boldogok legyünk s napjaink örömben teljenek. Ez a vágy azonban kiáltó szükséggé növekedett,  az emberi nem kollektív tapasztalata, hogy az örömöt tápláló források nemhogy bőven áradnának ezen a bolygón, hanem egyre gyakrabban hasonlítanak „csalóka patakokhoz”, amelyekről Jób, az emberi szenvedés miértjének szinte jelképpé magasodott kutatója megállapította, hogy hűtlen barátaihoz hasonlóan szintén cserbenhagyják a bennük bízókat. Olyan patakok, „amelyek szennyesek a jégtől, amelyekben olvadt hó hömpölyög; mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak. Letérnek útjukról a vándorok, felmennek a sivatagba utánuk és elvesznek. Nézegetnek utánuk Téma vándorai; Sebának utasai bennük reménykednek. Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek, és elpirulnak.” (Jób 6,16b-20)

Napjainkban nagyon is kézzelfogható ez a kép. Az ember öröm, biztonság és boldogság utáni vágya egyre gyakrabban csak kiszáradt vádikra, az éltető elemmel időszakosan és kiszámíthatatlanul megtelő patakágyakra lel. „Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül” - írta le a terméketlen, éhező és szomjazó világ állapotát Jóel próféta. (Jóel 1,12) Ugyanakkor egy új korszak eljövetelét is meghirdeti: „Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekszik az Úr! Ne féljetek, ti mezei vadak! Mert zöldülnek a puszta virányai, mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. Ti is Sionnak fiai! Örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első hónapban.” 

Jóel szavai az aszályos, terméketlen éveket felváltó új időszak eljöveteléről tanúskodnak, amikor az eső bőven öntözi a földeket. Véget ér a szárazság, s a bő terméssel együtt az öröm időszaka is beköszönt. „Ideje van a sírásnak és ideje van a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek” - vallotta Salamon (Préd. 3,4). A szó, amit a Prédikátor könyve használ az idő jelölésére, időszakot, alkalmas időt, korszakot jelent. Mindenképpen olyan időt, amely nem örökkévaló, egy ponton véget ér. Salamon szavait úgy is érthetjük, hogy az „ideje van kifejezés történelmi kort, emberi léptékkel ugyan hosszúnak tűnő, ám behatárolt üdvtörténeti korszakot jelent. Véget érhet, és véget is ér a jajgatás (mellét verő siratás) korszaka. „Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti; a világ pedig örül. Ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságotok örömre fordul.” (Jn 16,20) Jézus más szavakkal ugyanezt állította. Nyomatékosan felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy lesz egy korszak, amelyben az őt elutasító világ örül, az őt elfogadók viszont szomorkodnak. Az ezt követő új időszakban éppen ellenkezőjére változik a helyzet: tanítványai örülni fognak, jóllehet eközben az őket körülvevő valóság egyre szomorúbb képet mutat. (Jn 16,20)

Forrás: Új Exodus Magazin, 7. évf. 2. sz. / 1995