Németh Sándor - Eszter könyve 8.

A következő dolog, amit le kellett a zsidóknak győzni, az a megalkuvás, a gyávaság volt. Eszter ugyanis visszaüzent: nem lehet a király elé hívatlanul bemenni, mert aki ezt teszi, az halálnak fia, hacsak a király ki nem nyújtja rá aranypálcáját. A király pedig nem akarta látni Esztert immár harminc napja. Érdemes ezen a mulasztáson egy pillanatra elidőzni.

Hámán aláíratta a királlyal törvényt. Ezek után Ahasvérus annak ellenére, hogy szívéből szerette Esztert, mégsem kívánta látni a feleségét. Ahasvérus képtelen volt felismerni, megfogalmazni a legnemesebb lelki, szellemi szükségit, nem tudott különbséget tenni a környezetében tartózkodó emberek között. Valami elidegenítette a feleségétől és a szerelmétől...

A király nem tudta, hogy mi történt, de a lelkét belül a nyugta­lanság marcangolta, és gyötrődött. Nem tudott aludni sem. Eszter férjéhez való viszonyában is változás történt. Elveszítette férjébe vetett bizalmát. Ahasvérust csupán kemény uralkodónak látta, szeretetében már nem hitt. Ezért gondolta azt, hogy ha hívatlanul bemegy a királyhoz, akkor meg fogja öletni őt. Eszter is félt, féltette a maga életét. Nem bántón, hanem egyszerűen józanul, realistán mérlegelte helyzetét. De ez a realizmus gyanakvásba és bizalmatlanságba taszította.
Mi okozta Ahasvérus és Eszter között ez elidegenedést és a személyiségükben, lelkükben beállt negatív változást? Hámán varázslása és igézése!

Mikor Márdokeus megtudta, hogy kérését Eszter elhárította, visszaüzent a királynőnek:
„Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül. Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek." (4,13b és 14a)

Márdokeus egy nagyon lényeges igazságot fogalmazott meg, melyet így is le lehetne fordítani: abban az időben, amikor a Sátán felkel, hogy népeket, hámánokat indítson fel Isten népének megsemmisítésére, ha te hallgatsz, akkor az Úr azt mondja: te veszel el Isten népe helyett. Nincs más lehetőség.

Isten előtt döntően az számít, hogy kritikus, válságos időkben milyen a magatartásunk. Vállaljuk-e nyíltan Isten népével a közösségünket, vagy árulóikká leszünk.

Az Isten népével való közösséget akkor kell vállalni leginkább, amikor azt ellenségeik gyalázzák és kiátkozzák. Napjainkban is néha azt mondják nekünk, hogy a keresztényeknek nem szabad politizálni, ugyanakkor szemünk előtt tesznek tönkre, rekesztenek ki embereket, csoportokat. Ez a megalkuvó Eszternek a hangja, amikor még lelke fölött a törvénytelen törvény miatti félelem volt az úr. De hála Istennek, hogy mindig vannak márdokeusok, akik kellő időben megmondják az esztereknek, hogy ne gondold, hogy te megmenekülsz... Ebben az időben nem maradhatsz semleges, ki kell nyitnod a szádat Isten népéért, és az igazságot nyíltan kell vállalnod. Jakab levelében a következőket olvassuk: "Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak." (Jak 4,17)

A segítségnyújtás elmaradása válságos időkben olyan súlyos bűnnek számít Isten előtt, akár a szexuális bűnök. Az Emberölő offenzívája alatt a mulasztás az árulással azonos. A mai világban a legtöbb ember számára az árulás nem bűn. Úgy gondolják, hogy ártatlan kis pletyka, fecsegés volt az egész, vagy: ne szólj szám, nem fáj fejem... ehhez jogom van.

A keresztényeknek van mit tanulniuk a zsidóktól, akiknek az egyik nagyon becsülendő tulajdonságuk az, hogy amikor üldözés éri őket, a többség összefog. Ilyenkor eszükbe jut, hogy ők zsidók. Nem törődnek a karrierrel, világi hírnévvel és dicsőséggel, hanem népük mellé állnak, és ez így helyes, Isten is ezt várja tőlük.

Élőszóban elhangzott prédikáció alapján. 1992.