Izrael reménytelen helyzetben volt. Csapdába kerültek, előttük a Vörös tenger, jobbról és balról hegyek. Hátulról pedig a feldühödött fáraó és páncélozott harci-kocsijai közeledtek hozzájuk.
Ez egy ismert történet, legalább egyszer már mindenki hallotta a gyülekezetben. Izrael népét Isten hatalmas veszélyhelyzetbe vezette, ahol félelmetes ellenség vette őket körül. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, Isten szándékosan vezette népét erre a bizonytalan területre. Úgy hiszem, hogy ez a történet nagyon fontos a mai gyülekezetnek annak ellenére, hogy régmúlt történelmi esemény.
Izrael csapdába került, látszólag magára maradva. Ezért pedig Izrael táborában eluralkodott a pánik. Az asszonyok és gyerekek sírtak, fejvesztetten szaladgáltak az apák és nagyapák között. Egy csoport feldühödött vén elment Mózeshez, a nép vezetőjéhez és így vádolták: "Nem volt elég a nyomorúságból Egyiptomban? Azért rángattál ide minket, hogy meghaljunk. Már Egyiptomban megmondtuk neked, hogy hagyj minket békén. Sokkal jobb a fáraó rabszolgájának lenni, mint meghalni ebben a nyomorult pusztaságban!"
Vajon Mózesnek ebben az órában támadt-e bármiféle kétsége? Elképzelem, amint térdre esik és így kiált: "Uram, mi történik? Hogyan lehet ez a Te akaratod számunkra?" Úgy tűnik, Isten megdorgálta Mózest, amikor válaszolt: "Miért kiáltasz énhozzám? Szólj Izráel fiaihoz, hogy induljanak útnak." (2Mózes 14:15).
Csodálatosképpen, abban a sötét pillanatban Isten szabadító csodát tett Izraellel. Hirtelen feltámadt a szél, olyan erősen, hogy két részre osztotta a tengert. A csodálatos menekülési útvonallal előttük a nép száraz lábbal átkelt a tengeren. Amikor a fáraó és hadserege megpróbálta őket követni, a hullámok lezúdultak és elborította őket a hatalmas víztömeg.
"Így szabadította meg az ÚR azon a napon Izráelt Egyiptom hatalmából. És látta Izráel az egyiptomiakat holtan a tenger partján. Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az ÚR Egyiptommal, félni kezdte a nép az URat. Hitt az ÚRnak és szolgájának, Mózesnek." (2Mózes 14:30-31).
Arra biztatlak, hogy jegyezd fel a következő igéket ebből a szakaszból, mert ez az üzenetem magja: "Amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az ÚR Egyiptommal ... Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak" (14:31-15:1, kiemelés tőlem)
Amikor meglátták az izrealiták, hogy mi történt, elővették dobjaikat és egy dicsőséges Istent magasztaló éneket kezdtek énekelni: "Énekelek az ÚRnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. Erőm és énekem az ÚR, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. ... Ki olyan az istenek között, mint te vagy, URam? Ki olyan felséges, mint te vagy szentségedben?" (15:1-2,11).
Ez a megfelelő ének volt, de Isten népe rossz oldalon énekelte.
Az Izraeliták győzelmi éneke nem a Vörös tenger megfelelő oldalán hangzott el - azaz a próbatétel oldalán. Ehelyett akkor énekelték, amikor látták Isten erejét dolgozni - miután a szabadításuk megtörtént. "Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az ÚRnak" (2Mózes 15:1)
Sőt, a nép így beszélt: "Micsoda hatalmas bizonyság! Csak gondolj bele. Ezt a csodát világ pogányai és gonosztevői is mesélni fogják. Tudni fogják, hogy a mi Istenünk mindenható!" "Népek hallják, s megremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. Megzavarodnak majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbe esik Kánaán minden lakosa" (15:14-15).
Mennyire biztonságban és erősnek érezhette magát Isten népe! Arról énekeltek, hogy mennyire fognak tőlük rettegni és milyen tiszteletet fognak kapni mostantól. Mintha csak ezt mondták volna: "Egy egy erőteljes bizonyság. Dicsekedhetünk azzal, hogy Isten kihozott minket egy teljesen reménytelen helyzetből. Mindenki tudni fogja, hogy az Úr velünk van csodálatos erejével és hatalmával."
Azonban ez a bizonyság nem az Izraelitákról szólt. Egyedül Istenről. Az Úr azt mondta: "Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy menjenek utánuk. Így mutatom meg dicsőségemet a fáraón és egész haderején, harci kocsijain és lovasain. Majd megtudja Egyiptom, hogy én vagyok az ÚR, amikor megmutatom dicsőségemet a fáraón, harci kocsijain és lovasain." (14:17-18). Isten elismertette hatalmát Egyiptommal. Eközben Izrael elbukott a próbatételen. Egyedül Mózesnek volt joga énekelni a nehéz helyet győztes oldalán. Egyszóval a nép a jó éneket énekelte a rossz oldalon. Megvolt a bizonyságuk Isten szabadításáról, de nem volt bizonyságuk arról, hogy bíznak Benne.
Látjátok? Ez az ének - a hit éneke - az volt, amelyet Isten sóvárogva várt a próbatétel oldalán. Bárki tud énekelni, a győzelem után. Még a legnagyobb kételkedők is örömmel tudnak énekelni Istennek, ha áttörést ad. De egy ilyen ének nem a hitről tesz bizonyságot.
A jelen órában olyan keresztényekre van szükség, akik megtanulták a nehézség próbatételének oldalán énekelni a szabadítás dalát.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
