Három olyan emberről szeretnék beszélni, akiket Isten nagy mértékben használt - és arról, hogy milyen módon használta bukásukat arra, hogy isteni tulajdonságot alakítson ki bennük.
Manapság sokat hallunk sikerről és arról, hogy miképpen lehet sikeresnek lenni. A Biblia szerint a siker egészen mást jelent. Ha megvizsgáljuk azokat akiket Isten használt nemzedékük felébresztésére, látni fogjuk, hogy a fájdalom, a szomorúság, a kínlódás és a kudarc voltak az eszközök.
Gondolj csak az istenfélő Jóbra. Az indítékai miatt bukott el. Büszke volt saját jóságára, ezt mondta: “Soha nem bántottam senkit. Igazságosan éltem.” És tényleg, ha olvassuk Jób könyvét, csodálkozhatunk azon, hogy hogyan kedvelhette ennyire Isten ezt az embert büszkesége ellenére. Igaz, hogy Jób istenfélő volt, de nagyon is meg volt győződve saját igazságosságáról.
Beszéljünk most Dávidról. Ő erkölcsileg elbukott, mégis Isten hatalmas emberévé vált. Dávid tettei nemzedékeket zavart össze. Hogyan volt lehetséges, hogy ez az ember aki ennyire istenfélő volt, mégis olyan borzasztó erkölcstelenséget követett el? Hogyan lehetséges, hogy valaki aki olyan mélyre zuhant, mint Dávid, mégis a végén a Szent Írás Isten saját szíve szerinti emberének nevezte”?
Végül, gondolj Péterre. Ez az ember elbukott küldetésében. Péternek határozott látása és elhívása volt; ő volt az akire Jézus rábízta királyságának kulcsait. De ugyanakkor ez az ember zokogva végezte, miután megátkozta és megtagadta szeretett Mesterét. Eme hatalmas kudarc ellenére Péter új emberré vált, és mint Isten szószólója szolgált a Szent Szellem kitöltése alkalmával pünkösdkor, az újszövetségi gyülekezet megszületésekor.
Mi az a szükséges erő, amely Isten emberét megformálja?
Mi a közös vonás Jézus követőiben? Ha azt kívánjuk, hogy életünket Isten megérintse, milyen belső küzdelemmel találjuk szembe magunkat? És mik azok az erők és feszültségek amiket Isten arra használ, hogy igazságosságot teremtsen bennünk? Ne merjünk így imádkozni: “Használj engem Jézus” vagy “ Uram helyezd rám a kezedet”, csak ha hajlandóak vagyunk szembenézni azzal, ami ezután bekövetkezik.
Sok történetet olvastam múltbeli és napjaink misszionáriusairól. Gondolhatnád, hogy ezek az értékes emberek állandóan érezték Isten szeretetét, erejét és örömét. Nem így történt. Történetük sok szomorúsággal, elkeseredéssel, még hűtlenséggel is telve volt, mint például Jákob esetében. Történetük nem kalanddal, hanem könnyekkel telt volt. Olvasunk olyan szentekről akik álomba sírják magukat és kétségbe esve kiáltanak: “Bűnös vagyok! Képtelen vagyok igazságos maradni, mindig bűnbe esek. Hogyan tud Isten használni egy ilyen embert mint én vagyok?”
Ha őszintén vágyunk arra, hogy megismerjük az istenfélelmet kialakító erőket, Gecsemáné kertjébe kell mennünk - röviden Jézushoz, aki a példánk. Mindazokat az erőket amelyek Jób ellen törtek, megtalálhatjuk Gecsemánéban is Krisztus ellen. Ugyanúgy, az ádáz csábító aki felkereste Dávidot a háztetőn ugyanaz volt, aki felvitte Jézust a templom csúcsára, hogy ott elpusztítsa Őt. És a Pétert kínzó erők ugyancsak azok, amelyek Gecsemánéban Megmentőnkkel hadakoztak. Meg kell értenünk: Krisztust minden erőtlenségünk megérintett és hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben. Nincs olyan megpróbáltatás, amellyel Ő ne küzdött volna.
Legyen világos: Krisztust megérintette minden erőtlenségből fakadó érzelmünk. Nincs olyan próbatétel számunkra, amellyel ő nem nézett szembe.
Hogy Isten szolgái lehessünk, egy ponton a fájdalom pohara nekünk is fel lesz szolgálva.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
