Gyermekkoromban ámulva néztem a híres barokk templomok régi, nagy ,,arany” szobrait, de aztán édesapám elmagyarázta, hogy ezek csak aranyozottak, belül mindegyik fa. Egy lovasszobrot tetőtől talpig be lehet vonni arannyal egy ötforintos nagyságú darabból, ha azt megfelelő technikával kinyújtják. Ez az aranyfüstlemez önmagában olyan vékony, hogy át lehet látni rajta, és nem védi meg a tűztől a fából készült szobrot. Csak az marad meg a tűzben, ami kívül-belül arany.
A Szentírásból világosan kiderül, hogy Babilon meg akarja téveszteni azokat, akik nem ismerik Istent: ő az igazihoz nagyon hasonló hamisítvány. De ha alaposabban megnézzük mindkettőt, óriási különbségeket találunk: Babilon parázna, Jeruzsálem szent. Az előbbi olyan vadállaton ül, amely tele van istenkáromló nevekkel, az utóbbi alapkövein a Bárány apostolainak neve szerepel. (Lásd: Ef 2,20: „Fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus.”) Babilon kelyhe utálatossággal és tisztátalansággal van tele, de a szent városba semmi ilyesmi nem juthat be (Jel 21,8; 21,27).
Már az Ószövetségben is megtaláljuk ennek előképét: a parázna asszony külsőségeiben a menyasszonyt utánozza. Az Énekek énekében a vőlegény így dicséri a menyasszonyt: „Mily igen szépek a te szerelmeid, én húgom, jegyesem! (...) Olyan, mint a berekesztett kert az én húgom, jegyesem! mint a befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő! A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, ciprusok nárdusokkal egybe. Nárdus és sáfrány, jó illatú nád és fahéj, mindenféle tömjéntermőfákkal, mirha és aloes, minden drága fűszerszámokkal. "Más fordításban: „Milyen szépek a szerelmeid, húgom, menyasszonyom! Milyen jók a szerelmeid - jobbak a bornál, a keneted pedig illatosabb minden illatszernél! (...) Bezárt kert a húgom, a menyasszonyom; bezárt forrás, lepecsételt kút. Hajtásaid: gránátalmakert, ízletes gyümölcsökkel; henna nárdussal. Nárdus, sáfrány és fahéj, tömjén, mirha, áloé és mindenféle egyéb fűszerek (4,10.12-14).
Ugyanakkor a Példabeszédek könyve leírja, hogy a parázna asszony miként csábítja el az ifjút: „Megvetettem heverőmet egyiptomi szövésű takarókkal, beillatosítottam az ágyamat mirhával, áloéval és fahéjjal.” (7,16-17) A menyasszonyhoz hozzá tartozik a jó illat, Pál azt mondja rólunk, hogy „Krisztus jó illatja vagyunk” (2Kor 2,15). Ezzel szemben a parázna asszony illatszerekkel kelleti magát, amelyek nélkül nem tud érvényesülni.
A metaszkhématizó ige negyedszer és utoljára pozitív értelemben fordul elő az Újszövetségben: „Aki elváltoztatja (szó szerint: átalakítja majd) a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, amely által maga alá is vethet mindeneket” (Fil 3,21). Pál itt kifejezetten a testünkről beszél, valószínűleg ezért használja a külső átalakulásra utaló görög kifejezést (vö.: szkhéma = forma, külalak, külső megjelenés).
A másik változást, a belső átalakulást a metamorfoó igével jelöli az Újszövetség, amelynek aktív alakja azt jelenti: átalakít, passzív alakja pedig: átalakul, átváltozik. Ez a kifejezés is a meta előtagból (lásd fent), valamint a morfoó igéből áll. A szó aktív jelentése: alakot vagy formát ad valaminek,; a passzív pedig: alakot ölt. (Ez szerepel a Gal 4,19-ben: „Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szülök, míglen kiábrázolódik (vagy alakot ölt) bennetek Krisztus.")
A metamorfoó ige szintén négyszer szerepel az Újszövetségben. Kétszer Jézussal kapcsolatban (Mt 17,2 és Mk 9,2) , amikor az evangéliumok beszámolnak az Úr megdicsőüléséről: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és - csak őket egyedül - fölvitte egy magas hegyre, és ott átváltozott előttük, s a ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenné a földön egyetlen kelmefestő sem tudta volna fehéríteni.” (Mk 9,2-3) Jézus olyannyira megváltozott, hogy Péter nem is tudta, mit beszél a rémület miatt, amit a szentség és dicsőség váratlan megjelenése kiváltott belőle (Mk 9,5-6.).
Pál minket is ilyen változásra buzdít: „És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”. Más fordításban: „És ne alkalmazkodjatok ehhez a korhoz, hanem változzatok át értelmetek megújulásával, hogy elfogadjátok, mi Isten jó, tetsző és tökéletes akarata.” (Róm 12,2)
Ugyanezt a görög szót használja Pál, amikor elmondja Isten ránk vonatkozó csodálatos tervét: „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Szellemétől.” (2Kor 3,18) Kívánom, hogy ezt a valóságos átváltozást mindannyian megtapasztaljuk!
Forrás: Hit Infó III/10.