További részleteket is megismerhetünk Pálnak e témával kapcsolatos gondolataiból, melyeket a Szentírás inspirált. Az Ószövetség tele van bölcsességgel. Egyetlen bölcsesség jelentésű héber szó 146-szor fordul elő benne. Az Újszövetségben egy hasonló jelentésű görög szó 51-szer fordul elő, és az első Korintusi levélben is körülbelül ugyanazt a jelentéstartalmat hordozza, mintáz Újszövetség többi részében.
A korintusiak számára azonban a bölcsesség valami más jelentést hordozott, ezért használta fel Pál levelének jelentős részét arra, hogy gondolataikat keresztény vágányra terelje. Az ő elképzelésük szerint a bölcsesség vagy a görögök absztrakt filozófiája lehetett, vagy misztérium-vallásaik eszméi. A nagy görög filozófusok, a kiváló szobrász, Pheidiász és a hozzájuk hasonló emberek korszaka ugyanakkor a primitív tudatlanság, barbarizmus, babonaság és a klasszikus istenek visszataszító imádásának kegyetlen kora is volt. A matematikától eltekintve a görög bölcselet általában csak gondolatok és definíciók kimondásából állt. A zsidó bölcsesség viszont mindig gyakorlati beállítottságú volt: hogyan kell élni? Inkább „értelemnek" lehetne nevezni, valami szavaknál mélyebb, az ösztönös viselkedést befolyásoló dolognak. Az Ószövetség tükrözi is a zsidók életében ezt a nemzeti jelleget. A Biblia meg is személyesíti a bölcsességet (például Példabeszédek 8). Ugyanez az alapelv terelte Istennel kapcsolatos gondolataikat gyakorlati mederbe. A görögök számára Isten csupán mint elvont okoskodások eredményeként előálló eszme létezett, és elérhetetlenül távol volt. A zsidóknak Isten egy közöttük élő jelenlétet jelentett, akit emberi jegyekkel illettek, úgy mint akinek keze, lába, karja, füle, s a többi van. A liberális gondolkodók persze ezt antropomorfizmusnak (Isten ember képére való formálásának) tartják, de ezek a kritikusok nem értik igazán a zsidó gondolkodásmódot. Izrael soha nem gondolta azt, hogy Istennek ilyen emberi értelemben vett fizikai testrészei volnának, hanem azért használták ezt a nyelvezetet, mert Isten az embert saját képmására teremtette - tagjaink így Isten végtelenül nagyobb szellemi valóságának materiális megjelenítői. Nekünk is van karunk, de „a te karod hatalommal teljes" - mondták. A zsidó bölcsesség így mindig földhöz kötődő volt. A görögök évszázadokkal le voltak maradva Izraeltől, és személytelen vonatkozásokban beszéltek Istenről, akit sokszor teljesen elvontnak tartottak. A görögök istene arc nélküli volt.
A Szentírás Istennel és az élettel foglalkozó leghosszabb bölcseleti könyve Jóbról szól. A legmélyebb kérdéseket feszegeti, de teljesen azok földi vonatkozásaiban, és a kérdéssor végig Jób megtapasztalásai körül forog. A beszélgetés tényszerű, cseppet sem akadémikus.
A Példabeszédek is bölcseleti könyv, de a 8. és 9. fejezete a bölcsességet mint személyt mutatja be "Én vagyok az eszesség (értelem)" (8,14). Bölcsességen tehát nem pusztán a józan észt, a tapasztalatot, a jó tanácsot, éleslátást vagy képességet érti, mert mindez az emberi gondolkodás terméke. A leírás átmegy egy másik dimenzióba, és Isten lép be a képbe. „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme." (Péld 9,10) A bölcstelenség viszont pont az ellenkezője: „Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten". (Zsolt 14,1) A Pál által prédikált bölcsesség ugyanez a személyes, gyakorlati, földi szinten mozgó értelem. Bölcsességét Pál Izrael élő Istenének jelleméből származtatta. Természetesen Isten bölcsessége az ő számára is az Isten testté lett Fiáról, Jézus Krisztusról való kijelentésben teljesedett be. A neki meglévő „bölcsesség ajándéka" erre a fajta értelemre alapszik - ahogy majd látni fogjuk.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
