David Yonggi Cho - Dániel könyve 21.

BELSAZÁR LAKOMÁJA

A templom edényeinek megszentségtelenítése (5,1-4)

Belsazár király nagy lakomát szerze az õ ezer fõemberének, és az ezer elõtt bort ivék. Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elõ az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az õ atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai. Akkor elõhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az õ fõemberei, az õ feleségei és az õ ágyasai. Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kõisteneket.(5, 1-4)

Ez az Ige Nabukodonozort Belsazár atyjaként említi, noha valójában Belsazár nagyapja volt. Az arám nyelvben az a szó, amelyet mi "atyádnak" fordítunk, gyakran az „ős" jelentést hordozza, a "fiú" szó pedig „leszármazottat" jelent. Belsazár király másoduralkodó volt apja, Nabonidas mellett. aki Téma városában, egy oázisban kereste a gyógyulást elmebetegségéből. Ebbenn az időben vonult fel Dárius, hogy a perzsa-méd hadsereg legyőzhetetlen erejével bevegye Babilont. De Babilon is rendíthetetlen város volt, nagyon nagy és erős építésű. Mivel lakói felkészültek a megszállásra és több évre elegendő tartalékot halmoztak fel, a város nem hódolt be. Sőt, az Eufrátesz folyó miatt, amely a városon keresztül folyt. Babilon bevehetetlennek tűnt.

Belsazár király ennek ellenére nyugtalan volt. Attól tartott, hogy a hosszú megszállás alatt a hadsereg katonáinak és tábornokainak harci morálja megromlik, a király ezért úgy döntött, hogy alattvalói megnyerése érdekében rendez egy lakomát a „felső ezer” számára. Amikor megrészegedett, bolond ötlete támadt. Megparancsolta szolgáinak, hogy hozzák be azokat az arany és ezüst edényeket, amelyeket korábban a jeruzsálemi templomban használtak az Istennek szánt áldozatok be­mutatásánál, amelyeket őse, Nabukodonozor hozott el onnan hadizsákmányként. Ezekből ittak tehát ők bort pogány isteneik nevében. Ez a szentségtörés az istenkáromlással egyenlő. Nabukodonozor még érinteni sem merte ezeket az edényeket. De Belsazár részeg volt, és bolondságában megfeledkezett az istenfélelemről.

Hogyan is hagyhatta volna Isten figyelmen kívül azt, amit tettek? A Bibliából kiderül, hogy aki a Tízparancsolatból az utolsó hat közül - ezek az emberi kapcsolatokat szabályozzák - valamelyiket megtörte, annak Isten megbocsátott, és lehetőséget adott neki a megtérésre. De ha valaki az első négy parancsolat valamelyike ellen vétkezett - ezek az Istennel való kapcsolatra vonatkoznak - Isten ítélete sok esetben hamar lesújtott. Nem csoda, hogy Belsazár és vendégei ítélete is gyorsan bekövet­kezett.

Japán veresége a második világháborúban jó példája ugyanennek az igazságnak. A japán császár kijelentette, hogy a második világháború a japán istenség, Amateras, és a keresztények Istenének háborúja. Mi­után Japán így meggyalázta Isten szentségét, Isten ezt a nemzetet tette az atombomba áldozatává, Így aztán végül meg kellett hajolnia. Adolf Hitler, a náci vezető is büszkén kijelentette, hogy a történelem róla mint isten­ről fog megemlékezni, ha egyáltalán létezhet valamilyen isteni lény. És Isten lesújtott rá. A kommunisták is évti­zedeken keresztül arrogáns módon káromolták Istent, és tagadták az Ő létezését. Lerombolták a templomo­kat, megtiltották, hogy Istenről tanítsanak, megpróbálták megakadályozni Isten imádását. Ezért nem is lepődtünk meg azon, hogy most, nemzedékünk szemei előtt tűnik el a kommunizmus a történelem színpadáról - hisz magát Istent támadták meg.

Isten megbocsátja, ha a keresztények egymás ellen vétkeznek. De amikor az Egyházat rombolják, ami Krisz­tus Teste, Isten hamar megítéli őket is. Amikor például Ananiás és Safira megpróbálták becsapni Istent és az Egyházat azzal, hogy pénzt tartottak vissza a maguk szá­mára, Isten a helyszínen halálra sújtotta őket (Csel 5, 1-11). Ezért kell nekünk is mindig megvizsgálnunk Istennel való kapcsolatunkat, hogy észrevegyük azt, ami nem helyes Őelőtte. Természetesen, ami a negyedik paran­csolatot illeti, amely a szombat megtartását írja elő, erről Jézus azt mondta: „A szombatnak is Ura az embernek Fia.” (Mt 12, 8). Ezért számunkra, akik hiszünk az Úr Jé­zus Krisztusban, minden nap szombat. Azt a napot pedig, amelyiken az Úr feltámadt, azért kell megszentelnünk, mert az az Úrnak napja. Ebből következik az, amit a Biblia úgy mond, hogy „senki azért titeket meg ne ítéljen... szom­bat dolgában” (Kol 2,16).

Ha azonban a másik három Istennel való kapcsolatunkra vonatkozó parancsolat közül bármelyiket is megtörjük („Ne legyenek néked idegen isteneid”, „Ne csinálj magadnak faragott képet”, „Ne vedd fel hiába Istennek a nevét”), Isten ítélete hamar lesújt ránk. Isten nem csak a keresztényeket, hanem a világiakat is megítéli, ha ezek közül valamelyik ellen vétkeznek. Ezért, ha el is esel, és az életednek valamelyik másik területén hibát követsz is el, soha ne szegd meg az első három paran­csolatot.