David Wilkerson - Az istenfélő ember megformálása 3.

Végül pedig, Isten szolgája a magány óráját is elszenvedi.

Jézus felsírt Gecsemánéban, “Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” Micsoda hihetetlen szavak Jézusnak, Isten Fiának ajkáról. Hasonlót hallunk Jóbtól is, “Isten kegyetlen lett hozzám.” Ugyancsak Dávid kérdezte, “Isten elfeledte kegyelmességét? Elvette irgalmát tőlem?” És Péter, félre húzódva a főpap udvarában a tűz mellett, keserűen kijelentette, “Nem ismerem azt az embert!”

Az igazság az, hogy amikor az egyedüllét óráján megyünk át, nincsenek barátok, akik megértenék helyzetünket. Úgy érezzük, hogy Isten elfordult tőlünk. Kérdezük magunkban, “Hogyan lehetséges, hogy Isten levegye kezét rólam és elfodítsa arcát az Ő szeretettjétől egy időre?” A Biblia válasza erre, “Isten elfordult tőle, hogy megpróbálja és meglássa, mindazt, ami a saját szívében van.”

Őszintén mondom, hogy Jézus soha nem volt valóságosabb nekem mint az ilyen időben. Mégis mondhatom, hogy semmilyen borzalom nem hasonlít ahhoz amikor imáink nem hatolnak át a mennyeken, mintha az ég rézből lenne. Ilyenkor csak félelem és üresség létezik. Szívünk felkiált, “Istenem, hol vagy?”
Idegenül hangzik ez? Soha nem álltál szemben ilyen krízissel életedben? Akkor nem voltál Gecsemánéban. Isten magáról mondta a sötét órában, “Haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat,” de azt is megígéri, “de hozzád való hűségem nem szűnik meg.” És ugyanígy lesz gyermekeivel, kinyújtja kegyelmét felénk, az egyedüllét idejében.

Mit eredményezett a fájdalom poharának kiürítése, a zűrzavar és az egyedüllét éjszakájának átélése ezeknek a szolgáknak?
Jób így összegezte ezt az egyedüllét órájában, “csak Ő tudja, milyen úton járok. Ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok.”
Dávid, a sötét óra zavarában kijelentette, “Uram, kegyelmes tetteidről éneklek örökké, felemelem hangom hogy dicsőítselek.”
Pünkösdkor, Péter felülemelkedett kudarcán és olyan prédikációt adott, mely átal ezrek megtértek egy óra alatt. Ez volt az az apostol akit Jézus választott, hogy kihirdesse a világnak, “ez az, amiről Jóel prófétált.”

Tudjuk, hogy ezek felszentelt szolgái voltak Istennek. Az Úr elfogadta Jób igazságosságát... Dávidot kiválasztotta bátyjai közül... és Jézus saját maga mutatott Péterre és mondta neki: “Jöjj és kövess engem.” Mégis mindezek a szeretett, választott szolgák olyan hatalmas megpróbáltatásokon mentek át, amelyek emberileg majdnem elviselhetetlenek voltak.

Eszembe jut egy régi gospel dal sora: “Állva valahol az árnyékban, megtalálod Jézust.” Szeretteim, az én harcaim nem az otthonomban vannak. Szeretem a felségemet és csodálatos gyermekeim és unokáim vannak. Csatáim nem a barátaimmal vannak; ezrek a világon megbecsülnek. Csatám szintén nem a hitemmel vannak; soha nem szerettem az Urat jobban mint ma, és soha nem vágytam utána erősebben életemben mint most.

Hadd mondjam el, hol csatázom. Minél többet imádkozom, “Uram, használj engem”, annál jobban érzem az ellenség hadait felvonulni ellenem. Minél erősebben kérem az Urat, hogy az emberek megtérjenek Jézushoz - minél inkább küszködök imáimmal és hűséges tanúvallomással az emberek megtéréséért - annál erősebben érzem Jézushoz hasonlóan összezúzva magamat. És mégjobban sírok, “Oh Uram, ha szárnyaim lennének, elszállnék. Akkor elmenekülnék a fájdalom poharától, a lelkem megpróbáltatásától. Istenem, nem bírom elviselni.!”
Mégis, mint Jób, Dávid és Péter a múltban, tudom hogy kiben hiszek.

Amikor egy embert Isten formál, az ellenség hatalmas dühhel támad.

Lehet, hogy most a fájdalom keserű poharát kell megkóstolnod. Talán a zűrzavar sötét éjszakájában élsz, borzasztó egyedüllétben. Sürgetlek, hogy tégy úgy, mint a fent említett emberek legsötétebb órájukban és állj hittel. Mondd mint ők: “Ezért szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincseit megőrizze arra a napra.”

Talán nincs örömöd vagy béességed jelenleg a lelkedben. Valójában továbbra is összezavarodott a lelked. Ha így van, gyökerezz meg az Igében. Ne próbáld átgondolni, hogy mi lesz, mi fog történni. Csak egy út lehetséges és ez az út a Gecsemánén át halad. “Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.”

Sok kedves Krisztusban lévő hívő elmondja szomorú történét elvesztett kedveseiről, hosszantartó szomorúságról, végtelen bajokról. Gyakran úgy tünik, hogy a bajok soha nem múlnak el és ténylegesen emberileg reménytelennek tűnnek. Számukra az élet állandó fájdalom, egy pár pillanat boldogsággal itt-ott. Néha kérdőre vonják az Urat, “Vége lesz valaha ennek a sötét éjszakának? Ez lesz a sorsom egész életemben?”

Kedveseim, biztosak lehettek, hogy Isten nem felejtett el titeket. Minden könnyeteket üvegekben őrzi. Évekkel ezelőtt, amikor először prédikáltam ezt, egy kedves nőtestvér Krisztusban odajött hozzám és mondta, “Pásztor, amikor ma reggel idejöttem, boldog és gondtalan voltam. De amikor elkezdtél beszélni a fájdalom poharáról mélyen a lelkemben elkezdtem sírni. Férjem elhagyott és gyermekeim élete teljes felfordulásban van. Elrejtettem fájdalmamat, de az igazság az, hogy a lelkem kifáradt.” Imádkoztunk, kérve Istent hogy erősítse meg hitét és felbátorodott szívvel ment el, mert tudta, hogy kiben hisz.

Kedves szentek, csatátokban legyen Jézus az életetek öröme és reménye. Engedjétek meg neki, hogy annyira megváltoztassa szíveteket, hogy az élet körülményei nyomasszák a lelketeket. Isten legértékesebb munkáját ilyenkor végzi, és ilyen időkben változtat minket. Ilyen idők után akármi is fog következni, mindig felül fogtok kerekedni és “jobbjánál fogtok ülni a mennyekben”. Ti vagytok hihetetlen szeretetének tárgya!