A "bölcsesség beszéde" a gyakorlati életre tartozó bölcsesség, nem pedig elvont elmélkedés. Hasznos lesz azonban, ha egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a Biblia előbb idézett definícióját. „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme". (Péld 9,10) Ez az Ószövetségben újra és újra felbukkanó forradalmi megállapítás keresztülhúz minden klasszikus és modem filozófiai gondolatot. Ilyen radikális állásponttal egyetlen más nemzet vagy irodalmi mű nem állt elő. A bölcsességnek tehát az Istenbe, mint az örök igazságok kősziklájába vetett hiten kell alapulnia. Nem a divat, a vélemények, a spekulációk vagy az akadémiai iskolák függvénye. Az élet zavarba ejtő kuszaságának közepette Isten bölcsessége adja a stabilitást.
Aki Istent Krisztusban megismerte, megtalálta a bölcsességet. Az nem valami ismeretlen akármit kerget, mint azok az istentelen emberek, akik keresnek ugyan, de fogalmuk sincs, hogy mit, és hogy miről ismernék meg, hogy megtalálták, ha netán mégis rábukkannának. A világi haladás a mai napig sem tudta e célkitűzéseit pontosan megfogalmazni, ezért azt sem tudhatja, hogy egyáltalán halad-e vagy sem - akár az is lehetséges, hogy elejétől fogva rossz irányban halad! Egy keresztény szemlélő a világ jelenlegi haladási irányát a sötétség felé tartó, bámulva bolyongó visszafejlődésnek tartja. „Bölcseinek bölcsessége elvész." (Ézs 29,14) Dániel azt állítja, hogy a bölcsesség Istené, és ő „ád bölcsességet a bölcseknek". (Dán 2,20-21) A keresztények számára Jézus az „Istennek bölcsessége", „az Út, az Igazság és az Élet".
A bölcsesség irodalma - az olyan bibliai könyvekben, mint a Jób, a Zsoltárok, a Példabeszédek és a Prédikátor könyve - a sikeres életre vezető tapasztalatok gyűjteménye. A Prédikátor könyve igen eredeti módon közelíti meg a kérdést. Első olvasásra teljesen cinikus könyv, fő üzenete, hogy az életnek semmi értelme, az egész teremtett világot hiábavalóságnak, ürességnek csúfolja, és a létről magáról huszonhét ízben mondja ugyanezt. Ugyanez a héber szó (hebel) használatos a bálványok haszontalanságának leírására is. Egy olyan mélyen vallásos nemzet, mint a zsidók, hogyan vehették fel ezt a könyvet a Szentírásba olyan könyvek mellé, mint a Zsoltárok, ami tele van az Istent a teremtésért dicsőítő hálaadásokkal?
A válasz az, hogy ezt a megközelítést egy másik - a könyvben 31-szer előforduló - kifejezés egyensúlyozza ki: „a nap alatt". A Prédikátor könyve tehát „a nap alatti" gondolkodást tükrözi, aminek határait e materiális világ horizontjai jelentik. A materialista világszemlélet nem ad igazi válaszokat, nem ad világosságot, és a halandó lét továbbra is talány marad. Ha a látható világ a teljes színpad, egy zárt rend, egy körhinta, mely előbb-utóbb lejár és megáll, az egész olyan értelmetlen hogy jobb lenne, ha soha nem is létezett volna. Akkor nem vagyunk többek egy múzeumi vitrin zárt világában buzgólkodó hangyakolóniánál.
A világi bölcsek azzal vannak elfoglalva, hogy egy elfuserált dologból megpróbálnak valamit mégis kihozni. A panteista Paul Tillich „a lét bátorságáról" beszélt - légy bátor, amíg élsz, egy szép napon úgyis eltűnsz! Az élet egy egylövéses próbálkozás. „Az emberi élet a kétségbeesés túloldalán kezdődik" - mondta egy modern hitetlen. Ez megfelel az olyan istentelen filozófusok, mint Camus, Russel és Ayer kétségbeesés-filozófiájának Ez „a nap alatti", magatartás jelenti a bálványimádás szívét, hiszen annak istene csak a látható lehet.
Ezzel szemben a hívő „kitartó, mivel látja Őt, aki láthatatlan" (Zsid 11,27 - az angol fordítás alapján). Krisztus Jézus mindent bölcsességgel szerkeszt egybe. Végül a Prédikátor könyve is eljut a lényeghez a 12, 16-ban: „Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az." Minden cselekedet értéke tehát Istenhez és az Ő céljaihoz való viszonylatában mutatkozik meg. A mulandó életnek örökkévaló hasznossága van. Ami nem Őhozzá kötődik, az félresiklott, semmit érő. A világ Isten ajándéka számunkra, amit a mennyből szeretettel küldött, és az ember maximális megelégedését célzó, igényes körültekintéssel készített. Része a bölcsesség isteni rendjének. Világi bölcsességünk csak akkor lehet bölcs, ha a Teremtő bölcsességéhez kapcsolódik. „Emlékezzél meg a te teremtődről a te ifjúságodnak idejében" - figyelmeztet a prédikátor. „Az Úr bölcsességgel fundálta a földet... az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem [a bölcsességet]; az Ő munkái előtt régen... a föld kezdetétől fogva " (Péld 3,19; 8,22-23) A világ Isten bölcs tetteként állt elő.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
