Az V. egyetemes zsinat 553-ban kimondta Mária örök szüzességét, amit 649-ben a lateráni zsinat egyházi hittétel rangjára emelt. Az örök szüzesség azonban - az Istenanyaság tételéhez hasonlóan - nem a bibliai Mária tulajdonsága, hiszen ő csak Jézus Krisztus megszületéséig maradt szűz, utána fiakat és leányokat szült. Márk evangéliuma 6. részében a Biblia név szerint is felsorolja Jézus négy öccsét: Jakabot, Józsét, Júdást és Simeont. Azt az ellenvetést, amely szerint itt Jézus unokatestvéreiről lenne szó, egyértelműen cáfolja, hogy e helyen - éppúgy, mint a Máté 13,55-56-ban - a Szentírás a görög adelphosz (testvér) kifejezést használja. Ahol a Biblia unokatestvérről beszél, mint például a Kolosse levélben (4. rész, 10. vers), ott az anepsziosz (unokatestvér) kifejezés szerepel.
Kr. u. 200 körül a híres egyháztanító, Tertullianus még a Szentírással teljes összhangban beszélhetett Mária Jézus után született gyermekeiről. Néhány évszázad múltán viszont a katolikus egyház már a bibliai álláspontot minősítette eretnekségnek.
Megkoronázott égi királyné
A Mária-kultusz tanaihoz már a 6. századtól újabb tétel társult: Mária testben történő mennybemenetele, amelyet 1950-ben XII. Pius hivatalos egyházi dogmának nyilvánított. Eszerint Mária föltámadt és testben fölment a mennybe. Ezt az állítólagos eseményt, amit sem a Szentírás, sem történeti források nem támasztanak alá, I. Nagy Szt. Gergely pápa (590-604) egyházfőségétől kezdve évről évre megünneplik augusztus 15-én. E „jeles” napon a pogány római korban egyébként Diana istennőnek hódoltak.
E tanításhoz már ebben a korban további eretnekséget kapcsoltak: Mária mennyei megkoronázását Jézus Krisztus, illetve az Atya által. Ebből következően Máriát az „Ég királynéja” néven is tisztelni kezdték. Kétségtelen, hogy ez a megnevezés több helyütt is szerepel a Bibliában, csakhogy hamis, pogány istenségként, akihez sokan odafordultak Isten népe közül, és ezzel a Mindenható haragját vívták ki maguk ellen (Jer 44,17-30). Ennek ellenére már a 7. század közepén I. Szt. Márton pápa Királynénak nevezte Máriát. Róma későbbi urai is előszeretettel használták az „Ég királynéja” megjelölést. Régi, híres Mária-énekek is így magasztalják őt (pl. a 12. század óta énekelt Ave regina coelorum = Üdvöz légy egek királynéja).
A kultusz betetőzéseként XII. Pius 1954-ben bevezette Mária királyságának megünneplését. A királyné a katolikus felfogás szerint nem tétlenkedik az egekben, hanem várja, hogy az emberek segítségül hívják a nevét, illetve hallgatja a hívek hozzá szóló imáit.
Az égi királyné a vallásos elképzelések szerint földi hatalomban is részesíthetett embereket: így például a pápai támogatással 1308-ban magyar trónra kerülő Anjou Károly Róbertet. A felvidéki Szepeshely Szt. Márton templomában még az uralkodó életében festett nagyméretű falkép azt ábrázolja, miként nyeri el Máriától a királyi koronát, többek között Tamás esztergomi érsek és Henrik szepesi prépost jelenlétében. A freskó a több mint 1200 esztendővel Jézus Krisztus feltámadása után játszódó eseményen úgy ábrázolja az Urat, mintha ő még mindig kicsi gyermekként anyja ölében ülne, s erejéből csak annyira futná, hogy kezét áldásra nyújtsa a király felé. A Szentírás szerint a királyi hatalom azonban nem valamely istennőtől, még csak nem is szent asszonyoktól, hanem magától Istentől adatik. Dániel könyvében ez áll: „Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké.., ő változtatja meg az időket és az időknek részeit, dönt királyokat és tesz királyokat. ”
A bibliai Mária alakjának átváltoztatása azonban az eddigiekkel még korántsem ért véget...
Forrás: Hit Infó IV/3
