Már sok éve annak, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy Terry tagja lett az Oral Roberts Egyetem igazgatótanácsának. Amikor Terry még diák volt az ORU-n, elindított egy nagyon erőteljes zenei szolgálatot Élő Hang néven. Nemcsak az egész országban szolgáltak, hanem Terrynek bátor látása volt arról, hogy az evangéliumot a Vas Függöny mögé egészen Oroszországig elvigye. Az évek alatt büszkén néztem, hogy Terry álma megvalósult. Isten felé való elkötelezettségével és engedelmességével az Élő Hang sokszor szolgált a Vas Függöny mögött és Oroszországban sokkal azelőtt, hogy elhittük volna, hogy Oroszország szembefordul az istentelen kommunizmussal és saját szétesése szélére sodródik. Az első evangélista szolgáló, aki megjelent az orosz nemzeti tv-én Terry Law volt és Terry volt az is az Élő Hang csapatával, aki jobban kockáztatták az életüket, mint bárki más annak érdekében, hogy Oroszország megnyíljon az evangéliumnak.
Terry Law az az ember, akire nagyon felnézek. Amikor sok évvel ezelőtt hallottam felesége tragikus elvesztéséről és arról, hogy milyen nehéz időszakon ment keresztül tudtam, hogy semmi esélye annak, hogy ez a fiatalember képes legyen a Szent Szellem kiáradásának gyógyító ereje nélkül továbblépni. Szóval felhívtam Terryt és megkértem, hogy találkozzunk. Amikor találkoztunk, teljesen kiöntöttem a szívem neki és megosztottam vele a saját veszteségem tragikus élményét. Itt leírom Terry saját szavaival, saját beszámolójával a találkozásunk történetét és hogy mi történt a saját életében az imádkozás és a Szellem dicséretének mélyebb megértésének eredményeként. - Oral Roberts.
„URAM EZ NEM IGAZSÁG!” Mély álomból keltett fel valaki azt suttogva „Terry, szörnyű hírem van! „ Felnéztem a munkatársunk David Weir könnyáztatta arcára, a szemei aggodalommal voltak tele és a szavai szétdúlták a világot bennem azon a végzetes éjszakán! "
Terry, éppen most kaptuk a hírt, hogy a feleséged halálos autóbalesetet szenvedett."
„Ó" sóhajtottam, majd elfordultam és megborzongtam, ahogy Jan halálának gondolatára még a velő is megfagyott a csontjaimban.
„Nem, ez biztosan valami tévedés lehet!” ellenkeztem. Gondolatok cikáztak át az agyamon gyors egymásutánban. Hogyan lehet, hogy meghalt? Éppen tegnap beszéltem vele a JFK repülőtérről, amikor Anglia felé tartottam. Ez valamiféle szörnyű rémálom lehet! Letaglózva és megszédülve próbáltam lerázni magamról ezt a komor valóságot, de valahogy nem sikerült. Mi van a gyerekeinkkel? Ó vágytam rá, hogy velük legyek és átöleljenek engem! Pár perccel később, amikor hallottam a hangjukat a telefon másik végén úgy éreztem a szívem darabokra törik! Hogyan tudják felfogni ezt a szörnyű hírt, ha én sem igazán értem ezt az egészet? Olyan bátrak, olyan erősek voltak, mégis a velük való beszélgetés Jan halálát olyan hideggé, olyan végérvényűvé tették. Azon a hosszú repülőúton hazafelé Tulsába a gyász elkezdett vasöklével szorongatni. „Uram,” sírtam elkeseredten, „ez nem igazság! Megtettem mindent, amit csak tudok, hogy egész világon hirdessem az evangéliumot. A KGB öt különböző alkalommal hallgatott ki az orosz útjaim során. Miért történt ilyesmi velem?”
De csak a hideg csend kúszott rám ködfátyolként és csak a szörnyű zokogás törte meg azt, ami a testem rázta. Jan temetése után úgy éreztem mély kétségbeesésbe süllyedek, ami úgy tűnt, hogy felemészt teljesen. Ádáz magány kísértett minden nap és minden éjjel és kérdések kínoztak, amik szó szerint darabjaimra szaggattak. Megdöbbentő volt számomra, hogy Isten megengedett ilyesmit, azután, hogy ennyi éven keresztül minden porcikámmal Őt szolgáltam! A keserűség, mint egy hatalmas fal emelkedett fel bennem és úgy tűnt, hogy semmi és senki nem törheti át azt. Aztán körülbelül Jan halála után egy hónappal Oral Roberts találkozót kért tőlem. Tudtam, hogy ő és a családja éppen most mentek végig egy fájdalom teljes időszakon, amikor is néhány év leforgása alatt elveszítették a lányukat, a sógorukat és a legidősebb fiúkat. Ha valaki azonosulni tudott a torokszorító szívfájdalommal és ürességgel, amit éreztem, tudtam, hogy csak egyedül Oral lehet.
Fordította: Nagy Andrea